Míg a szövetségesek irodalmi táborát megannyi nagyágyú és több tucat gyalog erősíti, addig a tengelyhatalmi oldalon elég csekély létszámú szerző tartja a frontot. Az arcvonalban Erich Maria Remarque várakozik harcra készen, aki A nyugaton a helyzet változatlannal új műfajt teremtett. Hogy viszonylagos elismertségre tehetett szert, nagyban annak is köszönhető, hogy indexre került a Harmadik Birodalomban. A bal szárnyon pedig egy II. világháborús veterán, a dán származású Sven Hassel alias Borge Willy Redsteb Pedersen található, aki nem csupán azt bizonyította be regényeivel, hogy a német - jelen esetben értendő ez minden a szövetségesekkel szemben harcoló nációra a kollektív bűnösség a szövetségesek által igen tágan értelmezett fogalmának fényében - katona is ember, hanem azt is, hogy kiváló stílusban tud írni.
A "nemlétező" Sven Hassel katonafotói
Sven Hassel katonai karrierje - a Hassel anyja leánykori neve, a dán, norvég és izlandi kiadásokban Hazel - 14 éves korában kezdődött, amikor pusztán a megélhetés miatt egy kereskedelmi hadihajón vállalt szolgálatot. A Dániában egyre növekvő munkanélküliség elől "menekült" Németországba, ahol végül önkéntesként belépett a Wehrmacht kötelékébe. A 2. páncélos ezred, majd a 6. páncélos hadosztályba tartozó 11. és 27. páncélos ezredbe osztották be. A 27. páncélos ezredben töltött időszak ihlette regényeit. Nyolc alkalommal sebesült meg, hadnagyi rangig jutott, és megkapta a II, és az I. osztályú Vaskeresztet is. 1944 decembere és 1945 januárja között az Abwehr parancsnoksága alatt felderítőként visszatért Dániába. A Wehrmacht kötelékében részt vett a lengyelországi harcokban és hosszabb időt töltött az orosz fronton. A háború után, mint "német önkéntes", megjárta az orosz, az amerikai és a francia hadifogolytáborokat, majd hazatérve Dániába, árulásért 10 év börtönre ítélték, de 1949-be amnesztiát kapott. Később belépett a Francia Idegenlégióba, mint megannyi volt bajtársa, majd civilként a Mercedes Benz koppenhágai telepén kapott munkát - Joachim Peiper akkoriban a stuttgarti Porsche üzembe volt autómosó.
Sven Hassel civilben, mint író
Sven Hassel (1917-2012) bár az olvasóközönség köreiben osztatlan sikernek örvend, mégis sikerült kivívnia a kollégák és kritikus, sőt még honfitársai ellenszenvét is. Titokzatos - vagy nem is annyira titokzatos - személyisége számos vita tárgya, mint az vesztes oldalon harcoló "náci" esetében az várható. A legvadabb ezek közül talán az az elképzelés, hogy Hassel egy fiktív személy, de hogy kinek állna érdekében megalkotni, az rejtély. Akik nem a puszta létezését tagadják, beérik annyival, hogy háborús érdemeit, illetve tapasztalatait igyekeznek sárba tiporni, azt állítva, hogy a regényekben ábrázolt figurákat és történéseket a hadifogság során mazsolázta össze cellatársai beszámolóiból. Szerény véleményem szerint szekunder forrásból nem futotta volna 14 remekbe szabott könyvre, és aki olvasott már német katonák tollából visszaemlékezéseket, igencsak hasonló tényekkel és eszmékkel találkozhatott. Sven Hassel csataleírásai még ha kissé túlzóak is - amit irodalmi eszközként nem róhatunk fel neki - részleteiben megegyeznek a más forrásból származó írásokkal, ami annak bizonyítéka, hogy a szerző valóban átélt hasonló helyzeteket - párhuzamként Alistair Maclean írásaiba is érezhető, hogy a tengerészeti vonatkozású írások sokkal realisztikusabbak életszerűbbek, hiszen azokat megélte, mint a más tárgyú írásai. Ha azonban tévednék - mert az is megeshet -, annál nagyobb tisztelet a szerzőnek, hogy ennyire képes volt beleélni magát a "szerepbe", és ilyen élethűen ábrázolta a háború forgatagát.
"-Nem hallotta? Letartóztatni ezt az embert!
A Légiós fáradt mozdulattal összecsattantotta a bokáit.
- Je n'ai pas compris, mon commandant!
Az ezredes vörös és brutális képén a legteljesebb döbbenet tükröződött.
- Mi az ördög folyik itt? - Felém fordult. - Tartóztassa le ezt a tisztet! - Döbbenete csak fokozódott, amikor dánul válaszoltam neki, és értetlenkedő arckifejezéssel bámult rám."*
Sven Hassel karakterei: a nemzetszocialistától a hullarablóig
Kép forrása: www.svenhassel.net
Sven Hassel első regényét a hadifogolytáborban kezdte írni, amely végül 1953-ban jelent meg, - 1985-ben az utolsó -, de azóta szerte a világon 25 nyelven 50 országban számos kiadást megért. Hassel-regények keletkezési sorrendben: Kárhozottak légiója 1953, Lánctalpak 1958, Bajtársak 1960, Gyalogoshadosztály 1962, Gestapo 1963, Monte Cassino 1963, Eltörölni Párizst! 1967, SS-tábornok 1969, Pokoljárás 1971, Fagyhalál 1976, Menetjegy a pokolba 1977, Kivégzőosztag 1979, OGPU börtön 1981, A komisszár 1985.
Az első rész dán borítója:
tökéletesen tükrözi a helyzet és a kor abszurditását
Egy német változat
- kicsit A halál 50 órájának nyitány-feelingjével
Tipikusan amerikai borító,
mintha az IPM könyvtárából húzták volna elő
Portugál borító, de germán összhatás
Olasz elegancia a háborús témához
Hogy miért szeretjük Sven Hasselt? Talán azért, mert hősein keresztül - akiktől az ókori görög hősi eszmény igencsak távol áll - a háború azon oldalát ismerhetjük meg, amit a szövetségesek igyekeznek felejteni - vagy akár még tagadni is? Talán azért, mert ironikus stílusa egyenes út a magyar olvasók szívéhez, mert rögtön Rejtő légiós regényeit juttatja eszünkbe - ezt csak erősíti a Légiós? Talán azért, mert úgy ábrázolja a II. világháborút, ahogyan korábban senki sem merte? Vagy valami egészen más oka van? Ki tudja? Lehet, hogy a válasz egészen egyszerű: élvezet olvasni!
"Két óránkba telt, mire kikapartuk a velőt két döglött ökör csontjaiból. Friss petrezselymet is találtunk. Gregor értett a paradicsomszósz készítéséhez: kikeveréséhez amerikai acélsisakot vett igénybe. Az acélsisak roppant hasznos jószág, rengeteg célra föl lehet használni, csak egyre nem: arra, amire kitalálták."*
Az első magyar Sven Hassel-széria az Aquila Könyvkiadó jóvoltából,
igényes kemény fedeles kiadás - korábban is megjelentek részek
változó színvonalú kivitelben és borítóval -
Puha fedeles, vegyes stílusú változat
Az új változat kicsit amerikai hatással a Partvonal gondozásában
*Sven Hassel: Monte Cassino, ford.: Veres Dávis, Háttér Kiadó, Bp., 1993, 22., 5.
Ajánlott link:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése