Hannibal-sorozat: Szemezgetés

Eddig is tudtuk, de reménykedtünk, mára azonban a biztosnál is biztosabb, hogy a Hannibal-sorozat negyedik évadja a sosem készül el kategóriába tartozik. Thomas Harris, aki könnyed feláldozta a A vörös sárkányt, a jelek szerint a nagy bestsellerről, A bárányok hallgatnakról már nem tudott lemondani, vagy nem akart. De bevallom, ezért nem törölgetem könnyeim az arcomról, mert már a harmadik szezont sikerült tönkre vágni ezzel a jogi hercehurcával.

Rossz ízlésű kritikusok

A sorozatban erősen érezhető a Lynch-hatás - aki látta a Twin Peakst, az pontosan érti, mire gondolok - a történet, a karakterek, a hangulat és a képi megoldások tekintetében egyaránt. Egy magyar nyelvű kritikai elemzés például a vágások és speciális kamera beállítások miatt tartja említésre méltónak a Hannibalt. A kritikusok többsége azonban világszerte a nézettségi index alapján ítél, vagy túl elvont ahhoz, hogy meglássa a sorozat értékeit, esetleg akut Hopkins-fan, aki nem hajlandó elhagyni kis csigaházát. Szerénytelenség nélkül írhatom, hogy jelenlegi ismereteim szerint ez az egyetlen fórum magyar nyelven, ahol Hannibal pozitív értékelést kapott - ha tévednék, szívesen veszem a korrekciót.

És ha már a nézettség szóba került, pár mondatot érdemes Dexternek, a megszelídített pszichopatának is szentelnünk, aki immár a nyolcadik évadot gyűri, míg Hannibal a harmadikon elvérzett. Dexter karaktere átlagos, szürke és nem is túl érdekes - semmi stílus, elegancia vagy charme, kifinomult szívatások, művészi érzék meg pláne -, talán éppen ezért fogyasztható a nagyközönség számára. A sorozatban szinte szó szerint visszaköszönnek a szakirodalom tételmondatai és minden pszichopatás fordulat helyet kap - a szerzők nyilván az egyetemi tankönyvből dolgoztak. Dexter azonban már a jól idomított változat, aki elméletben csak bűzözőkre vadászik és már csak egyetlen lépés választja el attól, hogy Disney-musical készüljön belőle. Míg Hannibal "eat the rude" jelszava azokra vonatkozik, akit Hannibal nem kedvel, vagyis a saját törvényei szerint ítélkezik-, addig Dexter önbíráskodása abszolút pozitívumnak hat, hiszen áldozatai javarészt gyilkosok vagy erőszaktevők - csendesen jegyzem meg, hogy a holttestek eltüntetése nem az erőssége, és ezen a téren van még mit tanulnia. A napfényes Miami mindehhez ideális helyszín , és bár olykor akadnak izgalmas fordulatok vagy érdekes karakterek, valahogy mindig csalódottan állunk fel fotelből, mert ennél többet vártunk. Számomra részben rejtély, mitől népszerű, bár a válasz valahol sejthető.

Last dance

Szezonról fazonra

A Hannibal-sorozat első szezonja vitathatatlanul zseniális, a második is hozza a papírformát, a harmadikon viszont érezhető, hogy össze lett csapva - még a fele sem készült el, amikor a következő évadot törölték, ennek fényében érthető, hogy mindent bele akartak még passzírozni a végébe, amit csak lehetett. Nem csupán hangulatában, de szerkezetében is eltér a korábbiaktól, ami nem igazán vált hasznára. Az első kettővel ellentétben nem szerves egész, hanem két lényegi részre bontható, az első hét epizódra és a maradékra, ami a A vörös sárkány remake-je - eredetileg ez  már a negyedik szezon témája lett volna. Az első hét rész egyben tekintve úgy jó ahogy van, a hetedik például annyira pörgős, hogy egymás után háromszor néztem meg és a mai napig nem tudok betelni vele. A sárkány variáció sem rossz, de a korábbiak szellemében valahogy jobban szeretjük Hannibal Lectert az utcákon szabadon kószálva, mint intézetbe zárva. Ha csak a szépre emlékezem, lényegében ennél a résznél (S03E07) le is zárnám a történetet, a fennmaradó részekből pedig összevágnék egy nyolcadik kiegészítő epizódot. A kissé túl drámai végkifejlet a Reichenbach vízesést jutattja eszünkbe (Sherlock Homes contra Moriarty professzor), bár pszichológus legyen a talpán, aki a bonyolult utalás- és szimbólumrendszerekből képes kihámozni ki kicsoda.

A koncepció, miszerint minden epizód címe egy étel neve - az első szezonban francia, a másodikban japán, a harmadikban olasz - elsőre frappáns gondolat, de valójában kissé erőltetett és szükségtelen - és még csak nem is a tálalás sorrendjében haladunk -, gyakran nem is igen találni összefüggést a rész és a cím között, de legalább valami eredetivel próbálkoztak, ami mindenképpen értékelendő. Az viszont tény, hogy mind a három szezon más-más hangulatot kelt - az utolsó egyszerre többet is. Az elsőt röviden úgy foglalhatnánk össze: a Hobbes-ügy avagy találkozás Hannibal Lecterrel. A második: hogyan fogjuk el Hannibal Lectert. A harmadik pedig. Hannibal Lecter kalandozásai Európában majd a baltimori pszichiátrián.
Az első szezonra jellemző továbbá, hogy egy-egy epizód egyetlen központi motívum köré szövődik. Ilyen például a S01E04, amelyben a család fogalma a meghatározó úgy a cselekmény magját képező gyilkosságokban mint a háttértörténetben (Abigail Hobbes). Legmarkánsabban azonban az S01E08-as epizódban érhető tetten, melyben a barátság kerül terítékre - teljességében a 07-es epizóddal együtt élvezhető, mert bizonyos karakterek ott bukkanak fel először. Míg Mr. Franklin és Tobias Hannibal Lecter figyelmét igyekszik magára vonni, maga Hannibal Will Graham barátságáért "küzd" meg, melynek eredménye négy holttest. Van a résznek némi operaház fantomja beütése is a zene és a bélhúrok tekintetében, a megértés és megnemértettség vonatkozásában, de aki nem ura igazán hangszerének, az sem számíthat túl sok jóra. És hogy miért szeretjük Hannibal Lectert? Többek között az olyan apró "figyelmességekért", mint például virginiai borral kínálni az afro-amerikai vendéget.