Rendszeres olvasók

2014. november 29., szombat

Időutazás No 5 - Japán

Az orosz-japán háború

Az orosz-japán háború (1904-1905) Japán gyarmati törekvéseinek korai állomása, amely a mai Mandzsúria (orosz megszállás alatt állt 1900 és 1905 között) és Korea területének fennhatóságáért zajlott, vagyis az orosz és japán érdekszféra határvonalainak megszilárdításáért. A Császári Japán Hadiflottával számos szárazföldi és tengeri győzelmet aratott, míg az orosz flotta végül súlyos vereséget szenvedett, így a háború a Felkelő Nap országának győzelmével ért véget. Oroszország kénytelen volt kivonulni Mandzsúriából, lemondani Szahalin déli részéről (az Amur-vidékhez közeli, hosszúkás sziget, déli része közel fekszik a japán partokhoz) és Port Arthurról (stratégiailag fontos kikötő a Sárga-tenger északi részénél), Japán pedig befolyása alá vonta Koreát, amit 1910-ben el is foglalt, az Amuri partvidéket beleértve Vlagyivosztok kikötőjét is, illetve Mandzsúria déli határait. Az I. világháborúban Japán a szövetségesek oldalán további területeket szerzett, amelyek korábban német fennhatóság alatt álltak.

Japán tüzérek a hóban Tél tábornok ellen Hsikou közelében 1905-ben.

Doitsu és Nihon

Aki ismeri a Hetalia című mangát, annak egészen más kép él az emlékeiben a két ország kapcsolatáról. A Hetalia azonban főként a II. világháborúról szól, és gyakran elfelejt említést tenni arról, hogy a Nagy háborúban bizony másként álltak a dolgok. A lenti karikatúra egy kevésbé baráti viszonyt ábrázol Doitsu (Németország) és Nihon (Japán) között. Japán ábrázolása nem túl kedvező, a századforduló kicsi sárga emberét juttatja eszünkbe - Németország az orosz-japán háborút is némi aggodalommal figyelte. Később ez azonban megváltozott, és a két militarista állam összefogott, hogy uralma alá hajtsa a világot.

"Jedem das Seine! - Mindenkinek ami jár (a magáét)!"
Ne feledjük: a nyugati és a keleti képregény is a karikatúrából született!

Egy újabb képeslap Japán és Németország 
nem túl baráti viszonyáról az I. világháborúban




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése