A két holló – Poe után szabadon

1935-ben került bemutatásra A holló (The Raven) című horror film, amelyben a korszak két legendás alakja Lugosi Béla (doktor Richard Vollin) és Boris Karloff (Edmund Bateman) játszották a főszerepet. Lugosi kapta – mint az már megszokott volt – a művészetek iránt élénken érdeklődő, őrült tudóst, aki „civilben” egy szadista gyilkos, és ilyen minőségében egy Poe ihlette kínzókamrát (inga, mozgó falak, kínzószerszámok, fegyverek) rejteget háza pincéjében. A filmen végig vonul a Poe azonos című verséhez kapcsolódó szimbolika (a hősnő például hollójelmezben táncol, Lugosi asztalán egy kitömött holló díszeleg, és gyakran elhangzanak a gyászos külsejű madár vészjósló szavai). Zárójeles megjegyzés: a vájt fülű hallgatok a háttérben néhány magyaros dallamfoszlányt is felfedezhetnek.

A klasszikus gonosz, zenerajongó,

őrült tudós szerepében Lugosi Béla

Lugosi Béla a már bevált elemekkel – mint a hosszú ujjak igéző mozgása, a delejes tekintet és a sátáni kacaj – kelti életre a figurát, és valóban életre is kelti. Szerelme, szenvedélye és gonoszsága egyaránt magával ragad és megbabonáz. Karloff az önvádtól gyötrődő farkasemberhez igen hasonlatos megesett bűnöző szerepében látható, akiből végül egy Quasimodo-szerű figura válik, viszont ezzel nem igazán tud kitünni, és erről nem a maszk tehet, amelyet a film jelentős részében visel. A történet kettőjük karakterére épül, de valószínű, hogy sokkal inkább a két színész közti rivalizálás ihlette meg a készítőket, és töltötte meg akkoriban a mozikat. A Karloff-rajongók szerint Karloff, a Lugosi-rajongók szerint azonban maga Lugosi a film sztárja, de ezt csak egyféleképpen lehet eldönteni, ha megnézzük mi magunk, hogyan is tesz néhány kört ez a különös holló a filmtörténet egén.

Egy újabb holló ezúttal John Cusack vállán

A ’35-ös A hollóval ellentétben, a 2012-ben készült film, nem csupán műveit, de magát a szerzőt elénk idézi. Főhősünk így Edgar Allan Poe személyesen, aki John Cusack a rá jellemző zseniális egyszerűséggel ábrázol. Poe-Cusack egy olyan gyilkos nyomába ered némi rendőri rábeszélés után, aki a közismert, de már kissé megkopott hírnevű, finoman szólva is lezüllött szerző műveiből merít ihletett ezzel alaposan feladva a leckét a helyi bűnüldöző szerveknek. A rettegés, az izgalom és szenvedély sajátos keverékéből a modern technika segítségével egy sajátos nézőpontú, de hátborzongatóan lenyűgöző világ tárul elénk, amelyben a néző egyetlen pillanatra sincs „biztonságban”. A film drámai hangulatát a sötét tónusú képi világ, az éjszakába burkolózó épületek és utcák, illetve az elmaradhatatlan a köd teszi még komorabbá. Poe és Fields felügyelő (Luke Evans) különös szövetsége csak egy az összetett és ellentmondásoktól hemzsegő viszonyok közül, és még a műben felvázolt szerelemre is amolyan poe-i gótikus romantika a jellemző.

Itt is találkozhatunk a szinte már kötelező elemekkel, mint az inga, a Vörös halál álarca, az élve eltemetés vagy a Morgue utcai kettős gyilkosságból merített motívumok. A tragikus végkifejleten túl azonban a cselekmény számos nem várt fordulatot tartogat, és egész az utolsó pillanatig nem lehetünk biztosak abban, hogyan is zárul ez az utazás Poe világában.