A dán háza

Szürke köd telepedett a városra, mint minden ősszel. Hosszú, álmos napok követték egymást, a nap körvonalait csak ritkán lehetett kivenni a piszkos égbolton. Még a vörös és okker színű falevelek is kifakultak, mire a földre hullottak.

A ház előtt álló rejtélyes fűz kissé elhanyagolt ágai tétován simogatták a közelben parkoló teherautó oldalát. Vagy fél tucat munkás hordta be a közeli ház belsejébe a hatalmas dobozok és bútorok tömkelegét. Siettek, mert jól ismerték a környéket, és nem akartak többet időzni errefelé, mint amennyi szükséges. A dobozokat a bejárathoz közel halmozták fel, a bútorokat pedig saját belátásuk szerint szortírozták szét az emeleti és földszinti helyiségek között. Ha valami nem tetszik, átrendezi majd, aki akarja. Ebben a tempóban mindössze két órát tartott kiüríteni a teherautót, és már pucoltak is – előtte persze mind zsebre vágta a pluszpénzt.

 

Stigr Hermansen a munkásokat a fűzfa árnyékából figyelte, hogy ne legyen útban. Volt egy visszafogott próbálkozása az első karosszék bevitelekor, hogy útmutatásokat adjon, de mivel a munkások nem mutatkoztak fogékonynak az instrukcióira, neki pedig nem sok kedve volt magyarázkodni, végül csendes visszavonulót fújt.

A teherautó már ki is fordult az utcából, mire Hermansen végül elszánta magát. A fűzfa marasztalta volna még, ágai óvón pihentek Hermansen vállán, pontosabban hosszú, sötétbordó szövetkabátja vállain...

A dán háza hamarosan a mozikban... vagyis a boltokban!