Hála Hollywoodnak és a filmes közhelyeknek, a komolyzene iránti lelkesedés gyakran az intelligens pszichopata - más esetben egy meleg mellékszereplő, legrosszabb esetben egy meleg intelligens pszichopata - jellemvonásai közé tartozik, persze egy-két klasszikus detektív karakter kivétele erősíti a szabályt - akik mellesleg erősen pszichopatikus jellemvonásokkal rendelkeznek. Így nem meglepő, hogy ez a rossz szokás a sorozatokba is befészkelte magát.
Kezdhetnénk talán Sherlock Holmesszal,
aki hegedül, de izgalmasabb kezdés Hannibal Lecter,
aki zongorázik - és biztosan hegedül is,
de az egészen biztos, hogy mások nótáját gyakran elhúzza
Hannibal Lecter karakterével a komoly zene iránti rajongás szinte összeforrt. Így nem meglepő, hogy Will Graham jelképes elvesztésekor zeneművet komponál "fájdalmában", hogy a csinos extanítvány-kolléganőt is zeneileg veszi a lábáról. A Hannibal-sorozat készítői azonban nem érték be ennyivel, és mindent kihoztak ebből a komoly zenei témából, amit csak lehet. Az első szezon hetedik epizódjában vezetik be a cselekménybe - tegyük hozzá igen diszkréten - az afroamerikai Tobias Budge figuráját, akinek gyors és viharos felbukkanása némi Fantom-effektust csempész a történetbe.
A hangszerkészítő
Tobias Budge az élénk komoly zenei életéről neves Baltimore városában egy elegáns hangszer boltot vezet, ám nem csupán kereskedő, de hangszereket is készít, és emellett számos ifjú tanítványt oktat. Mivel a Hannibal-sorozat bizarr világában vagyunk, a "vájt fülű" nézők már ebből sejtik, hogy itt többről van szó. Tobias mester hangszerhúrjaihoz ugyanis speciális alapanyagot használ - a rossz nyelvek állítása szerint olasz import állati bélből készült húrok helyett valójában kevésbé műértő homo sapiens alkatrészeket. A húr mint visszatérő motívum.
A sorozat nyolcadik epizódja lényegében a barátságról szól, bár kissé nagy lesz a végére a kavarodás, és valahogy senki sem azzal akar "barátkozni", aki azt hosszú távon el is tudná fogadni. Ebben a kavarodásban persze lesz néhány halott, és a végén a hiúságában sértett Tobias neki ront Hannibal Lecternek.
Az ellenség felmérése,
avagy Hannibal a hangszerboltban
A gyönyörűen megkomponált nyolcadik epizód végén drámai küzdelem és szenvedélyes lezárás következik, majd némi csembaló. Aggodalomra persze nincs okunk, mert Händel Kleopátrájától Bachig messze nem olyan hosszú az út, mint gondolnánk, és biztosak lehetünk, hogy Hannibal Lecter az egyetlen, aki azt végig is járja.
Aki az utolsó dalt játszotta
Ha már Holmes korábban szóba került, az angol krimi irodalomban nem ő az egyetlen zenerajongó nyomozó, mivel a Colin Dexter által megalkotott Endeavour Morse karaktere is igencsak muzikális. Morse regénybeli karrierjét 1975-ben kezdte és közel tizennégy kötetre rúg. Az ITV első sorozata Inspector Morse címe 1987-től 2000-ig futott, majd 2012-ben indult útjára a még fiatal rendőréveit taposó Endeavour főszereplésével és ugyanezzel a címmel egy új sorozat, ami meglepő stílusbeli hasonlóságot mutat az utolsó Poirot-epizódokkal és kissé a Hanniballal is. A sorozatra az ITV-re jellemző igényesség jellemző, egy szezon csupán pár, igen magas színvonalon elkészített epizódból áll.
Öööö... nem tűnik egy veszélyes figurának,
pedig penge éles elméje van
Már az új, a '60-as években játszódó sorozat nyitó epizódja is eléggé muzikálisra sikeredett, de a harmadik - valójában negyedik - epizód teszi fel igazán a lécet. A Fúga fantázianevet viselő részben főhősünk egy őrült operarajongó nyomába szegődik, aki Verdi Otellójától egészen Puccini Toscájáig számos operarészlettel és egyéb rejtvényekkel teszi próbára Morse elméjét - és a nézők komolyzenei ismereteit. Kezdetben úgy tűnik szimplán egy pszichopatáról van szó, majd kiderül, ez valójában két "nagy" koponya párviadala. A Hannibal-sorozat akadémiáját kijárt nézők számára akad persze egy-egy árulkodó részlet, de a végkifejlet minden képzeletet felül múl. A sajtó pedig már a kezdetektől úgy emlegeti a rejtélyes gyilkost, mint "Opera Phantom" - annak ellenére, hogy stílszerűbb lett volna az "Opera Ghost".
Hajsza pincében és tetőn
Az epizódban megjárjuk a poklot és a mennyországot képletesen és szó szerint is, hiszen Morse a gyilkos nyomába eredve alagsori könyvtári labirintusban, majd egy tetőn is akcióba lendül. Endeavour Morse karaktere bár csöppet sem hasonlít a magabiztosnak tűnő Holmeshoz, hiszen inkább egy gátlásos és hiperérzékeny fiatalember benyomását kelti, aki ráadásul még kórustag is - igazi jó fiú -, valójában jóval árnyaltabb és némiképp sötétebb is, mint azt elsőre gondolnánk. Valahogy különös érzéke van arra, hogy a lehető legrosszabb karakterbe szeressen bele - a történet szempontjából rossz, nem feltétlenül csak morálisan - és a munkahelyén se tud igazán beilleszkedni. Emberi kapcsolatok terén a teljesítményét bátran értékelhetjük nullára, ám ezt kiváló asszociációs képességével, komoly zenei és irodalmi tudással és nagy adag iróniával ellensúlyozza - ezek persze a kapcsolatteremtésben nem feltétlenül szükségesek, ám a nyomozati munkában gyakran jól jönnek.
Magányosan, akár a Fantom
A harmadik szezon nyitó epizódja, illetve a szezon minden része zeneileg igényesen megalkotott darab, a bevezető képsorok és a az aláfestő zene tökéletes harmóniája azonnal szembe tűnik, amely valójában egyfajta nyitány, és minden lényeges elemet tartalmaz. Az említett első epizód - Ride - pedig Fitzgerald A nagy Gatsby-jének a sajátos változata. Mellesleg pont ezzel a Gatsby-hasonmással vezeti félre a nézőt a cselekmény.
A világ vége
De a végzet itt is utolér,
még ha csak mellékszerepet is kap az ember a nagy fináléban
Bizonyára más karakterek is akadnak, akiknek a fentiekhez hasonlóan van némi komoly zenei érdeklődése, és ha összefutnék velük, feltétlenül bemutatom őket.
"Mi is a kedvenc operám?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése