Továbbra is kedvenc időtöltésem bizonyos könyvek és az abból készült filmek összehasonlítása, ezúttal pedig Jonathan Lethem Árva Brooklyn című munkája kerül górcső alá. A könyvvel először a 2000-es évek elején találkoztam, és akkor még nem éreztem úgy, hogy meg kellene ismerkednünk. Népszerű volt, a Magyar Könyvklub kiadásában jelent meg egy teljesen érdektelen borítóval - talán ez is lehetett az oka, hogy simán visszatette a polcra. Majdnem húsz év telt el, amikor ismét belefutottam, pontosabban először a filmbe Edward Norton révén, innentől viszont már egyenes út vezetett (vissza) a könyvhöz.
Új kiadás és új borító - szerencsére
Az első magyar borító
A történet egy tipikus Philip Marlowe-sztori Tourette-szindrómával megbolondítva. 2000-ben azonnal az érdeklődés középpontjába került, hatalmas sikert aratott, bár a népszerűsége mindössze pár évig tartott. Ez részben annak köszönhető, hogy a Tourette-szindrómán túl sok újat nem tudott felmutatni, és bármennyire is egységes, olvasmányos és izgalmas, a lezárás lapos. Főhősünk is tipikusan az a Marlowe-s fazon, az egyes szám első személyes elbeszélés, a fanyar stílus és a jazzes hangulat is ennek a kellékei. A '30-as évek hangulata a 2000-es évekbe átvezetve, modern, de vérbeli noir. Számomra azonban továbbra sem tiszta, mit kerestek benne a japánok, és ha már annyira kavarták a kártyát, miért kaptak csak annyira kevés szerepet. Lépjünk is tovább a filmre!
Edward Norton, az a nyüzüge, szőke fazon, aki állítólag még Salma Hayekkel is kavart... vagy nem. Ez végülis mindegy, a lényeg, hogy zseniális a pasa, színészként és rendezőként is. Annak kell lennie, mert ebből a könyvből remekművet alkotott! Egy kesernyés film noirt, ami comme il faut.
Vissza a kezdetekhez
Az Árva Brooklyn nem az első Edward Norton film, és érződik is rajta, hogy születésekor hozzáértő kezek bábáskodtak. A történet visszatér a hagyományos elemekhez alaposan átdolgozva az eredeti koncepciót, minden dramaturgiai hiányosságot kijavítva és elfedve. A háttér is alapos átszervezésre került, az '50-es években járunk, fővonala a korrupció némi Martin Luther Kinges felhanggal. Az elbeszélő én következetesen monologizálja végig a filmet, kommentálja az eseményeket, vagy csak éppen múltbéli eseményeken mereng. Mind ehhez borongós jazz és kiváló szereposztás dukál. A főszerepet játszó Norton mellett Alec Baldwin, Willem Defoe és Bruce Willis is nagyot domborít.
Valami nagyon nem stimmel...
A filmet nem ajánlom azoknak, akik a pörgős akciókhoz szoktak - percenként legalább egy halott plusz-mínusz robbanás -, viszont azoknak nagyon is, akik szeretnek elmerül egy film hangulatában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése