Az operaház fantomjának szülőatyja kétségtelenül Gaston Leroux,
de a figura szinte azonnal életre kelt, hogy a maga útját járja. Minden olvasónak megvan a saját fantomideája: egyesek a reménytelen szerelmet emelik ki a
történetből, vagy a meg nem értett, a társadalomból kitaszított művészt, mások
a szépség és a szörnyeteg leegyszerűsített értelmezését, megint mások egy
lelketlen sorozatgyilkost látnak benne. Ugyanígy mindazok, akiket művészként Megihletett
ez a karakter, mind-mind a saját elképzelésük szerint formálták át Eric
jellemét.
Az angol kiadás kissé zaklatott, de annál kifejezőbb borítója
A kép forrása:
http://www.tumblr.com/tagged/susan-kay?before=1346367957
Hazánkban számos kiadást megért Leroux műve, de íródott egy másik
regény majd nyolcvan évvel az eredeti mű megjelenése után, ami épp olyan
meghatározó, és jóval kifinomultabb, mint az első fantom-horror. Susan Kay brit
írónő neve kevésbé ismert a magyar olvasók számára, pedig A fantom (Phantom,
1990) című regénye igazán figyelmet érdemel. Susan Kay fantom-történetét a
kiadást követő évben egyébként elnyerte a Romantic Novelists’ Association az év
romantikus regénye díját. Mindazok azonban, akik a romantikus jelzőből azt a
következtetést vonnák le, hogy a Mrs. Kay alaposan megszelídítette és
rózsaszínes ködbe vonta Eric alakját, csalódni fognak, ha a kezükbe veszik a
könyvet.
Míg Leroux regénye inkább ésszel íródott gótikus klisékkel és
krimiszerű elemekkel, addig Susan Kay megpróbált belebújni a fantom bőrébe,
megérteni, amit gondol, amit érez; és mint láthatjuk, ez kiválóan sikerült is.
Kay nem csupán egy kegyetlen rém alakját vázolja fel, de bemutatja azt is,
miért változott a művészetek iránt érdeklődő, érzékeny fiú felnőttként gyilkossá.
Ami Leroux regényében visszataszítónak tűnhet, az ebben az értelmezésben
magyarázatot nyer, és nem csupán az álarc mögé rejtőző fiatalember
lelkivilágába nyerünk bepillantást, de jobban megismerhetjük a Perzsa rejtélyes
alakját is. Eric születésétől követhetjük végig a fantommá válás nem éppen
kacagtató és olykor igen sötét történetét, amelynek drámai lezárása az angyali
Christine iránt érzett szenvedély.
A magyar borító valamivel visszafogottabb, mégis lényegre törő
A zene mellett fontos szerephez jut az építészet is, majd végül
ezen keresztül jutunk el Párizsba, ahol tanúi lehetünk az Opéra Garnier
megnyitásának. Susan Kay azonban olyan átéléssel és érzékletességgel ír a
fantom által komponált zenéről, hogy egyúttal életre kelti azt, sőt, az impulzitás
átlüktet a regény lapjain is.
Nem okoz különösebb meglepetést számunkra az a fordulat sem, hogy
a történet lezárása nem egészen igazodik az eredeti Leroux-féle változathoz –
azonban, hogy miben is tér el a kettő, az maradjon rejtve mindaddig, amíg a
könyv végére nem érünk.
Ebben a műben Eric újjászületett, és megmutatta emberi arcát a
ridegnek tűnő álarc mögött, mégsem tudni, mi lehet az oka annak, hogy Susan Kay
fantomja ennyire a háttérbe szorult, de fantom-rajongók számára – mondhatni – kötelező
olvasmány, igaz, se olvasónapló se számonkérés nem lesz belőle.
Következik: Hoffman meg Poe mesél, Faust és Don Juan énekel, a
fantom pedig hallgat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése