Rendszeres olvasók

2023. március 30., csütörtök

Drakula halott és élvezi 1995 - Mel Brooks

 Jó paródia ebben a műfajban még kevesebb akad, mint jó film. Igazság szerint akárhogy töröm is a fejem, pillanatnyilag egy rajzfilm- és egy bábfigurán kívül túl sok nem jut eszembe, leszámítva Mel Brooks idevonatkozó opuszát. Brooks, aki több műfajparódiát is készített (Űrgolyhók, Robin Hood), nem hagyhatta ki Coppola Draculáját sem.  A történt szinte semmit sem változott csupán kissé a kivitelezés.

Minden szereplő és kellék adott, a végeredmény azonban merően szokatlan

Mel Brooks neve önmagában garancia arra, hogy a rekeszizmok alaposan meg lesznek dolgoztatva, és ha ez kevés lenne, Dracula szerepét nem más alakítja, mint Leslie Nielsen. A kanadai származású faarcú komikus, aki valamikor a légierőnél szolgált, tökéletes választásnak bizonyult. Sajátos sármjának köszönhetően a Dracula név egészen új értelmezést kap.


A szerelem örök

Vagyis van egy észveszejtőn jó vámpírunk, és még? Ott van van Helsing professzor, vagyis Mel Brooks, aki igen magasra teszi a lécet, csak a kevesen képesek követni. Romantikus főhősnőnk, Amy Yasbeck - a Robin Hood Marionja -, valamint csábos barátnője, Lysette Anthony - a Hegylakó-sorozat Hollója -, az aggódó, szerelmes ifjú, Steven Webber - Wings (Szárnyak) -, Renfield szerepében pedig Peter MacNicol.

Veszélyes küldetés, csak a kiválasztott nézhet szembe a gonosszal

Történetünk mindenben követi a hagyományos vonalat, sokban épít Coppola filmjére és a Lugosi Béla fémjelezte alkotásra... és sok másra is. Fokozottan figyeljük az árnyékokra!

Le sem lehet tagadni a rokoni vonásokat


Csábító...

...szenvedély

A Drakula halott és élvezi mondhatni kötelező "olvasmány" minden vámpírfilm-rajongó számára, ugyanakkor új távlatokat nyit a témában már jártas nézők számára.

"Soha nem iszom bort... na jó, megkóstolom..."

Dracula 2000

 Csak úgy özönlenek felénk a vámpírfilmek és -sorozatok, szinte kilóra gyártják őket. Azonban én nem vagyok mindenevő, kénytelen vagyok több tucatot végigpörgetni, mire ráakadok egy igazán jóra.  Ott van például a Dracula Untold (2014), kiváló szereposztás: Luke Evans, Charles Dance, viszont pocsék forgatókönyv és egy felejthető film. Szerencsére a Dracula 2000 nem ebbe a kategóriába tartozik.


Már a plakát is ígéretes

A 2000-ben - szinte hihetetlen! - bemutatott film pazar színészeket vonultat fel a főbb szerepekben ugyanúgy, mint a kevésbé jelentős karakterekben. Az ügyeletes jófiú Jonny Lee Miller - mellesleg totál érdektelen fickó -, van Helsing Christopher Plummer - a mindig zseniális nagy öreg -, aktuális fővámpírunk pedig az akkor még kevésbé ismert, de annál fantasztikusabb Gerald Butler - illetve: Omar Epps, Jennifer Esposito, Jeri Ryan. Költői kérdés: miért van az, hogy az esetek többségében Dracula mindig sármosabb, mint az elpusztítására szövetkezett többiek?


Miért is?

A szereposztáson túl a forgatókönyv és a rendezés is kitett magáért. A zene - köszönet a Virgin Megastore-nak - külön dicséretet érdemel, akárcsak a háttérként szolgáló New Orleans. Röviden, minden összejött ahhoz, hogy megszülethessen a Coppola-féle Dracula méltó utódja. Ráadásul új, eddig fel nem használt értelmezést ad a figurának, bár a végkifejlet nagyon is klasszikus. A fotelhez bilincsel az első pillanattól az utolsóig, nem lehet betelni vele.

Elbűvöl!

Patrick Lussier rendező, forgatókönyvírónak nem kellett erőlködnie, hiszen korábban olyan produkcióban vett részt, mint a Hegylakó-sorozat, a Doctor Who?-film - valahogy mindig képbe kerül - és a Vámpír Brooklynban - lásd az idetartozó bejegyezés. Nyilvánvaló, hogy mestere a szakmájának, és külön köszönet ezért a filmét, illetve a folytatásokért, melyekben Jason Scott Lee mellett egy másik legenda, Rutger Hauer is felbukkan.

P. S.:

"I never drink... coffee"

2023. március 26., vasárnap

Herbert - Vámpírok bálja

 Az egész őrület - mert nyugodtan nevezhetjük annak - Roman Polanski azonos című filmjével kezdődött 1967-ben. Egyébként a neves rendező maga is játszott benne, Afred szerepét. A Vámpírok bálja valójában műfaj paródia, és szerepel benne minden szokásos kellék: öreg professzor, nem túl eszes segéd, gyönyörű, fiatal lány, kedvesét kutató öreg vámpír, ódon kastély meg ilyesmi. Ami azt illeti nem nyűgözött le különösebben, és ezért a musicallel sem volt szorosabb kapcsolatom egészen 2017. december 20-áig, amikor a Kálmán Imre Teátrumban egy operett gála keretében volt szerencsém élőben látni Kirill Gordeevet. Ez valószínű semmit sem mond az olvasónak, és a neve addig számomra sem jelentett túl sokat, de még azon az éjszakán alaposan utána néztem, mert azonnal levett a lábamról.

Tanz der Vampire - Dance of the Vampires - Бал вампиров

A musical 1997-ben került bemutatásra Bécsben, mert igen, ismét egy klasszikus bécsi darabbal van dolgunk. Bár a történet ironikus stílusa és abszurditása megmaradt, a zenei eszközök és látványelemek révén csatlakozott a hagyományosnak tekinthető vámpírtörténetek sorába, melynek központi vonala a mindent elsöprő vágyakozás. Számos örökzöld dallal ajándékozta meg a musicaltörténetet és népszerűsége azóta is töretlen. Szinte mindenütt játszák - nálunk is rendszeresen - teltházzal! Vonz ereje a téma és a zene tökéletes összefonódása, ez nem is kérdéses. De hogy kerül a képbe Kirill Gordeev?

Mellékszerep, igen nagy rajongótáborral

Herbert Krolock gróf - Dracula "ikertestvére" - fia, de valamiért kevésbé vonzódik a mindenki más által favorizált Sarah-hoz, inkább Afred érdekli, neki udvarol. Első hallásra nem túl érdekes szerep, és az esetek többségében, pont úgy mint a Polanski-filmben, Herbert nem több holmi ócska ripacsnál, de a kritikus és a nézők egyöntetű véleménye szerint a Gordeev által megformált karakter egészen más.

Cuki kis iskolásfiúnak tűnik, pedig mögötte állnak a musical irodalom nagy szerepei: Monte Cristo, Jekyll és Hyde, Mester és Margaréta, Elisabeth, Death Note

A moszkvai születésű Kirill Gordeev jelenleg a szentpétervári operettszínház tagja, több műfajban is igen otthonosan mozog - musical, operett -, sőt, zeneszerzőként is megállja a helyét. Kiváló színészi játékának köszönhetően a romantikus, drámai szerepek és a gonosz megformálása sem okoz neki gondot. És valóban ez a színészi játék, vagyis maga a játék az ami a többiek felé emeli. Ez ugyanúgy megmutatkozik a Halál szerepében, mint Ryukéban vagy Herbertként. A Gordeev által életre keltett Herbert olykor játékos gyerek, máskor csábító vámpír, engedelmes fiú, de mindig megvannak a saját maga kis "akciói". Szeretnivaló és mulatságos figura, mégis van stílusa.

Légy üdvözölve!

A gála esten, melyen élőben is láthattam, nem csupán előadó, de műsorvezető is volt, és bár elég gyenge az orosztudásom, az azért nekem is átjött, hogy a kisujjában van a szakma. A közönséget egyetlen félmosollyal képes volt elvarázsolni és minden mozdulatából áradt, hogy élvezi azt, amit csinál, így mi nézők is igencsak élveztük. Az olyan karakterek, mint Herbert vagy Ryuk több játékteret engednek a művész számára, mint a veretes nagy szerepek, ezekben talán jobban érvényesül, és ezt Kirill maximálisan ki is használja.


Ryuk arcai

Röviden összefoglalva Herbert von Krolock számomra egyenlő Kirill Gordeevvel és ezt nehéz lesz bárkinek is túlszárnyalnia.

Illetve

Kirill Gordeev neve német és angol nyelvterületen sem cseng idegenül a rajongók számára, mégis természetesen hazájában a legnépszerűbb. Van szerencsém ismerni egy szentpétervári művészt, aki már több Kirill-babát is készített, köztük hármat a Vámpírok bálja ihletett. Targhis figurái valóban megragadták a karakter jellegét, egyéb művei az alábbi linken tekinthetők meg. Engedélyével azonban az általa készített Herbertek itt is bemutatásra kerülnek.



Link:

https://targhis-miniature-dolls.weebly.com/love-poetry-tanz-der-vampire.html

https://targhis-miniature-dolls.weebly.com/herbert.html

Last Night in Soho - Utolsó éjszaka a Sohóba (2021)

 Egy YouTube-reklám vezetett el ehhez a filmhez. A trailer nem volt rossz, a téma határozottan érdekelt, és be kell vallanom, a film sokkal jobb, mint vártam. Az Utolsó éjszaka a Sohóban a 2021-es év filmpalettájának nem várt gyöngyszeme.

Már az első pillanattól sejthető, hogy véres vége lesz

Történetünk főhőse egy... nem!... két fiatal lány, akik a jövőt keresi a '60-as évek és napjaink Londonjában. Mindketten a Sohóban kötnek ki, és sorsukat összeköti egyetlen emeleti szoba. A kezdetben csillogó és vonzó világ lassan arctalannal kísértetekkel és vérrel fűszerezett rémálommá válik. Modern hősnőnknek pedig számot kell vetnie a világgal, ami sokkal nehezebb, mint elsőre gondolnánk, mert ahogy lenni szokott, semmi sem az, aminek látszik.

Két lány, egy szoba, ugyanaz a végzet?

A klasszikusan angol thriller azonban jóval többet kínál holmi esti borzongásnál. A hátterül szolgáló '60-as évek - a retró nem csak nálunk divat - és a mai London tökéletesen fonódik egybe, a múlt és jelen élő és már halott szereplői félelmetes összehangban mozgatják a szálakat. Pazar zene, pazar kosztümök, pazar díszletek! Ó, igen! És a szereposztás sem akármilyen. A Doctor Who?-ból ismert Matt Smith - napjainkban igencsak népszerű -, Terence Stamp, a nagy öreg és Diana Ring - aki nem ismerné, sürgősen nézzen utána - csak néhány nevet kiemelve. Mellesleg sokat látott néző, ha figyel ezt-azt azért már sejteni fog, bár az emberek ritkán figyelnek fel arra, ami nyilvánvaló.

Időutazók minden mennyiségben

A film egyik kulcsjelenete, ami egyben esszenciája is, a tánc a Café de Paris-ban - esküszöm, véletlen. Ha alaposan megnézzük, minden benne van, és a zenének köszönhetően egyszerűen magába szippant.

Ezt a filmet ajánlom azoknak, akik imádják a '60-as éveket, és azoknak is, akik nem. Jó szórakozást!

2023. március 25., szombat

Armand - Anne Rice: Interjú a vámpírral

 A vámpírkatalógus következő alanya Armand, aki számos alakban felbukkant már könyvekben, filmekben, színpadon és hamarosan egy tévésorozatban is, de valódi énjét Antonio Banderasnak és közvetetten Neil Jordannak (Borgiák) köszönheti. Anne Rice Vámpírkrónikák című sorozatának ominózus és legismertebb darabjának filmváltozatából lett közismert, bár sajnos messze nem annyira népszerű, mint Lestat.


"Csak vámpír..."

A Vámpírkrónikák első részében (Interjú a vámpírral, könyv 1976, film 1994)  bukkan fel Párizsban - ó, már megint Párizs! -, entréja igencsak művészi, akárcsak az a dekadens kis előadás, melyet a nagyközönség számára tart - lényegében dramaturgiailag megszerkesztett, drámai étkezés. Szeretném kihangsúlyozni, hogy elsősorban a filmben megjelenő karakterről lesz szó, az ugyanis kissé eltér a könyvben és egyéb feldolgozásokban megrajzolt személyiségtől.

"Gyengéd és megértő?"

Szóval, Armand első pillantásra érzékeny, visszafogott, ugyanakkor igen határozott vámpír, második pillantásra pedig egy manipulatív szociopata, aki gondolkodás nélkül feláldoz bárkit, aki közé és céljai közé áll. Kissé unja már, hogy egy rakás tökfejjel lógjon a párizsi katakombákban, és Louis-ban - nem értem, miért vonzódik mindenki ehhez az állandóan lelkiző figurához - látja meg a lehetőséget arra, hogy kilépjen ebből a körből, szerepből. Felhívnám a tisztelt nézők figyelmét arra a zseniális kegyetlenségre, ahogyan kiírtatja Louis-val az egész társaságot, míg az ő kis fehér mandzsettája hófehér marad. Nos, ez Armand. Ez benne az igazán lehengerlő. Lestat kisóvodás hozzá képest, bár néha azért alulról súrolja.

Az interjúra eljött vámpírok

Armand kezdettől fogva egyet akar, lelépni Louis-val, és ehhez éppen kapóra jön az a kis titok - a vámpírgyilkosság szörnyű bűn, Lestat feltételezett halála főleg. Mesterien játssza ki egymás ellen Claudiát és a Santiagót, végül pedig Louis-val végezteti el úgy mond a piszkos munkát, azonban hoppon marad, mert Louis lehet hogy általában érzelgős fajta, de annyira azért nem hülye, hogy ne jöjjön rá a trükkre. A történet Armand számára itt véget ér, bár a végjátékban a könyv lapjain még feltűnik.

Vámpírkrónikák 6.: Armand

Anne Rice-rajongók számára a következő bekezdés nem ajánlott! Szóval, a Vámpírkrónikák első részében lefestett kis világ már önmagában véve is elég szirupos, de Armand karaktere csak később veszti el igazán a lényegét - egyébként ez Lestattal is megtörténik, csak jóval korábban. A megváltás után sóvárgó vámpír karaktere a rózsalugasban zongorázó, hegedülő, festegető vámpírok birodalmába tökéletesen beleillik, de szöges ellentéte annak az Armand-nak, akit a filmből ismerünk. Nem szokásom ilyesmit közzé tenni, de az Armand-nak szentelt könyvön bizony elvéreztem, pontosabban annak végigolvasása érdeklődés hiányában elmaradt. Ekkor döbbentem rá arra, hogy számomra ez a karakter annyi, és pontosan az, ahogyan azt Banderas olyan mesterien megformálta. Szégyen vagy sem, ez van.

Lestat visszatér

Az Interjú a vámpírral mellesleg az egyetlen olyan darab a Vámpírkrónikákból, ami túlélte az idő próbáját. A forgatókönyv - ami szerencsére eltér az eredeti történettől -, a rendezés, a pazar színészgárda (beleértve az akkor még igencsak gyerek Kirsten Dunstot is, sőt!) és minden egyéb kellék egy olyan összképet eredményezett, melyet azóta sem tudtak felülmúlni. A kárhozottak királynője (2002) ennek csak halvány árnyéka, bár ez nem a zenei rendezőn, Stuart Townsenden (Lestat) vagy Aaliyah-n múlt, egyszerűen nem volt jó az alapkoncepció. Zárójeles megjegyzés, hogy ebben a részben is feltűnik Armand karaktere, és senki se lepődjön meg azon, ha nem emlékszik, mert nagyon is felejthető mellékszereplő.

Ezt tenni velem! Velem?

A Vámpírkrónikákból színdarab is készült, bár talán nem véletlen, hogy eddig nem tört világhírnévre. A legújabb dobás pedig a mostanság futó tévésorozat. Amikor előszőr felröppent a hír, felmerült Bryan Fuller (Hannibal-sorozat) neve, de igencsak különbözött elképzelése Anne Rice-étól, így hamar ejtették a projektet, később azonban más felállásban mégiscsak tető alá hozták. Hogy milyen is lett, mindenki maga döntse el. Részemről csak annyit tennék hozzá, hogy Fuller szemlélete tökéletesen ki tudta volna domborítani az olyan karakterek lényegét, mint Lestat és Armand, hegedültek és festegettek is volna, de merőben más stílusban, mint ahogyan az végül megvalósult.

"...és emlékezz a nevemre: Armand!"

Utóhang a hangokról:

Mielőtt még elfelejteném! Szerencsére ez a film a magyar szinkron aranykorában készült, így nem is lehet rá panasz, viszont DVD-n egy olyan változatot sikerült beszereznem, melyen angol, német és spanyol nyelven tekinthető meg. A német szinkron úgy jó, ahogy van, az eredeti angol elég gázos Banderast leszámítva, de spanyolul ajánlom minden rajongó szíves figyelmébe. Banderas természetesen - bár ez messze nem annyira természetes, mint gondolnánk - a saját hangján szólal meg, viszont egészen más hangszínben, mint angolul, a Lestat szerepét szinkronizáló színész pedig fényéveket tesz hozzá a karakterhez.

Éjfélkor Párizsban - Woodey Allen

 Először is be kell vallanom, hogy nem vagyok kifejezetten Woody Allen-rajongó, sőt, általában idegesít, de az Éjfélkor Párizsban (2011) toplistás helyezést kapott. A főhőse bizonyos szempontból hasonlít a klasszikus Woody Allen-hősökre, és erős női karakterekben sincs hiány, de mindez a '20 évek Párizsába ágyazódva, egy kiválóan megírt forgatókönyvvel, nagyszerű színészekkel.

Párizs... a fények, a művészet és a szerelem városa... misztikus és varázslatos

Főhősünk, Gil Pender (Owen Wilson), egy sikeres amerikai forgatókönyíró, aki vígjátékokban utazik, de szeretne valami maradandót, egy igazi regényt írni, lelke mélyén ugyanis a filmjeit favágásnak tartja. A történet elején mindene megvan: pénz, karrier, gyönyörű és gazdag mennyasszony. A film végére viszont maradnak az álmai - azért némi romantikára lesz kilátás -, és nyilvánvaló, hogy így járt jobban. 

Egy részeg éjszakán beül egy taxiba és a '20-as években - kedvenc korszakában - találja magát, aztán egy Jean Cocteau-nak tartott parti közepébe csöppen, ahol összefut a Fitzgerald-házaspárral, Cole Porterrel, találkozik Josephine Bakerrel, végül Hemingway-jel borozgat egy asztalnál, és ez még csak a kezdet. A történetben a korszak számos jelentős művésze felbukkan vagy közvetlen vagy közvetett formában, főhősünk állandó társa mégis Hemingway. Gilnek azonban messze nincs annyira könnyű dolga, mint azt elsőre gondolnánk. Mind művészileg, mind érzelmileg dilemmába kerül, nem mindig ura a körülötte zajló eseményeknek, de nem kifejezetten áldozat. Végül a múlt segít számára, hogy megtalálja saját helyét a jelenben.

Gil Pender figurájában talán van némi önirónia, illetve egy fajta görbetükör a "kollégák" felé, de történet mindenképpen tisztelgés a nagy elődök és Párizs városa előtt. A zene és a képi hatások összhangja folyton arra késztett, hogy elővegyem, ha olyan hangulatom van.

Ami azt illeti, a filmet Scott Fitzgerald miatt kezdtem el nézni, aztán Tom Hiddleston miatt - aki Scott Fitzgeraldot játszotta -, de számos apró kis ajándék, vagy nevezzük poénnak, rejtőzik benne - Versailles, egy Picaso-festmény, egy alaposan eltévedt magánkopó... stb. - és igazán jól szórakoztam.


Scott és Zelda Fitzgerald - Éjfélkor Párizsban

2023. március 19., vasárnap

Michael Madsen Song by Discodanny and Peet Bos.

És ha már Edward Foxról punk nóta készült, miért ne lehetne rock szám Michael Madsenről, aki mellesleg maga is verseket is ír és több nemzetközi díjat is nyert. Michael Madsen, még egy figura, aki főként rosszfiúkat játszik, még abban a sorozatban is, amiben valójában jófiú (Vengeance Unlimited). A dán származású színész szintén legendának számít, és ha feltűnik, egyből gyanakodni kezdünk, ha pedig kiderül, hogy tévedtünk, alaposan meglepődünk. Már az is elég, ha bejön az ajtón és kissé letolva a napszemüvegét körbenéz. Hírnevét a Kutyaszorítóban című Tarantino-filmben alapozta meg, mely azóta is töretlen. 2019-ben egyébként több neves sztárral együtt Madsen is elkészítette a maga "Maradj otthon!"-videóját a Kutyaszorítóban dallamára.

Mr. Blonde

A Michael Madsen 2015-ben került fel a YouTube-ra, szöveg Arno Tessers, zene Discodanny & Peet Bos.

There's one man on the screen who simply is the best.

He always just stand out, he's cooler than the rest.

You may know him as Press Lenox, as the Boss or Sonny Black.

He was Wyatt Earps's brother and he always had his back.


He had to play the bad guy when he was on Miami Vice

And on his Tour of duty he was cool as ice.

Some call him Damian Falco to Frank McGregor he'll respond.

But as Vinnie Vega's brother they call him Mister Blonde.


Michael Madsen is the coollest on the screen.

More than 200 movies, but cool in every scene.

Michael Madsen has a look that can cut glass,

so don't you ever cross him, cause you will kick your ass.


He was an alien hunter in Species 1. and 2.

The bitch was killing left and right, but he knew just what to do.

When he is the bad guy, no one treats him like a fool

And even in a movie like Free Willy  he is cool.


Michael Madsen is the coollest on the screen.

More than 200 movies, but cool in every scene.

Michael Madsen is the best didn't you hear?

You better not talk back, or he'll cut off your ear.


Bleuberry, Sin City, Wargames and Joshua Tree,

Frankenstein, My boss' daughter, Dirty dealing in 3D,

Thelma & Louise, Infected, Magic boys and The Stray.

The Doors and Piranhaconda with Madonna  in Die another day.


Michael Madsen is the coollest on the screen.

More than 200 movies, but cool in every scene.

Michael Madsen, he always gets his mark

so don't get on his bad side, this doggy doesn't bark.

Edward Fox by Smack

 Nem tagadom, Edward Fox igen közel áll a szívemhez, talán mert gyakran játszott gonosz figurákat - mesterien -, vagy mert mielőtt a világot jelentő deszkákat és a filmet választotta volna, katona volt, vagy mert egyszerűen úgy jó, ahogy van. A sakál napjával (1973) robbant be a köztudatba, utána pedig előszeretettel osztották rá a rosszfiú szerepét, pedig egy James Bondban M-ként bukkan fel, A kristálytükör meghasadban Miss Marple kedvenc unokaöccse, aki mellesleg magas rangú rendőrtiszt. Ez az image azonban még most is kísérti, és ha bárhol feltűnik a vásznon, óhatatlanul arra gondolunk, hogy csak ő lehet a gyilkos.

A borító telitalálat

A Smack névre hallgató zenei formáció 1980-ben jelentette meg Edward Fox című kislemezét. Már a borítóból is sejthető, hogy amolyan punkos tiszteletadásról van szó - a kifejezés minden abszurditásával együtt. Egy lelkes rajongó segítségével sikerült hozzájutnom a szöveghez, melyet ékes angol nyelven közzé is teszek. A zenéhez később fanvideo is készült, a YouTube-on megtekinthető.

A zenekar tagjai: ének - Ged McNulty, gitár és vokál - Geoff Crane, basszus gitár és vokál - John Harrison, dob - Steve Spicer.

Edward Fox has charm. Not the sticky transatlantic variety, or indeed the hammy continental strain, but rather the uniquely English charm of old houndstooth jackets, unobtrusive courtesy, and a complete lack of condescension. Edward, Edward, Edward Fox… 

Well, I wouldn’t live anywhere else, he said when we spoke of the old country. I like this country, don’t you? I like the people. Bit dull sometimes, but so what? I also think the best things in theatre happen here. Edward, Edward, Edward Fox…

What do the police think? (Dee-dah, dee-dah …) Edward, Edward, Edward Fox …

Anarchy should be a joyous thing. It should take place in the heart and mind and speak to the heart and mind. The social revolution in though should be possible. I think vandalism is poetic, because it is an expression of all human beings’ ugliness. I think human being are incredibly tolerant. If they really sat down and thought about how they are mistreated, then there really would be a revolution. Yes, indeed! Then there really would be revolution. In fact, there really would be a revolution! Edward, Edward, Edward Fox… 

Stephen King: Az írásról - Értekezés a mesterségről

 Ha már Stephen King, akkor jöjjön az a könyv, ami hozzánk úgy 20 év késéssel jutott el. A Dance Macabre után, ami egy műfajtörténeti- és elméleti munka, Az írásról kifejezetten arról szól, amit a cím is ígér. King súlyos balesetet szenvedett 1999-ben - erről részletesen beszámol könyvében is -, ezután született ez a rajongók és szaktársak számára írt eszmefuttatás, ami részben számvetés, részben útmutató. Nálunk 2021-ben jelent meg.

Késve, de megérkezett

Számomra igen érdekes olvasmány volt a magánéleti rész és a szakmai egyaránt. Stílusa és őszintesége lebilincselő, de nem szeretnék sem ismételni, sem idézni, ezért inkább a módszertanra összpontosítanék. A könyvből megismerhetjük Stephen King alkotói mechanizmusát, amelyből mindenképpen meríthetünk. King leszögezi egyúttal, hogy ez semmiképpen sem az egyetlen járható út, pusztán bemutatja a saját módszerét. Azok számára, akik fontolgatják az írást, vagy akik már tevékenyen benne vannak - bármilyen stílusban - tanulságos ez a könyv, túl azon, hogy izgalmas bepillantást nyerni egy ilyen elme működésébe.

"...és így töltöttem a nyári vakációt."
- az ifjú Stephen King


Stephen King: Tortúra - könyv és film

 Nem vagyok kifejezetten Stephen King rajongó, de azt el kell ismerni, hogy mestere a műfajának, ha csak nem a legjobb. Műfajtörténeti és önéletrajzi ihletésű írástechnikai munkáit azonban nagyon is élvezem, kiváló stílusban, mégis gondosan megírt művek. Talán éppen ezért is vágtam bele a Tortúrába (1987, magyar megjelenés 1990), ami mindamellett, hogy rendesen összerakott kis pszicho thriller, paródia és önbírálat is egyben.


Nélkülözhetetlen kellék az írógép, egyfajta szimbólum,
de ölni is lehet vele, ha jól használjuk


Kényelmes ágy és kalapács, no meg egy szakszerű ápoló

Ugyan a filmet láttam először és csak utána olvastam a könyvet, de haladjuk sorjában. Szóval főhősünk sikeres író, Paul Sheldon, aki egy kosztümös romantikus, erotikus regénysorozat szerzője, a könyvei már az előtt bestsellerek, hogy megjelentek volna, a magánélete viszont kész csőd, szakmailag kiégett. Arra az elhatározásra jut, hogy végez a műfajjal, amely gazdaggá tette, és a realizmus, a valódi élet felé fordul, ezért nekilát új regényének, majd miután befejezte, útra kell, hogy eljuttassa a kiadóhoz. Egy hóviharnak köszönhetően azonban lesodródik az útról, és talán itt vége is volna a dalnak, ám valaki megmenti. Már az első pillanattól ambivalens a viszonya megmentőjével, Annie Wilkesszel, de csak az idő előrehaladtával tárul fel előtte a kegyetlen igazság. Sheldon fizikai és lelki szenvedései hatására sajátos metamorfózison megy keresztül, ahogy a romantikus regény is lassan gótikus horrorba csap át. Látszólag Sheldon története csak egyféleképpen érhet véget, a kesernyésen boldog végkifejlett végül mégsem marad el.
Paul Sheldon karakterén keresztül Stephen King görbe tükröt mutat saját magának és minden "sikeres" szerzőnek egyaránt, ugyanakkor óvatosságra inti a hírnévre áhítozó kezdőket. Az irodalmi elismerésre vágyakozó szerző kétségtelenül eléri, amit akar, de nagy árat fizet érte. Azonban nem csak a bestsellerírók kapnak kritikát, hanem a kedves olvasóközönség is. Annie Wilkes, a legnagyobb rajongó nyilván a lelkes olvasó leképeződése, olyas valaki, aki a szerzők legvadabb rémálmait is felülmúlja. King a maga érzékletes stílusában teszi visszataszítóvá ezt a figurát.
A cím sajnos nem annyira találó, mint az angol eredeti, de nehéz is visszaadni hangzásban és jelentésben a Misery nevet. A filmben szerencsére meghagyták az eredeti angol szót, ami egészen más hangulatot kölcsönöz a műnek, mint a tortúra.


A beteg és szerető ápolója

1990-ben került a mozikba Misery címmel a filmváltozat. Az általam főként gengszterfilmekből ismert James Caan alakította Sheldon szerepét, a hátborzongató Annie Wilkest pedig Kathy Bates. Feltűnik még mellékszerepben Lauren Bacall, ami külön csemege a nézők számára. A történet kissé átszabásra került, hiszen kevesebb, mint két órába kellett belesűríteni a regényt. A forgatókönyv ennek ellenére jól sikerült, és eltér ugyanaz eredeti történettől, de nem szenved semmiféle csorbát. Ebben a változatban kevesebb hangsúlyt kap a soron következő Misery-opusz, viszont a képi hatások segítségével jóval érzékletessebbé teszi Sheldon gyötrődéseit. Történetünkben a beteg kezdetben még csak nem is sejti, hogy miféle tortúra vár rá, lassan ébred rá a sanyarú valóságra. A film lezárása pedig klasszikus klisé egy újabb legnagyobb rajongóval. 
A regényből egyébként nem csupán film, de színdarab is készült, jelenleg is megtekinthető a Karinthy Színházban. Sheldon szerepében Árpa Attila, Annie Wilkes szerepében pedig Balázs Andrea.



2023. március 18., szombat

Árva Brooklyn - könyv és film

 Továbbra is kedvenc időtöltésem bizonyos könyvek és az abból készült filmek összehasonlítása, ezúttal pedig Jonathan Lethem Árva Brooklyn című munkája kerül górcső alá. A könyvvel először a 2000-es évek elején találkoztam, és akkor még nem éreztem úgy, hogy meg kellene ismerkednünk. Népszerű volt, a Magyar Könyvklub kiadásában jelent meg egy teljesen érdektelen borítóval - talán ez is lehetett az oka, hogy simán visszatette a polcra. Majdnem húsz év telt el, amikor ismét belefutottam, pontosabban először a filmbe Edward Norton révén, innentől viszont már egyenes út vezetett (vissza) a könyvhöz.

Új kiadás és új borító - szerencsére

Az első magyar borító

A történet egy tipikus Philip Marlowe-sztori Tourette-szindrómával megbolondítva. 2000-ben azonnal az érdeklődés középpontjába került, hatalmas sikert aratott, bár a népszerűsége mindössze pár évig tartott. Ez részben annak köszönhető, hogy a Tourette-szindrómán túl sok újat nem tudott felmutatni, és bármennyire is egységes, olvasmányos és izgalmas, a lezárás lapos. Főhősünk is tipikusan az a Marlowe-s fazon, az egyes szám első személyes elbeszélés, a fanyar stílus és a jazzes hangulat is ennek a kellékei. A '30-as évek hangulata a 2000-es évekbe átvezetve, modern, de vérbeli noir. Számomra azonban továbbra sem tiszta, mit kerestek benne a japánok, és ha már annyira kavarták a kártyát, miért kaptak csak annyira kevés szerepet.  Lépjünk is tovább a filmre!

Jutalomjáték

Edward Norton, az a nyüzüge, szőke fazon, aki állítólag még Salma Hayekkel is kavart... vagy nem. Ez végülis mindegy, a lényeg, hogy zseniális a pasa, színészként és rendezőként is. Annak kell lennie, mert ebből a könyvből remekművet alkotott! Egy kesernyés film noirt, ami comme il faut.

Vissza a kezdetekhez

Az Árva Brooklyn nem az első Edward Norton film, és érződik is rajta, hogy születésekor hozzáértő kezek bábáskodtak. A történet visszatér a hagyományos elemekhez alaposan átdolgozva az eredeti koncepciót, minden dramaturgiai hiányosságot kijavítva és elfedve. A háttér is alapos átszervezésre került, az '50-es években járunk, fővonala a korrupció némi Martin Luther Kinges felhanggal. Az elbeszélő én következetesen monologizálja végig a filmet, kommentálja az eseményeket, vagy csak éppen múltbéli eseményeken mereng. Mind ehhez borongós jazz és kiváló szereposztás dukál.  A főszerepet játszó Norton mellett Alec Baldwin, Willem Defoe és Bruce Willis is nagyot domborít.

Valami nagyon nem stimmel...

A filmet nem ajánlom azoknak, akik a pörgős akciókhoz szoktak - percenként legalább egy halott plusz-mínusz robbanás -, viszont azoknak nagyon is, akik szeretnek elmerül egy film hangulatában.

Bram Stroker's Dracula 1992 - Coppola

 Ha bárki közvetlen A keresztapa után kezdene neki Coppola vámpírfilmjének, kissé meglepődne... vagy talán nem is, hiszen mindkét témát a megfelelő stílusban és ugyanazzal a maximalizmussal készítette el. Az 1992-es Dracula igazi mester munka, tisztelgés a nagy elődök előtt, klasszikus dark gothic horror, és friss lendületet adott a már-már unottra koptatott, és akkoriban éppen haldokló műfajnak.


Isten hozta! Fáradjon be bátran!

Coppola filmjében minden apró részlet a helyén van, a dark gothic hangulat kellékei: a díszlet, a kosztümök, a zene és természetesen a színészgárda, beleértve a mellékszerepeket is. Dracula gróf megformálója nem más, mint Gary Oldman - ez annak fényében csöppet sem meglepő, hogy filmjei zömében meghal és/vagy felismerhetetlenre van maszkírozva. Oldmannel kapcsolatban sajnos eléggé elfogult vagyok részben a Rosencrantz és Guildenstren halott, A Sid és Nancy és az Öld meg Rómeót! miatt, de éppen úgy felejthetetlen alakítást nyújtott a Leon, a profiban, a True Romance-ben és még számos filmben. Bevallom, miatta néztem meg a Harry Potter idevonatkozó részeit, és kifejezetten üdítő volt felbukkanása a Fékezhetetlen (Lawless) című Tom Hardy-filmben. Gary Oldman sármja éppen abban rejlik, hogy félelmetesen vonzó tud lenni, vagyis egyszerre félelmetes és vonzó.

Csak óvatosan!

A film ezentúl sem szűkölködik sztárokban. Van Helsing szerepében a szintén zseniális Anthony Hopkins, Mina Winona Ryder, emellett Keanu Reeves és sok más neves színész, sőt, dekorációs elemként Monica Belucci is felbukkan pár percre.


Dark gothic szenvedély art deco stílusban

A film dramaturgiája, képi hatásaiban többször visszaköszön a Lugosi Béla-féle film és a Nosferatu, leglátványosabban talán az önálló életre kelő árnyékokban tetten érthetően. A képi világ frivol szecessziós bájjal kacérkodik a klasszikus gótikus hatással, mely lehengerlő és magával ragadó végeredményt nyújt.

Tessék mosolyogni!

Bram Stoker Draculája, vagyis inkább Coppola Draculája vitathatatlanul az egyik legjobb vámpírfilm, elegáns, stílusos, ugyanakkor patakokban folyik a vér, mégsem brutális. Szenvedély és libabőr magasfokon!

Az azóta klasszikussá vált kosztüm