Nem vagyok kifejezetten Stephen King rajongó, de azt el kell ismerni, hogy mestere a műfajának, ha csak nem a legjobb. Műfajtörténeti és önéletrajzi ihletésű írástechnikai munkáit azonban nagyon is élvezem, kiváló stílusban, mégis gondosan megírt művek. Talán éppen ezért is vágtam bele a Tortúrába (1987, magyar megjelenés 1990), ami mindamellett, hogy rendesen összerakott kis pszicho thriller, paródia és önbírálat is egyben.
Nélkülözhetetlen kellék az írógép, egyfajta szimbólum,
de ölni is lehet vele, ha jól használjuk
Kényelmes ágy és kalapács, no meg egy szakszerű ápoló
Ugyan a filmet láttam először és csak utána olvastam a könyvet, de haladjuk sorjában. Szóval főhősünk sikeres író, Paul Sheldon, aki egy kosztümös romantikus, erotikus regénysorozat szerzője, a könyvei már az előtt bestsellerek, hogy megjelentek volna, a magánélete viszont kész csőd, szakmailag kiégett. Arra az elhatározásra jut, hogy végez a műfajjal, amely gazdaggá tette, és a realizmus, a valódi élet felé fordul, ezért nekilát új regényének, majd miután befejezte, útra kell, hogy eljuttassa a kiadóhoz. Egy hóviharnak köszönhetően azonban lesodródik az útról, és talán itt vége is volna a dalnak, ám valaki megmenti. Már az első pillanattól ambivalens a viszonya megmentőjével, Annie Wilkesszel, de csak az idő előrehaladtával tárul fel előtte a kegyetlen igazság. Sheldon fizikai és lelki szenvedései hatására sajátos metamorfózison megy keresztül, ahogy a romantikus regény is lassan gótikus horrorba csap át. Látszólag Sheldon története csak egyféleképpen érhet véget, a kesernyésen boldog végkifejlett végül mégsem marad el.
Paul Sheldon karakterén keresztül Stephen King görbe tükröt mutat saját magának és minden "sikeres" szerzőnek egyaránt, ugyanakkor óvatosságra inti a hírnévre áhítozó kezdőket. Az irodalmi elismerésre vágyakozó szerző kétségtelenül eléri, amit akar, de nagy árat fizet érte. Azonban nem csak a bestsellerírók kapnak kritikát, hanem a kedves olvasóközönség is. Annie Wilkes, a legnagyobb rajongó nyilván a lelkes olvasó leképeződése, olyas valaki, aki a szerzők legvadabb rémálmait is felülmúlja. King a maga érzékletes stílusában teszi visszataszítóvá ezt a figurát.
A cím sajnos nem annyira találó, mint az angol eredeti, de nehéz is visszaadni hangzásban és jelentésben a Misery nevet. A filmben szerencsére meghagyták az eredeti angol szót, ami egészen más hangulatot kölcsönöz a műnek, mint a tortúra.
A beteg és szerető ápolója
1990-ben került a mozikba Misery címmel a filmváltozat. Az általam főként gengszterfilmekből ismert James Caan alakította Sheldon szerepét, a hátborzongató Annie Wilkest pedig Kathy Bates. Feltűnik még mellékszerepben Lauren Bacall, ami külön csemege a nézők számára. A történet kissé átszabásra került, hiszen kevesebb, mint két órába kellett belesűríteni a regényt. A forgatókönyv ennek ellenére jól sikerült, és eltér ugyanaz eredeti történettől, de nem szenved semmiféle csorbát. Ebben a változatban kevesebb hangsúlyt kap a soron következő Misery-opusz, viszont a képi hatások segítségével jóval érzékletessebbé teszi Sheldon gyötrődéseit. Történetünkben a beteg kezdetben még csak nem is sejti, hogy miféle tortúra vár rá, lassan ébred rá a sanyarú valóságra. A film lezárása pedig klasszikus klisé egy újabb legnagyobb rajongóval.
A regényből egyébként nem csupán film, de színdarab is készült, jelenleg is megtekinthető a Karinthy Színházban. Sheldon szerepében Árpa Attila, Annie Wilkes szerepében pedig Balázs Andrea.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése