Rebecca Blackhorse: Scott Fitzgerald: Az éj szelíd trónján

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy kissé messziről kezdem, de ígérem, a végére biztosan célba érkezünk. Lássuk tehát mit rejteget Scott Fitzgerald A nagy Gatsbyn (The Great Gatsby) túl!

Scott Fitzgerald borítóra szánt zsánerképe,

melyben ott rejtőzik az éj szelíd sötétsége is

Előjáték egy drámához

Korábban többször hallottam Scott és Zelda Fitzgeraldról, de nem éreztem úgy, hogy közelebbről meg kellene ismerkedünk egészen addig, amíg nem láttam a Last Party - Scott Fiztgerald's Last Day (2004) című takarazuka-musicalt. Ez a kis színpadon, kiváló dramaturgiával és zongorakísérettel előadott darab ugyanis tökéletesen tükrözte a siker csillogását az elhagyatottság sötét magányával némi magánéleti és művészi válsággal fűszerezve.

A két Scott: két különböző hangulat, egyetlen dráma

A Last Party két szereposztásban került bemutatásra, Oozora Yuuhi (Casablanca - Rick Blain, Trafalgar - Lord Nelson) és Yuuga Yamato (Singing in the Rain - Don Lockwood, A Morning Breeze - Douglas McArthur) játszották Scott Fitzgerald szerepét, de a két előadás rendezésében is eltért. A Yuuga-féle előadásban sokkal erősebb a komikum, míg az Oozora-félében a drámaiság, ami valójában a két otokojaku stílusa közti különbségnek is köszönhető. Furcsamód azonban Ernest Hemingway alakja pont az Oozora-féle változatban tűnik nevetségesnek, míg a másikban jóval félelmetesebb. A szövegkönyvben nem csupán a jól ismert művek részletei, de Fitzgerald és Perkins levelezésének részletei is fellelhetők. A szavak hatalmán kívül azt is megtapasztalhatjuk, hogy a zene és a tánc milyen kiváló eszköz az őrület vagy az alkohol okozta mámor kifejezésére.

Barátból ellenség: Fitzgerald és Hemingway jó barátok voltak,

sőt, Fitzgerald támogatta Hemingway írói karrierjét,
segítette át magánélete válságain is,

köszönetképp "barátja" tehetségtelen alkoholistának titulálta;

Fitzgerald később úgy vágott vissza, hogy Hemingway héroszaira

megalkotta a roppant találó "bátorkodó hősök" elnevezést

- a jelenetben az alkotói válságban szenvedő Fitzgeraldot

Hemingway kioktató árnya kísérti

A darab mind két szereposztásban megtalálható a neten, és a japán nyelv ismerete nélkül is élvezhető, persze némi életrajzi előképzés nem árt, hogy az ember tudja pl. ki az az előbb említett Maxwell Perkins.

Fitzgerald alakja egyébként számos más alkotásban is felbukkan. Aki szeretne némi impressziót szerezni a korszakról, annak Woody Allen Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris 2011) című filmjét ajánlom, melyben viszonylag reális képet kaphatunk Scott és Zelda Fitzgeraldról. Tipikusnak mondható viszont az, ahogyan Fitzgerald szelleme megjelenik előttünk az Anonim Szerzők Klubjában (Authors Anonymous 2014). Henry Obert, kezdő író és nagy Fitzgerald-rajongó is. Ahogy kedvenc szerzője, úgy ő is kitűzi a falára a visszautasító leveleket, de szó sincs arról, hogy a végletekig majmolná a mestert. Félig-meddig ez a figura mégis az amerikai olvasó A nagy Gatsby iránti fanatikus lelkesedése elé tartott görbetükör. Persze nem véletlen, hogy minden gyengesége ellenére Henry Obert a legszerethetőbb figura a történetben, aki végül megtalálja a maga Zeldáját is és Maxwell Perkinsszel is sikerül összefutnia.

Korabeli borító Az Édentől messzéhez

Találkozások

Miután teljesen a darab hatása alá kerültem, rögtön belevettem magam a Fitzgerald-életmű tanulmányozásába. Pontosabban belevettem volna, ha mindez nem a karácsinyi ünnepek és a szilveszteri mámor között történik. Akkor ugyanis kénytelen voltam beérni a Világirodalom Remekei sorozat egy kötetében megtalálható: Május 1 New Yorkban (May Day) című kisregénnyel, amit a rezsim még szocialista szempontból is fogyaszthatónak ítélt, bár nem éppen a legérdekesebb darab. A stílusa tetszett, így nem volt kérdés, hogy az új év első napjaiban - a nagy könyvesbolti leltárok után - be kell spájzolnom Fitzgeraldból.

Egy életrajzzal kezdtem és az Emlékek a jazzkorszakból (Gondolat, Bp., 1970) című válogatással, amit minden kezdő Fitzgerald-rajongónak ajánlok. Jó pár regénnyel és novellával később pedig kezdet kirajzolódni előttem Scott Fitzgerald valódi alakja.

Dorothy Parker egyszer megjegyezte Fitzgeraldról, hogy rosszul tud írni, de rosszat soha. És ez valóban igaz. Még a kevésbé érdekes novellák is úgy vetette papírra, hogy élvezettel olvassuk - számomra ilyenek az akkoriban népszerű flapper-történeket, könnyelmű, fiatal lányok körül bonyolódó olykor banális szerelmi epizódok.

Bizonyára megvan minden rajongónak a maga Scott Fitzgeraldja, engem leginkább a Basil- és Pat Hobby-történetek varázsoltak el. Basil, a tinédzser fiú szeméből nézve az élet apró rezdülései sokkal izgalmasabbak, mint elsőre gondolnánk, és Pat Hobby önironizáló, kissé esetlen figurája - Fitzgerald saját hollywoodi élményeit örökítette meg ezekben a novellákban - pedig kesernyés humorral ábrázolja a Sunset Boulvardból már jól ismert álomvilágot.

Visszatérés Babilonba

Leginkább azonban a Visszatérés Babilonbához (Babylon Revisited) hasonló írásai nyűgöznek le, mint például a Vigyázat, törékeny! (Caution: Fragile!), ami végső leképezése Fitzgerald "törött tányér" lelki állapotának - a semmiből váratlanul az Olümposz csúcsára emelte fiatal szerző, akinek miután sütkérezett kissé a népszerűségben, arc nélküli jóakarói megsúgják, mit és hogyan kell tennie, ha ott is akar maradni, ezzel mintegy rögtön a mélységbe is taszítják, mert igyekszik ugyan megfelelni, de valójában képtelen. Fitzgeraldnak gyakran akadt gondja a '30-as évek ítészeivel, akik vidám, könnyed történetekkel kívánták szórakoztatni az olvasókat, és ebbe a kategóriába Fitzgerald filozofáló, kesergő írásai már nemigen fértek be.

Akadnak persze vidám írások is, mint a Hogyan kell élni évi 36 000 dollárból (How to Live on 36 000$ a Year), ami kiváló példája annak, hogyan képes Fitzgerald hétköznapi dolgokról a maga sajátos humorában, "érdekesen" írni.. Fitzgerald novelláiban persze az abszurd (Benjamin Button különös élete - The Curious Case of Benjamin Button) és a misztikum is helyet kap (Az ólomkristály - The Cut-Glass Bowl).

A Quattrocento Kiadó érdekes vállalkozásba kezdett,

2013-tól Scott Fitzgerald műveit a '30-as éveket idéző eredeti designe-nal,

igényes kivitelben nyújtották át az olvasóknak

Scott Fitzgerald több tucat novellája és levelei mellett négy befejezett és egy csonkán maradt regényt hagyott az utókor számára, valamint néhány kevésbé ismert színdarabot. A drámaírás nem tartozott az erősségei közé, bár ezek a darabok messze nem annyira borzalmasak, mint a kritikusok állítják. A Fehér és rózsaszín - Vénusz a fürdőkádban (Porcelain and Pink) például igazán kellemes kis egyfelvonásos, mégis a Saláta avagy az elnöktől a postásig (Vegetable, or From President to Postman) című háromfelvonásos vígjátékát szokás kiemelni.

Az éj szelíd trónján

Fitzgerald elsősorban az olyan regényeiről ismert, mint Az Édentől messze (This Side of Paradise) vagy A nagy Gatsby - ez utóbbiból több filmfeldolgozás is készült -, vagy a szintén megfilmesített, ám befejezetlen Az utolsó filmcézár (The Last Tycoon), és a Szépek és átkozottak (The Beautiful and Damned), amely színpadi változata még manapság is felkerül a Braodway műsorára - Fitzgerald igen népszerű, novelláiból is számos adaptáció készült, műveit folyamatosan adják ki újra és újra.

Az éj szelíd trónján (Tender Is The Night) kissé igazságtalanul, igaz némileg érthető módon szorult háttérbe e csillogó ékkövek mögött - persze filmet ebből is készítettek. Története nagy vonalaiban nem sokban különbözik a korábbiaktól: egy fiatal pszichiáter beleszeret szép, fiatal és gazdag páciensébe, akit feleségül is vesz. A házasság azonban mindkét fél személyiségét alaposan megváltoztatja. A férj kénytelen szembesülni saját gyengeségeivel, szigorú értelemben véve morális hanyatlásával, és lassan ráébred, inkább szakmai és anyagai érvek vezérelték a házasság megkötésekor. A felesége, aki kezdetben passzív és szinte érdektelen, lassan kezd önálló, tudatos lénnyé változni, melynek végső megnyilvánulása, hogy elszánja magát a válásra.

Az éj szelíd trónján korabeli borító -

Fitzgerald kiadója angol nyelvterületen a mai napig a Scribner,

ahol első munkái is megjelentek

Fitzgerald ebben a regényben saját életéből merít, és a Zelda "betegsége" által megismert világot tárja elénk: egy magánklinika kívülállók számára talán idillikusnak tűnő világát. Ez a regény inkább pszicho, mint romantikus, talán ezért sem tartozik a könnyű olvasmányok közé. Természetesen nem egy korai pszicho thrillerről van szó, csupán az emberi lélek és elme kevésbé rózsaszín bugyraiban tett furcsa utazásról, amelyet, mint betegkísérő-hozzátartozó és férj, maga a szerző is végigjárt. Zárójeles megjegyzés, hasonló "betegségben" szenvedett Vivien Leigh is, melyről Laurence Olivier önéletírásában igen érzékletesen számol be. Érdemes összevetni a kettőt.

A mű a kor elvárásaival ellentétben egyáltalán nem mondható vidámnak, és a happy endet is messze kerüli. Ráadásként a regény kétharmadánál a történet furcsa metamorfózison esik át: főszereplőnk kezdetben a férj, de a cselekmény előrehaladtával személye lassan lényegtelenné válik, és új főszereplőnk lesz: a feleség. Akkor értjük a mű valódi lényegét, ha észrevesszük ezt a dramaturgiai csavart - vagy ha úgy tetszik hibát -, bár a férj karaktere már kezdettől semmilyennek hat. A valódi főhősünk tehát a feleség, nyilvánvalóan Zelda Fitzgerald - egyfajta tiszteletadás a volt kedvesnek.

Scott és Zelda Fitzgerald

Még egy zárójeles megjegyzés: az irodalomtörténet korábban hajlamos volt elfogadni az Ernest Hemingway által hangoztatott véleményt Zelda Fitzgeraldról: üres fejű liba, aki romlásba hajszolta férjét. Mára ez a kép szerencsére megváltozott (lásd: Éjfélkor Párizsban), és Zelda Fitzgerald regényei, novellái is publikálásra kerültek.