Egy klasszikus módszer a végtagok rögzítésére a csavar. Ez fa esetében nem okoz különösebb gondot, mivel azonban továbbra is levegőn száradó gyurmával dolgozom, kíváncsi voltam, ebben az esetben hogyan is működik. Az pedig csak kapóra jött, hogy volt egy újabb figura ötletem.
Kezdetben vala a fej és a törzs, mert mindig azzal kezdem
A száradás után pedig arcot kapott a karakter
Fontos azonban megjegyezni, hogy a csavarok helyét előre meg kell szabni. Bátyám javaslatára, mivel nem tudhatjuk, hogyan reagál az anyag, mennyire rugalmas vagy rugalmatlan, esetleg szétrepedhet, törhet csavarozás közben, a csavarok járatait formázás után szögekkel mélyítettem ki. A csavarok helyét egy fabábok készítéséhez javasolt ábra alapján jelöltem meg, így például a felsőkar a hónaljban csatlakozott két-két csavarral a törzshöz. Ez a választás praktikusnak tűnt, és elméletben a rögzítéshez használt szalag is láthatatlan marad. Mint később kiderült, azonban ez az elképzelés hiba volt, mert a kar így természetellenes pózban elvált a felsőtesttől, amit már nem lehetett korrigálni. Tapasztalat: a rögzítés a vállon és a kar külső oldalán javasolt, ami látható ugyan, de természetesebb hatást kelt. A báb mérete is meghatározó tényező, mivel a próbamunka 37 cm magas, a végtagok átmérője 1,5cm és 2 cm között mozog, ez nem ad túl sok mozgásteret.
Csavarozás
Csavarhelyek
Az anyag kiszámíthatatlanságáról az ember tapasztalati úton bizonyosodik meg, és persze munka közben. Bár az előre "elkészített" menetekkel részben bebiztosíthattuk magunkat, mindig akad valami extra. A vállnál például a térfogat vékonysága mellett egy nem várt anyaghiba is közrejátszott abban, hogy széttörjön. Formázásnál igyekeztem homogén, repedés, réteg mentes tömböt létrehozni, a jelek szerint ez nem sikerült maradéktalanul, és a két, össze nem dolgozott réteg mentén széttört az anyag. Szerencsére a hiba némileg korrigálható, de kissé kedvét szegi az alkotónak.
Nem várt törés a vállon
A csavarok elhelyezésénél más problémák is akadtak. Gyakran lejjebb kellett igazítani az elemeket az eredeti elképzeléshez képest, de az újracsavarozásnál a menet már kitágult. Ilyenkor egyet tehetünk, egy régi, jól bevált trükkhöz fordulunk, egy apró rongydarabbal megtámogatjuk a csavart.
Csavarhelyzet
Csavart helyzet
Az elmélet és a gyakorlat között olykor eltérés mutatkozik. Ezek a lábak sem egészen úgy állnak, ahogy kellene.
Teljes lábazat
Karok
Esztétikusabb és praktikusabb végeredmény lenne elérhetőbb, ha a külső és belső oldalon is el lehetne helyezni szalagokat, de a kar vékonysága miatt erre nincs lehetőség.
A megreparált váll
Összeállt a test, bár a végeredmény nem kifejezetten tökéletes. A felkar eltart a testtől és csípő sem sikerült igazán csinosra.
A lábak állásán némi kötözéssel lehet segíteni
És íme a ruha, ami ápol és eltakar
Összegezve a tapasztalatokat: ha a rögzítésnél csavarokat szeretnénk használni, nagyobb méretű babát kell terveznünk, és maradjunk a fánál, mert a levegőn száradó gyurma erre a technikára kevésbé alkalmas.
Egy ismerősöm javaslatára kipróbáltam néhány új dolgot. Gyakran mondják: a szem a lélek tükre. Lássuk csak, hogy működik ez a gyakorlatban!
Az első lényeges, bár kívülről nem látható változás, hogy a testben több helyen a tömör gyurma alatt hungarocell golyók találhatók, egy a fejben és kettő kisebb a mellkasban. Ezáltal a test valamivel könnyebb lett, azonban ha fonalból készítem a hajat, talán kevésbé praktikus, illetve akkor érdemesebb kisebb labdákat használni. Ennél a karakternél ilyen probléma nincs, mert saját anyagából készül a hajzat.
Egy kis anyagspórolás és súlycsökkentés
hungarocell labdákkal
Másodszor ezúttal nem festett szemei lesznek a karakternek, hanem a kínai iparnak háló üveghatású műanyagból készült 12 mm átmérőjű szemek, melyek több színben is kaphatók. Ezúttal egy szürkéskék, pontosabban acélkék árnyalatot választottam. A szemeket jól elhelyezni nem annyira könnyű, mint első gondolnánk. Nem pusztán az elhelyezés, de az eldolgozás is igen fontos, hiszen nem a teljes szemgolyó lesz végül látható, pusztán egy része. A gyurmát tehát finoman rá kell igazgatni a szemgolyóra akár a szemhéjat és a bőrt.
Elsőre kísértetiesnek tűnhet...
...a festés azért segít a helyzeten
A kísérlet eredménye nem egészen egyértelmű. Több véleményt is meghallgattam, de úgy tűnik, ehhez a stílushoz talán a festett szem jobban illik.
A jazzkorszakos úri fiú és a hajpróba után itt az ideje, hogy egy női figura is készüljön.
A választás nem egészen véletlenül a rokokóra esett - ez van, ha az ember túl sok Mozartot hallgat. A hölgy csinos kis piros lábbelit kapott enyhe sarokkal, a kézfejnél azonban egy másik megoldást választottam, ezúttal nem szemből, hanem oldalról ábrázoltam. Egy női arc megformázása azonban sokkal nehezebb, mint egy markáns férfié, ráadásul a hajzat miatt volt némi versenyfutás az idővel - a hosszú tincseket kellő sűrűségben elég gyorsan kellett beleilleszteni a fejbe, és közben az arc is folyton eldeformálódott, amit a végén helyre kellett igazítani. A feltornyozott frizuránál még így is kellett némi "póthajat" alkalmazni, ami lényegében láthatatlan.
A báb frizurájának elkészítése rövid haj esetén nem okoz különösebb gondot. A legegyszerűbb az arccal együtt az alapnak használt anyagból kifaragni, megformázni, majd a festésnél a kívánt színt alkalmazva megalkotni a hajzatot. Ezzel a technikával a női figurák kontyos frizurája is megoldható.
Mozart Don Giovannija a Salzburgi Marionett Színház repertoárjából,
a bábok jellemző stílusban készültek, a hajzat a fejformával együtt lett
kifaragva
Egy másik salzburgi megoldás
Ritkán alkalmazott változat: ragasztott, rövid frizura
Faragott női kontyos frizura a Denevérből
Hosszú haj esetén már messze nincs ennyire egyszerű dolgunk. Ha fából készült bábunk van, a ragasztás továbbra is kiválóan alkalmazható.
Ragasztott frizura és paróka a Figaró házasságából
Festve és ragasztva cseh stílusban
A levegőn száradó gyurmánál azonban először azt a technikát próbáltam ki, amit a játékbabáknál is alkalmaznak. Ez esetben azonban a fej tömör anyagból készült.
A kísérleti darabhoz hastag fonal dukál
Száradás után derül ki, működőképes-e az ötlet
A hajnak szánt fonal stabilan a helyén marad, bár nem fésültem át, csak igazgattam. Vagyis mondhatni a kísérlet eredményesnek bizonyult. Azonban az is biztos, hogy vékonyabb tincseket kell használni és jóval sűrűbben.
A textilből varrt bábú végtagjai jól mozgathatók és formálhatók, viszont nem rendelkeznek tevőleges súllyal, ezt az anyagba varrt, már kiszáradt gyurmával tudjuk ellensúlyozni. A fejet azonban továbbra is a törzshöz rögzítve kell el készíteni.
Vázlat a vegyes technikával készítendő bábhoz
A vázlaton a narancssárga elemek jelölik a levegőn száradó gyurmából készült részeket, kékkel a textil bevonatot, és fekete a drótot. Mint az a képen is jól látható, a végtagok is tartalmaznak egy-egy formára alakított gyurmaelemet, közvetlenül azonban csak a nyak, a fej és a lábfejek lesznek láthatóak, vagyis ezeket kell majd lefesteni és lakkozni. A kézfej ezúttal textilből fog készülni. A sötétkék vonalak a könnyed mozgáshoz nélkülözhetetlen varrásokat jelölik, melyek megegyeznek a kapcsolódási pontokkal. A rajz nem méretarányos, csupán a báb szerkezetét mutatja.
Az első lépés ezúttal is a különböző elemek elkészítése levegőn száradó gyurmából. Drótváz csupán az alsó lábszárakon és a fejet-törzset tartalmazó tömbhöz szükséges. A többi elem pusztán súlyként szolgál, ezért különösebb megformázást nem igényel. Az alsó lábszárba vájt két lyuk a textil pontosabb rögzítését szolgálja.
A végtagokhoz készített elemek
Fej, nyak, mellkas egyben
A következő lépés ismét a száradás. A törzs és fej vastagsága miatt ez legalább három-öt nap, csak ezután jöhet a festés, majd a lakkozás.
Elemek száradás, festés és lakkozás után
Az arc
A kész test elemekből összevarrva
A vegyes technikával készült marionett már jóval finoman mozgásra képes, bár itt is figyelni kell a súlyelosztásra. A nyak ugyan továbbra is merev, a kézfej esztétikáján pedig még van mit csiszolni.
A lakknak a kétnapi száradás elégségesnek bizonyult, ezek után nem maradt más hátra, mint a bekötések és a felöltöztetés. A ruhapróba során azonban kiderült, hogy a méretre készült nadrág mégsem megfelelő, így új nadrág készült, bővebb szárral, összehúzható zárással. Ezúttal azonban felvállalva az alsó lábszár egyenetlenségeit végül a figura egy térdnadrágot kapott. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a háziköntös teljességgel felesleges.
A kész báb: Friedrich
Mivel ez abszolút empirikus tevékenység, a készítési folyamat permanens fejlődésen megy át. Ráadásul az elkészítés és alkalmazás szinte két külön egységnek tekinthető, hiszen míg szárad a báb, addig szinte használhatatlan, vagyis csak a végső fázis után derülnek ki az apró turpisságok. Ha teljesen külön álló darabokból lenne összeillesztve, néhány felmerülő hiba könnyen orvosolható lenne, de a báb egyben készült, így ez a lehetőség nem kivitelezhető.
Az alkalmazási próba során, az alábbi észrevételeket tettem - ezeket mások és magam okulására sorolnám fel:
1, - Lábak: a lábfejnek súlyosabbnak kellett lennie, nem elég határozott a mozgása, illetve kevésbé jól mozgatható, mert a lépéskor nincs meg a megfelelő súlya; a lábszár hosszak közötti különbség megengedhetetlen, mert a különbség látható, és mozgatásnál is zavaró;
2, - Kezek: a kapcsolódások nem tökéletesek, a jobb kéz kissé nehézkesen mozog;
3, - Vállak: a kelleténél kissé szélesebbre sikerültek, legközelebb bele kell számolni a kapcsolódási pontokat;
4, - Nyak: már a ruhapróbánál nyilvánvalóvá vált, hogy rövid, pedig a testhez képest arányosnak tűnt. Ha a báb öltözéke a testanyagából lett volna kialakítva, és a mintázat csak rá lett volna festve talán ennyire nem ütközik ki;
5, - Fej: hasonló a probléma, mint a nyaknál, arányosnak tűnt, de egyértelmű, hogy végül kisebbre sikeredett, a fejnek és a felsőtestnek köszönhetően viszont a testsúly eloszlása megfelelőnek tűnik - leszámítva a lábnál jelzett hibát.
A bábúhoz használt öt zsinóros kereszt:
1. - fej, 2. és 3. - bal és jobb kéz,
4. és 5. - jobb és bal láb
A fentiek tükrében egyértelmű, hogy a drótokkal létrehozott kapcsolódási pontok nem tökéletesek, és a végtagok sem igazán jól megformálhatok, ha függesztett vázra készül a test. A levegőn száradó gyurma nagy előnye viszont a súlya, és hogy az arc jól megformálható. Vagyis nincs más hátra, mint ötvözni a textil és a gyurma jó tulajdonságait.
A bábok története kétségtelenül az időszámításunk előtti időkre nyúlik vissza, és ha úgy tetszik, a valamilyen módon életre keltett bábú története is több ezer éves, gondolok itt Gólemre. Ilyen messzire azért nem utaznék az időben, inkább csak az utóbbi kétszáz évből válogatva mutatnék be pár figyelemre méltó alkotást.
Az első Pinocchio - Enrico Mazantti 1883.
Kezdjük talán a mindenki által ismert Pinocchio figurájával, aki életét fából faragott marionettként kezdte, majd húsvér kisfiúvá változva folytathatta. Carlo Collodi regénye 1883-ban jelent meg - bár 1881-től folytatásokban jelent meg egy gyermekújságban -, amely dátum furcsa mód egybe esik Alekszej Tolsztoj születésével, aki rokonságban állt Lev Tolsztojjal és Turgenyevvel is.
Alekszej Tolsztoj szovjet-orosz szerző figurája történetünkben azért jelentős, mert 1936-ban adatta ki Aranykulcsocska című meséjét, melynek főhőse Burattino (a szó jelentése fabábú). Alekszej Tolsztoj az előszóban maga is bevallja, hogy gyermekkora kedvenc meséjét dolgozza felé saját szájíz szerint. Bizonyára több tanulmány foglalkozik a két mű közti különbségekkel, de a legfontosabb talán az, hogy Burattinótól boldog fabábúként búcsúzunk el a történet végén egy kevésbé érzelgős zárókép keretében. Burattino figurája számomra érdekesebb és izgalmasabb, mint Pinocchio, amit nálunk főként az 1940-es, Disney-változat fémjelez.
Burattino az 1963-as kiadás borítóján
Életkép a marionettek világából
E. T. A. Hoffmann művei folyamatosan szolgáltatnak alapanyagot a hálás utókornak mind a krimi, mind a sci-fi műfajában. 1816-as A homokember című novellája például több zenés mű forrása lett. Az egyik, talán legismertebb ezek közül Offenbach francia zeneszerző Hoffmann meséi című operája, melyet 1881-ben mutattak be.
Az opera keretes szerkezetű, ebbe ágyazódik be a három Hoffmann novella ihlette tragikus szerelmi történet - Hoffmann tragikus szerelmei. Az operában tökéletesen megalkotott, sziporkázó karakterekkel találkozhatunk, és a sors - vagy talán a zeneszerző - fintora, hogy szegény Hoffmannunk még is kissé vérszegényre sikeredett. A három epizódba azonos zenei karakterek jelennek meg, Offenbachnak viszont sikerült minden felvonásban új köntösbe öltöztetni őket. Számunkra most még is az első történet: Olympia, a lényeges, Hoffmann első szerelme. A valóságban a fiatal hölgy egy gyönyörűszép szerkezet, ami az emberi érzelmektől teljesen megzavarodik, végül pedig a pusztító féltékenység áldozatává válik - a darabokra tört szerkezet láttán jön rá Hoffmann, hogy szerelme tárgya valóban csak egy tárgy volt.
A Hoffmann meséit már a Salzburgi Marionett Színház is műsorra tűzte, képet azonban nem találtam róla.
Az élőszereplős előadásokban mindig babaszerű figurának ábrázolják Olympiát.
Olympia-jelmez egy holland előadásból
Olympia figurája Michael Meschke 1959-es bábfilmjében
Olympia áriája, technikailag sem könnyű darab
- egy szemfüles udvarlónak már ekkor feltűnhetett volna,
hogy valami nem stimmel a menyecskével
Szintén Hoffmann novellája ihlette Léo Delibes francia zeneszerző Coppélia című balettjét (1870), amely Hoffmann meséivel ellentétben valóban egy vidám darab. Bár a Coppéliát és a Hoffmann meséit is előszeretettel tűzik műsorra a színházak, ez utóbbi inkább tükrözi hűen Hoffmann világát, sikerült megőriznie misztikus drámaiságát - egy műben rögtön három katarzist is átélhetünk -, míg Delibes balettjében a báb pusztán csak egy eszköz.
Coppélia
Részlet a balettből
Ha már a zeneműveknél úgy adódott, hogy időrendben visszafelé haladunk, akkor itt essék szó Charles Adolphe Adam A nürnbergi baba című egyfelvonásos vígoperájáról, melynek szintén A homokember szolgáltatott alapot. Az 1852-ben bemutatott opera mindössze négyszereplős, története pedig igencsak eltér az előbbiektől. Jelen esetben ugyanis a főhősnő az, aki egy baba bőrébe bújik, de még a kellő pillanatban "visszaváltozik". Bár elsőre nem úgy tűnhet, azonban ez a történet is az ember be-nem-helyettesíthetőségéről szól.
A maga idejében divatosnak számító vígoperát manapság sajnos nemigen játsszák.
A zongoraátirat borítója
Részletek az operából ékes német nyelven
Egy "horror" borító
- sem a történettel, sem a zene stílusával nincs összhangban
Pikáns borító - oh lálá! -
Charles Adolphe Adam zeneművei között nem A nürnbergi baba az első, ami ilyen témát "feszeget", hanem az 1845-ös Márvány lány című háromfelvonásos balett, amit először Londonban mutatták be, majd két évvel később Párizsban. Bár Théophile Gautier-től eléggé negatív kritikát kapott a mű, a közönség igencsak lelkesedett érte. A történetet csak sejteni lehet a címből, pontos leírást eddig nem találtam, de népszerűségé bizonyítja az is, hogy Adele Dumilatre, a neves balerina táncolta a főszerepet az 1845-ös bemutatón.
Illusztráció a Márvány lányhoz,
1845. London
És maga a mű a kép forrása: https://gallica.bnf.fr/ark:/12148/btv1b90691871.image
Végül pedig egy évszázados ugrással pillantsunk be a modern misztikus thriller műfajába!
2015-ben indult útjára az ITV által készített The Frankenstein Chronicles című minisorozat, mely az 1830-as években játszódik. Az első szezon főként William Blake és Mary Shelley mitikus figurája körül kering, egészen új szemszögből közelítve meg a Frankenstein-történetet, azonban szempontunkból az igen erősen Hoffmann-hatást tükröző második szezon érdekes.
Az élet-halál, teremtést kérdéskörében, melybe eddig főként humanoid alapanyagból dolgoztak a résztvevők, megjelenik a játékkészítő-játékgyűjtő figurája, aki egy Olympiához nagyon hasonló hölgyet alkot. A szépséges bábú ezúttal azonban abszolút háttérbe szorul az örök élet és az újrateremtés fényébe, bár kétségtelenül impozáns. A Laurence Fox által mesterien megformált Frederick Dipple több meglepetést is tartogat, és Olympia-mása nem is a kollekció legizgalmasabb darabja. Olympia bemutatása ugyanakkor fontos szerepet tölt be a cselekményben, és a melankolikusan drámai zenei aláfestés is Hoffmant juttatja eszünkbe.
A szerkezet megalkotásához nem árt egy kis női segítség:
a korszakra jellemző, kevésbé favorizált tudós nő karakter
