Sunset Boulevard 1950 - film és musical

Klasszikus film noir mégsem tört világhírnévre, pedig már az 1950-es változat számtalan olyan momentumot tartalmaz, amiért kiérdemelte volna. A Sunset Boulevard - nálunk Alkony sugárút néven futott - mai szemmel nem nevezhető pörgősnek, mégis megvan az a melankóliával teli, abszurd bája, amivel a nézőt a fotelhez tudja szegezni.

Korabeli színes plakátok egy ízig-vérig film noirhoz

Történet a múlt utáni vágyakozásról, pénzről, sikerről, szerelemről, szenvedélyről. Így elsőre nem különbözik a többi hasonlótól - tizenkettő egy tucat. 1/1 elbeszélő én, fanyar humor, abszurditás, melodramatikus karakterek - féltucat Humphrye Bogart-film juthat eszünkbe. Mi teszi mégis különlegesség? Többek között maga a díszlet, a valóság és az omladozó álomvilág közötti kontraszt. Másrészről a négyszereplős dráma két kiemelkedő alakja: az elfelejtett dívát, Norma Desmondot játszó Gloria Swanson, és az inasként felbukkanó Erich von Stroheim. A film egyik legzseniálisabb alappillére ugyanis az, hogy ez a két kiemelkedő színészóriás lényegében saját groteszk tükörképét játssza el. Gloria Swanson ugyanis valóban némafilm-sztár volt, és azon kevesek közé tartozott, akik a hangosfilmben is képesek voltak helytállni. Dolgozott együtt Rudolf Valentinóval is - mondhatni, kísérteties a hasonlóság a színésznő és a szerep között. Erich von Stroheim szintén a némafilm-korszakban kezdte karrierjét színész-rendezőként, olyan legendákkal, mint Marlene Dietrich, bár sokan A nagy ábrándból (1937) ismerhetik.

A főhőst alakító William Holden a kordivatnak megfelelő, jóvágású, ám bukásra ítélt karakter, és bár olyan mozikat jegyezhetett, mint a Sabrina (1954) vagy A híd Kwai folyón (1957), mára kevesen emlékeznek a nevére - mintha Joe Gillis sorsa köszönne vissza. A drámai négyes utolsó tagja Nancy Olson pedig teljesen az ismeretlenség homályába vész. Plusz pontot érdemel azonban, hogy a letűnt idők sztárjai között egy bridzs-partin feltűnik Buster Keaton is.

Vidám társaság, gyászos végkifejlet

Kétségtelen, hogy Gloria Swanson félelmetesen jó alakítása teszi olyan hátborzongatóan érdekessé a történetet, ahogyan von Stroheim is szimbólummá vált az "inas" szerepében. A látvány és a zene - erről később - tökéletesen kiegészítik egymást, minden apró mozzanatnak, tárgynak jelentősége van. A forgatókönyv mellesleg Oscar-díjat is kapott. És mivel a szinkron még a hőskorban készült, a magyar változattal kapcsolatban nem lehet egy rossz szavam sem.

Új életre keltek a régi karakterek

Negyven évvel később, pontosabban 1991-ben került bemutatásra Andrew Lloyd Webber azonos című musicalje, mely tökéletesen illeszkedett abba a vonulatba, mely a Jézus Krisztussal, az Evitával és Az operaház fantomjával kezdődött. E négy mű alapproblematikája a hírnév utáni vágyakozása. Míg a Jézus Krisztusban a főhős önkéntelenül sodródik rivaldafénybe, a másik három esetben a hősök és hősnők tudatosan törekednek erre. E meglehetőség különböző négy történet azonos véget ér, csalódással zárul, tragédiába torkollik. Ebből az aspektusból nézve Webber ironikus stílusa igen erőteljesen érvényesül a történetben. Maximálisan kihasználja a zenei és színházi eszközöket, hogy főkarakterei groteszk vonásait kiemelje. A zenei világ pedig szerencsére arcátlanul merített az eredeti filmből, Franz Waxmann munkájából, aki mellesleg - vagy nem is annyira mellesleg - számos horror és film noir címet jegyezhet, mint a Hitchcock-féle Rebecca (1940). Waxmann dallamai, akárcsak Norma Desmond képei a villa minden szegletében, folyton visszaköszönnek. A musical forgatókönyve is hű mása az eredeti változatnak, és mivel Webber mindig is kényesen ügyel a produkció minőségére, szinte olyan érzésünk van, mintha a film kelt volna életre.

Norma örök

Gloria Swanson alakítása igen magasra tette a lécet, alaposan megnehezítve azoknak a színésznőknek a helyzetét, akik erre a szerepre vállalkoznak. Az 1994-es Broadway-változatban Glenn Close elsöprő sikerrel alakította Normát, ezzel bizonyítva, hogy Swansonnak megfelelni mégsem lehetetlen. Ez a változat amatőrfelvételen, a YouTube-on megtekinthető. Close mellett olyan nevek is felkerültek a listára, mint Rita Moreno, aki a West Side Story (1961) Juanitájaként lopta be magát a nézők szívébe.

Rita Moreno

Mint az sejthető, a Joe Gillist megformáló színészek számára messze nem okozott ilyen gondot, hogy az előképet túlszárnyalják. A '94-es változatban többek között Alan Campbell játszotta Joe-t. Campbell hasonló típus, de szerencsére sokkal jobb színész, mint Holden. Drámai előadásmódjának csúcspontja a zárójelentben elhangzó kis "monológ".

Glenn Close és Alan Campbell

1993 és 1997 között John Barrowman (lásd: Torchwood-bejegyzések) a Broadway és a Westend színpadán is alakította Joe Gillist. Barrowman színészként gyakran intrikus - amerikai filmekben főként gonosz - karaktereket alakít, de a naiv főhős megformálásában is éppoly kiváló. Zenei repertoárja igen változatos, számos saját albuma jelent meg. Tehetsége és elhivatottsága megkérdőjelezhetetlen, melyről önéletrajzában is beszámol - zárójelben jegyzem meg, hogy a könyvben számos érdekes színházi anekdotát is olvashatunk. Webberhez egyébként a szakmai tiszteleten kívül barátság is fűzi. Ennek fényében nem meglepő, hogy többek között a Fantomban Raoul, az Evitában Che Guevara szerepében is láthattuk. A Sunset Boulevard cím adó dala azonban állandó eleme repertoárjának.

John Barrowman

Angolszász nyelvterületen kívül a Sunset Boulevard nem ért el olyan népszerűséget, mint például a Fantom, mégis kiemelném az 1995 és 1997 futott német rendezést. Norma Desmond szerepében Helen Schneider, Joe Gillisként pedig a nemzetközileg is elismert Uwe Kröger (lásd: Rebecca-bejegyzések). Kröger olyan szerepek tudhat maga mögött, mint a Halál (Elisabeth 1994), Maxim de Winter (Rebecca 2006), Fantom (Az operaház fantomja 2006). Mondhatni erre a szerepre született, és épp olyan tökéletes benne, mint az összes többi karakterben, melyeket magára húzott.

Uwe Kröger

Nálunk valamiért  a Sunset Boulevard a nyári fesztiválok színpadára szorult az Evitával együtt. Pedig szeretném felhívni a tisztelt rendezők és nézők figyelmét arra, hogy a Macskákon túl is van élet!

A magam részéről viszont nagyon is szeretek elmerülni a Sunset Boulevard zenei forgatagában, melyre nagyszerű lehetőség a YouTube-on is elérhető szvitt.

Happy New Year!

P. S.:

Ha már Columbo úgy is terítékre került, ide vág Az elfelejtett hölgy (Forgotten Lady 1975) című epizód, melyben egy Norma Desmondhoz hasonló női főhősünk van. A nézők a számos utalásból egyértelműen beazonosíthatják a Ginger és Fred páros, és Fred Astaire egy tévéműsorban fel is tűnik a képernyőn - tévé a tévében. Plusz! A főszereplő gyilkos ezúttal nő, Janet Leigh alakítja, akinek szintén volt zenész-táncos karrierje, a filmbevágások egy korábbi filmjéből származnak, de mivel az akkori partnere, Donald O'Connor (Singin' in the Rain 1952) nem tudta elvállalni a szerepet, úgy kellett vágni, hogy ne szerepeljen a felvételeken. Ráadásul Janet Leigh nem más, mint a Psycho nevezetes zuhanyzó-jelenet áldozata, vagyis duplán ajándék, hogy szerepel az epizódban.

Torchwood - utózöngék: Esős napok Cardiffban

A sorozat hangulatához jelentősen hozzájárult a drámai hatást megalapozó zenei anyag, amely Ben Fosternek és Murray Goldnak köszönhető - mindkét név megtalálható a Doctor Who-stáblistán is. Az X-aktákat idéző főcímzene, Jack Harkness lendületes témája, Toshiko disszonáns hangzatokkal távol-keletire varázsolt szomorkás dallamvilága vagy a korábban már említett Owenhez tartozó haláltánc motívum csak néhány példa. Némiképp Webber nyomdokain haladva az elektronikus és szimfonikus zene dinamikus, de kissé sötét egyvelege tökéletesen tükrözi a történetekben rejlő tragikumot. Az első két szezon zenéje megtalálható a neten.

A sorozathoz nem csupán CD készült, de hangjátékok is, amelyeket a BBC Radio 4 sugárzott. Öt rész (Lost Souls, Asylum, Golden Age, The Dead Line, The Lost Files) hét epizódban került bemutatásra, és a rajongók nyomásának engedve újabb epizódok felvételét is tervbe vették a készítők. Így a BBC rádiójáték-hagyományait követve tovább izgulhatunk a Torchwood 3 tagjaiért. Dramaturgiailag és hangulatában pontosan illeszkedik az első két szezonhoz, gyermekkorom magyar hangjátékait idézi. Nyelvvizsgára készülőknek laborgyakorlatnak melegen ajánlom.

A sorozat sikerét meglovagoló könyvsorozatból is készültek hangoskönyvek, melyek közül az elsőt emelném ki (Peter Anghelides: Another Life), azt is csupán azért, mert John Barrowman tolmácsolásában hallgathatjuk az amúgy teljesen érdektelen történetet - persze a sorozat többi szereplője is megtalálható a felolvasók között.

A Torchwoodra egész iparág épült - mint az manapság szokás -,  így a rajongók mindenféle Torchwoodos ketyeréket gyűjthetnek, persze az sosem árt, ha van otthon a polcon egy Jack Harkness-figura - mint e cikk szerzőjének is. A sorozatból természetesen képregény is készült - a rajzok ígéretesnek tűnnek.

A Torchwood mindenütt ott van: a képernyőn, a rádióban,

a könyvespolcon, sőt az újságos standokon is

Készült egy úgynevezett Torchwood Babiez sorozat is, de a félreértések elkerülése végett, bármennyire is cukik a karakterek, valószínű, hogy csak a felnőtt olvasók értik meg igazán.

A kemény mag: amikor a Torchwood és Doctor Who egyesítik erőiket

De megannyi alkotást ihletett ez a sorozat a manga-stílustól

a fajsúlyosabb darabokig

És most essék szó arról a bizonyos könyvsorozatról!

Ez idáig 19 könyv és 17 hangoskönyv készült a sorozat mellékvizein. Külföldön viszonylagos sikerrel fogadták, nálunk viszont sajnálatos okokból megbukott. Részben azért, mert hazánkban a Torchwood-rajongók - sőt még a Doctor Who-fanok - száma igen csekély, de ennél nagyobb súllyal esett a latba a tény, hogy ezek a könyvek az olcsó ponyva szintjét sem ütötték meg. Magyarul csak két rész jelent meg: Esős napok Cardiffban (a semmitmondó Another Life helyett) és James Mayer (a könyv elolvasása után is nehezen értelmezhető Border Princes helyett).

Ezen a ponton pedig egy vallomással tartozom, mert jó magam propagáltam a könyvsorozat megjelenését, és ugyanabba a hibába estem, mint a legtöbben: a borító alapján ítéltem meg a beltartalmat - egy rajongó úgy fogalmazott, hogy a könyv (Another Life) egyetlen értéke a borító, és ezzel kénytelen vagyok egyetérteni. Ki gondolná, hogy Jack Harkness nemes arcéle egy fércművet takar? Azóta persze keserű megnyugvással tapasztaltam, hogy ez nem egyedi eset, mert a Columbo-könyvsorozat még silányabb, bár ettől nem lettem vidámabb.

Engem azonban hajtott a (becs)vágy és a szenvedély, és mindenképpen én akartam lenni, az aki lefordítja - kérd és megadatik; kértem és jól megkaptam. Kénytelen voltam azonban rájönni, hogy ezt a könyvet úgymond kilóra írták, és legalább két szerzője volt, ha nem több. A leírásoknak és a cselekményes-párbeszédes részeknek egészen más stílusa volt, amit igyekeztünk összeboronálni, de mégsem írhattuk újra, ráadásul időnk se nagyon volt, kötött a nyomdába adás határideje. Aztán megpróbáltam menteni, ami menthető, kissé feljavítani a szöveget - a szépirodalomban a fordítót az esztétikum és a sajátos nyelvi környezet feljogosítja az ilyesmire, remek példák a magyar Karl May-adaptációk. Számomra ez kissé tudathasadásos állapot volt: mint Harkness-fan teljesen megdöbbentem és elkeseredtem, fordító-szerkesztőként viszont gyorsan fel kellett magam mosni, hogy valami elfogadható megoldást találjak. Így öt év távlatából azonban be kell látnom, hiba volt; ezt a lyukas teknőt hiába is foltoztuk.

A magyar olvasóközönség szerencsére még mindig igényesebb, mint az angol vagy az amerikai, és rögtön kiszúrták a hibákat. Kaptunk hideget-meleget, vagyis inkább csak hideget. A legtöbben a leírások és cselekmények közti különbséget nehezményezték, néhány okkult rajongó pedig a fordítási hibákat szedte össze - pedig, ha tudták volna mi munkánk volt abban, hogy élvezhetővé tegyük ezt a könyvet. Mellesleg ezek nem fordítási hibák, hanem tudatos átírások voltak. Egy túlságosan lelkes és sok szabadidővel rendelkező olvasó még listát is küldött nekem a különbségekről - megjegyzem elég hiányos listát.

Összegezve a keserű tapasztalatokat, be kell vallanom, hiba volt érzés és nem ráció alapján választani, de sokat tanultam belőle, és félig-meddig ez serkentett arra, hogy elkezdjem a Made In Japan-sorozatot - az "ennél bármikor jobbat írok" érzés alapján. Azt azonban Jack Harkness nevében is súlyos sértésnek veszem, hogy valaki(k) ilyen munkát adott ki tapadókorongós csápjai közül.

A Torchwoodhoz, vagyis pontosabban Jack Harknesshez kötődő szenvedélyes vonzódásom itt persze nem ért véget, a cikksorozat viszont igen.

Torchwood - kik is vagyunk mi

A jól fésült Doctor Who-s image

Jack Harkness kapitány

Elsőre úgy tűnhet, Jack Harkness a tipikus amerikai háborús hős reinkarnációja, de szerencsére ennél sokkal több rejlik benne. A legenda szerint amerikai önkéntesként csatlakozott a RAF pilótáihoz, ezért is visel az Empty Childban angol egyenruhát. A Torchwoodban azonban már amerikai katonakabátot és bakancsot láthatunk rajta, de mindez csak kellék.

Jack Harkness személyiségének két fő vonulata van. Egyrészt rideg, könyörtelen és a "Small Worlds"-ben akár a kegyetlen jelzőt is ráaggathatnánk, kemény és határozott parancsnok, a nemes cél érdekében nincs tekintettel a saját életére - vagyis jó katona -, ilyenkor úgy tűnhet, lelketlen. Valójában azonban számtalan érzés kering benne, amelyeket néha nem könnyű elfojtani - lásd a "Meat" zárójelenete Gwen Cooperrel, vagy a "Something Borrowed" melankólikus befejezése. Számára ugyanis a létezés időtlen, és mindaz, ami körül veszi, amit szeret, mulandó.

Jack Harkness lényegi része azonban egyértelműen John Barrowman, aki még a legzordabb körülmények között is - lásd az Államokban forgatott, felejthető utolsó szezon - igyekezett életben tartani a karaktert. Barrowmant elsősorban a musical-rajongók (Webber) ismerhetik, de több tv-sorozatban is feltűnt. Ezek közül a nálunk sajnos beszerezhetetlen Central Park West (1995-1996) és a Titánok (Titans 2000-2001) viszi a pálmát. Ez utóbbiban egy fiatal Jockey Ewingot alakít, de már keményen készült a Harkness-féle mimikaarzenál kialakítására. Korábban nálunk is kapható volt önéletrajza (Anything Goes - egy Cole Porter darab és dal címe, amiben Barrowman is játszott), ebben számtalan érdekességet megtudhattunk a Doctor Who és a Torchwood-sorozat forgatásáról.

Inkább komoly és megfontolt, de olykor nevetni is tud

Toshiko Sato

Minden csapatban van egy informatikus, a legjobb, ha távol-keleti, mondjuk japán. A Torchwood 3-ban Toshika Sato kezeli a gépparkot méghozzá igen hatékonyan. Toshiko karakterében tipikus japán vonásokat találhatunk: munkamániás, csendes, aláveti magát a parancsnak - egyedül az "Adam" című részben száll szembe Jack Harknesss-szel, akkor is külső behatásra. Az epizódok többségében szinte semmilyen lényegi információt nem tudunk meg róla, hiszen nem az a fecsegős fajta, és éppolyan tartózkodó és visszafogott, ahogyan ezt japán hölgytől elvárnánk. Olykor persze őt is magával ragadják az érzelmek, de minden kapcsolatában ott rejtőzik a tragédia.

Szerelmein túl Jack Harknesshez fűződő kapcsolata a legmeghatározóbb. Jack úgy óvja, védelmezi mintha a bátyja lenne - csak a második szezon végén tudjuk meg, miért. A köztük lezajló nem túl gyakori párbeszédekre furcsa szertartásosság ugyanakkor bensőséges hangnem jellemző.

Néha akár egy ötéves, de ha feltűnik egy űrízé,

rögtön előjön belőle a tudós

Owen Harper

Doktor Owen Harper - bocsánat.  Először nem igazán kedveltem, mert idegesített a hedonista, enyhén egocentrikus, fennhéjázó viselkedése, de később rájöttem, valójában csak egy frusztrált kisfiú. Mindannyiuk közül talán ő a leghiúbb, ez mind frizuráján mind a elegáns sportkocsiján látszik. Igyekszik trendi, fiatal cuccokban feszíteni, mint a srácok a gimiben. Szaktudása azonban megkérdőjelezhetetlen, ezért is került a csapatba, és ha szakmai kérdésekről van szó, sikerül túllépnie saját egóján is. Gyors lefutású afférja Gwen Cooperrel csupán közjáték, és a második szezontól egyértelmű, hogy Toshiko Sato felé húz a szíve, miután már nem ver, akkor is.

Érdekes dramaturgiai fordulat az előhalott orvos figurája, ahogyan a racionális és irracionális gondolatok küzdenek egymással Owen Harper elméjében, és ez teszi fel a koronát doktorunk Torchwood-karrierjére, no meg persze a halállal vívott párharca, amit emberként és orvosként is kötelessége megnyerni.

Nem ruha teszi az elszántságot,

és a férfikollégák örülnek a lazább öltözéknek is

 

Gwen Elisabeth Cooper

Korábban rendőrként tartotta kordában a gyanús elemeket, és akkor még nem is sejtette, hogy ez csak a kezdet, és nem a részeg szurkoló a legvadabb ellenfél. Gwen Cooper ambiciózus, tettre kész ugyanakkor nem titkolja az érzéseit.  Szókimondó a maga walesi módján, és ha kell még Jack Harknesszel is szembe száll az igazáért, de John Hartot is kiüti, ha alkalom adódik. Persze gyengéd és érzékeny is tud lenni, amit főként vőlegénye, illetve később férje, Rhys tanúsíthat, és Owen, akivel a sors rövid időre összehozta. Lebeg a levegőben némi feszültség Gwen Cooper és Jack Harkness között is néhány túl hosszú ölelés, féltékeny pillantás keretében - vagy elég ha speciális lőgyakorlatra gondolunk -, de ez a vibrálás mindössze ezekben az apró jelekben mutatkozik meg. Gwen Cooper a csapatban a nagyszájú, de jófej csajszi, Toshiko Sato tökéletes ellenpárja.

Gwen Cooper számára kezdetben nem csak az új "munkakörülmények" okoznak némi problémát, de az is, mit füllentsen Rhysnak, ha például a játékos kedvű elfek átrendezik a lakásukat. Idővel természetesen Rhys is beavatottá válik, sőt, tevékeny részese lesz az események. A sorozat ezen a ponton kezd túl családiassá válni, ami nem igazán tett jót az összképnek - akárcsak Robin felbukkanása Batman oldalán.

Ugyanaz a mosoly a reggeli kávéhoz

és az űrlénybél feltakarításánál 

Ianto Jones

Ianto Jones bizonyos értelemben kakukktojás, hiszen nem meghívták a Torchwoodhoz, hanem felvetette magát - később az is kiderül, hogy miért. Amolyan mindenes, akinek szakterülete a kávéfőzés, pizzarendelés, rendrakás meg minden egyéb háttérmunka - például Jack Harkness ruhatárának folyamatos felújítása. Bár a "Cyberwoman"-ben eljátssza a belé vetett bizalmat, a későbbiekben többször is kivívja a többiek tiszteletét, mint például a "Captain Jack Harkness" című részben, ahol Owennek kell szembeszállnia, aki csöppet sem burkoltan hatalomátvételre készül.

Ianto Jones erénye a csendesség, és mindig ott van, ahol kell, akár egy jó inas, bár néha szinte láthatatlan. Nem rendelkezik olyan határozott egyéniséggel, mint Gwen Cooper, nem is annyira hangos, mint Owen Harper, és inkább Jack Harknesshez fűződő viszonya az, ami személyiségét meghatározza.

Szenvedély, intrika, hatalom

- az ideális ellenfél kelléktára

John Hart kapitány 

John Hart a második szezon aduásza, bár lényegében mindössze két részben tevékenykedik: az elsőben és az utolsóban. Némi újdonságot hoz a nézők és a Torchwood-tagok életébe, sőt, olykor még arra is lehetőséget ad, hogy nevessünk. Hart egy klasszikus pszichopata karakter: önző, kíméletlen, kiszámíthatatlan. Felbukkanásának első pillanatától kezdve biztosak lehetünk benne, hogy vége a szürke hétköznapoknak, a szimpla időörvényeknek és a simán vérszomjas földönkívüliek látogatásainak, mégis az a fajta fickó, akinek hajlamosak vagyunk elnézni, ha magával ránt a veszélybe, persze csak módjával. Öltözéke sem hétköznapi, a napóleoni háborúkat idéző zubbony és a katanára hajazó koreai kardremek önmagában is figyelmet érdemel. Egyszer sem okoz csalódást, és igazán sajnálatos, hogy nem kapott több lehetőséget intrikusi vénája kibontakoztatására.

John Hart szerepét mintha James Marstersre öntötték volna, és gyanítható, hogy születésekor a karakterbe gyúrtak egy nagy adag korai Spike-variációt is, ami csak jót tett az anyagnak.

Igazán kár volt ezt a jó társaságot szétültetni, felmelegített amerikai karaktereink a nyomukba sem érnek.

Következik: Torchwood - utózöngék

Torchwood - klasszikus sci-fi

Történetünk a Torchwood 3 heroikus küzdelmeit követi nyomon erős drámai behatással. A Torchwood 3 vagyis Cardiff parancsnoka Jack Harkness kapitány, aki valójában egy timeagent (időügynök), de hogy lényegében mi és ki, azt nemigen tudjuk meg. A különböző problémák (időörvények, más dimenzióból érkezett káros vagy ártalmatlan lények és egyéb katasztrófa közeli állapotok) megoldása közben a háttérben egyre pontosabb képet kapunk a csapat tagjainak múltjáról, jelleméről és vágyairól.

Felütésként azzal kezdünk, hogy a régi kollégák közé egy új kolléga érkezik, szinte rajta keresztül, az ő szemszögéből ismerjük meg a Torchwood egyszerű brit alattvalók által eddig ismeretlen világát. Kerettörténetünkben drámai viszonyok szövődnek, miközben hőseink számtalan fantasztikus lénnyel találják szembe magukat.

- Milyen évet írunk? - 1953.

- Azt hiszem, kissé eltévedtek... az időben

Variációk időutazásra mollban

Jack Harkness számára az időutazás nagyjából olyan, mint nekünk felülni a 3-as metróra - minden veszélyfaktort beszámítva. Nem meglepő tehát, hogy több epizód központi témája ez, persze különböző változatba: van, hogy Jack Harkness kerül időörvénybe, máskor váratlan időutazók toppan be hozzá.

"Ghost Machine" S01E03 - egy klasszikus történet torchwoodos változata. Egy elkobzott időgép segítségével derül fény egy korábbi gyilkosságra. Ám, aki azt hiszi, hogy ez ennyire egyszerű, az igencsak meglepődik.

"Out of Time" S01E10 - bármely kezdő drámaíró elégedett lehetne, ha ilyesmit sikerülne összehoznia. Az 1953-ban felszálló gép utasai 2006-ban érnek földet, amiért természetesen egy időörvény a felelős. Az epizód lényegében azt boncolgatja - igen fájdalmasan -, hogyan képesek vagy képtelenek beilleszkedni a múltból érkezettek a jövőbe. Három különböző karakter, három különböző megoldás, három dráma. Egy amerikai nézőnek talán túl vontatott vagy szentimentális volna, számomra egyszerűen emberi ugyanakkor zseniális mind a színészi játék, mind a forgatókönyv tekintetében.

"Jack Harknessek! Tessék mosolyogni!"

"Captain Jack Harkness" S01E12 - mint korábban említettem, Jack Harkness személyazonossága eléggé bizonytalan. Az viszont nyilvánvaló, hogy a Jack Harkness, még ha jól hangzik is, de csak egy felvett név. Ebben az epizódban Jack akaratán kívül kényszerül egy múltbéli utazásra, 1941-be, ahol összefut Jack Harkness kapitánnyal, aki másnap halálos bevetésre indul, és akitől nevét kölcsönözte. És ha mindez nem volna elég, még arra is kell némi időt szakítania, hogy valahogy visszakeveredjen a saját idősíkjába. Mindezt pedig még azzal fokozzuk, hogy útitársa Toshiko Sato, akit a '41-es Cardiff lakói nem fogadnak töretlen lelkesedéssel lévén, hogy japán.

"To the Last Man" S02E03 - még egy csavar az időcsavaron. A múlt és jelen eseményei összefüggésben vannak a jövővel - bár Yodának erről kissé más véleménye van, de ez most nem tartozik ide. Jelen esetben a múltban (1918) hibernált fiatal katona kezébe a jövő. Ezúttal időörvényünket a múltból érkező, kísértetszerű alakok tarkítják, akik számára mi látszunk kísértetnek. Erősen kivilágított szobában nézendő epizód!

Öveket becsatolni! Teleportálás indul!

Lények az űrből vagy más dimenziókból

A Torchwoodnál idegenekből sincs hiány, gonoszokból és ártalmatlanokból egyaránt.

Kezdetnek ott vannak kedvenceink a weevilek - szójáték az angol evil szóra, ami gonoszt jelent -, akik folyamatosan jelen vannak kisebb-nagyobb intenzitással. Már az első részben felbukkannak ("Everything Change" S01E01), de igazán érdekessé a "Combat" S01E11 című epizódban válnak, ahol egy sajátos Mortal Combat keretében megtudhatjuk, hogy a weevilek gonoszsága, eltörpül az emberi gonoszság mellett. A weevilek egyébként gyakran amolyan gonoszmérőként használnak, mint a "Sleeper" S02E02, melyben egy idegen faj a Föld leigázására készül.

Míg a weevilek a rossz külsejű gonoszt testesítik meg, akikről más az első pillanatban tudjuk, hogy futni kell előlük, számos külsőre tetszetős gonosszal is találkozhatunk. Ezek a lények javarészt, szép, fiatal lányok testébe bújnak, mint a "One Day" S01E02 vagy a "Greeks Bearing Gift" S01E07 esetében, vagy őket használják béranyának, mint a Gwen Cooper igen viharos esküvőjét bemutató "Something Borrowed" S02E09 epizódban, ahol a boldog násznép egy boldogtalan vámpírlénnyel is megismerkedhet.

Alakváltó vámpírlény,

és még a tükörben is látszik a kis hamis

Egészen más kérdést dolgoz fel a "Meat" S02E04, ahol az idegen civilizációból érkező lényt néhány kevésbé empatikus földlakó élve feldarabolja, szétporciózza és kilóra árulja olcsó hús gyanánt. Akinek füle van, hallja meg - a földlakóknak még van mit tanulniuk.

"Dead Man Walking" S02E07 - mint a címe is mutatja halottakban bővelkedő rész, sőt, szembenézhetünk magával a jó öreg csontival is. A halált minden logikai paradoxon ellenére egy halott győzi le, megtekintése azonban erősen kivilágított szobában javallott. Külön figyelmet érdemel az epizód zenei anyaga, ami tökéletesen tükrözi a képernyőn zajló drámát.

Természetesen az események viharában felbukkan egy másik timeagent is, bár nehéz meghatározni, hogy barát vagy ellenség: John Hart kapitány (Hart a heartból, vagyis szív szóból, de ez ne tévesszen meg senkit sem), aki rendesen összekuszálja a szálakat úgy az első részben "Kiss,Kiss, Bang-bang" S02E01 mint a szezon végén a "Fragment" S02E12 és az "Exit Wound" S0213. Karakteréről később bővebben.

Haláltánc

Azok a fránya kesztyűk

A lovagkort idéző fémkesztyűk, melyek egy időörvény során kerültek Cardiffba, kezdetben hasznos kis holminak tűnnek például a halottak rövidtávú feltámasztásával kapcsolatban. Már az első részben találkozhatunk az egyik darabbal, ahol Suzie Costello használja, majd a "They Keep Killing Suzie" S01E08 című epizódban meg is semmisül. Az események előrehaladtával Suzie Costello kezdetben ellentmondásos karaktere lassan minden kétséget szétoszlat, és semmi sem állhat útjába, hogy ördögi tervét véghez vigye. Semmi emberi, csak Jack Harkness. Aggodalomra azonban semmi ok, mert a kesztyűnek van egy párja, amit weevilek őriznek, de a "Dead Man Walking" című epizódban sikerül Jacknek elcsennie, hogy egy újabb minivilágvégét rittyentsenek össze. Akinek némi déja vu érzése van az epizód láttán, és úgy érzi, hogy valami hasonlót látott már, az nem téved, mert a stáb jó része az Angel-sorozatból (félreértések elkerülése végett egy misztikus vámpír-sorozatról van szó) ugrott át, innen a hasonlóság.

Engedd, hogy hozzád érjek, és megmondom, ki vagy...

Egy kis pszicho

Bár az előző kategóriába is sorolhatnánk, de "Adam" S02E05 külön figyelmet igényel. Ki ez? Hogy kerül ide? Kérdezzük, aztán kezdjük kapizsgálni. Adam a saját maga által létrehozott emlékképek révén létezik, amelybe mesterien építi be a valóság elemeit. Sikerült teljesen kifordítani a körülötte levőket korábbi karakterükből, és még Jack Harknesst is a markában tartja a múltjából előkapart emlékfoszlányokkal. Jack, aki máskor rideg és kegyetlen, éppen a benne kavargó furcsa érzések révén derít fényt a rejtélyre. A kulcs, hogy mindenre emlékszik, de semmit sem érez, amikor Adamra néz. Egy újabb remekmű a Torchwood-drámasorozatban.

Modern Frankenstein

"Cyberwoman" S01E04 - avagy hogyan ne keltsük életre halott kedvesünk: egy robot nő szerelmi civódásai. Szintén klasszikus horror történettel állunk szemben modern köntösben, hiszen ezúttal egy félig ember félig robot amazont kell megfékezni törött csontok és szívek árán.

Vigyázat! Elfek!

"Small Words" S01E05 - tündérmese horrorváltozatban, amikor a tündék nem is annyira tündériek. Jók vagy rosszak, nem tudni, de tény, hogy gyilkosok. A tét egy kislány, aki furcsa mód inkább kevésbé megnyerő külsejű, új barátait választja. A rész dilemmája nem csupán a jó és rossz kérdésköre, de az egyén kontra világmindenség sorsa. Jacknek sikerül ugyan elnapolnia a világvégét, de a társai valahogy ennek csöppet sem örülnek.

Cirkusz - az örök visszatérő

"From out of Rain" S02E10 több jól ismert elemet ötvöz esővel, bizarr, cirkuszi környezetben. Fő motívumunk: a lejátszott film szereplői életre kelnek, de mivel a cirkusznak közönség is kell, így bolondítsuk meg az egészet némi lélekrablással is. Egyszerűen muszáj többször megnézni, annyira "varázslatos". És a vándorcirkuszban találkozhatunk a halhatatlan emberrel, akit Jack Harkness alakít.

Életre kel a filmvászon... ez nem vicc!

Futottak még - epizódok, amelyeket csak egyszer nézünk végig

"Countryside" S01E06 - amolyan kannibálos rész a texasi láncfűrészes dallamára. Igazából csak azért néztem végig, hogy kipipáljam, de igyekszem felejteni. A cselekmény teljes diadala a karakterek felett, és vegyük úgy, mintha nem is létezne.

Ide sorolnám az "End of Days" S01E13 szezonzáró epizódot, ami a korábbi részekhez képest egy klisékkel teletűzdelt fércmunka. Egyetlen értékelhető jelenete Jack Harkness feltámadása.

A többi szódával elmegy.

 
Következik: Torchwood - kik is vagyunk mi

Torchwood - kezdetben Doctor Who

2010 nálam a Torchwood (2006-2011) éve volt. Úgy kezdődött, hogy láttam egy fanvideot James Marstersszel (alis Spike a Buffy, a vámpírokréméből), aztán belevetettem magam a sorozatba. Rögtön a 2. szezonnal kezdtem - in medias res -, de később igyekeztem pótolni hiányos műveltségemet. Az első alkalommal egyből 4 részt néztem végig, és igen nehéz volt magam rábeszélni, hogy ott meg is álljak - csupán a hajnali időpont és a vészesen közelgő munkanap vehetett rá. A sorozat stílusa, a karakterek és legfőképpen Jack Harkness kapitány személyisége oly annyira rabul ejtett, hogy képtelen lennék elfogultság nélkül írni - bár ezúttal nem is igen törekszem az objektivitásra.

Torchwood Cardiff - az álomcsapat garantálja, hogy rémálmaid lesznek

Történetünk a Doctor Who (magyarul Ki vagy doki, 1963 óta fut a filmtörténet leghosszabb tv-sorozata, a paródiában Rowan Atkinson is alakítja a Doktort) Empty Child (2005) című dupla epizódjával kezdődik. Aki látta, egyhamar nem felejte a gázálarcban rohangáló, mami után kesergő gyerekeket és felnőtteket. A BBC ezúttal is megmutatta, hogy minimál special effectek segítségével is lehetséges olyan pszicho horrort létrehozni, amihez Hollywoodban legalább két Lucas Ranch szükséges. A drámai hatáson túl azonban az epizód jelentősége Jack Harkness kapitány felbukkanása volt.

Kezdetben nem igazán tudtuk hova tenni a karaktert,  hiszen olykor könyörtelen, és mint jó katona, véghez viszi a parancsot, olykor viszont szeretnivalóan könnyelmű. Jack Harkness jellemét legérzékletesebb talán a ketyegő bomba mellett elfogyasztott martini-jelenet szimbolizálja, ami a nézők megkönnyebbülésére azért happy enddel végződik - mint ahogyan jellegzetesen a Jack Harkness szájából elsőként elhangzó "Excellent bottom!" felkiáltás is. Ezután Jack Harkness többször feltűnik a sorozatban, majd - ahogy az a népszerű mellékszereplőkkel gyakran megesik - saját sorozatot kap, és színre lép a Torchwood. Ez némileg kölcsönös, mert nem csupán Jack Harkness vendégeskedik a Doctor Whoban de az "anyasorozat" szereplői is fel-felbukkannak a Torchwoodban.

Az új sorozat BBC Wales produkció, ami nem véletlen, hiszen helyszínünk Cardiff - az öböl minden mólóját megismerhetjük, ahogyan barátságot köthetünk a Millenium Center impozáns épületével, de egy kék telefonfülke ideiglenes felbukkanása is várható. A gondosan kidolgozott háttér - mint a főhadiszállás - tökéletesen hozzásimul izgalmas karaktereinkhez.

Három szezon készült Wales-ben és egy negyedik az Egyesült Államokban - mondanom sem kell ez utóbbi igencsak felejtős, akárcsak a túl apokaliptikusra sikeredett harmadik szezon a Children of the Earth. A sorozat fénykora az első és második szezon, megtekintésre is ezt javasolnám kizárólag eredeti nyelven - esetleg németül, spanyolul, olaszul vagy japánul -, mert a magyar szinkron csapnivaló.

Non-fiction háttér a science fictionben

Következik: Torchwood - klasszikus sci-fi