Az Opéra Garnier 1920 körül

 Még fekete-fehérben is lenyűgöző látvány

A sokat látott lépcsősor

Opéra Garnier - 2018. 11. 08.

Az Opéra Garnier, vagy más néven Palais Garnier 1861 és 1875 között épült, nevét tervezőjéről Charles Garnier-ról kapta. A tervek még az akkor dicsőséges II. Császárság idején készültek, így annak pompája és eleganciája tükröződik benne, stílusát tekintve pedig eklektikusnak szokás nevezni - hamarosan meglátjuk, miért.
Az épület története szorosan összeforrt a város történelmével, és jelentős szerepet töltött be a Kommün alatt is. A Párizs alatt húzódó katakomba rendszer és az Opera alatti lagúna a menekülő kommünisták számára kitűnő rejtekhelyet biztosítottak, ám mindkettő megihlette a művészek fantáziáját, mondhatni különösképp az irodalom területén.

 A megálló neve: Opéra

A metró-feljáróból ez a kép fogadja az érkezőt

A nevezetes Apolló-szobor lentről

A szoborcsoport kicsinyített mása

egy emeleti folyosón megtekinthető

Az épület homlokzatát kívül neves zeneszerzők mellszobrai díszítik. A főhelyen természetesen Wolfgang Amadeus Mozart található, akinek a II. Császárság a maga a sajátos módon szolgáltatott igazságot - Salierit ugyanis ezzel szemben eldugták egy emeleti folyosóra.

Mozart és...

 ...Salieri

Visszatérve az épülethez, jobbra egy elegánsan kialakított, modernizált, üvegfalú étterem és egy impozáns szuvenírbolt került kialakításra, balról pedig a Charles Garnier-nek állított emlékmű látható.

Garnier továbbra is őrzi a róla elnevezett, leghíresebb építményét

Amint belépünk - és túl esünk a rutinszerű biztonsági ellenőrzésen - egy igen ismerős előcsarnokban találjuk magunkat, amely egy lenyűgöző lépcsősorhoz vezet.

Vajon hol láttam ezt a körfolyosót? 

Egy szerény belépő 

 És mindig nézz felfelé is!

Olyan, mintha hazaérkeznénk

De legalábbis jártam itt egy párszor... gondolatban

Belépőjegyem mindössze a földszintre és az első két emeletre szólt, így kimaradt a a "pince és a padlás", sőt, mivel éppen filmforgatás zajlott, a nézőtérre sem jutottam be, és meg kellett elégednem egy előtéri makettel.

Melyik is a bal 5-ös páholy?

A Chagall-ról is lemaradtam, de láthattam az eredeti mennyezet tervét.

Amikor az a csillár leszakadt, még így festett a plafon

Az épület folyosóit és termeit további mellszobrok díszítik, de a zeneszerzők mellett, itt drámaírók, költők, építészek, jelmez- és díszlettervezők, operaénekesek és balett-táncosok is helyet kaptak.

 Ízléses kompozíció

 Beaumarchais, aki nélkül nincs Figaró házassága,

és a francia forradalom is más lett volna

Egy lépcsőfordulóban pedig véletlenül

szembe találjuk magunkat Wagnerrel

A falakon mozaikok, festmények és stukkók sorakoznak az adott terem vagy folyosó hangulatához igazodva.

 Allegorikus nő alak egy oldalteremben

- és egy jóval konkrétabb karakter: Carmen

Gallia 

A császárság pompáját idézve...

...ahol még a mennyezet is lélegzetelállító

Egy szerény jelmezkiállítás is megtekinthetünk a szintek között haladva a Traviátától a Diótörőig, valamint pár díszletmakett.

 Jelmezek: régi idők szemtanúi

Mozart: Szöktetés a szerájból

Bár az Opera könyvtára nyitva áll a látogatók előtt, meg kell elégednünk a vitrinekbe zárt könyvek és kották látványával.

 Azért szívesen elbogarászna itt az ember

Be kell vallanom, az épületben keringő atmoszférát fotókon keresztül képtelenség visszaadni. Bár talán kissé elfogult vagyok, de az Opéra Garnier több puszta díszletnél, sokkal inkább egy szimbólum, melyet a császári pompa tett igazán teljessé.

 

 Ez nem Versailles, csak egy oldalfolyosó az Opéra Garnier-ban,

amely ízlés szerint bálteremként is alkalmazható:

le Grand Foyer

Ahol persze Garnier mester is helyet kapott 

 Emeleti erkélyfolyosó

M. Targhis: Phantom novels

More information about Targhis' book what you can find on the website operaghost.ru which had been mentioned earlier. The Violinist's Gift is one of the three Phantom-books what were published in Russia, but I know the auothor of this book personally by mails and there are three stories in it.

The Violinist's Gift from Targhis

The first novel is titled The Lion and the Princess. This story tells about Erik's youth - he is only 19 years old - and it leads us to India of the mid XIXth century by the British East India Company. In this exciting novel there are many intereting characters like a Company's officer Jarvis Roberts nicknamed Lion who becomes the Erik's companion in this strange advanture. Another one is the beautiful Zoran who is the wife of one of followers of Kali and Platonic love of Jarvis. By the way we read about thecatgut made  "magic" lasso what plays a special role in Leroux's novel, and about Kali's bloodthirsty followers: the thugs. This mission is not only dangerous for body but for the soul too, and the inhummanity of the world tests Erik's moral stregth.

The cover ilustrations by the author:

The Lion and the Princess and The Swan Castle...

...finally The Violinist's Gift

The story of The Swan Lake takes place at the court of Bavarian king Ludwig II. who is an avid fan of opera, and there are Persian Assassins who's following Erik since the events in Mazanderan mentioned by Leroux. The Opéra Garnier also has an important role.

The last novel's title is The Violinist's Gift, it tells about early meeting between Gustav Daaé, Christine's father, and Erik that leads to the born of the figure of the Angel of Music. This Angel has special meaning in many Phantom books and films - as in Englund horror movie - and in the Webber musical too. In the beginning of the story the young Erik teaches young Daaé to play the violin, and when they meet many years later Daaé gives his own instrument to Erik.

If this book is printed in English, the hungarian publishing houses will doscover it and then it will be Hungarian edition too.

Uwe Kröger as Joe Gillis

Targhis' other novel The Golden Bee is connected with the world of musicals because it was inspired by famous German musical singer, Uwe Kröger, who sang first the Dearh's (der Tod) role in Elisabeth, and had great success with other musical stage characters, such as Joe Gillis (Sunset Boulevard), Maxim de Winter (Rebecca) and Gomez Addams (Addams Family).

Illustration from The Golden Bee

In Targhis' opinion the original Phantom story is very inspiring - there are many people who think so too. Her favourite from the Phantom films is the silent movie of 1925 because it is most similar to the original Leroux novel. Like many fans, she isn't satisfied with the Webber musical movie version, and I have to agree with her the the filmmakers owe to the audience a great Phantom movie in Coppola's Bram Stoker's Dracula's or The Interviwe of the Vampire's style. She stresses the importance of the Susan Kay's book, but she thinks that the final part and the sexual relationship between Erik and Christine are a little bit extreme. For Targhis the Phantom story is mostly "about art, talent, obsession and limited possibilities".

The Beauty and the Beast have different faces:

Gary Oldman as Dracula and Antonio Banderas as Armand

Thargis' favourite Phantom singer are the Austrtalian Anthony Warlow - who played the title role in Jekyll and Hyde, his talent is shown very well the performance of The World Has Gone Insane song -, the Australian Ben Lewis - who is perfect in the Love Never Dies - and finally the Amerivan Hugh Panaro - who's got the perfect Phantom voice in Targhis opinion.

 Anthony Warlow

Ben Lewis 

 Hugh Panaro

In addition to writing novels and poems and to drawing, Targhis also makes miniature statues of the well-knowd musical, movie or historic characters. There is no surprise that she has made Phantom figurines too.

"Music of the Night"

The example of this productive talented artist shows the the persistence can be profitable, even when the works are made for some smaller circle of audience. The reception of the novels and poems may meet some difficulties because they are in Russian, but the illustration and the statues can speak in universal language.

Zene, intellektus - gyilkosság

Hála Hollywoodnak és a filmes közhelyeknek, a komolyzene iránti lelkesedés gyakran az intelligens pszichopata - más esetben egy meleg mellékszereplő, legrosszabb esetben egy meleg intelligens pszichopata - jellemvonásai közé tartozik, persze egy-két klasszikus detektív karakter kivétele erősíti a szabályt - akik mellesleg erősen pszichopatikus jellemvonásokkal rendelkeznek. Így nem meglepő, hogy ez a rossz szokás a sorozatokba is befészkelte magát.

Kezdhetnénk talán Sherlock Holmesszal,

aki hegedül, de izgalmasabb kezdés Hannibal Lecter,

aki zongorázik - és biztosan hegedül is,

de az egészen biztos, hogy mások nótáját gyakran elhúzza

Hannibal Lecter karakterével a komoly zene iránti rajongás szinte összeforrt. Így nem meglepő, hogy Will Graham jelképes elvesztésekor zeneművet komponál "fájdalmában", hogy a csinos extanítvány-kolléganőt is zeneileg veszi a lábáról. A Hannibal-sorozat készítői azonban nem érték be ennyivel, és mindent kihoztak ebből a komoly zenei témából, amit csak lehet. Az első szezon hetedik epizódjában vezetik be a cselekménybe - tegyük hozzá igen diszkréten - az afroamerikai Tobias Budge figuráját, akinek gyors és viharos felbukkanása némi Fantom-effektust csempész a történetbe.

A hangszerkészítő

Tobias Budge az élénk komoly zenei életéről neves Baltimore városában egy elegáns hangszer boltot vezet, ám nem csupán kereskedő, de hangszereket is készít, és emellett számos ifjú tanítványt oktat. Mivel a Hannibal-sorozat bizarr világában vagyunk, a "vájt fülű" nézők már ebből sejtik, hogy itt többről van szó. Tobias mester hangszerhúrjaihoz ugyanis speciális alapanyagot használ - a rossz nyelvek állítása szerint olasz import állati bélből készült húrok helyett valójában kevésbé műértő homo sapiens alkatrészeket. A húr mint visszatérő motívum.

A sorozat nyolcadik epizódja lényegében a barátságról szól, bár kissé nagy lesz a végére a kavarodás, és valahogy senki sem azzal akar "barátkozni", aki azt hosszú távon el is tudná fogadni. Ebben a kavarodásban persze lesz néhány halott, és a végén a hiúságában sértett Tobias neki ront Hannibal Lecternek.

Az ellenség felmérése,

avagy Hannibal a hangszerboltban

A gyönyörűen megkomponált nyolcadik epizód végén drámai küzdelem és szenvedélyes lezárás következik, majd némi csembaló. Aggodalomra persze nincs okunk, mert Händel Kleopátrájától Bachig messze nem olyan hosszú az út, mint gondolnánk, és biztosak lehetünk, hogy Hannibal Lecter az egyetlen, aki azt végig is járja.

Aki az utolsó dalt játszotta

Ha már Holmes korábban szóba került, az angol krimi irodalomban nem ő az egyetlen zenerajongó nyomozó, mivel a Colin Dexter által megalkotott Endeavour Morse karaktere is igencsak muzikális. Morse regénybeli karrierjét 1975-ben kezdte és közel tizennégy kötetre rúg. Az ITV első sorozata Inspector Morse címe 1987-től 2000-ig futott, majd 2012-ben indult útjára a még fiatal rendőréveit taposó Endeavour főszereplésével és ugyanezzel a címmel egy új sorozat, ami meglepő stílusbeli hasonlóságot mutat az utolsó Poirot-epizódokkal és kissé a Hanniballal is. A sorozatra az ITV-re jellemző igényesség jellemző, egy szezon csupán pár, igen magas színvonalon elkészített epizódból áll.

Öööö... nem tűnik egy veszélyes figurának,

pedig penge éles elméje van

Már az új, a '60-as években játszódó sorozat nyitó epizódja is eléggé muzikálisra sikeredett, de a harmadik - valójában negyedik - epizód teszi fel igazán a lécet. A Fúga fantázianevet viselő részben főhősünk egy őrült operarajongó nyomába szegődik, aki Verdi Otellójától egészen Puccini Toscájáig számos operarészlettel és egyéb rejtvényekkel teszi próbára Morse elméjét - és a nézők komolyzenei ismereteit. Kezdetben úgy tűnik szimplán egy pszichopatáról van szó, majd kiderül, ez valójában két "nagy" koponya párviadala. A Hannibal-sorozat akadémiáját kijárt nézők számára akad persze egy-egy árulkodó részlet, de a végkifejlet minden képzeletet felül múl. A sajtó pedig már a kezdetektől úgy emlegeti a rejtélyes gyilkost, mint "Opera Phantom" - annak ellenére, hogy stílszerűbb lett volna az "Opera Ghost".

 Hajsza pincében és tetőn

Az epizódban megjárjuk a poklot és a mennyországot képletesen és szó szerint is, hiszen Morse a gyilkos nyomába eredve alagsori könyvtári labirintusban, majd egy tetőn is akcióba lendül. Endeavour Morse karaktere bár csöppet sem hasonlít a magabiztosnak tűnő Holmeshoz, hiszen inkább egy gátlásos és hiperérzékeny fiatalember benyomását kelti, aki ráadásul még kórustag is - igazi jó fiú -, valójában jóval árnyaltabb és némiképp sötétebb is, mint azt elsőre gondolnánk. Valahogy különös érzéke van arra, hogy a lehető legrosszabb karakterbe szeressen bele - a történet szempontjából rossz, nem feltétlenül csak morálisan - és a munkahelyén se tud igazán beilleszkedni. Emberi kapcsolatok terén a teljesítményét bátran értékelhetjük nullára, ám ezt kiváló asszociációs képességével, komoly zenei és irodalmi tudással és nagy adag iróniával ellensúlyozza - ezek persze a kapcsolatteremtésben nem feltétlenül szükségesek, ám a nyomozati munkában gyakran jól jönnek.

 Magányosan, akár a Fantom

A harmadik szezon nyitó epizódja, illetve a szezon minden része zeneileg igényesen megalkotott darab, a bevezető képsorok és a az aláfestő zene tökéletes harmóniája azonnal szembe tűnik, amely valójában egyfajta nyitány, és minden lényeges elemet tartalmaz. Az említett első epizód - Ride - pedig Fitzgerald A nagy Gatsby-jének a sajátos változata. Mellesleg pont ezzel a Gatsby-hasonmással vezeti félre a nézőt a cselekmény.

 A világ vége

De a végzet itt is utolér,

még ha csak mellékszerepet is kap az ember a nagy fináléban

Bizonyára más karakterek is akadnak, akiknek a fentiekhez hasonlóan van némi komoly zenei érdeklődése, és ha összefutnék velük, feltétlenül bemutatom őket.

"Mi is a kedvenc operám?"