Őszintén nem értem, miért kell a dolgokat túlbonyolítani. A sorozat eredeti címe Endeavour Morse felügyelő keresztneve, amit egyébként igyekszik folyton titkolni - mellesleg Cook kapitány hajóját is így nevezték: HMS Endeavour (szabad fordításban Törekvő). Ez persze avatatlan néző-olvasónak nem sokat mond, viszont a német filmipar egy huszárvágással oldották meg a problémát: Der junge Inspektor Morse (Az ifjú Morse felügyelő), ami egyszerre utal vissza a gyökerekhez, és mutatja, hogy itt most valami új következik. Kis hazánkban ebből Oxfordi gyilkosságok lett - talán a Kisvárosi gyilkosságok mintájára -, egy múlt nélküli, tiszta lappal induló karakter-gárda, ami nem biztos, hogy a legszerencsésebb választás.
Hozzávalók: fiatal, feltörekvő, kissé hímsoviniszta kolléga,
az operarajongó újonc, a konzervatív főfelügyelő
és a kissé Maigret-s felettes
Új kollégáink: az okos szöszi - sakkban verhetetlen -
és az abszolút zöldfülű
A sorozat pilotja, ami a 00 számot viseli epizódok tekintetében, kiválóan tükrözi a sorozat esszenciáját. Fiatal, naiv és operarajongó főhősünk egy többszörös gyilkossal kerül szembe, ám csak a végén áll össze a drámai kép, ami A pillangókisasszony modern feldolgozásához vezet. Puccini azonban nem csak ebben a részben, de a Fugue (Fúga - mint zenei műforma) című epizódban is tarol, csak ott már a Toscával. Persze Mozart, Beethoven és Verdi ugyanúgy szóhoz jut, de valamiért a filmzene alkotói mindig visszakanyarodnak az eredőhöz, a Toscához. Külön zenei kvíz a nézők számára a gyakran csak pár taktusnyira felbukkanó dallamok felismerése, ám szerencsére már ezt is összegezték, igaz egyelőre csak az első négy szezon anyagára vonatkozóan:
https://morseandlewisandendeavour.com/2017/02/03/endeavour-the-classical-music-from-all-four-series/
Mindig máshol jár az esze,
sose a saját dolgával törődik - szerencsére
Főhősünk, Endeavour Morse számos rendőrtisztekre általában nem jellemző tulajdonsággal bír: kissé érzékeny, visszahúzódó, túlművelt és szereti a klasszikus zenét - főként az operákat -, elmaradhatatlan kelléke továbbá a keresztrejtvény. Első boncolásán elájul, ahogy illik, és a holtestek aprólékos vizsgálata nem tartozik kedvenc elfoglaltságai közé. Az aktuális gyilkossági ügyek mögé rejtve bontakozik ki előttünk Morse kevésbé sikeres magánélete is. Gyakran kerül konfliktusba kollégáival, sőt, felettesivel - sosem hajlandó visszalépni, ha határozott meggyőződése támad. Shaun Evans mesterien alakítja ezt a figurát annak ellenére, hogy A csodálatos Júliában annyira utálni való volt. Persze már akkor is sejtettük, hogy van benne spiritusz, de most ebben a karakterben sikerült igazán kiteljesednie.
Az első rész végén egyébként van egy finoman beszúrt, lágy visszakapcsolás az első sorozathoz, ami az elég kesernyés végkifejletnek ad azért némi pozitív kicsengést.
Történelmi háttérként a '60-as évek szolgálnak többrendbeli utalással a II. világháborúra, részletesen kitérve a beat zene káros hatásaira és egy újraformálódó világot festve elénk, melyben gyakran főhőseink se találják a helyüket.
- Ejnye, Morse fiam, már megint miben sántikálsz?
A folyton intellektuálisan renitenskedő Morse-t Fred Thursday felügyelő veszi szárnyai alá, aki már az első közös nyomozás során felfigyel Morse asszociációs képességeire. A szakmai nézeteltéréseken kívül ezt a két karaktert személyesebb vonulat is egymáshoz köti. Thursday lánya ugyanis Morse lassan kibontakozó szerelmének tárgya, de több szezon, egy bankrablás és féltucat egyéb tragédia szükségeltetik ahhoz, hogy Morse végre elhatározza magát az első lépésre. Thursdayt korábban nem véletlenül hasonlítottam Maigret-hez, és talán Colin Dexter sem véletlenül alkotta meg ilyennek. Az elmaradhatatlan pipa mellett, a kezdetben stabilnak látszó családi háttér is összekötőmotívum a nagy francia detektív alakjával. Thursday azonban ízig-vérig angol, és a kívülről nyugodtnak látszó felszín különös titkokat rejteget. Thursday és Morse viszonya az állandó súrlódások ellenére barátsággá szilárdul, amit persze angolos távolságtartással kezelnek.
A rendőri erőket képviselő többi karakter között is számos izgalmas jellem tűnik fel. Patológus nélkül, ugye, nincs boncolás, és a kissé különc Dr. Max DeBryn (James Bradshaw) figurája és sajátos humora nélkül sem lenne teljes a kép, ahogy a később felettessé avanzsáló, de itt még kezdő James Strange tizedes (Sean Rigby) is figyelemre méltó személyiség.
Egy jó kórboncnok ott varr, ahol tud
A 3. szezonban már őrmester Strange
"Kellett, mint az aranyér"
Néhány szó essék a szinkronhangokról is - melyekkel általában csak a baj van. Ezúttal - azonban - csak jót mondhatok. Az Oxfordi gyilkosságok esetében sikerült igazán jól választani, és az aranykort idéző színvonalú munkát létrehozni. A sorozat magyarul épp úgy élvezhető, mint eredeti angol nyelven, így a magyar nyelvű megtekintést is bátran ajánlom mindenkinek.
"A hír hő csókja mind másoké lett"
- Cyrano -
- Cyrano -
Cyrano keserve Morse is éppúgy igaz, és valahogy sosincs szerencséje a szebbik nemmel. Hol egy gyilkosba szeret bele, hol egy pszichés zavarokkal küszködő szárnyaszegett madárkába, de ha véletlenül összejön egy rendes lánnyal, arról rögtön kiderül, hogy a főnök unkahúga, vagy történik valami dráma, ami véget vet a románcnak. A háttérben pedig ott lebeg Joan Thursday megközelíthetetlen figurája.
Ride S03E01 - fiatalok és bohémek, de van közöttük egy gyilkos is;
mindenki figyelmébe ajánlom továbbá a Shaun Evans jobbján látható
Samuel Barnettet, aki Renfieldként a Londoni rémtörténetekben remekelt
Nehéz spoilerezés nélkül epizódajánlót készíteni, de megpróbálom. Kezdjük rögtön az elején egy Puccinis felütéssel (Endeavour), ami után azt gondolnánk, hogy nem lehet tovább, aztán jön igazi kódfejtős-félrevezetős-szívszaggató epizód (Girl - Lány) némi Brigitte Bardós behajlással. Sorrendben és kiválóságban is a Fugue - Fúga következik, amiben mesterien ötvöződik némi Hannibal Lecteres szadizmus az operaház fantomjával oxfordi háttérrel, erős zenei továbbképzéssel és szerencsére a jó kissé Pyrrhos-i győzelmével. Külön pont jár a Traviata beli Pezsgő ária újraértelmezéséért a S02E01-ben, nem is beszélve ugyanebben a szezonban a harmadik epizódról, amiben egy kis Hemingway-es visszaemlékezés, egy harisnyás sorozatgyilkos keveredik a modern zenei elemekkel és némi film noirral. A harmadik szezon már említett első epizódja erősen A nagy Gatsby jegyeit viseli magán, de nyomokban Houdinit is tartalmaz, és a végére garantált mindenkinek a pofára esés. A Game - Játék (S04E01) a Hidegháború, az informatika és a sakk világába kalauzol minket, vagyis kezdetben úgy tűnik, viszont kezdő motívumként egy Poirot-epizódból (Nyílt kártyákkal) már jól ismert dallammal kedveskednek az alkotók a vájt fülű nézőknek (Erik Satie: Gnossienne No. 1). Az ötödik szezonban Passenger - Az utas névre keresztelt epizódban zseniálisan ötvöződnek egy ismeretlen sorozatgyilkos rémtettei a nyereségvágyból elkövetett bűncselekményekkel - csak győzzük kibogozni a fonalat. A hatodik szezonról jelenleg azonban mindössze képbeli információkkal szolgálhatok. Íme:
"Az a bajusz!"
Most pedig dőljünk hátra és várjuk a folytatást!
