– Megkérdezhetem, hogy ki az a Jacques Majorelle? Bizonyára az én
műveltségem hiányos, de még sosem halottam róla.
– Emiatt felesleges aggódnia – legyintett a doktor –, az ide
látogató emberek többsége így van ezzel, például én is – húzta széles mosolyra
a száját, majd komoly képpel folytatta: – Persze azt mindenki tudja, ki az az
Yves Saint Laurent, vagy, hogy mi az az haute couture, pedig Yves csak
másodhegedűs.
– Yves? Ilyen jóban voltak?
– Hogyne! Tőle rendeltem az ingeimet, nem látszik? – mutatott
doktor Roberts az AD monogrammal ellátott zsebre a mellkasán. – Hoppá, most
lebuktam! Ez Alain Delon, de mindegy, hiszen francia-francia – mondta
szertelenül. – Viszont, hogy az eredeti kérdésre is válaszoljak, Jacques
Majorelle egy szépreményű festő volt, akit magába szippantott Marrakes,
akárcsak engem, és egyébként megeshet, hogy magát is. Jacques
beleszerelmesedett a városba, és felépítette ezt a csodás kertet valamikor
1924-ben, és, ha jól emlékszem, a múzeumot is, csak azt persze később. A kávézó
viszont kétlem, hogy az ő ötlete lett volna, inkább a helyiek üzleti érzéke
állhat a háttérben. Aztán Yves pár éve felújított ezt az egész… szóval,
mindent.
– Úgy tűnik, innen nem szabadul egykönnyen az ember – jegyezte
meg a nő.
Doktor Roberts bólintott.
– Majorelle képei igen sajátságosak – folytatta – , de ne értse
félre, amit mondok, nem olyan nonfiguratív posztmodern, ahol azonosítatlan pacákból
és vonalakból áll össze a nagy mű. Nem a formákra értem, hogy érdekes, hanem a
színekre – tette hozzá. – Van néhány egyedülálló árnyalat, amelyeket máshol nem
láttam.
– Milyen színek? – nézett kíváncsian a nő az orvosra.
– Ott van például az a kék. Berberkék, így mondják, azt hiszem.
Szóval, az a megfoghatatlanul izgalmas kék, azzal viszont elég gyakran
találkozhat Marrakes utcáin is. És még azok, amelyeket a házak, a hegyek és a
homok esetében használ. Egészen elképesztőek. – Doktor Roberts egy pillanatra
elhallgatott, a megfelelő kifejezéseket kereste. – Okker, hússzín vagy lazac.
Némelyik egészen hideg, valószínűtlen, szinte hátborzongató… Érti, hogy mire
gondolok? – nézett a nőre.
– Nem egészen – rázta meg Juanita Mendoza a fejét.
– Igaz! Ezt nem lehet szavakkal leírni – állapította meg a
doktor, majd hirtelen elkomorodott. – Elnézést, telefonálnom kell, ugyanis a
csipogóm morzejeleket adott – állt fel. – Hív a kötelesség! – vette elő a
mobilt a zsebéből, és gyors léptekkel a kávézó csendes, elhagyatott részébe
sietett.
Valóban kiváló kérdés, ki is volt Jaques Majorelle.
Mivel nem vagyok művészettörténész, inkább csak amatőr műkedvelő, megkímélném az olvasót egy száraz életrajztól vagy kiértékeléstől. Koncentráljunk a lényegre és következzenek maguk a képek!
Íme az a bizonyos berberkék!
A kép forrása:
http://www.dnliving.com/?p=579
Órákig el lehet benne gyönyörködni, és számos történetet rejt magában a Nagy Atlasz...
A kép forrása:
http://www.artcurial.com/en/news/press_releases/2011/2011_06_09_2007_orientalism.asp
...bármilyen szögből is nézzük.
A kép forrása:
http://theaujasmin.blogspot.hu/2011_11_01_archive.html
És végül egy igazán inspiráló helyszín.
A kép forrása:
http://www.christies.com/lotfinder/paintings/jacques-majorelle-souk-a-bab-debar-5217291-details.aspx
Ajánlott link:
http://jardinmajorelle.com/ang/jacques-majorelle-in-morocco/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése