Rendszeres olvasók

2015. október 24., szombat

FBI minden mennyiségben



„Mindig szól a zene”
Hosszú ideig azt sem tudtuk mi az, aztán egyszer csak berobbant az életünkben, és onnantól nem lehetett csak úgy elmenni mellette.

Special agent Dale Cooper alias különleges ügynök

Persze nekünk könnyű dolgunk volt, mert az első FBI-ügynök, akivel összefutottunk a jóképű, kissé naiv, de a deduktív módszertan és a racionális gondolkodás tekintetében Sherlock Holmes méltó utódának számító Dale Cooper (Kyle MacLachlan). Cooper különlegesen szövetségi ügynök a Twin Peaks (1990-91) című sorozatban hódította meg a magyar nézők szívét, a kissé szarkasztikus, de ugyanolyan elhivatottsággal nyomozó Albert Rosenfield (Miguel Ferrer) oldalán. David Lynch kétségtelenül legismertebb alkotásában – mellesleg maga Lynch is feltűnt a sorozatban Cooper ügynök feletteseként – egy kissé idealisztikus FBI-ügynök ideát varázsolt elénk, de a későbbiekben egy olyan láncolatot indított el, amely a mai napig – főként 2001. 09. 11. óta – vezető tendencia az amerikai filmsorozatgyártásban. Lynch, akit számos filmje (Radírfej, Az elefántember, Mulholland Drive) alaposan megizzasztotta a nézőket és kritikusokat egyaránt a Twin Peaks esetében megtalálta a tökéletes összhangot a nézők elvárása és a sajátos világlátás megjelenítése között. Sajnos a tizennyolcadik rész után már a történet moziváltozatán kezdett el dolgozni – ami az elfogult rajongók szerint sem volt igazán jó ötlet – és ez az utolsó részeken eléggé meglátszik: a karakterek közhelyesebbé váltak, míg a cselekmény is egészen más irányt vett, mint az korábban várható lett volna. Mindezek ellenére Dale Cooper FBI-ügynök figurája legendává vált, és népszerűségét kevesen tudták felülmúlni.
Zárójeles megjegyzés, mindenki figyelmébe ajánlanám Dale Cooper barátját, Denis(e) Bryson DEA-ügynököt, akit hamarosan új öltönyben láthatunk.

„Az igazság odaát van”
Pár évvel később azonban új akták nyíltak egy alagsorba száműzött ügynök fiókjába rejtve, akit Fox William Muldernek (David Duchovny) hívtak. Az X-akták (1993-2002) kezdetén Mulder ügynök új társat kap Dana Scully személyében (Gillian Anderson), majd tanúi lehetünk, ahogy lassan összecsiszolódnak meg miegymás.

Mulder és Scully különleges ügynökök akkor...

...és most

Egy új, kissé newage-es világ tárult ki előttünk, tele ufonautákkal, paranormális tevékenységekkel – bár a Twin Peaksben is számos hasonló elemet láthattunk –, a nemzetközi összeesküvésekről, amelyek akár globális méretet is ölthettek, nem is szólva. Mulder ügynök kissé utópisztikus figuráját olyan drámák, mint az apa-fiú konfliktus, az elrabolt testvér felkutatása tették emberibbé, és a végén a nézők meg is könnyezhették, ahogy a két ügynök (Mulder és Scully) végül egymásra talál. Mindezt – a kevésbé érzelgős nézőkre is gondolva – több érdekes karakter felbukkanása tarkította, mint például a KGB-ügynökből lett FBI-os Alex Krycek (Nicholas Lea, az első szezonban már egy epizód szerepben feltűnt), akiről sosem tudtuk eldönteni, hol is áll; Walter Skinner igazgató (Mitch Pileggi), akiről gyakran kiderült, hogy megvannak a saját kis trükkjei és poénjai; vagy a sorozat vége felé Mulder helyére lépő John Doggett (Robert Patrick, Terminátor 2), akinek kissé visszafogott, kevésbé elvont hozzáállása egész üdítően hatott a sorozat hangulatára.
Mulder ügynök Cooper nyomdokai lépkedve a TV-ből át-átugrott az igazságot keresve a mozivászonra, bár a speciális effektusok nem mindig tudták a történet kuszaságát feledtetni. Sőt, ezek a filmek messze nem közelítették meg a klasszikusnak számító első három szezon során feltett mértéket. 2015-ben pedig újra indul a sorozat... majd kiderül. Talán lendít valamennyit az ügyön, hogy Scully közben, bár rövid ideig ugyan, de Mrs. Hannibal volt.

Közjáték
Aztán jött a végzetes 9/11, ami után számos nemcsak FBI-os TV-sorozatot kiiktattak, mint a New Yorkban játszódó Kerge várost (Spin City, Michael J. Fox), és új, közvélemény formáló, az átlag polgárt az államapparátus mellé édesgető munkák születtek. A lázadó Mulderek ideje lejárt, új, engedelmes ügynökök léptek színre. Ennek tipikus példája a Sue Thomas: FBEye (2002-5), amely az előző két sorozathoz képest egy Disney-mesének tűnik, talán ezért is futott nálunk a délutáni órákban amolyan töltelék gyanánt. Főhősünk ezúttal egy süket hölgy és egy jól fejlett retriever a kevésbé rafináltabb fajtából. Átlagembernek tűnő, jóképű ügynökök is akadnak bőven, csak valahol az izgalom veszett el félúton a forgatókönyvíró asztala és a rendező széke között – szerencsére azért túléltük ezt is.

„A számok nem hazudnak”
Pár évnek el kellett telnie, amíg az CBS belemert vágni egy ennél sokkal merészebb és egyedibb ötletbe, és végül megszületett a Gyilkos számok (Num3rs 2005-2010).

Családias hangulat, ismerős arcok
 
Új szereplőink mellesleg már jól ismert arcok, ami már önmagában szavatolta a sikert. Ehhez már csak hab a tortán, hogy nézők ezrei kezdték el megérteni azt, amit évekkel korábban matek- és fizikaórán hiába próbált a fejükbe verni a tanár. Különleges ügynökünk ezúttal Don Eppes (Rob Morrow, a folyton idegesítő Joel Fleischman a Miért éppen Alaszkából), aki öccsével Charlie-val (David Krumholtz, Addams Family 2) ered a bűnözők nyomába. Az Eppes papát játszó Judd Hirsch szintén régi motoros (Taxi). Eppes ügynök és izgalmas karakterekből álló csapata, valamint számos segítőtárs az egyetemi tanszékről egészen más szemszögből mutatta be az FBI szervezetét, kevésbé drámai, inkább életszerű, de mégis izgalmas. Akinek pedig az első szezon láttán olyan X-aktás feelingje lett volna, az nem téved nagyot, mert a két stáblistán (Alex Gansa) több azonos név található. A matematika feladványokban, akcióban, de humorban is bővelkedő sorozat a mellékszerepekben is parádés neveket vonultat fel, mint Chritopher Lloyd (Taxi, Vissza a jövőbe trilógia), Lou Diamond Phillips (Wolf Lake), vagy James Marsters (Spike-ként debütált a Buffyban, majd átröppent az Angelben, de a Smallvillben is megjelent, legutóbb pedig a Torchwood néhány epizódjában volt látható). Don Eppes kevésbé érzékeny, de konfliktusokkal gazdagon tarkított jelleme merőben eltér Coopertől és Muldertől, de ez a józanság és a tettrekészség semmiképpen sem válik hátrányára. Az Egyesült Államokban a sorozat hatására egyébként megnőtt az érdeklődés a matematika iránt, sőt Gyilkos számokhoz csapódva egy külön tanulmánykötet is megjelent néhány, az epizódokban megjelenő fontosabb elmélet levezetésével.

Az FBI-lista persze szinte végtelen, ott van például Jack Crawford vagy Will Graham, akikről már volt szó, sőt, még egy Poirot-epizódban is feltűnnek - nem túl hízelgő módon -, és ott vannak még a többiek..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése