Rendszeres olvasók

2015. december 25., péntek

Sherlock Holmes és a hoppon maradt BBC esete



Több mint harminc éve került bemutatásra a Granada Television jóvoltából a napjainkban is népszerű, és talán a legtöbbször játszott Sherlock Holmes-sorozat (1984-1994) Jeremy Brett főszereplésével.

Jeremy Brett = Sherlock Holmes
 
A Holmes-rajongók többségének egyöntetű véleménye szerint Jeremy Brett, aki korábban érdekes módon Dr. Watson személyesítette meg a színpadon, az „igazi Sherlock Holmes”. Maga szikár alakja, energikus mozgása, a szemében fellobbanó tűz addig oly mértékben keltette életre a figurát, amelyhez hasonló sem előtte, sem azután nem sikerült senkinek, holott e karakter megformálásával olyan kiválóságok is próbát tettek, mint Christopher Lee vagy Christopher Plummer - mellékesen jegyzem meg, hogy a David Suchet-féle Poirot is a Granada sorozata.

Christopher Lee: a negatív karakterek Imhoteptől Rochefort grófig
a kisujjában vannak, akárcsak Sherlock Holmes

A BBC már a kezdeti sikerek láttán féltékenyen tekintett a sorozatra, de nem adta fel a harcot, és többször is megkísérelte a Granada Holmes-sorozatának sikerét felülmúlni. Ezek között akadt néhány igazán jól sikerült, izgalmas alkotások, amelyek egyrészes TV-film vagy minisorozatként kerültek vetítésre.

Misztikum ismerős arcokkal, mint Charles Dance

Ilyen jellegű vállalkozás volt a Dr. Bell és Mr. Doyle (Murder Rooms: The Dark Beginning of Sherlock Holmes 2000-2001) című minisorozat. Több jól ismert Holmes-történetben (például A magányos biciklista) és más Doyle-novellában is fellelhető, valamint Doyle életrajzából származó elemet is tartalmaznak, meglepő fordulatokkal, izgalmas karakterekkel vegyítve. Ha valaki mégis azt hinné, hogy az első fél óra után már meg is fejtette a rejtélyt az epizód végén alaposan meglepődik majd. A sorozat Holmesa Dr. Bell (Ian Richardson), akiről a szerző a legendás detektív alakját mintázta, míg Watson maga Doyle alakítja (Robin Laing, Charles Edwards). A mellékszerepekben olyan színészekkel találkozhatunk, mint a már jól ismert Charles Dance, vagy a szintén BBC által készített Büszkeség és balítéletből Mr. Bingleyként ismert Crispin Bonham-Carter. A történet eredetiségét éppen a Doyle életrajzából merített adatok és fordulatok adják (például a spiritizmus, amelybe lépten-nyomon belebotlunk), de jóval hátborzongatóbb, drámában és vérben gazdagabb esetekkel kell számolnia nézőnek (példa erre a Hasfelmetsző Jack-történetet feldolgozó nyitó epizód is). A Granada produkció méltó folytatásnak tekinthető sorozat mindössze öt részből álló, és egyetlen hibája, hogy nem készült több rész.

Furcsa vételen, két Holmes, akikből nem lett sosem James Bond:
Jeremy Brett és Ruppert Everett

Talán kevésbé ismert a Sherlock Holmes és a selyemharisnya esete (Sherlock Holmes and the Case of the Silk Stocking 2004), amelyben az új stílusú Holmest Ruppert Everett alakítja. A nálunk DVD-formátumban forgalomba került film történetét hiába is keresnénk a Doyle által megírt novellák, regények között. A cselekmény háttere inkább a 1920-as évek hangulatát idézi, de számtalan klasszikus elemet, ugyanakkor új fordulatot is tartalmaz. Izgalmas, igen eredeti karakter Watson mennyasszonya, aki mellesleg pszichológus és így tevékenyen is részt vesz a nyomozásban. A mellékszerepekben sok olyan arcot láthatunk egyébként, akik a Granada-sorozatban is felbukkannak. A történet egyedisége, a különleges zenével elénk varázsolt hangulat, a rejtélyesség, amely a film végére, akárcsak a köd szerte foszlik, valamint a kiváló színészi játék mind hozzájárult ahhoz, hogy egy igazán remek alkotás született.

A BBC legújabb próbálkozása Holmes modern változata, a Sherlock (2010-). A jelenleg (2012) három szezonra tervezett minisorozatból nálunk eddig az első kettő került bemutatásra. A cselekmény immár a jelenben játszódik az eredeti műből átvett karakterekkel – a sors iróniája, hogy több mint száz év elteltével Dr. Watson még mindig az afgán háború veteránja, akárcsak korai elődje – és elmaradhatatlan fordulataival csak új köntösbe, illetve kabátba öltöztetve. Kissé visszás ugyan, hogy Holmes (Benedict Cumberbatch) karakterét nem sikerült olyan jól megragadni, mint Warsonét (Martin Freeman), és hogy az egyediségre törekvés inkább a sorozat hátrányára, mint előnyére volt. A történet nem csupán a technikai eszközök és külsőségek szintjén vált moderné, de a vágások, a zöldes háttérszínezéssel elért hangulatok, a sajátos kamerabeállítások is a BBC néhány éve bevált, újszerű gyakorlatát tükrözik, amelyet korábban olyan népszerű TV-műsorokon teszteltek és fejlesztettek ki, mint a BBC Scotland Taggart című több évtizede futó sikersorozata, vagy a BBC Wales Torchwood epizódjai, illetve az újabb Dr. Who szériák.

Torchwood: még találkozunk

Hogy a XXI században bűnözőket hajszoló Holmes mennyire lesz időtálló és sikeres, az csak évekkel később derül ki majd. A hasonló képi világú műsorokon felnőtt nemzedék számára talán izgalmas szórakozást nyújt, de az idősebb korosztály, ha lehet, még mindig a Jeremy Brett-típusú Sherlock Holmest részesíti előnyben, amelyet mellesleg azóta is folyamatosan vetítenek nálunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése