Sherlock Downey Jr

Kétségtelen, hogy az egyik legkülöncebb Sherlock a mozivásznon a Guy Ritchie által megálmodott karakter volt, illet jelenleg is az. Holmestól általában azt szoktuk meg, hogy pedáns, legalábbis külső megjelenésében mindenképpen – saját holmiját azonban gyakran szereti szétdobálni, és mégis tökéletesen ura a káosznak –, ezzel szemben Robert Downey Jr. egy merőben más figurát jelenít meg a számunkra. Tőle mégsem vesszük zokon, hogy zilált, rendetlen, borostás az arca, és jóval önzőbb, mint eddigi kollégái.

Ritchie már az első filmben (Sherlock Holmes 2009) új alapokra helyezte a jól ismert karaktereket, és mind hangulatában – nagyban köszönhető ez a Hans Zimmer által komponált zenének –, mind képi világában egy egészen új Londont tárt elénk. A fordulatokban gazdag cselekmény mellett azonban érdemes a részletekre is odafigyelnünk, mint például a folyton feltűnő varjak, akikről azt hihetnénk, hogy a halál hírnökei – Londonban azonban a város védőiként tisztelik őket, baljós felbukkanásaik során erről viszont hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A minden Holmes-történetben megjelenő óra-jelenet ellenére számos új módszerrel és eszközzel gazdagodott a nyomozó páros arzenálja, és nem elhanyagolható változáson ment keresztül az eredeti novellában jóval ártalmatlanabb tűnő Irene Adler (Rachel McAdams) ábrázolása is – ez ugyanúgy igaz Holmes és Adler viszonyára is –, de ne feledkezzünk meg doktor Watsonról sem (Jude Law).

A második mozifilm (A Game of Shadows 2011) méltó folytatásnak bizonyult. A látványos küzdelmek és akciójelenetek mellett a szellemesség is kiválóan érvényesült, nem is szólva az egyedi dramaturgiai megoldásokról, mint a Holmes és Moriarty közt zajló sakkpárbaj. A részletek ezúttal is döntő szerepet kapnak, de a film többszöri újranézés után is a fotelhez szögez minket. Itt is találkozhatunk, az első részre már jellemző, sajátos szimbolikával, például a Don Giovanni-jelenetben, ahol igencsak az az érzésünk, hogy Holmes ezúttal ugyanúgy pokolra kerül, mint a színpadon éneklő tragikus sorsú hős. Stephen Fry felbukkanása Mycroft szerepében szinte már jutalomjáték, és meg sem lepődünk, amikor pucéran sétál el az orrunk előtt.

Azóta pedig várjuk a harmadikat...