Otoka Juri álarca mögött

Az Otokojaku egyik főszereplője Otoka Juri, aki maga is otokojaku. Otoka figuráját egy élő, de már visszavonult otokojaku ihlette: Oozora Yuuhi. A regényben szereplő takarazuka-musicalek pedig javarészt létező darabokra utalnak. A máltai sólyom, ami a történet során Edward Williams névjegyévé is válik, természetesen egy másik híres Bogart-filmre a Casablancára céloz. A Tűz Japán felett egy kevésbé sikerült Morning Breeze című darab imitációja - kritikája megegyezik a könyvbéli kritikával. A Kamikaze viszont teljességgel fikció, illetve ha létezik is hasonló, nincs tudomásom róla. A Lezárt ügyekben felbukkanó Takarazuka Graph című képes újság szintén napjainkban is kapható magazin.

A Takarazuka Graph címlapja Oozora Yuuhival

Kezdhetném úgy, hogy a japánok mindent máshogy csinálnak. Míg az ókori görög színházban vagy Shakespeare idejében Európában a női szerepeket is férfiak játszották, addig a XX. század hajnalán a japánok megalkották az abszolút női színházat. Ez azonban nem teljesen fedné a valóságot. Inkább valószínű, hogy esztétikai szempontok vezették e műfaj megteremtőjét - ez egyébként más művészeti ágakban, mint a jaoi mangában is megtalálható, bár ott kissé összetettebb a végeredmény.

A takarazuka színházban, mint korábban is írtam, minden szerepet nők játszanak - az ezzel kapcsolatos meleg áramlatok elsősorban nyugati hatásra születtek, és a takarazuka-fanokat javarészt őszinte, ilyen érzelmektől mentes rajongás jellemzi. Azok a szerencsések, akik bekerülnek az akadémiára az első év végén a tanárok döntése és képességeik, illetve külső megjelenésük alapján válnak otokojakuvá vagy maradnak a női szerepeknél - ami természetesen ugyanolyan fontos. Az előrejutás hosszú időbe telik, és mindenki számára kötelező végigjárni a szamárlétrát. Általában egy otokojaku harmincas évei közepére válik igazán sikeressé, nyeri el a legjobb szerepeket, majd a negyvenes éveire visszavonul. Ez nem minden esetben jelenti azt, hogy nem lép többé színpadra, inkább csak annyit, hogy innentől női szerepeket vállal.

Oozora Yuuhi, mint otokojaku visszavonult,

mostantól női szerepben hódít

Oozora Yuuhi az évek során számos fiktív és létező személy bőrébe bújhatott bele, melyekből íme néhány kiemelkedő név a teljesség igénye nélkül.

Richard Blaine:

Az eredeti Humphrey Bogart-változat (1942)

Több mint hatvan évvel később Tokióban (2009)

- Oozora Yuuhi egyik kedvenc szerepe

Lord Horatio Nelson

 Lord Nelson - korabeli portré nyomán

 Lord Nelson Sir Laurence Olivier tolmácsolásában

 - That Hamilton Woman 1941

Lord Nelson 2010 a japán partoknál

Rudolph Valentino

Rudolf Valentino: Sand and Blood 1922

Rudolf Valentino 2011

Végül egy ízig-vérig japán darab a Beautiful Life (2011), benne szamurájok, nindzsák, hősies önfeláldozás, reménytelen szerelem, vagyis minden, ami egy drámához szükséges.

Visszatérés a japán színház gyökereihez,

nem csupán a kosztümök és a történet idézik a múltat

Most, hogy végignéztem a listán, meg kellett állapítanom, hogy kedvenc Oozora-darabjaim mind szomorúak, még ha nem is végződnek mindig tragédiával, holott a takarazukában vígjátékot éppúgy találhatunk, de valahogy ezek a "szomorú" szerepek jobban illenek Oozora személyiségével- vagy csak én képzelem ezt, nem tudni.

Otokojaku - könyvjelző

Könyvjelző: egyszerű, de hasznos tárgy, persze nem árt, ha dekoratív is.

Hogy egy közismert személy példájával éljek, Columbo hadnagy két esetben is felhívja figyelmünk a könyvjelző fontosságára. Először a Londonban játszódó részben, amelyben a tettes botor módon egy igen értékes könyvet szétnyitva helyez az asztalra, nem törődve azzal, hogy esetleg így megtörhet a gerince - ez végzetes hiba főként a tettesre nézve. Egy kedves anekdota keretében megtudhatjuk, hogy gyermekkorában a kis Columbónak bizony rácsaptak a kezére, ha így tette le a könyvet. A Gyilkosság: füst és árnyék epizódban pedig felmerül a sarokhajtogatás "sarkalatos" kérdése. A tettesünk ezúttal megrögzött sarokhajtogató, viszont az áldozat könyvjelzőhasználó, bár ezúttal egy bizonyítékként is kiválóan funkcionáló belépőjegyet alkalmaz erre a célra.

Mi hát a tanulság? Ahogy Columbo is megjegyzi: használj könyvjelzőt!

Otokojaku - megjelenés

Csak nyugalom! Dőljön hátra, és helyezkedjen el kényelmesen.

Ha esetleg más darabra szólna a jegye, ne lepődjön meg,

mert a színházban, ahol Edward Williams játssza a főszerepet, bármi megtörténhet!

Függönyt fel! Színpadra!

Már kapható:

http://undergroundbolt.hu/otokojaku
www.bookline.hu

Kandzsi - Otokojaku

Mit is láthatunk az Otokojaku borítóján?

Ezúttal nem túl bonyolult a feladvány, hiszen maga a cím szerepel ott.

男

役

Otoko - férfi (pusztán a nem megjelölése, helyesebb volna inkább férfiúi-nak fordítani, mivel a férfi, mint férfiember az 男の人 - otoko no dzsin), jaku - szerepe.

Párja az Előszóban is említett muszumejaku (nő- vagyis inkább női szerep):

娘

役

Otokojaku - entrée

Oozora Yuuhi a Casablanca nyitó jelenetében.

Kép forrása:

http://www.asahi.com/showbiz/stage/spotlight/OSK201001220035.html

Ogivara Haruki, tokiói rendőrtiszt, előzékenyen előreengedte a vendéget, majd utánaoldalazott a két széksor között. A gaidzsin megvárta, amíg Ogivara egészen mellé ér, aztán kölcsönös udvariaskodás következett arra vonatkozóan, hogy ki foglaljon először helyet, amit végül egy házaspár érkezése szakított félbe, akik mosolyogva törtek utat. Végül Ogivara és a gaidzsin megegyeztek abban, hogy egyszerre ülnek le. Ogivara kényelmesen elhelyezkedett a széken, majd oldalra fordult a vendéghez.

– Edward szan, igazán kár, hogy ma nem láthatja A máltai sólymot – kezdte a magyarázkodást, mintha legalábbis ő lenne az igazgató, akinek a szeszélye folytán megváltozott a műsor –, de biztos vagyok benne, hogy a Tűz Japán felett ugyanúgy elnyeri majd a tetszését.

– Emiatt felesleges aggódnia, Haruki szan – bólintott Edward Williams különleges ügynök, jelenlegi minőségében külső szakértő –, mindkettő kiváló választás lenne.

Williams igyekezett megnyugtatni a házigazdát játszó Ogivara Harukit, aki láthatóan azóta gyötrődött e miatt a kellemetlenség miatt, hogy megpillantotta a bejáratnál kihelyezett plakátot. Edward Williams e tekintetben viszont igen engedékeny volt egy régi emléknek köszönhetően.

– Kényelmes a széke, Edward szan? – kérdezte Ogivara, mintha nem lenne minden ülés egyforma.

– Igen, köszönöm – válaszolta Williams, miközben csillogó tekintettel nézelődött. Amióta ugyanis belépett a Takarazuka Szakuranbo épületébe, újra tizenhat évesnek érezte magát, bár akkor a hátsó ajtón próbált besurranni az egyik öltözőbe, természetesen nem akármelyikbe. Mielőtt elérhette volna, persze lebukott, de nagyon elnézőek voltak vele szemben, talán mert még a célszemély a pártjára állt.

„Arita Kijo – mondta magában Williams az akkor népszerű művésznő nevét. – Azóta már halott” – tette hozzá néhány másodperccel később, ez azonban csöppet sem kedvetlenítette el, mert számára a nő, akárcsak maga az emlék, halhatatlan maradt.

Williams már szinte látta Arita Kijo karcsú alakját, az arcát, ahogy rámosolyog, amikor a mellette ülő Ogivara alig hallhatóan felsóhajtott:

– Már elkezdődött.

Williams összeráncolta a homlokát. Az előadásig még legalább öt perc volt hátra, tehát a tokiói rendőr megjegyzése valami egészen másra vonatkozhatott.

– Mi kezdődött el, Haruki szan? – hajolt közelebb.

Ogivara meglepődött. Igen! Már megint megfeledkezett arról, hogy ez a gaidzsin tud japánul.

– Csak egy ostoba semmiség, Edward szan. Semmiség – vágta rá.

– Azért bátran ossza meg velem – mosolyodott el Williams, akit mindig is érdekeltek az efféle semmiségek.

– Remélem, hogy az előadás alatt nem jár majd folyton a szájuk – szólt hátulról egy öblös hang; egy kevésbé udvarias tokiói őslakos, aki nem nagyon szívelte az ilyen fecsegő nézőket, főként nem a közeli sorokban.

– Elnézést! – fordult hátra egyszerre Ogivara és Williams.

– Elnézést! – ismételte ingerülten a férfi.

– Talán jobb, ha később mondja el – súgta Williams.

Ogivara Haruki bólintott, és bízott abban, hogy a gaidzsin az előadás végére az egészet elfelejti.

Williams visszadőlt, majd újra elmerült az emlékezés tengerében, és mire az első alakok feltűntek a függöny mögött, ő már egy egészen más előadáson vett részt, az agya ugyanis különös módon összekombinálta a huszonhat évvel ezelőtt látottakat azzal, ami éppen előtte zajlott. Úgy bámulta a színpadot, mint a kis srácok kedvenc rajzfilmjük legújabb epizódját a tv-ben, és egy külső szemlélőnek akár úgy is tűnhetett, hogy valamiféle furcsa transzban van.

Ezzel szemben Ogivara Haruki nagyon is a jelen problémáival volt elfoglalva.

„Már elkezdődött – gondolta. – Már elkezdődött a vadászat Otoka Juri fejére – fejezte be a mondatot. – Mi másért változtatták volna meg a műsort?" – érvelt. 

Otokojakuk: középen Oozora Yuuhi

Kép forrása:

http://www.asahi.com/showbiz/stage/gallery/

A sorozatról bővebben olvashat:
http://asiafan.hu/archives/2015/03/27/made-in-japan-krimisorozat/ 

Előkészületben - Otokojaku

Előszó

A takarazuka egy olyan japán, már 100 éves, zenés műfaj, amelyben minden szerepet nők játszanak. Ez persze nem egyedülálló jelenség a színháztörténetben, és elsődlegesen esztétikai érvekre vezethető vissza. Öt különböző szintre, illetve csoportra tagozódik, ezek nem csupán minőségi, de műfaji megjelölések is. A legmagasabb az úgynevezett sora-gumi, vagyis kozmosz-csoport, ahol a művésznők tánc- és énektudása, színészi teljesítménye egyformán fontos szerepet játszik. A takarazuka mindazonáltal széles skálán mozog, a revütől a baletten keresztül egészen a musicalig szinte minden megtalálható. Számos népszerű témát feldolgoztak, mint a Karamazov testvérek, az Ének az esőben vagy akár a Casablanca.

Jelenet a Casablancából

- Rick szerepében a már visszavonult, egyik legnevesebb otokojaku: Oozora Juuhi -

Kép forrása:

http://shiroyagi2006.blog75.fc2.com/blog-category-8.html

Mint minden területen Japánban, itt is szigorúan meghatározott hierarchia működik, és ahhoz, hogy valaki kiérdemelje az elsőknek járó címet, többévnyi kemény munka szükségeltetik, hiszen már a képzésre bejutni is nagyon nehéz. Az első évben döntik el, ki milyen szerepre alkalmas, utána ennek megfelelően alakul a képzése. A női szerepeket játszó művésznőket muszumejakunak (muszume – nő, jaku – szerep), a férfiszerepeket alakítókat pedig otokojakunak (otoko – férfi, jaku – szerep) nevezik. Az itt fellépő művésznők természetesen más, hagyományos színházakban is játszanak. Igen lelkes és nagyszámú rajongótáborral rendelkeznek, akár a szumóbirkózók, akik hatalmas felvonulások keretében ünneplik kedvenceiket. Az otokojakuk történetéhez ugyanakkor hozzátartozik a II. világháború idején tanúsított bátorságuk és helytállásuk is.

De hogy lesz ebből krimi? Majd kiderül...