A sorozat hangulatához jelentősen hozzájárult a drámai hatást megalapozó zenei anyag, amely Ben Fosternek és Murray Goldnak köszönhető - mindkét név megtalálható a Doctor Who-stáblistán is. Az X-aktákat idéző főcímzene, Jack Harkness lendületes témája, Toshiko disszonáns hangzatokkal távol-keletire varázsolt szomorkás dallamvilága vagy a korábban már említett Owenhez tartozó haláltánc motívum csak néhány példa. Némiképp Webber nyomdokain haladva az elektronikus és szimfonikus zene dinamikus, de kissé sötét egyvelege tökéletesen tükrözi a történetekben rejlő tragikumot. Az első két szezon zenéje megtalálható a neten.
A sorozathoz nem csupán CD készült, de hangjátékok is, amelyeket a BBC Radio 4 sugárzott. Öt rész (Lost Souls, Asylum, Golden Age, The Dead Line, The Lost Files) hét epizódban került bemutatásra, és a rajongók nyomásának engedve újabb epizódok felvételét is tervbe vették a készítők. Így a BBC rádiójáték-hagyományait követve tovább izgulhatunk a Torchwood 3 tagjaiért. Dramaturgiailag és hangulatában pontosan illeszkedik az első két szezonhoz, gyermekkorom magyar hangjátékait idézi. Nyelvvizsgára készülőknek laborgyakorlatnak melegen ajánlom.
A sorozat sikerét meglovagoló könyvsorozatból is készültek hangoskönyvek, melyek közül az elsőt emelném ki (Peter Anghelides: Another Life), azt is csupán azért, mert John Barrowman tolmácsolásában hallgathatjuk az amúgy teljesen érdektelen történetet - persze a sorozat többi szereplője is megtalálható a felolvasók között.
A Torchwoodra egész iparág épült - mint az manapság szokás -, így a rajongók mindenféle Torchwoodos ketyeréket gyűjthetnek, persze az sosem árt, ha van otthon a polcon egy Jack Harkness-figura - mint e cikk szerzőjének is. A sorozatból természetesen képregény is készült - a rajzok ígéretesnek tűnnek.
A Torchwood mindenütt ott van: a képernyőn, a rádióban,
a könyvespolcon, sőt az újságos standokon is
Készült egy úgynevezett Torchwood Babiez sorozat is, de a félreértések elkerülése végett, bármennyire is cukik a karakterek, valószínű, hogy csak a felnőtt olvasók értik meg igazán.
A kemény mag: amikor a Torchwood és Doctor Who egyesítik erőiket
De megannyi alkotást ihletett ez a sorozat a manga-stílustól
a fajsúlyosabb darabokig
És most essék szó arról a bizonyos könyvsorozatról!
Ez idáig 19 könyv és 17 hangoskönyv készült a sorozat mellékvizein. Külföldön viszonylagos sikerrel fogadták, nálunk viszont sajnálatos okokból megbukott. Részben azért, mert hazánkban a Torchwood-rajongók - sőt még a Doctor Who-fanok - száma igen csekély, de ennél nagyobb súllyal esett a latba a tény, hogy ezek a könyvek az olcsó ponyva szintjét sem ütötték meg. Magyarul csak két rész jelent meg: Esős napok Cardiffban (a semmitmondó Another Life helyett) és James Mayer (a könyv elolvasása után is nehezen értelmezhető Border Princes helyett).
Ezen a ponton pedig egy vallomással tartozom, mert jó magam propagáltam a könyvsorozat megjelenését, és ugyanabba a hibába estem, mint a legtöbben: a borító alapján ítéltem meg a beltartalmat - egy rajongó úgy fogalmazott, hogy a könyv (Another Life) egyetlen értéke a borító, és ezzel kénytelen vagyok egyetérteni. Ki gondolná, hogy Jack Harkness nemes arcéle egy fércművet takar? Azóta persze keserű megnyugvással tapasztaltam, hogy ez nem egyedi eset, mert a Columbo-könyvsorozat még silányabb, bár ettől nem lettem vidámabb.
Engem azonban hajtott a (becs)vágy és a szenvedély, és mindenképpen én akartam lenni, az aki lefordítja - kérd és megadatik; kértem és jól megkaptam. Kénytelen voltam azonban rájönni, hogy ezt a könyvet úgymond kilóra írták, és legalább két szerzője volt, ha nem több. A leírásoknak és a cselekményes-párbeszédes részeknek egészen más stílusa volt, amit igyekeztünk összeboronálni, de mégsem írhattuk újra, ráadásul időnk se nagyon volt, kötött a nyomdába adás határideje. Aztán megpróbáltam menteni, ami menthető, kissé feljavítani a szöveget - a szépirodalomban a fordítót az esztétikum és a sajátos nyelvi környezet feljogosítja az ilyesmire, remek példák a magyar Karl May-adaptációk. Számomra ez kissé tudathasadásos állapot volt: mint Harkness-fan
teljesen megdöbbentem és elkeseredtem, fordító-szerkesztőként viszont
gyorsan fel kellett magam mosni, hogy valami elfogadható megoldást
találjak. Így öt év távlatából azonban be kell látnom, hiba volt; ezt a lyukas teknőt hiába is foltoztuk.
A magyar olvasóközönség szerencsére még mindig igényesebb, mint az angol vagy az amerikai, és rögtön kiszúrták a hibákat. Kaptunk hideget-meleget, vagyis inkább csak hideget. A legtöbben a leírások és cselekmények közti különbséget nehezményezték, néhány okkult rajongó pedig a fordítási hibákat szedte össze - pedig, ha tudták volna mi munkánk volt abban, hogy élvezhetővé tegyük ezt a könyvet. Mellesleg ezek nem fordítási hibák, hanem tudatos átírások voltak. Egy túlságosan lelkes és sok szabadidővel rendelkező olvasó még listát is küldött nekem a különbségekről - megjegyzem elég hiányos listát.
Összegezve a keserű tapasztalatokat, be kell vallanom, hiba volt érzés és nem ráció alapján választani, de sokat tanultam belőle, és félig-meddig ez serkentett arra, hogy elkezdjem a Made In Japan-sorozatot - az "ennél bármikor jobbat írok" érzés alapján. Azt azonban Jack Harkness nevében is súlyos sértésnek veszem, hogy valaki(k) ilyen munkát adott ki tapadókorongós csápjai közül.
A Torchwoodhoz, vagyis pontosabban Jack Harknesshez kötődő szenvedélyes vonzódásom itt persze nem ért véget, a cikksorozat viszont igen.
Nagyon élvezetes a cikk, úgy a humora, mint a tanulsága alapján. Töredelmesen bevallom, hogy eddig még erről a témáról - sajnos, vagy szerencsére? - semmit sem olvastam eddig, sem a hangoskönyveket nem hallottam, sem a rádiójátékokat. Nem is tudtam róluk.
VálaszTörlésA borító valóban ígéretes, kár, hogy fércművet tartalmaz. - és - Hála a fordító szerkesztő áldásos munkájának.
Igen, sokszor olvastam már róla, és hallottam is, hogy még filmeken is mennyit segített a magyar szinkron, vagyis hogy a magyar művészek áldásos tevékenysége és munkája által fogyaszthatóvá vált számunkra a mű. Imádom a kifejező, árnyalt gyönyörű nyelvünket, örülök, hogy magyarnak születtem, és ilyen tehetséges magyarok között élhetek, mint e cikk szerzője is. Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt az írást, így én is értesülhettem a Torchwoodról, és a már létező - még ha igen csekélyke rajongótáboráról. :)
A könyvekhez szerencsére érzések fűznek minket, nem a ráció, ezért vannak/születnek a fanok is. Jómagam imádom beleélni magam a műbe és ha nekem tetszett, jól éreztem magam benne, nem érdekel a többség véleménye.