Théophile Gautier: Kleopátra egy éjszakája

A francia romantika korábban bemutatott jeles képviselőjét, Théophile Gautier-t igencsak magával ragadta az óegyiptomi múmiák világa. Jelen esetben tárgyalt műve, a Kleopátra egy éjszakája azonban nem kifejezetten tartozik a múmiairodalomhoz.

Az első magyar kiadás 1922-ből,

fordította Babits Mihály 

Ugyanezt a címet viseli egy rémnovellákat

tartalmazó gyűjtemény is

Ez a kisregény egy klasszikus szerelmi történet egy film noirba illő femme fatale főszereplésével. Nem nehéz rájönnünk, hogy Kleopátra lesz a végzett asszonya, aki a vágyakozás tárgya és maga a halál is egy személyben. Anélkül, hogy a történetbe mélyebben belemerülnénk, bátran kijelenthetem, egyetlen visszatérő múmia sem szerepel benne, ugyanakkor Egyiptom, mint a Múmiák földje jelenik meg.

Kleopátra, ahogy a képzeletünkben él, és a filmvásznon

az Asterix és Kleopátrában Monica Belucci bőrébe bújva

Kleopátra a valóságban,

ha hihetünk a korabeli szobrászoknak

Még ha rómaiak is...

Felmerül tehát a kérdés, hogyan is kerül ide? Nos igazán egyszerű a válasz:

"És aztán, Charmion, neked megmondom van egy gondolatom, amitől félek; a föld más országaiban elégetik a holttesteket és hamvaik hamarosan beleolvadnak az anyaföldbe. Itt azt lehetne mondani, hogy az élőknek egyéb dolguk sincs, mint a halottak megőrzése. Hathatós balzsamokkal tépik ki a romlás karmaiból; megőrzik alakjukat és külszinüket, a lélek elröppen, a porhüvely megmarad és a mostani nép alatt husz nép van, minden város a nekropoliszok  husz emeletén  nyugszik; minden letünő nemzedék egy borus város mumia népességét szaporitja: az atya alatt megtalálhatod a nagyatyát és a dédatyát aranyozott és festett skatulyáikban, olyan módon, mint amilyenek életükben voltak és bármeddig áshatsz, mindig ujabbakat fogsz találni!

Ha rágondolok erre a szalagokba göngyölt sokaságra, a gyászos gödröket megtöltő, kiszáradt kisértetekmilliárdjaira, akik kétezer éve fekszenek ott szemtől-szembe, semmitől meg nem zavart csendjükben, nem, még a koporsóban kuszó féreg zajától sem zavarva és akiket épen fognak megtalálni másik kétezer esztendő után is macskáikkal, krokodilusaikkal, ibiszeikkel, mindazzal, ami akkor élt, mikor ők: borzalom ragad meg és a bőrömön borzongás fut végig. Mit mondhatnának egymásnak? Hiszen még megvannak az ajkaik s lelkük, ha kedve jönne visszatérni, abban az állapotban találná testüket, amelyben elhagyta.

Egyiptom valóban baljós királyság és igazán nem az én kacagó és bolondos énemhez van szabva..."*

Jó szórakozást!

*Babits Mihály fordítása

Théophile Gautier: A múmia lába

Théophile Gautier (1811-1872) a francia romantika nagy alakja, akit nem túl meglepő módon erősen megérintett a gótika szele, a vámpírok mellett így a múmiák is élénken foglalkoztatták képzeletét. Ennek kézzel fogható eredménye többek között A múmia lába (Le pied de la momie 1840.) című novella, mely mesterien ötvözi a gótikus horror elemeit a romantikával.

Az első magyar nyelvű kiadás borítója 1920.

A múmia lába

-  kiváló étvágygerjesztő a horrornovella-gyűjteményhez 

Kissé romantikus borítóváltozat klasszikus elemekkel

Meg egy valamivel múmiásabb

A történet nem túl összetett, akárcsak a benne szereplő karakterek, és mondhatni Gautier francia eleganciával oldotta meg ezt a feladatot. A múmia lába bizarr, ugyanakkor bájosan kecses, és olykor talán giccsbe hajló, de nem nélkülöz némi öniróniát sem. Romantikus lelkületű fiatal főhősünk, aki megjárja a múmiák birodalmát, különös karakterekkel találkozhat, miközben földöntúli kalandokat élhet át.

Múmialáb de facto

A lényeget megragadó illusztráció 

Képregény A múmia lábáról

A nem túl terjedelmes múmia-irodalom - hiszen ez a témakör igencsak háttérbe szorult a vámpírokkal és vérfarkasokkal szemben - egy igazi gyöngyszeme ez a novella. A kissé terjengős leírások ellenére ugyanis meg van a sajátos humora, amiért végül is e rövid bemutató megszületett.

"-Ha csak legalább kétezer éves volnál - folytatta az öreg király -, nagyon szívesen neked adnám a hercegnőt, de a különbség igen nagy, aztán meg olyan férj kell a mi lányainknak, aki sokáig tart, ti pedig nem tudjátok épségben tartani magatokat; az utolsók, akiket alig tizenöt századja hoztak ide, ma már nem többek egy csipetnyi hamunál..."*

A képforrása: https://www.deviantart.com/agentjericho/art/The-Black-Pharaoh-715105010

* Zolnai Béla fordítása, A múmia lába, Népszava, 1990., 118. o.

A múmiákról - csak mesterségesen

Az első lépés a halhatatlanság felé

Egyiptom

Ha múmiákról van szó, az első, ami eszünkbe jut, az az ókori Egyiptom, ami nem véletlen, hiszen az egyiptomi múmiák a legismertebbek mind a tudományos kutatások, mind a horrorfilmek tükrében. Maga a mumifikálás szertartása azonban nem volt állandó, korszakonként változott például a belsőszervek el-, illetve visszahelyezése, a gyomorüreg feltöltésének módja és anyaga. Az eljárás alapját természetesen mindig is a lágy részek eltávolítása (belsőszervek, agy) és az intenzív sófürdő alkotta, melyet a balzsamozás, az egymásra kerülő gyolcsrétegek követtek. A balzsamolajok használata sem volt mindig egyforma mértékű, Tuthankamon teste köztudottan a túlzott olajhasználat miatt került ilyen rossz állapotba.
Az egyiptomi eljárás lényege a test formájának megőrzése volt.

Klasszikus egyiptomi múmia: Teje,

Tuthankamon anyja

Feltételezhető, hogy egyiptomi hajósok eljutottak a Kanári-szigetek partjaira, ahová magukkal vitték ezt a szokást, a későbbi leletek legalább is erre utalnak. A Kanári-szigeteken a mumifikálás szertartását és hagyományát a spanyol hódítók szüntették be a XVI. században.

Guancse múmia egyiptomi mintára

Az emberi testek mellett állati tetemeket, macskákat, különböző madarakat és krokodilokat is mumifikáltak az egyiptomiak.

 Madármúmiák

Krokodilmúmia 

 Halmúmiák

Macskamúmiák

A csincsorrók földjén
A csincsorrók i. e. 7000 és 1500 között Dél-Amerikában, a Csendes-óceán partvidékén, a mai Észak-Chile és Észak-Peru területén éltek.  Az egyiptomiakkal szemben a csincsorrók pusztán a csontozatot tartották meg, és arra építették fel az embert. A vázat egy úgynevezett gerincbot alkotta, kötöző anyagként nádat használtak, ha szükséges volt a kiálló részeket levágták, pótlásként pedig nádat, ágakat, füvet, állati szőrzetet, illetve oroszlánfóka bőrt is használtak, fedőréteg gyanánt a lenyúzott, újraformázott bőrt, hamukenőcsöt és fekete festéket használtak. Szerkezetüket és összetételüket tekintve ezek a testek igen törékenyek voltak. A csincsorrók i. e. 5000 körül alkalmazták ezt az eljárást, és a mumifikálásnak több változata is volt, volt hogy vörös festéket használtak a fekete helyett, sőt, olykor anyaggal pótolták ki a húst a testen. 

Klasszikus csincsorró múmia 

Anyagból újraformázott arc

Latin-amerikai batyu múmiák
A batyu múmia, mint fogalom általában Peruhoz köthető, de egész Latin-Amerikában találkozhatunk bizonyítékokat az alkalmazására. Az inka és azték kultúrából például a spanyol szereztesek által készített feljegyzései és illusztráció szolgálnak bizonyítékul. Ez a módszer kevésbé drasztikus beavatkozás, inkább a természetben lezajlott folyamatok megfigyelésén és szelíd befolyásán alapszik - Szicíliában is hasonló mechanizmust figyelhetünk meg. A batyu múmia is rendelkezik sírmelléklettel, melyet a testtel együtt maga a batyu rejt, viszont a testen nem történik különösebb beavatkozás leszámítva a belső szervek eltávolítását, a testhelyzetet és a testből szivárgó nedvesség felszívására alkalmazott "párnát". A múmiák némelyike emberáldozat volt, másokat az ősök iránti tiszteletből került konzerválásra. Az inkák és az aztékok közt is szokás volt a tiszteletreméltó ős - uralkodó és/vagy főpap - tartósított és felöltöztetett maradványait a vallási ünnepek alkalmával közbehordozni.

Juanita, az inka jéglány 1450 és 1480 között halhatott meg,

az isteneknek szánt emberáldozat lehetett

Hagyományos batyu múmia kívülről... 

...és belülről

Ülő pózban elhelyezett inka múmiák

Inka múmia ábrázolása egy XVI. századi metszeten

Önmumifikálás
Az önmumifikálás folyamata az egyetlen, mely semmiféle orvosi jellegű beavatkozást nem igényel. Ez a jelenség a buddhista szerzetesek között terjedt el Kínában és Japánban a XI. és XIX. század között. A szerzetes ezzel bizonyítva a tökéletes önuralmat lényegét tekintve kiszárítja magát, egy kis odúba zárkózva csupán fenyőmaggal táplálkozik, míg lassan át nem lép a tökéletes mozdulatlanságba. Persze előfordul, hogy a szerzetes nem bírja meg tenni a végső lépéseket vagy megpróbálja az ellenőrzésre kirendelt szerzetes társakat kijátszani. Gyakran egyszerűen kiállítják a felöltöztetett testet, de Kínában szokás volt vékony gipszréteggel bevonni a testet, amit aranyszínűre festettek, így mondhatni szobrot készítettek belőle.

Japánban látható önmumifikált buddhista szerzetes 

Szoborrá munkált szerzetes

A múmiák azonban nem csupán az írók és filmesek fantáziáját indították be, de számos áltudományos elmélet is szárnyra kapott velük kapcsolatban.

Ehnaton, akinek múmiája ugyan nem került elő,

de személyét homályos legendák keringenek,

isteni származását sokan földönkívülinek titulálták

A Peruban "talált" háromujjú múmia nyilván csak földönkívüli lehet

De jobb, ha nem rugaszkodunk el annyira a valóságtól!

 Múmiahétköznapok

A tizennyolc körös múmialány 

Múmiahumor

A múmiákról - természetes úton létrejött múmiák

"- A régészek azok, akik folyton keresik a mamájukat?

-Múmiájukat."

A fenti idézet a ma már klasszikusnak számító Indiana Jones 2-ből származik, és rögtön rávilágít egy tévhitre is, mert a valóságban kevés régész rohangál múmiákkal. Sokakban viszolygást keltenek a mumifikálódott emberi vagy állati tetemek, testrészek vagy egyéb maradványok, holott olykor azzal a céllal készültek, hogy felkészítsék a testet az örök életre - máskor pedig azért, hogy a test mulandóságára emlékeztessenek. Aki úgy érzi, hogy tudományos érdeklődése ezen a ponton inkább visszafordul, az bátran lapozzon tovább, akit viszont a horrorfilmeken túl is érdekelnek a múmiák, az egy rövid betekintést nyerhet.

Múmia ABC

Természetes úton

Keletkezésük tekintetében a múmiák lehetnek természetes vagy mesterséges úton létrejöttek. Az első múmiák Egyiptom földjén i. e. 3000 körül a sivatagos, száraz éghajlatnak köszönhetően természetes úton mumifikálódtak, innen vették később az ötletet a mesterséges módszerek kifejlesztéséhez.

Az első egyiptomi múmiák egyike

De nem csupán a Szahara mentén találhatóak ilyen típusú múmiák, a Kína területén található Takla-Makán sivatagban hasonló testekre bukkantak, bár némelyiken már az emberi beavatkozás nyomai is láthatók. Koruk közel 4000 évesre tehető, érdekességük továbbá, hogy arcvonásaik, ruházatuk és használati tárgyaik egyértelműen nem ázsiai eredetre utalnak.

A Csipkerózsika - angolul Alvószépség -

névre keresztelt lány múmiája

Az egyik legismertebb természetesen úton keletkezett múmia Ötzi, a jégember, akit az észak-olaszországi Alpokban találtak, és i. e. 3300 körül kerülhetett a jég csapdájában (több mint 5000 éves!).

 Ötzi, a jégember, ahogy ma ismerjük

Ötzi, a jégember egykor

Szibériában viszont számos mamutra bukkantak, melyek valószínűleg i. e. 40 000 körül fagyhattak meg.

Több tízezer éves mamutbébi

Jóval későbbi, de szintén a száraz, fagyos környezetnek köszönhető az a leletegyüttes, ami 1927-ben került elő Grönland nyugati partján, ahol nyolc inuit tetemre bukkantak, mely az éghajlatnak köszönhetően épségben került elő feltételezhetően i. e. 1475-ből.

 A legmegdöbbentőbb talán ebben a leletben

a hathónapos csecsemő múmiája

Olykor barlangrendszerek vagy katakombák is megfelelő helyszínül szolgálhatnak a mumifikálódáshoz. Kiváló példa erre a palermói kapucinus kolostor alatt található temetkezési hely, ahol több mint ezer test várja a feltámadást, eléggé bizarr látványt nyújtva. Mindez inkább tűnik az emberi mulandóság görbetükrének, mint békés temetőnek, és mint annyiszor, ezúttal is a túlzott érdeklődés veszélyezteti a múmiák állapotát. Az első testek az 1500-as évek végén kerültek ide, java részük mesterséges úton mumifikálódott, de később a mesterségesen konzervált testek száma egyre gyarapodott. Szicíliában számos helyen maradtak fenn hasonló leletek, hiszen a sziget éghajlata kedvez az ehhez szükséges folyamatoknak.

Porból lettél, porrá leszel!

Palermo Csipkerózsikája, a két éves

Rosalia Lombardo, aki kilencven éve alszik,

ő már a mesterséges mumifikálásnak köszönhetően

maradt meg ilyen állapotban

1994-ben került elő Vácott az a leletegyüttes, amely szinte egyedülálló a világon. Összesen 265 természetes módon mumifikálódott testre bukkantak, melyek kora 150-250 évre tehető. A kripta klímája mellett a testek elhelyezésének is fontos szerepe volt a konzerválódásban, mert a fenyőfakoporsók és a testek mellé szórt fenyőfaforgács nagyban segítette a testek kiszáradását.

Borsodi Teréz, a váci múmiák egyike

A természetes módon mumifikálódott testek talán legkülönlegesebb változata a lápi múmia, mely Észak-Európa mocsaras vidékein bukkan elő (Írország, Északkelet-Anglia, Holandia, Németország, Dánia). A csersavakban gazdag lápos közeg sajátos módon őrzi meg a bőrt és hajat - a bőr szinte elfeketedik, de az arcvonások megmaradnak, míg a haj kivilágosodik. Az első lelet 1950-ben került elő Tollundban, és azóta már számos testre bukkantak. A lápimúmiák egyedi külsejük mellett mással is felhívták magukra a figyelmet, feltételezhető ugyanis, hogy egy részük hármas szakrális gyilkosság áldozata volt - erre utal az a tény, hogy átvágták a torkukat, felakasztották, majd a mocsárba dobták, ami az említett vidékeken a halálos ítélet egyik formája volt.

 A tollundi férfi i. e. 400-ból

A tollundi férfi - arcrekonstrukció

Lápi múmia - jellegzes bőr- és hajszín

Ajánlott irodalom:

Colin Renfrew - Paul Bahn: Régészet, Osiris Kiadó, 1998

Howard Reis: Halhatatlanok nyomában, Gold Book, 1999

Adele és a múmiák rejtélye

A múmiák göröngyös mozitörténetéhez tartozik, de kissé más jellegű az eredetileg képregényként megjelenő Adele és a múmiák rejtélye című francia film (2010 - a képregény kiadási éve 1978), ami távol áll a horror műfajától inkább a kalandfilm és fantasy határán mozog. Luc Besson mesterien keltette életre Jaques Tardi figuráit egészen egyedi hangulatot hozva létre.

A francia borító, amely alapján a magyar is készült...

 ...és a spanyol magával Ramszesszel

Történetünk a századelőn játszódik, főhősnője Adele Blanc-Sec - beszédes családnév, ami nyilván a hölgy stílusára utal, ami olykor valóban elég száraz - egy talpraesett, kissé szarkasztikus fiatal újságírónő, akinek ezúttal egy pterodactylus és pár múmia keresztezi az útját. A történetben szereplő múmiák kivételesen a "jó" oldalon állnak, és igen kiváló a modoruk. A legkevésbé sem rémisztőek, bár a mágia és misztikus nem áll távol természetüktől, és jelenlétük, karakterünk inkább humoros, mint félelmetes.

A kritikusok egyébként alaposan szétszedték a filmben szereplő történelmi utalásokat, tárgyakat, és részletesen listát készítettek az állítólagos "bakikról". Tény, hogy II. Ramszesz múmiája nem egészen úgy fest, ahogy megismertük, de a film stílusába és műfajába az effajta szőrözés teljességgel felesleges, hiszen a szürrealizmus és groteszk eszközeivel élve eleve nem törekszik a valósághűségre. A történet, a karakterek és a kidolgozás pedig oly annyira egységes, minden részlet a helyén, tökéletes az összhang, hogy nemigen lehet kivetni valót találni benne, és múmiák kinézetére sem lehet panasz.

A múmiák hallják, amit hozzájuk beszélnek,

nem árt az óvatosság

A képregény-sorozat első része 1976-ban jelent meg, és 2010-ig összesen kilenc kötet került nyomtatásba. Mind a történetek, mind a képi kidolgozás emlékeztet egy kissé a belga Tin Tin kalandjaira.

Így fest egy eredeti borító

Egy oldal a képregényből

Adele Blanc-Sec

A múmia sem maradhat ki