Rendszeres olvasók

2015. június 7., vasárnap

A hadikerékpár nyomában No 4

Vadászatunk következő állomás visszalépés az időben, 1916-ba, vagyis a Nagy háború időszakába.
A kerékpárral ekkor az "Új katonai járművek" címszó alatt találkozhatunk.


"Altisztek az egyik honvéd kerékpáros századból (1916. augusztus). 
A két honvéd lovashadosztály kötelékében 
egy-egy kerékpárosszázad harcolta végig a háborút,
az ellenség felderítésében vagy üldözésében vették hasznukat."

Ha már erre járunk, íme egy korabeli motorkerékpár!


"A motorkerékpár már 1885-től létezett, a későbbiekben tökéletesítették, 
de katonai célokra a világháborúban alkalmazták először.
Képünkön osztrák-magyar motoros katonát látunk (Breszt-Litovszk, orosz front)."

Ez a bejegyzés részben könyvajánló is, hiszen, aki nem ismeri Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon című könyvét, annak javaslom, hogy pótolja ezt a hiányosságot. Az album számos olyan képet tartalmaz, amely máshol nem nagyon látható, és amelyeket még Robert Capa is irigykedve méregetne. A könyv időrendben és témakörönként sorakoztatja fel ezeket az értékes és igen érdekes dokumentumokat.

A borító hatásos nyitány az előttünk feltáruló történelmi korszakhoz.

Képek és az idézetek forrása: Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon, Magyarország
I. világháborús képes albuma, Scolar Kiadó, 2003, 100. és 101. old.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése