Lezárt ügyek

Nagy dobás lett volna bevinni Tecuba emberét, aki a rendőrség berkeiben a szakszerűen eltávolított vékonybél-enteriőrökkel aratott kevésbé osztatlan sikert. Nagy dobás lett volna, de balul sült el. A hivatalos jelentés szerint jogos önvédelem, vagy talán szimpla gyilkosság? A tettest viszont előléptették, az áldozatot elhamvasztották, ügy lezárva. Az áldozat, aki már életében sem volt holmi szende kis virágszál, évekkel később mégis megtalálja a módját, hogy felhívja magára a figyelmet. Erre természetesen a legmegfelelőbb időpontot választja, amikor a tettestárs Seattle-ben igazgatóhelyettesi posztot kap, Edward Williams pedig átminősítésének köszönhetően búcsút vesz az FBI-tól. És ezzel kezdetét veszi a káosz...

Hamarosan kapható! 

Жажда 1959 - Szomjúság

Vjacseszlav Tyihonov (Max Otto von Stirlitz) korai munkái után kutatva akadtam a szovjet filmipar eme műremekére, ami mellesleg még ma is határozottan fogyasztható azok számára, akik nem ragaszkodnak az amerikai típusú action movie által felállított keretekhez. A Жажда vagyis Szomjúság című háborús film - ami több feldolgozást is megért azóta - ugyanis inkább hasonlít a '30-as években forgatott magyar filmekhez, mint napjaink siker mozijaihoz.

Ha egy amerikai háborús filmben valaki zongorázik, általában kell lennie a közelben legalább egy német tisztnek, ha csak nem a német tiszt az, aki zongorázik. Ezzel szemben a Szomjúságban a szovjet tisztek is tudnak zongorázni, és beszélnek németül, sőt, orvul beépülnek az ellenség soraiba, no nem túl hosszú időre.

Főhősünk ezúttal Oleg alias Wolfgang Rink hadnagy (Tyihonov), a szovjet felderítő, korábban matróz. Van a történetben egy szép arcú Mása, természetesen Oleg kedvese, aki miatt a főhős majdnem le is bukik. A cselekmény Odessza városának hősies vízhez juttatásáról szól, szomjazó, ám vidáman csúzlizó gyerekekkel, mindenre elszánt matrózokkal és partizánokkal. Találkozhatunk zsíros nyakú, háborút nem nagyon járt német ezredessel és egy mongol matrózzal, aki civilben késdobáló - a későbbi kung-fu mozik nélkülözhetetlen kelléke. Tyihonov, azon túl, hogy már akkor is jól állt rajta a német egyenruha, itt is kiváló színészi teljesítményt nyújt és határozott fellépése ezúttal kihúzza a bajból - ráadásul akcentus nélkül beszél németül. A filmben néhány harci jelent is található, ezek életszerűsége jóval felül múlja A halál 50 órájának jeleneteit, annak ellenére, hogy sokkal szerényebb költségvetéssel készült.

E korai Stirlitznek is nevezhető alkotást több okból is érdemes megnézni. Összehasonlítva az Egy gép nem tér vissza című Jávor-film hangulatával, rá kell ugyanis döbbenünk, hogy a nagy orosz néplélek nem is áll olyan távol a miénktől. Zenei anyaga nem túl bonyolult: Chopin, oroszos népdal hangulat, némi háborús gitár és gramofonzene, de ez éppen elég ahhoz, hogy magával ragadjon - és teljesen otthon érezzük magunkat.

Az odesszai múzeumban található ez a fotó az alábbi felirattal:

"Vjacseszlav Tyihonov. Még nem Stirlitz, de már

- kém az ellenség táborában. 'Szomjúság' című film 1959."

A kép forrása:

http://odessa-life.od.ua/news/25390-55-let-nazad-shtirlic-byl-v-odesse-foto

Sven Hassel

Míg a szövetségesek irodalmi táborát megannyi nagyágyú és több tucat gyalog erősíti, addig a tengelyhatalmi oldalon elég csekély létszámú szerző tartja a frontot. Az arcvonalban Erich Maria Remarque várakozik harcra készen, aki A nyugaton a helyzet változatlannal új műfajt teremtett. Hogy viszonylagos elismertségre tehetett szert, nagyban annak is köszönhető, hogy indexre került a  Harmadik Birodalomban. A bal szárnyon pedig egy II. világháborús veterán, a dán származású Sven Hassel alias Borge Willy Redsteb Pedersen található, aki nem csupán azt bizonyította be regényeivel, hogy a német - jelen esetben értendő ez minden a szövetségesekkel szemben harcoló nációra a kollektív bűnösség a szövetségesek által igen tágan értelmezett fogalmának fényében - katona is ember, hanem azt is, hogy kiváló stílusban tud írni.

 A "nemlétező" Sven Hassel katonafotói

Sven Hassel katonai karrierje - a Hassel anyja leánykori neve, a dán, norvég és izlandi kiadásokban Hazel - 14 éves korában kezdődött, amikor pusztán a megélhetés miatt egy kereskedelmi hadihajón vállalt szolgálatot. A Dániában egyre növekvő munkanélküliség elől "menekült" Németországba, ahol végül önkéntesként belépett a Wehrmacht kötelékébe. A 2. páncélos ezred, majd a 6. páncélos hadosztályba tartozó 11. és 27. páncélos ezredbe osztották be. A 27. páncélos ezredben töltött időszak ihlette regényeit. Nyolc alkalommal sebesült meg, hadnagyi rangig jutott, és megkapta a II, és az I. osztályú Vaskeresztet is. 1944 decembere és 1945 januárja között az Abwehr parancsnoksága alatt felderítőként visszatért Dániába. A Wehrmacht kötelékében részt vett a lengyelországi harcokban és hosszabb időt töltött az orosz fronton. A háború után, mint "német önkéntes", megjárta az orosz, az amerikai és a francia hadifogolytáborokat, majd hazatérve Dániába, árulásért 10 év börtönre ítélték, de 1949-be amnesztiát kapott. Később belépett a Francia Idegenlégióba, mint megannyi volt bajtársa, majd civilként a Mercedes Benz koppenhágai telepén kapott munkát - Joachim Peiper akkoriban a stuttgarti Porsche üzembe volt autómosó.

Sven Hassel civilben, mint író

Sven Hassel (1917-2012) bár az olvasóközönség köreiben osztatlan sikernek örvend, mégis sikerült kivívnia a kollégák és kritikus, sőt még honfitársai ellenszenvét is. Titokzatos - vagy nem is annyira titokzatos - személyisége számos vita tárgya, mint az vesztes oldalon harcoló "náci" esetében az várható. A legvadabb ezek közül talán az az elképzelés, hogy Hassel egy fiktív személy, de hogy kinek állna érdekében megalkotni, az rejtély. Akik nem a puszta létezését tagadják, beérik annyival, hogy háborús érdemeit, illetve tapasztalatait igyekeznek sárba tiporni, azt állítva, hogy a regényekben ábrázolt figurákat és történéseket a hadifogság során mazsolázta össze cellatársai beszámolóiból. Szerény véleményem szerint szekunder forrásból nem futotta volna 14 remekbe szabott könyvre, és aki olvasott már német katonák tollából visszaemlékezéseket, igencsak hasonló tényekkel és eszmékkel találkozhatott. Sven Hassel csataleírásai még ha kissé túlzóak is - amit irodalmi eszközként nem róhatunk fel neki - részleteiben megegyeznek a más forrásból származó írásokkal, ami annak bizonyítéka, hogy a szerző valóban átélt hasonló helyzeteket - párhuzamként Alistair Maclean írásaiba is érezhető, hogy a tengerészeti vonatkozású írások sokkal realisztikusabbak életszerűbbek, hiszen azokat megélte, mint a más tárgyú írásai. Ha azonban tévednék - mert az is megeshet -, annál nagyobb tisztelet a szerzőnek, hogy ennyire képes volt beleélni magát a "szerepbe", és ilyen élethűen ábrázolta a háború forgatagát.

"-Nem hallotta? Letartóztatni ezt az embert!

A Légiós fáradt mozdulattal összecsattantotta a bokáit.

- Je n'ai pas compris, mon commandant!

Az ezredes vörös és brutális képén a legteljesebb döbbenet tükröződött.

- Mi az ördög folyik itt? - Felém fordult. - Tartóztassa le ezt a tisztet! - Döbbenete csak fokozódott, amikor dánul válaszoltam neki, és értetlenkedő arckifejezéssel bámult rám."*

Sven Hassel karakterei: a nemzetszocialistától a hullarablóig

Kép forrása: www.svenhassel.net

Sven Hassel első regényét a hadifogolytáborban kezdte írni, amely végül 1953-ban jelent meg, - 1985-ben az utolsó -, de azóta szerte a világon 25 nyelven 50 országban számos kiadást megért. Hassel-regények keletkezési sorrendben: Kárhozottak légiója 1953, Lánctalpak 1958, Bajtársak 1960, Gyalogoshadosztály 1962, Gestapo 1963, Monte Cassino 1963, Eltörölni Párizst! 1967, SS-tábornok 1969, Pokoljárás 1971, Fagyhalál 1976, Menetjegy a pokolba 1977, Kivégzőosztag 1979, OGPU börtön 1981, A komisszár 1985.

  Az első rész dán borítója:

tökéletesen tükrözi a helyzet és a kor abszurditását

Egy német változat

- kicsit A halál 50 órájának nyitány-feelingjével

Tipikusan amerikai borító,

mintha az IPM könyvtárából húzták  volna elő

Portugál borító, de germán összhatás

Olasz elegancia a háborús témához

Hogy miért szeretjük Sven Hasselt? Talán azért, mert hősein keresztül - akiktől az ókori görög hősi eszmény igencsak távol áll - a háború azon oldalát ismerhetjük meg, amit a szövetségesek igyekeznek felejteni - vagy akár még tagadni is? Talán azért, mert ironikus stílusa egyenes út a magyar olvasók szívéhez, mert rögtön Rejtő légiós regényeit juttatja eszünkbe - ezt csak erősíti a Légiós? Talán azért, mert úgy ábrázolja a II. világháborút, ahogyan korábban senki sem merte? Vagy valami egészen más oka van? Ki tudja? Lehet, hogy a válasz egészen egyszerű: élvezet olvasni!

"Két óránkba telt, mire kikapartuk a velőt két döglött ökör csontjaiból. Friss petrezselymet is találtunk. Gregor értett a paradicsomszósz készítéséhez: kikeveréséhez amerikai acélsisakot vett igénybe. Az acélsisak roppant hasznos jószág, rengeteg célra föl lehet használni, csak egyre nem: arra, amire kitalálták."*

Az első magyar Sven Hassel-széria az Aquila Könyvkiadó jóvoltából,

igényes kemény fedeles kiadás - korábban is megjelentek részek

 változó színvonalú kivitelben és borítóval -

Puha fedeles, vegyes stílusú változat

Az új változat kicsit amerikai hatással a Partvonal gondozásában

*Sven Hassel: Monte Cassino, ford.: Veres Dávis, Háttér Kiadó, Bp., 1993, 22., 5.

Ajánlott link:

http://www.svenhassel.net/index.html
http://monty.blog.hu/2014/05/19/konyv_sven_hassel_haborus_regenyei 

Штирлиц - A Stirlitz-dosszié

Julian Szemjonov A tavasz tizenhét pillanata - A Stirlitz-dosszié címet viselő regénye alapján készült az azonos című tvsorozat. A forgatókönyvet szerencsére a szerzőre bízták, így elkerülte a keserű vég, mely sok regény esetében a fogyaszthatóság érdekében a felismerhetetlenségig torzítja az eredeti művet. Ez nem jelenti azt, hogy a könyv és a sorozat minden egyes párbeszéde azonos, sőt, pár érdekes dramaturgiai elemmel, karakterrel lett gazdagabb, és néhány eredetileg kevésbé frappáns jelent jóval kifinomultabbá vált. Ugyanakkor jó pár "kiszólás" és utalás csak a könyv olvasása után érthető, ezek persze csak bosszantó apróságok, és csupán a szemfüles néző oldalát furdalja a kíváncsiság.

Orosz borítóváltozat

Egyedül a sorozatban szerepel a szomorú szemű Gabi, és Frau Zaurich, hogy némi "romantikát" és csehovi elemeket csempésszenek a történetbe. A már korábban említett nyitó jelent, és az Elefántban zajló párbeszédek főhősünk karakterét újabb árnyalatokkal színezik, bár a sakk, mint az intellektuális jellem kelléke szinte már toposznak számít - gondoljunk csak vissza Philip Marlowe-ra. Egy újabb és igen érzékletes ugyanakkor tipikusan orosz mozzanat, amikor Stirlitz a kandallóban krumplit sütve, magában orosz dalokat dúdolva "ünnepel". Talán kissé naivnak hat, de figyelembe véve a történetbeli körülményeket kiválóan megkomponált etűd, amit a magyar változatban még Both Béla fahangja sem tud elrontani.

Oroszanyácska, oly messze vagy...

A történelmi háttér, melyet intravénásan kapunk, a könyvben kevésbé erőltetett, sőt, még az a fránya amerikai oldal is jobban kidomborodik. A "Göring a fronton" persze itt is megtalálható, de nem kap olyan hangsúlyt, hogy aggodalmaskodni kellene miatta.

 És ez, csak a kezdet!

A tavasz tizenhét pillanata és A tavasz megszépíti Berlint azonban korántsem a teljes Stirlitz-dosszié. A könyvsorozat, amiből hozzánk mindössze három rész jutott el, 1965-ben indult útnak és 1990-ben ért véget, pontosabban a szerző 1993-ban bekövetkezett halálával. A 14 (+1?) regényt magába foglaló folyam a mai napig népszerű Oroszországban, és ebből készült az Isaev című 2009-es tvsorozat is - erről később részletesen. Makszim Makszimovics Iszajev kalandjai azonban már valamikor 1921-ben kezdődtek és 1945-ben értek véget, így a cári gyémántoktól kezdve egészen a náci aranyig követhetjük nyomon a főhőst, akit a sors és az államapparátus elszakít várandós feleségétől. A történetben több utalás is található, hogy olykor egy-egy megrendezett találkozó erejéig újraláthatják egymás - lásd az Elefántban a Spanyol polgárháború idején -, de ezeket az epizódokat és Krakkót leszámítva Makszim Makszimovics Iszajevnek nem lesz alkalma "boldog" családi életet élni - magányos felderítősor.

A nálunk is megjelent kötetek a történet szempontjából időrendben: Vihar őrnagy (1967- magyar megjelenés 1970) - ez tartalmazza a Krakkói előjátékot, amire később olyan sokat hivatkoznak -, A tavasz tizenhét pillanata (1968 - magyar megjelenés 1971) és A tavasz megszépíti Berlint (1982 - magyar megjelenés 1985).

Vihar őrnagy a titokzatos Krakkóban

A Vihar őrnagyban Stirlitznek szerény, de annál fontosabb szerep jut, és igen nehéz megőriznie hidegvérét, hiszen majdnem lepuffantják egymást saját fiával. Szemjonov tehetségét bizonyítja, hogy az apa és fiú egymásra találása nem holmi szirupos jelentben végződik, csupán sejthető, és egy kívülálló szemszögéből látjuk, a későbbiekben pedig nemigen térünk rá vissza: "A vasútállomás környékén Vihar felhúzta az ablakot... két férfit pillantott meg. Ők ketten szemben álltak egymással, homlokuk csaknem összeért, mint két verekedni készülő kisfiúnak vagy két részeg barátnak. Vihar úgy látta, mintha a háttal álló férfi Kolja lenne."*

A történet Krakkó fel(nem)robbantásáról szól a korábban megszokott, gondosan "kidolgozott" történelmi háttérrel. Ebben a regényben azonban számos orosz felderítő akad, egy egész csapatnyi, és a főszerepert is a címszereplő Vihar őrnagy kapja. Az Iszajev család története csupán mellékszál, bár megkönnyebbülünk a könyv végén, hogy apa és fia egyaránt életben marad. Ez sajnos nem mondható el a csoport többi tagjáról, akik javarészt hősi halált halnak. Sorsuk ironikus módon a német fogságból való szabadulással pecsételődik meg, és számukra nincs más lehetőségük becsületük bizonyítására, mint a halál - itt érezni lehet némi párt felőli oldalszelet a cselekményben. Mindazonáltal a Vihar őrnagy is van olyan izgalmas háborús regény, mint angolszász társai.

"Az igazi felderítő rokon a színésszel és az íróval. Csakhogy míg a színészt a rossz játékért rohadt paradicsomok fenyegetik, az írón pedig az igazság és a logika hiánya miatt a kritikusok megvető gúnya áll bosszút, a felderítőknek ugyanez az életébe kerülhet."**

*Julian Szemjonov: Vihar őrnagy II., for.: Gyáros László, Zrínyi Kiadó, Bp., 1970, 70.

** Julian Szemjonov: A tavasz tizenhét pillanata, ford.: Dalos György, Albatrosz Könyvek, Bp., 1971, 181-182.


Ajánlott oldalak:
http://vtikhonov.ru/
http://publ.lib.ru/ARCHIVES/S/SEMENOV_Yulian_Semenovich/_Semenov_Yu.S..html

Michel Tournier: Boldogság Németországban?

Michel Tournier 1924-ben született, ahhoz a nemzedékhez tartozott, akiknek fiatalságát meghatározta a II. világháború és az azt követő "béke". Idén (2016) januárjában hunyt el. Sajátos szemlélete, mely gyűlöletmentesen, egy tudós elme látószögéből figyeli és próbálja magyarázni az eseményeket, egyedülálló.

 

Egy könyv egy francia író tollából Németországról

"Vive la France" felhang nélkül

Ez a kis könyvecske, mely Olvasó Leó-betűmérettel zsebkönyv nagyságban jelent meg 2007-ben, lényegében szerkezet nélküli, elméleti kalandozás a szerző emlékei és a történelmi tények között. Ha volna is valamiféle kohézió a szövegben, az rejtve maradt előttem, de ez csöppet sem von le az értékéből. Számtalan érdekes adalék és történet követi egymás, és a könyv egyetlen hibája, hogy épp amikor "belelendülnénk" úgy igazából, hirtelen véget ér. Tournier különös módon kötődik Németországhoz és a német kultúrához, és sikerült megőriznie tárgyilagosságát. Ez talán abból is fakad, hogy a Sorbonne majd a baden-württenbergi Tübingen egyetemeken járt filozófia szakra. Némi iróniával tekint honfitársaira, és különös éleslátással osztja meg velünk saját kulturális felfedezéseit. Ez a könyv jelenleg 300 Ft-ért kapható a Bookline-nál, így aki nem sajnálja ezt a csekély összeget egy érdekes olvasnivalóra, használja ki az alkalmat.

"Az élelmezés a lakosság egészére nézve katasztrófális volt, s a hallgatók mind éheztek, annál is inkább, mert a legtöbb nem számíthatott családi támogatásra. Egyikünknél mégis feltűnt, mennyire jól néz ki, milyen optimista... Mivel azonban külföldi voltam, nekem felfedte a titkot... Van Tübingenben egy intézeti és klinikai városrész, itt található a Pasteur-intézet is... Beoltották a lovakba a diftéria vagy a himlő kórokozóját, megvárták, amíg a szerencsétlen állatok létrehozzák az antitesteket, majd levettek róluk néhány liter vért... Hősünk megmutatott egy nagy üstfélét - még nem léteztek hűtőgépek -, amelyben valami feketés anyag rezgett. Vérplazma volt, amelyhez ő intézeti ismeretségei révén hozzá tudott jutni. Nagy késsel kivágott egy darabot, serpenyőben megsütötte. Tehát diftériával vagy himlővel fűszerezett lóhurkát készített. Azt nem mondom, hogy felséges volt, de határozottan jólesett a gyomornak."*

Michel Tournier: Boldogság Németországban?, for.: Jakabffy Imre és Jakabffy Éva, Háttér Kiadó, Bp., 2007, 13-14.