Rendszeres olvasók

2014. október 4., szombat

Deutschland és egy kis japán

A történelem a tárgyak révén szinte megelevenedik, kézzel foghatóvá válik. Sokkal többet tudhatunk meg általuk, mintha a róluk írt tanulmányokat bogarásszuk. Nézzük csak, például mit rejteget a számunkra a Deutchland című képes magazin 1941 áprilisában kiadott száma! A Deutchland egyébként a Werhmacht által kiadott propaganda újságok egyike volt, 1940 és 1942 között jelent meg.
A többnyelvű (német, olasz, spanyol, magyar, orosz, francia, román...) újság címlapján Macuoka Jooszuke japán külügyminiszter látható. Macuoka 1940-1941 között viselte ezt a tisztséget, és rövid ténykedése alatt nem csupán a Reichban tette tiszteletét, de Moszkvában találkozott Sztálinnal is. 1941 után nyugdíjba vonult, majd 1945-ben letartóztatták háborús bűnök elkövetésének vádjával, de 1946-ban még a tárgyalások megkezdése előtt meghalt a börtönben. Macuoka földimaradványait, több háborús bűnösével - köztük a hírhedt Todzsó tábornokkal - együtt 1979-ben átszállították a Jaszukuni szentélybe.
De ki az a bajusz, alacsony fickó a háttérben?


A látogatás protokolláris jellegű volt, bár nyílt titok, hogy ekkor körvonalazódott az a kissé abszurd, és később be nem teljesült elképzelés, amely szerint Japán Szibéria felől Németország pedig nyugatról egy kétfrontos háborúba kényszerítené a Szovjetuniót.
A német hadsereg ekkor még rendíthetetlennek és megállíthatatlannak tűnt - Macuoka legalábbis ilyennek láthatta.


Természetesen nem maradhatott ki Berlin egyik legfontosabb épülete,
a Brandenburgi kapu sem a szemléből.


Macuoka külügyminiszter a Führer mellett olyan illusztris személyekkel is találkozhatott,
mint Hermann Göring Reichsmarshall, akinek összes címét nem áll módunkban itt felsorolni.
Hogy miről is folyhatott a beszélgetés, már sosem tudjuk meg,
persze az is lehet, hogy csupán egy fotó erejéig "keveredtek" egymás mellé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése