Imhotep és a modern technika

A múmia-filmek királya... vagyis fáraója: A múmia 1999

Az 1970-es évek folyamán a Star Wars-filmekben megjelent technikai újítások kihívást jelentettek a horrorfilm készítő számára. A tökéletesen élethű szörnymaszkok mellett, a számítógépes grafika is színre lépett egyre merészebb és hátborzongatóbb megoldásokat produkálva. De egészen 1999-ig kellett várnia a nézőknek arra, hogy Imhotep high-tech reinkarnációja megjelenhessen a filmvásznon, azonban az eredmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt, minden várakozást felülmúlt.

 Már hátulról se egy szép ember...

...és szemből se egy Alain Delon...

...és ahogy haladunk előre a cselekményben kiderül,

nem is kedvesnek mondható...

Arnold Vosloo: Imhotep új köntöse (1999)

Ez a múmia-film az elődök számtalan előnyét magába fogadta, ugyanakkor sok újszerű megoldással is szolgált. A hivatalos műfaji besorolás a horror és a horrorkomédia között ingadozik, azonban a filmben megjelenő szellemes humort és a komédiázást hiba volna összekeverni. Az alaptörténet nagy vonalakban megegyezik az 1932-es Karloff-féle változattal, viszont a karakterek jóval árnyaltabbak, életszerűbbek, és számos nem várt fordulat jelenik meg, ami csak előnyére vált a cselekménynek. Stephen Sommers rendező egyébként a későbbiekben többek között a The Mummy Returns (A múmia visszatér 2001), az egyiptomi háttértörténet folytatásaként szolgáló The Scorpio King 1. és 2. (A skorpiókirály 1-2, 2002, 2008) valamint a Van Helsing (2004) című filmek elkészítésében is részt vett.

Ami bűnre csábít

A passzív hősnő figurája szerencsére immár a múlté, és bár rémült kiáltásokban itt sincs hiány, Evelyn Carnahan (Rachel Weisz) odacsap, ha szükséges. Evelyn ebben a változatban nem Imhotep szeretett kedvesének reinkarnációja – bár a főpap őt szemeli ki emberáldozatnak a szerelmét életre keltő szertatáshoz -, sokkal inkább egy szoknyás Indiana Jones – a nyitójelenetben, amikor kissé átrendezi a múzeum könyvtárát, bebizonyítja, hogy „bajkeverésben” sem marad el régésztársa mögött. A karakterek közül az állandó feszültségoldásról Evelyn öccse, a felelőtlen és könnyelmű Jonathan (John Hannah) gondoskodik, de bizonyságot tesz arról, hogy azért belé is szorult némi spiritusz. A megfontolt tudós, amely a Karloff-féle változatban annyira meghatározó volt, jelen esetben teljesen háttérbe szorul, és szerepét egy titkos társaság veszi át, amelynek meghatározó alakja az Imhotep titkát őrző harcosokat vezető Ardeth (Oded Fehr); eleinte nehéz eldönteni, hogy valójában melyik oldalon is áll. Ardeth és a társaság fontos szerepet játszik majd A múmia visszatér történetében.

Hőseink nem mindig állnak a helyzet magaslatán

Míg Anheszenamon (1) (a történet szerint I. Széthi hitvese, Imhotep főpap kedvese) ellenpólusa Evelyn Carnahan, addig Imhotepé egyértelműen Rick O’Conell (Brendan Fraser), aki korábban a Francia Idegenlégióban szolgált, így keveredett először Hamunaptra romjai közé. O’Conell fegyvertára kifogyhatatlan, és éppen olyan jól forgatja a coltot meg a dinamitrudat, mint az óegyiptomi istenszobor kezéből elemelt kardot – ez utóbbi kardforgatás a film egyik leglátványosabb és legdinamikusabb jelenete. O’Conell figurája örökölte Muller professzor megfontoltságát, sok más hősies erénnyel együtt, és a történet előrehaladtával biztos kézzel veszi át az irányítást a múmia elleni hadjáratban. O’Conell élő térkép a Carnahan-testvérek számára, míg a másik kincsvadász társaságot az egykori bajtárs, a gátlástalan Beni vezeti, aki a múmia szolgálatában igencsak hasonló szerepet tölt be, mint a Draculában a félzombi, rovarevő Renfield – bár itt a végén maga Beni lesz főfogás a húsevő szkarabeuszok asztalán. Az O’Conellt alakító Brendan Fraser nevét a legtöbben családi vígjátékokból ismerik, pedig számos drámai szerepben is bizonyította már a tehetségét, mint a magyarul Érzelmek tengerében címmel megjelent filmben (Gods and Monsters – Istenek és szörnyek 1998), amely az első Frankenstein-filmek rendezőjéről, James Whale-ről szól.

A jó és...

...a rossz, aki egyben a csúf is

Az Arnold Vosloo által megformált Imhotep alapvonásaiban hasonlít a Karloff-féle figurára, de kevésbé merev, sokkal energikusabb és szenvedélyesebb. A benne rejtőző rossz az emberi gyengeségből fakad, amelyben fontos szerepet játszik a fáraó felesége iránt táplált tiltott, de nem viszonzatlan szerelem. Imhotep az átok révén jut különleges hatalomhoz, amely egyúttal halhatatlanná is teszi, és csak e tulajdonság elvesztése után válik ismét legyőzhetővé. Erejének növekedését azonban nemcsak az áldozatok emelkedő száma, de a Bibliából ismert tíz csapás megelevenedése is jelzi. A technika segítségével a főpap arca többször formálódik meg különböző anyagokból, ezek közül kétségtelenül a repülőgépet elnyelni készülő hatalmas homokfej a legemlékezetesebb – a második részben ez a jelent megismétlődik, bár ott vízből rajzolódnak ki Imhotep vonásai.

A high-tech múmia földön... 

...és levegőben

Az előtörténetben megfestett ókori Egyiptom lenyűgöző látványt nyújt, amelybe a fiktív elemek, mint a nem létező Hamunaptra (2), a húsevő szkarabeuszok és második részben felbukkanó Anubisz hadserege is pontosan beleillenek. A halott lélek megjelenítése kellően drámai és misztikus hatást nyújt, akárcsak a folyamat, ahogy az oszladozó holttestből lassan létrejön Imhotep alakja.

Ebben a filmben már nem csupán egyetlen múmiával találjuk szembe magunkat, mint a korábbi változatokban, hanem egész múmiainvázióval. Imhotep zombimozgású papjai mellett feltűnnek a lélegzetelállítóan gyönyörű és ugyanakkor félelmetes óegyiptomi katonák is, ritkán látni róluk ennyire valósághű ábrázolást. A múmia visszatérben pedig Imhotep életre keltésekor a British Museum összes múmiája „mozgásba lendül”.

 A fáraó testőrei, akik Amon-Ré könyvének engedelmeskednek

Imhotep nem túl szimpatikus, de igen lojális papjai

Jerry Goldsmith zenéje egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek, és mindenképpen érdemes többször meghallgatni. A látvány és a zene dallamvilága tökéletes összhangban van egymással, és bármikor képes minket visszarepíteni Hamunaptrába.

Zárásként még egy apróság. Amikor először láttam a filmet angolul, megütötte a fülem egy szó. Nem voltam benne biztos, hogy csak azt hallom, amit hallani akarok, vagy valóban jól hallottam, mit is mondtak. Később kiderült, hogy ezzel a hallucinációval nem vagyok egyedül, és valójában nem is hallucináció. Azonban csak az eredeti angol változatban élvezhető igazán, amikor Beni Gabor azt mondja a hajnalra várakozó, türelmetlen amerikainak: „Patience my good barátom, patience” (Türelem jó barátom, türelem). A magyar fordításban ez teljesen elvész, de például a spanyol változatban a barátom szót átvették, igaz „baratam” lett belőle.

A múmia 1999-es visszatérése kétségtelenül a filmtörténet egyik legmeghatározóbb pillanata lett, és méltán nevezhető a múmiafilmek királyának.

(1) A név ezúttal is a már korábban felhasznált magyar átírásban szerepel, habár a filmben Ankh-sun-amun változatban használják.

(2) A Hamunaptrában rejtőző kincses kamrát nagy valószínűséggel Boleszlav Prus A fáraó című regény ihlette, amelynek egyik fontos történeti eleme az Amon-papok által felhalmozott arany felkutatása.