Gyermekkoromban volt egy fiktív karakterem, amolyan Philip Marlowe-s magándetektívféle, arra viszont már nem emlékszem, mi is ihlette, sőt, az igazat megvallva mára csak a neve maradt meg (Joncy Jones - tudom, nem túl eredeti) meg annyi, hogy volt egy titkárnője.
Humphrey Bogart, egy klasszikus magándetektív
Ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozom azonban, akik még a Jeremy Brett-Holmeson és Columbon nőttek fel, ahol javarészt agymunkával és nem speciális felszereléssel oldották meg a bűntényeket - és kissé félénken vallom be, a Derricket is kedveltem -, talán ezért is volt rám ilyen nagy hatással az a szó: magándetektív. Akkoriban viszont eszembe se jutott volna, hogy ilyesféle pályára lépjek, addig jutottam mindössze, hogy Sherlock Holmes hatására lelkes kémiafaktos lettem és a leselejtezett szertári állományból saját laboratóriumot is létrehoztam, melynek legértékesebb darabjai a kémcsőállvány és a benne levő kémcsövek voltak. Később elméleti síkon felötlött benne, és jobban utána jártam, így kellett szembesülnöm a kiábrándító valósággal: még Piszkos Harrynek se sok esélye lenne egy ilyen munkára, és nem is biztos, hogy elvállalná. A talányos gyilkosságok és furmányos rablások helyett ugyanis válóperes ügyek, eltűnt személyek, megfigyelések, lehallgatások és javarészt biztonság technikai munkák - értékes banki vagy ékszerszállítmányok kísérése, személy- és vagyonvédelem beleértve az ingatlanokat is - tartoznak egy XXI. századi magánnyomozó repertoárjába - nem is szólva a rengeteg papírmunkáról, mivel mindent dokumentálni kell a maga és az ügyfél érdekében, kérvényezni és engedélyeztetni, ami számos jogi procedúrát von maga után (Marlowe-nak mindössze a területi engedélyt kellett megszereznie az erre kijelölt helyi rendőrtiszttől). A '30-as, '40-es évek idealisztikus képe már a múlté, és már arra is nosztalgiával gondolok vissza, amikor A keresztapában magándetektívnek nevezett verőlegények ügyeltek a Corleone család biztonságára. Így inkább megmaradok a képzeletnél és a valóságot meghagyom másnak, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes utánajárni a magándetektív-szakma történetének.
"Azért megintcsak Philip Marlowe-t okolhatjuk,
ha a szakmánk izgalmasnak vagy jól fizetőnek tűnik."
Mike Courtney, angol magándetektív
Varga Bálint: Magándetektívek
Meglepő és egyszerre szerencsés, hogy ebben a tárgyban magyar nyelvű szakirodalom is akadt, ami ráadásul könnyen beszerezhető. A borítón olvasható méltató sorok valóban nem túloznak, mert minden szempontból összeszedett és igényes munkát tarthat kezében az olvasó. A történeti áttekintést valós esetek teszik érzékletessé, de az irodalom klasszikus alakjai sem maradnak ki a könyvből, és akad benne némi hazai kitekintés is. A tényleges detektívmunka részleteibe pedig éppúgy betekintést nyerhetünk, mint ahogyan a legendás történelmi vagy fiktív személyiségek elemzésre kerülnek Vidocqtól Magnumig. A könyv megírása mögött nem csupán könyvtári kutatás áll, de a szerző úgymond valóban terepre ment, hogy tanulmányozhassa a ma alkalmazott mechanizmust és technikákat.
A Magándetektívek szakmai egyszer s mint irodalomtörténeti munka, mely a laikus érdeklődőnek és a műfaj (detektívregény) rajongóinak egyaránt izgalmas olvasmány. Ezentúl segítségére lehet azoknak a kezdő szerzőknek is, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy a nagy elődök nyomdokai haladva, ők is megalkotják a maguk Mr. vagy Mrs. Marlowe-ját. Mivel lényegében az egész könyvet idemásolhatnám, ami se technikailag sem jogilag nem kivitelezhető, inkább azt javaslom: "tolle lege".*
*"Vedd és olvasd" Szent Ágoston
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése