Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nada solo vampiros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nada solo vampiros. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 2., vasárnap

Therapy for a Vampire 2014

 Igazán örömteli, ha olyan feldolgozásba botlik az ember, ami nem a megszokott Drakula-történetet hozza, vagy annak tinidrámává silányult mását vérfarkasokkal és boszorkányokkal. A vámpírlét "tragédiájának" leképezése nem egyszerű feladat, bár többen megpróbálták már. Az éhség (The Hunger 1983) Catherine Deneuve és David Bowie, vagy Only Lovers Left Alive (2013) Tom Hiddleston és Tilda Swinton főszereplésével művészi megfogalmazása ennek a problematikának - talán túl művészi is. Ehhez hasonló, de merőben más hangvételű a Therapy for a Vampire (2014), egy kis német abszurd, ami klasszikus módon, de egyedi színben festi elénk a vámpírlét alapvető gondjait, görbetükröt mutatva annak a tömérdek romantikus szenvedésnek, mely a műfajra jellemző.


Vámpírok, szenvedély, pszichoanalízis

1930 Bécs, egy pszichológus S. F. monogrammal, egy fiatal festő, annak csinos, pincérnőként szolgáló barátnője, egy gróf és b. neje, valamint a szolga. Nagyjából ez a hat karakter alkotja szereplőgárdánkat, de a csekély létszám nem jelent azt, hogy egy percig is unatkoznánk. Szerelmi sokszögek, félreértett vonzalmak, egy hölgy, akinek lehetetlen lefesteni a portréját csak néhány fogás az étlapról. Ehhez pazar díszlet, kellően borongós hangulatú zene dukál, és az összhatás garantáltan dark gothic a javából.


Az örök szerelem nem mindig élvezet


Kanapé és hipnózis - modern és régi módszerek

A kidolgozás mellett a stáblista sem akármilyen. Geza von Közsnöm gróf szerepében Tobias Moretti. A magyar közönség elsősorban a Rex felügyelő című sorozatból ismerheti, de kiváló drámai színész, repertoárjában olyan szerepek sorakoznak, mint Bicska Maxi vagy Long John Silver. Felesége a bájos, de kissé harapós Elsa Jeanette Hain (Babylon Berlin, Unsere Mütter, unsere Väter), szolgájuk, Radul David Bennent (Michael Kohlhaas). Pusztán már ezért érdemes volna megnézni.

Két nő... két férfi... egy végzet

A film magyar nyelven jelenleg sajnos nem elérhető, de angol felirattal megtekinthető a YouTube-on. Vércsoportól függetlenül ajánlom Mindenkinek!

2023. április 1., szombat

Vámpír Brooklynban 1995 - Eddie Murphy

 A fekete - manapság inkább afroamerikai - vámpírfilmeknek megvan a saját kultusza és kultúrköre. Nem vagyok benne túlzottan járatos, kevés opuszba mertem bevágni, mégis az egyik ezek közül benne van a Top 10-ben, és az Eddie Murphy főszereplésével forgatott Vámpír Brooklynban méltó párja a többi klasszikusnak.

A Demeteren érkezett, és már sejtjük, hogy ki lehet

'95-ben Eddie Murphy főként a vicces oldaláról volt ismert, így amikor elmentem a moziba, én is valami hasonlóra számítottam. Az tény, hogy Murphy-nek rengeteg lehetősége volt ebben a filmben is megvillantania vámpírfogai mellett komikusi vénáját, de ennél sokkal lényegesebb, hogy megismerhettük a sötét vagyis inkább komolyabb oldalát. A vígjátéki elemek ellenére ugyanis ez bizony horror a javából sajátos bájjal és humorral - kezdve az olasz konyhával. Murphy egyébként ezúttal forgatókönyvíróként is debütált nem is akárhogyan. Bár azok számára, akik végignézték Murphy valamelyik önálló estjét, ez nem akkora meglepetés.


Együtt szerelemben...


...és bűnben

A hagyományos kellékek - párját kereső vámpír, vámpírvadász, hősszerelmes, a nő, akiért meg kell küzdeni a gonosszal, koporsó, fokhagyma - mind adottak, bár Renfield figurája kissé átalakul. Mindez modern környezetben némi vuduval fűszerezve. A megszokott sztori váratlan fordulatokkal egészül ki, így végül mégsem lesz lerágott csont, egyedi, izgalmas és szenvedélyes alkotást tárva a nézők elé. Akik abból indulnának ki, hogy Murphy erre a szerepre alkalmatlan, azok sajnos csalódni fognak, mert tanúi lehetnek annak, hogyan válik kegyetlen gyilkossá, borzalmas szörnyeteggé. Az általa megformált vámpírnak a maga mögött hagyott holttestek ellenére mégis lehengerlő stílusa van.


"Szeretném meghívni... vacsorára"

2023. március 30., csütörtök

Drakula halott és élvezi 1995 - Mel Brooks

 Jó paródia ebben a műfajban még kevesebb akad, mint jó film. Igazság szerint akárhogy töröm is a fejem, pillanatnyilag egy rajzfilm- és egy bábfigurán kívül túl sok nem jut eszembe, leszámítva Mel Brooks idevonatkozó opuszát. Brooks, aki több műfajparódiát is készített (Űrgolyhók, Robin Hood), nem hagyhatta ki Coppola Draculáját sem.  A történt szinte semmit sem változott csupán kissé a kivitelezés.

Minden szereplő és kellék adott, a végeredmény azonban merően szokatlan

Mel Brooks neve önmagában garancia arra, hogy a rekeszizmok alaposan meg lesznek dolgoztatva, és ha ez kevés lenne, Dracula szerepét nem más alakítja, mint Leslie Nielsen. A kanadai származású faarcú komikus, aki valamikor a légierőnél szolgált, tökéletes választásnak bizonyult. Sajátos sármjának köszönhetően a Dracula név egészen új értelmezést kap.


A szerelem örök

Vagyis van egy észveszejtőn jó vámpírunk, és még? Ott van van Helsing professzor, vagyis Mel Brooks, aki igen magasra teszi a lécet, csak a kevesen képesek követni. Romantikus főhősnőnk, Amy Yasbeck - a Robin Hood Marionja -, valamint csábos barátnője, Lysette Anthony - a Hegylakó-sorozat Hollója -, az aggódó, szerelmes ifjú, Steven Webber - Wings (Szárnyak) -, Renfield szerepében pedig Peter MacNicol.

Veszélyes küldetés, csak a kiválasztott nézhet szembe a gonosszal

Történetünk mindenben követi a hagyományos vonalat, sokban épít Coppola filmjére és a Lugosi Béla fémjelezte alkotásra... és sok másra is. Fokozottan figyeljük az árnyékokra!

Le sem lehet tagadni a rokoni vonásokat


Csábító...

...szenvedély

A Drakula halott és élvezi mondhatni kötelező "olvasmány" minden vámpírfilm-rajongó számára, ugyanakkor új távlatokat nyit a témában már jártas nézők számára.

"Soha nem iszom bort... na jó, megkóstolom..."

Dracula 2000

 Csak úgy özönlenek felénk a vámpírfilmek és -sorozatok, szinte kilóra gyártják őket. Azonban én nem vagyok mindenevő, kénytelen vagyok több tucatot végigpörgetni, mire ráakadok egy igazán jóra.  Ott van például a Dracula Untold (2014), kiváló szereposztás: Luke Evans, Charles Dance, viszont pocsék forgatókönyv és egy felejthető film. Szerencsére a Dracula 2000 nem ebbe a kategóriába tartozik.


Már a plakát is ígéretes

A 2000-ben - szinte hihetetlen! - bemutatott film pazar színészeket vonultat fel a főbb szerepekben ugyanúgy, mint a kevésbé jelentős karakterekben. Az ügyeletes jófiú Jonny Lee Miller - mellesleg totál érdektelen fickó -, van Helsing Christopher Plummer - a mindig zseniális nagy öreg -, aktuális fővámpírunk pedig az akkor még kevésbé ismert, de annál fantasztikusabb Gerald Butler - illetve: Omar Epps, Jennifer Esposito, Jeri Ryan. Költői kérdés: miért van az, hogy az esetek többségében Dracula mindig sármosabb, mint az elpusztítására szövetkezett többiek?


Miért is?

A szereposztáson túl a forgatókönyv és a rendezés is kitett magáért. A zene - köszönet a Virgin Megastore-nak - külön dicséretet érdemel, akárcsak a háttérként szolgáló New Orleans. Röviden, minden összejött ahhoz, hogy megszülethessen a Coppola-féle Dracula méltó utódja. Ráadásul új, eddig fel nem használt értelmezést ad a figurának, bár a végkifejlet nagyon is klasszikus. A fotelhez bilincsel az első pillanattól az utolsóig, nem lehet betelni vele.

Elbűvöl!

Patrick Lussier rendező, forgatókönyvírónak nem kellett erőlködnie, hiszen korábban olyan produkcióban vett részt, mint a Hegylakó-sorozat, a Doctor Who?-film - valahogy mindig képbe kerül - és a Vámpír Brooklynban - lásd az idetartozó bejegyezés. Nyilvánvaló, hogy mestere a szakmájának, és külön köszönet ezért a filmét, illetve a folytatásokért, melyekben Jason Scott Lee mellett egy másik legenda, Rutger Hauer is felbukkan.

P. S.:

"I never drink... coffee"

2023. március 26., vasárnap

Herbert - Vámpírok bálja

 Az egész őrület - mert nyugodtan nevezhetjük annak - Roman Polanski azonos című filmjével kezdődött 1967-ben. Egyébként a neves rendező maga is játszott benne, Afred szerepét. A Vámpírok bálja valójában műfaj paródia, és szerepel benne minden szokásos kellék: öreg professzor, nem túl eszes segéd, gyönyörű, fiatal lány, kedvesét kutató öreg vámpír, ódon kastély meg ilyesmi. Ami azt illeti nem nyűgözött le különösebben, és ezért a musicallel sem volt szorosabb kapcsolatom egészen 2017. december 20-áig, amikor a Kálmán Imre Teátrumban egy operett gála keretében volt szerencsém élőben látni Kirill Gordeevet. Ez valószínű semmit sem mond az olvasónak, és a neve addig számomra sem jelentett túl sokat, de még azon az éjszakán alaposan utána néztem, mert azonnal levett a lábamról.

Tanz der Vampire - Dance of the Vampires - Бал вампиров

A musical 1997-ben került bemutatásra Bécsben, mert igen, ismét egy klasszikus bécsi darabbal van dolgunk. Bár a történet ironikus stílusa és abszurditása megmaradt, a zenei eszközök és látványelemek révén csatlakozott a hagyományosnak tekinthető vámpírtörténetek sorába, melynek központi vonala a mindent elsöprő vágyakozás. Számos örökzöld dallal ajándékozta meg a musicaltörténetet és népszerűsége azóta is töretlen. Szinte mindenütt játszák - nálunk is rendszeresen - teltházzal! Vonz ereje a téma és a zene tökéletes összefonódása, ez nem is kérdéses. De hogy kerül a képbe Kirill Gordeev?

Mellékszerep, igen nagy rajongótáborral

Herbert Krolock gróf - Dracula "ikertestvére" - fia, de valamiért kevésbé vonzódik a mindenki más által favorizált Sarah-hoz, inkább Afred érdekli, neki udvarol. Első hallásra nem túl érdekes szerep, és az esetek többségében, pont úgy mint a Polanski-filmben, Herbert nem több holmi ócska ripacsnál, de a kritikus és a nézők egyöntetű véleménye szerint a Gordeev által megformált karakter egészen más.

Cuki kis iskolásfiúnak tűnik, pedig mögötte állnak a musical irodalom nagy szerepei: Monte Cristo, Jekyll és Hyde, Mester és Margaréta, Elisabeth, Death Note

A moszkvai születésű Kirill Gordeev jelenleg a szentpétervári operettszínház tagja, több műfajban is igen otthonosan mozog - musical, operett -, sőt, zeneszerzőként is megállja a helyét. Kiváló színészi játékának köszönhetően a romantikus, drámai szerepek és a gonosz megformálása sem okoz neki gondot. És valóban ez a színészi játék, vagyis maga a játék az ami a többiek felé emeli. Ez ugyanúgy megmutatkozik a Halál szerepében, mint Ryukéban vagy Herbertként. A Gordeev által életre keltett Herbert olykor játékos gyerek, máskor csábító vámpír, engedelmes fiú, de mindig megvannak a saját maga kis "akciói". Szeretnivaló és mulatságos figura, mégis van stílusa.

Légy üdvözölve!

A gála esten, melyen élőben is láthattam, nem csupán előadó, de műsorvezető is volt, és bár elég gyenge az orosztudásom, az azért nekem is átjött, hogy a kisujjában van a szakma. A közönséget egyetlen félmosollyal képes volt elvarázsolni és minden mozdulatából áradt, hogy élvezi azt, amit csinál, így mi nézők is igencsak élveztük. Az olyan karakterek, mint Herbert vagy Ryuk több játékteret engednek a művész számára, mint a veretes nagy szerepek, ezekben talán jobban érvényesül, és ezt Kirill maximálisan ki is használja.


Ryuk arcai

Röviden összefoglalva Herbert von Krolock számomra egyenlő Kirill Gordeevvel és ezt nehéz lesz bárkinek is túlszárnyalnia.

Illetve

Kirill Gordeev neve német és angol nyelvterületen sem cseng idegenül a rajongók számára, mégis természetesen hazájában a legnépszerűbb. Van szerencsém ismerni egy szentpétervári művészt, aki már több Kirill-babát is készített, köztük hármat a Vámpírok bálja ihletett. Targhis figurái valóban megragadták a karakter jellegét, egyéb művei az alábbi linken tekinthetők meg. Engedélyével azonban az általa készített Herbertek itt is bemutatásra kerülnek.



Link:

https://targhis-miniature-dolls.weebly.com/love-poetry-tanz-der-vampire.html

https://targhis-miniature-dolls.weebly.com/herbert.html

2023. március 25., szombat

Armand - Anne Rice: Interjú a vámpírral

 A vámpírkatalógus következő alanya Armand, aki számos alakban felbukkant már könyvekben, filmekben, színpadon és hamarosan egy tévésorozatban is, de valódi énjét Antonio Banderasnak és közvetetten Neil Jordannak (Borgiák) köszönheti. Anne Rice Vámpírkrónikák című sorozatának ominózus és legismertebb darabjának filmváltozatából lett közismert, bár sajnos messze nem annyira népszerű, mint Lestat.


"Csak vámpír..."

A Vámpírkrónikák első részében (Interjú a vámpírral, könyv 1976, film 1994)  bukkan fel Párizsban - ó, már megint Párizs! -, entréja igencsak művészi, akárcsak az a dekadens kis előadás, melyet a nagyközönség számára tart - lényegében dramaturgiailag megszerkesztett, drámai étkezés. Szeretném kihangsúlyozni, hogy elsősorban a filmben megjelenő karakterről lesz szó, az ugyanis kissé eltér a könyvben és egyéb feldolgozásokban megrajzolt személyiségtől.

"Gyengéd és megértő?"

Szóval, Armand első pillantásra érzékeny, visszafogott, ugyanakkor igen határozott vámpír, második pillantásra pedig egy manipulatív szociopata, aki gondolkodás nélkül feláldoz bárkit, aki közé és céljai közé áll. Kissé unja már, hogy egy rakás tökfejjel lógjon a párizsi katakombákban, és Louis-ban - nem értem, miért vonzódik mindenki ehhez az állandóan lelkiző figurához - látja meg a lehetőséget arra, hogy kilépjen ebből a körből, szerepből. Felhívnám a tisztelt nézők figyelmét arra a zseniális kegyetlenségre, ahogyan kiírtatja Louis-val az egész társaságot, míg az ő kis fehér mandzsettája hófehér marad. Nos, ez Armand. Ez benne az igazán lehengerlő. Lestat kisóvodás hozzá képest, bár néha azért alulról súrolja.

Az interjúra eljött vámpírok

Armand kezdettől fogva egyet akar, lelépni Louis-val, és ehhez éppen kapóra jön az a kis titok - a vámpírgyilkosság szörnyű bűn, Lestat feltételezett halála főleg. Mesterien játssza ki egymás ellen Claudiát és a Santiagót, végül pedig Louis-val végezteti el úgy mond a piszkos munkát, azonban hoppon marad, mert Louis lehet hogy általában érzelgős fajta, de annyira azért nem hülye, hogy ne jöjjön rá a trükkre. A történet Armand számára itt véget ér, bár a végjátékban a könyv lapjain még feltűnik.

Vámpírkrónikák 6.: Armand

Anne Rice-rajongók számára a következő bekezdés nem ajánlott! Szóval, a Vámpírkrónikák első részében lefestett kis világ már önmagában véve is elég szirupos, de Armand karaktere csak később veszti el igazán a lényegét - egyébként ez Lestattal is megtörténik, csak jóval korábban. A megváltás után sóvárgó vámpír karaktere a rózsalugasban zongorázó, hegedülő, festegető vámpírok birodalmába tökéletesen beleillik, de szöges ellentéte annak az Armand-nak, akit a filmből ismerünk. Nem szokásom ilyesmit közzé tenni, de az Armand-nak szentelt könyvön bizony elvéreztem, pontosabban annak végigolvasása érdeklődés hiányában elmaradt. Ekkor döbbentem rá arra, hogy számomra ez a karakter annyi, és pontosan az, ahogyan azt Banderas olyan mesterien megformálta. Szégyen vagy sem, ez van.

Lestat visszatér

Az Interjú a vámpírral mellesleg az egyetlen olyan darab a Vámpírkrónikákból, ami túlélte az idő próbáját. A forgatókönyv - ami szerencsére eltér az eredeti történettől -, a rendezés, a pazar színészgárda (beleértve az akkor még igencsak gyerek Kirsten Dunstot is, sőt!) és minden egyéb kellék egy olyan összképet eredményezett, melyet azóta sem tudtak felülmúlni. A kárhozottak királynője (2002) ennek csak halvány árnyéka, bár ez nem a zenei rendezőn, Stuart Townsenden (Lestat) vagy Aaliyah-n múlt, egyszerűen nem volt jó az alapkoncepció. Zárójeles megjegyzés, hogy ebben a részben is feltűnik Armand karaktere, és senki se lepődjön meg azon, ha nem emlékszik, mert nagyon is felejthető mellékszereplő.

Ezt tenni velem! Velem?

A Vámpírkrónikákból színdarab is készült, bár talán nem véletlen, hogy eddig nem tört világhírnévre. A legújabb dobás pedig a mostanság futó tévésorozat. Amikor előszőr felröppent a hír, felmerült Bryan Fuller (Hannibal-sorozat) neve, de igencsak különbözött elképzelése Anne Rice-étól, így hamar ejtették a projektet, később azonban más felállásban mégiscsak tető alá hozták. Hogy milyen is lett, mindenki maga döntse el. Részemről csak annyit tennék hozzá, hogy Fuller szemlélete tökéletesen ki tudta volna domborítani az olyan karakterek lényegét, mint Lestat és Armand, hegedültek és festegettek is volna, de merőben más stílusban, mint ahogyan az végül megvalósult.

"...és emlékezz a nevemre: Armand!"

Utóhang a hangokról:

Mielőtt még elfelejteném! Szerencsére ez a film a magyar szinkron aranykorában készült, így nem is lehet rá panasz, viszont DVD-n egy olyan változatot sikerült beszereznem, melyen angol, német és spanyol nyelven tekinthető meg. A német szinkron úgy jó, ahogy van, az eredeti angol elég gázos Banderast leszámítva, de spanyolul ajánlom minden rajongó szíves figyelmébe. Banderas természetesen - bár ez messze nem annyira természetes, mint gondolnánk - a saját hangján szólal meg, viszont egészen más hangszínben, mint angolul, a Lestat szerepét szinkronizáló színész pedig fényéveket tesz hozzá a karakterhez.

2023. március 18., szombat

Bram Stroker's Dracula 1992 - Coppola

 Ha bárki közvetlen A keresztapa után kezdene neki Coppola vámpírfilmjének, kissé meglepődne... vagy talán nem is, hiszen mindkét témát a megfelelő stílusban és ugyanazzal a maximalizmussal készítette el. Az 1992-es Dracula igazi mester munka, tisztelgés a nagy elődök előtt, klasszikus dark gothic horror, és friss lendületet adott a már-már unottra koptatott, és akkoriban éppen haldokló műfajnak.


Isten hozta! Fáradjon be bátran!

Coppola filmjében minden apró részlet a helyén van, a dark gothic hangulat kellékei: a díszlet, a kosztümök, a zene és természetesen a színészgárda, beleértve a mellékszerepeket is. Dracula gróf megformálója nem más, mint Gary Oldman - ez annak fényében csöppet sem meglepő, hogy filmjei zömében meghal és/vagy felismerhetetlenre van maszkírozva. Oldmannel kapcsolatban sajnos eléggé elfogult vagyok részben a Rosencrantz és Guildenstren halott, A Sid és Nancy és az Öld meg Rómeót! miatt, de éppen úgy felejthetetlen alakítást nyújtott a Leon, a profiban, a True Romance-ben és még számos filmben. Bevallom, miatta néztem meg a Harry Potter idevonatkozó részeit, és kifejezetten üdítő volt felbukkanása a Fékezhetetlen (Lawless) című Tom Hardy-filmben. Gary Oldman sármja éppen abban rejlik, hogy félelmetesen vonzó tud lenni, vagyis egyszerre félelmetes és vonzó.

Csak óvatosan!

A film ezentúl sem szűkölködik sztárokban. Van Helsing szerepében a szintén zseniális Anthony Hopkins, Mina Winona Ryder, emellett Keanu Reeves és sok más neves színész, sőt, dekorációs elemként Monica Belucci is felbukkan pár percre.


Dark gothic szenvedély art deco stílusban

A film dramaturgiája, képi hatásaiban többször visszaköszön a Lugosi Béla-féle film és a Nosferatu, leglátványosabban talán az önálló életre kelő árnyékokban tetten érthetően. A képi világ frivol szecessziós bájjal kacérkodik a klasszikus gótikus hatással, mely lehengerlő és magával ragadó végeredményt nyújt.

Tessék mosolyogni!

Bram Stoker Draculája, vagyis inkább Coppola Draculája vitathatatlanul az egyik legjobb vámpírfilm, elegáns, stílusos, ugyanakkor patakokban folyik a vér, mégsem brutális. Szenvedély és libabőr magasfokon!

Az azóta klasszikussá vált kosztüm

2023. március 15., szerda

William the Bloody - Spike


Home, sweet home...

 Egy vallomással tartozom, én is, mint gondolom sokan, Angel miatt kezdtem el nézni a Buffy, a vámpírok réme című sorozatot. Ez nálam egészen a 2. szezon 3. részéig tartott, amikor is behajtott a képernyőbe egy kopott, fekete Cadillac, aztán kiszállt belőle egy ráncos képű, Billy Idol fazon és rágyújtott. Annyit mondott: "Home, sweet home", de ezzel végérvényesen megpecsételte a sorozat és a nézők sorsát. Ez a hidrogénszőke punk, vagyis Spike, igazán felpezsdítette a tinidrámába hajló sorozatot.


Zsánerkép a 2. szezonból

Spike alapkaraktere, a szarkasztikus humorú szociopata, üdítő változás volt Angel folyton szenvedő személyiségéhez képest (az első rész végén például kiteszi egy kicsit a napra a felkent főgonoszt, mert túl sokat pattog). Drusillához kötőtő szenvedélye - amely később más női szereplők irányába teljesedik ki -, lázadó, minden tekintélyt és hagyományokat felrúgó karaktere, épp úgy szimpatikussá teszi, mint emberi gyengeségei. Ezt a formát sikerült megtartania végig a 2. szezonban, de  később, a 4. és 5. évad során rendesen kiherélték, ennek ellenére mégis ő volt a legizgalmasabb és kiszámíthatatlanabb, vagyis az, akiért érdemes egyáltalán követni a sorozatot. A 6. szezonban szerencsére kezd újra magára találni, a 7-ben remekel, és miután átcsúszott az Angel záró, 5. évadába, ott már régi fényébe konspirál.


Spike és Dru

Spike eredetileg csak a 2. szezonban szerepelt volna, de a rajongóknak köszönhetően kapott egy epizódszerepet a következő évadban, és a 4. évadtól pedig állandó mellékszereplőként funkcionált. Azonban csak jóval később ismerjük meg a háttértörténetet, bár azt kezdettől fogva tudjuk róla, hogy angol. Mint kiderül egy zseniálisan megszerkesztett duplaepizódból (a Buffy és az Angel sorozatokban egymás után került bemutatásra, egymást kiegészítve más-más szemszögből), egy gazdag polgári családból származó, félénk fiúról van szó, aki borzalmas verseket ír szerelme tárgyának. Külön pikantériát kölcsönöz a dolognak, hogy egyetlen rajongója az akkor még nagyon gonosz Angelus. Aztán kiszemeli magának Dru és innentől már egyenes az út a drámai, majd eléggé sajátos végkifejletig. Mellesleg, vagy nem is annyira mellesleg, Spike az egyetlen vámpír, aki vadászt ölt - szám szerint kettőt. Ebben, hogy úgy mondjam, alaposan überelte a főhős Angelt - ezt a pechet!


A bőrkabát

Spike egyik attribútuma a nevezetes bőrkabátja, amit - mint később megtudjuk - New Yorkban szerzett az általa megölt második vadásztól.  Ez a kabát egyfajta szimbólum, számos részben felbukkan és fontos szerepet tölt be. Jellemző az a momentum is, amikor nem hordja, végül mégis visszatér hozzá. Mellesleg a kabát másolata bárki számára elérhető, megvásárolható, ahogyan a Spike-ról készült (Pop!, Lego, stb.) figurák.






Spike különböző stílusban



A borító tűrhető, a belívet engedjük el

Miután végig vitte a Buffyt majd feldobta az Angel utolsó évadát, Spike a képregényekben is tarolt. Rendszeres szereplő az Angel and Spike névre keresztelt sorozatban, sőt, saját képregényt is kapott. Sajnos ezen munkák színvonala jóval a tévésorozatok szintje alatt van, de örüljünk egyáltalán annak, hogy létezik, magyarul egyébként nem jelentek meg. Zárójelben jelzem, hogy nálunk a Buffy-könyvsorozat sem aratott osztatlan sikert, aminek talán egyik oka, hogy Spike csak a borítón szerepel.


John Hart, az intrikus

James Marsters, a Spike karakterét megformáló színész, aki kiváló zenész is egyben, számos más filmben és sorozatban is szerepelt (Torchwood, Smallville), a rajongók számára azonban mégis Spike marad. Ezzel talán egyedül John Hart szerepe veheti fel a versenyt, a Doctor Who melléksorozataként futott Torchwood 2. szezonjában, ahol két igen ütős rész erejéig bukkan fel. John Hart számos rokon vonást mutat Spike-kal, és éppúgy felforgatta Cardiff városát, mint vámpírkollégája Sunnydale-t. Marsters zenész karrierét nem kíséri rivalda fény, de stabil rajongótábort mondhat magáénak. A neten bárki meghallgathatja dalait.

Utóhang, avagy a szinkronhangok:

Spike magyar hangja a 2. szezonban Fesztbaum Béla volt, zseniális színész, és olyan színezetet adott a karakternek, ami magasan a többi szereplő fölé emelte. Később sajnos mások vették át ezt a feladatot, ami egy kissé lehangoló. Javaslom a többi szezont eredeti nyelven megtekinteni vagy német szinkronnal, ami szintén pazar.