Rebecca Blackhorse: Jouvain: Az elveszett közlegény

2014-ben adta ki a K. U. K. Kiadó Az elveszett közlegény című opuszt alcímként P. Howard vagy Charles Lorre? kiegészítéssel. A mű megjelenése nagy port vert fel - már amennyire irodalmi alkotás manapság erre képes - legalábbis a P. Howard-rajongók körében.

Mi a legszembetűnőbb hiba a borítón az olvasók szerint?

A Márki nem viselt se zoknit, se cipőt!

Az előszó maga is hosszan taglalja a szerző kilétének esélyeit, és végül Kiss Ferenc képregényíró szakmai ítéletét elfogadva megállapítja, hogy inkább Nagy Károly, mint Rejtő Jenő húzódhat meg a titokzatos álnév mögött (Jouvain). Szerényen jegyzem meg, ha kérdéstől gyötrődő személyek valamelyike is vette volna a fáradságot, hogy annyi légiós regényt elolvas Kockás Pierre tollából, mint P. Howardtól (9), ezt ő maga is el tudta volna dönteni, vagyis nyilván való, hogy egy jól irányzott marketingfogás állhat a háttérben. A két szerző stílusát ugyanis messze nem olyan nehéz megkülönböztetni egymástól. Mellesleg Nagy Károlyt Rejtő-epigonnak nevezni finoman szólva is sértés, bár hasonló iróniával szemlélték az életet, hasonló zsenialitással bántak a magyar nyelvvel - melyet számos állítólag szépirodalmi szerző megirigyelhetnek -, sőt, még a végzetük is hasonló. Két ragyogó kortárs elmével van dolgunk, akiket nem szép dolog az utókortól, hogy összehasonlítgat. Megjegyzem, a Rejtő-fanok nem ennyire szigorúak, és az effajta megjegyzések általában a műveket éteri távlatból szemlélő "irodalmárok" teszik.

Hiba volt továbbá az előszóban Hegedűs Gézára hivatkozni, aki minden más tárgyban kiváló kritikai észrevételekkel szolgál, de a sikeres, ám korán elhunyt kortárs szerző megítélésében eléggé elvakult, mondhatni átüt sorain a féltékenység. Állításai egy részéről mára bebizonyosodott, hogy csak városi legendák, és Rejtőt Cervantessel összemérni épp olyan irreleváns, mintha Hegedűst például Merle-hez hasonlítanánk a virágirodalom tekintetében. Szóval csak óvatosan a töltényekkel!

Kockás Pierre Kiss Ferenc "tollából"

Visszatérve Az elveszett közlegényhez, a történetben számos rejtői elemre bukkanhatunk. Főhősünk, a Márki, mintha Senki Alfonz és Galamb ikertestvére volna - más rajongók bizonyára más főhősöket vélnek benne felfedezni -, nem is beszélve Tuskóról és a többiekről. Talán ez ültette el a kétely magvait az elemzőkben, bár sokak szerint már a címválasztás kizárja P. Howardot a szerzők képletes sorából.

"(A Márki) Bízott a jó szerencséjében, amely már nem egyszer kimentette az életveszélyes helyzetekből, amikor már csak egy hajszál választotta el a haláltól.

Mert egy hajszálon sok minden múlik. Még az is, ami késik.

Most is így történt.

Tudniillik az őr hirtelen megbillent, mert valaki hátulról kitépte egy hajszálát..."

Az ehhez hasonló fordulatok nyilvánvalóvá teszik, hogy a regény Nagy Károly stílusában íródott. Ha viszont tovább szeretnénk misztifikálni a dolgot, azt is feltételezhetjük, hogy egy harmadik személy áll a háttérben, aki kiváló stílusérzékkel rendelkezik, és ki akarta próbálni tehetségét ebben a műfajban.

De koncentráljunk a lényegre! Kaptunk egy jó kis kalandregényt - még ha a borító nem is a legütősebb -, amit bármikor elővehetünk a metrón vagy a buszon.