A fantom megjelenik a filmvásznon – dermesztő tekintet és sikoly

Nem beszél, csak bámul a sötétben

Leroux regényéből az első filmváltozat 1925-ben készült, amely cselekménye javarészt igazodik az eredeti műhöz, bár a némafilmekre jellemző kliséknek köszönhetően néhány új elemmel gazdagodott. Például a hagyományos matróna szerephez igazodva találkozhatunk Carlotta anyjával, aki nőstényoroszlánként védelmezi gyermeke karrierjét – nem túlzás állítani: szerencse, hogy a későbbiekben ezt a karaktert mellőzték a forgatókönyvírók. Ugyanakkor megjelenik a koporsóágy, a tükörszoba, a szöcske és skorpió alakú rejtélyes gombok, amelyek mind a Leroux-féle fantom tárházának kellékei.

Nosferatu méltó párja a néma fantom.

Gesztusai és rémségének kellékei később azonban több

Lugosi Béla-filmben is visszaköszönnek.

A Perzsa – akivel a filmkészítők nemigen tudtak megbarátkozni, ezért folyton lecserélték vagy egyszerűen csak mellőzték – átkonvertálódik Ledoux-vá, aki titkosrendőrként évek óta nyomoz a fantom után. Éppen ezért Ledoux szinte mindent tud a Fojtogatónak is nevezett gonosz lényről – már megint azok a fránya lasszók –, és így Raoul de Chagny segítségére siet Christine megmentésében – főhősnőnk egyébként a kordivatnak megfelelő olykor már-már idegesítő módon passzív női karakter.

A Lon Chaney által megformált fantom egyetlen szimpatikus vonással sem rendelkezik, önző, csúf és gonosz. A néző képtelen vele azonosulni, nem hogy megszeretni; vagyis pontosan az a fajta rém, akinek pusztulnia kell a boldog végkifejlet érdekében, és akinek egyébként igen brutális és csöppet sem heroikus halálát – a feldühödött csőcselék veri agyon – eszünk ágába sincs megsiratni.

Ahogyan az 1922-es Nosferatuban, úgy Az operaház fantomjában is fontos szerepet kapott az árnyjáték, valamint a maszk mögé rejtőző alak kézmozgása – mimika híján legtöbbször ugyanis a kézfejével volt kénytelen érzéseit, gondolatait kifejezni, vagy csak éppen a frászt hozni ránk. Ezeket az elemeket, valamint a fényerősség drámai hatású váltakozását, manipulálását mesterien kihasználta a rendező. A Vörös Halál jelmeze pedig, amelyet a modern technika jóvoltából színesben is láthatunk, gyakran visszaköszön a későbbi feldolgozásokban.

Ledoux, a perzsa reinkarnációja, kifejező tekintet, keleties kalpag

Mai szemmel a cselekményvezetés azonban elég lassú túl hosszú hatásszünetekkel, és a szöveg finom szólva is naivnak tűnik. Ennek ellenére a némafilmnek nem csupán ősfantomként van jelentősége, de jó néhány gyöngyszemet is tartalmaz. A frappáns dramaturgiai megoldásokon kívül érdemes kiemelni a Ledoux-t alakító Arthur Edmund Carewe színészi játékát, akinek egyetlen pillantása többet mond, bármely monológnál, és csekély szerepe ellenére is maradandó élményt nyújt.
A zenét Gounod szolgáltatja, és ha másra nem is, a Faust balettváltozatának dallamaira biztosan emlékezni fogunk jó ideig.

Vérrel írt opera - ha Hasfelmetsző muzikális volna

Az igazán dermesztő fantomra 1989-ig várniuk kellett a rajongóknak, amikor is bemutatásra került Eric Destler ízig-vérig horrorisztikus és holttestekben bővelkedő története. A fantom szerepét ebben a változatban az akkor már Freddy Kruegerként híressé vált Robert Englund játszotta, aki minden rémtette ellenére annyira szellemes, elegáns és karizmatikus, hogy azonnal levesz minket a lábunkról, bár vannak, akik a fejüket vesztik el nem kifejezetten a gyönyörűségtől.

Englund fantomja egy érzelmes sorozatgyilkos kiváló zenei és humorérzékkel...

rejtett csapdákkal és kevésbé kellemes meglepetésekkel

Eric karaktere félig-meddig Faust bőrébe bújt – a mások bőrére bújás ezúttal viszont átvitt és konkrét értelemben is igaz, ezért is kapta a Nyúzó melléknevet –, vagyis egyezséget kötött az ördöggel azért, hogy halhatatlan zenét komponálhasson. Az ár azonban jóval magasabb, mint azt Eric korábban hitte, és az ördög jó szokásához híven a maga egyedi értelmezésében tartotta be a szavát. Miközben patakokban folyik a művér, a fantom egyedi, kissé morbid humorral segíti át a nézőt egy-egy nehezebb pillanaton, ugyanakkor végre valóban úgy érezzük, a film arról szól, aki a főszereplő, vagyis Ericről. Az ördögi fantom valódi ellenfele viszont nem egy rendőr vagy a hős szerelmes, hanem Christine, aki nem csupán angyali szépségű múzsa és a reménytelen vágyódás tárgya, de immár öntudatos, tettre kész jellem. Hősnőnk így végül képes szembe szállni a különben igen szimpatikus gonoszt megtestesítő Erickel – hogy milyen eredménnyel, az más kérdés.

A látványelemek mellett a zene is fontos szerepet kap, és a szinte kötelező Faust-részleteken kívül belehallgathatunk A diadalmas Don Juanba is, amelynek dallamvilága azonnal magával ragad, és rabul ejt. A zene hatalma azonban nemcsak a lélek, de a dobhártyák felett is megmutatkozik, és azt is megtapasztalhatjuk, mi mindenre képes egy hegedű, ha értő kéz forgatja a vonót. A regénytől helyenként jócskán elrugaszkodott forgatókönyv mindezeken túl több izgalmas fordulattal lépi meg a nézőt, és a csattanó sem marad el.

 Within You - félelmetesen szép, fantomos az első hangtól az utolsóig,
vagyis nem véletlen, ha közben futkos a hátamon a hideg

A film stáblistáján egyébként számtalan magyar névvel találkozhatunk, köztük az operatőrként közreműködő Ragályi Elemérrel, sőt, a mellékszerepekben is felbukkan egy-egy ismerős arc, ami egy kissé sajátunkká teszi a filmet. Kocsis Katalin cikkéből pedig azt is megtudhatjuk, hogy az Ékszer-áriát a kecskeméti operaházban forgatták.

A műfaj kedvelői számára igazi csemege Englund 1992-ben készült másik horrormozija, amelyet a rajongók csak Az operaház fantom 2-nek szoktak nevezni. A Haláltánc (Dance Macabre) története sajátosan ötvözi magában a fantomot és Hitchcock Pszichóját, amelyhez háttérként egy orosz balettiskola szolgál. A film Robert Englund karakterére és játékára épül, aki természetesen ezúttal sem okoz nekünk csalódást.

A Haláltánc egyike azon filmritkaságoknak,

amelyekben Englund arca viszonylag teljességében és minimális torzitással látható

A kép forrása: http://www.deviantart.com/browse/all/fanart/?view_mode=2&order=5&q=gallery%3Arobert-englund-fans%2F26443733

Létezik egy '62-es horrorváltozat, ebből csak néhány képet volt szerencsém látni, de ha a fantomot az álarca alapján ítéljük meg, hát ez a feldolgozás igencsak a rangsor aljára kerül. Tipikus Hammer alkotás - a Hammer készítette az úgy nevezett kommersz horrorfilmeket. Nem akarok elfogultnak látszik, így határozott véleményt megtekintés után mondanék, ami a beszerezhetetlenség miatt jelenleg az igen távoli jövőbe helyeződik.

Következik: Reménytelen szerelem – amit leginkább látni szeretnénk az álarc mögött

Ajánlott link:
https://papageno.hu/featured/2018/12/feltarulnak-kecskemet-ekszerdoboz-szinhazanak-titkai/?fbclid=IwAR0tL8H7FZuuJroSfW02_FZ4w6SAhXyNTPPk2mKpbRPF4Mcjyk5lmnwfPuY