Légoltalmi ABC 1939

"Őrizd meg gondosan nem tudhatod, mikor lesz szükséged reá."

 "LL - avagy Légoltalmi Liga"

1939. májusában jelent meg a Légoltalmi Liga tájékoztatója a Légoltalmi ABC. Felhívnám mindenki szíves figyelmét arra, hogy négy hónappal a háború kitörése előtt. A Légoltalmi Liga kiadásában jelent meg egyébként a Riadó! című kiadvány is, melynek reklámra itt is megtalálható, és amiről korábban már volt szó.

Amit a légoltalomról tudni kell minden civilnek

 az egyszerű családapáktól a házmesterekig

A 64 oldalas könyvecske számos tudnivaló található például a gáztámadás esetén szükséges teendőkről, hasznos tanácsokról a tűzoltástól a tartalék ivóvíz- és élelmiszerkészletekig tárolásáig, illetve a sebesült ellátásról, a szükséges felszerelésről, mint gázálarc és a légoltalmi acélsisak.

 A gázálarc szakszerű használata

Európa nyilván készült a háborúra, de mi láthatóan mindenképpen, és a német újságból már ismerős felségjelzési kisokos is szerepel a kiadványban, hogy az ember tudja, mi is száll el a feje felett.

 "Régi idők szép emlékeképen

Messerschmittek szálltak át az égen."

A Légoltalmi ABC érdekes kordokumentum, ami ma is hasznos lehet, elsősorban történészek számára.

A fekete múmia átka - Rejtő után szabadon

Bár számos Rejtő-regénnyel büszkélkedhetünk Rejtő-filmünk nincs túl sok. A képi szürrealizmus és a nyelvi játékok megfilmesítése nagy kihívást jelent a rendezők számára, melynek általában több-kevesebb sikerrel tudnak csak megfelelni. A 2015-ben készült A fekete múmia átka áll talán eddig a legközelebb ahhoz a világhoz, amit Rejtő Jenő festett elénk. Madarász Istinek láthatóan sikerült az, amivel korábban mások hiába is próbálkoztak.

Egy múmiás történet - múmia nélkül

A film Rejtő Jenő: A detektív, a cowboy és a légió (1942) című kisregényéből készült, ami a ponyvaírás rejtelmeibe enged bepillantást. Az alapként szolgáló történetet kissé fel kellett tupírozni, hogy mozi készülhessen belőle, amit jellegzetes Rejtő- és az adott kor irodalmi életének toposzfiguráival és persze a jól ismert idézetekkel, jelenetekkel vittek véghez. Így nem csupán a ponyvaírás kapta meg a maga kritikai észrevételeit, de a könyvkiadók és a széplelkű szerzők is, és nem csak azt tudhatjuk meg, hogyan lehet gyorsan krimit írni - pont olyat, mint a Belphegor - , de azt is, mi az a keménykötéses-kór.

Maga most két óra alatt megírja élete első regényét!

A kávéházi izgalmakban és humorban bővelkedő eseményekhez kiváló szereplőgárda társul. Főhősünk, a Specialista, aki minden műfajban otthon van, és éppen most adta ki verses kötetét: Schied Zoltán, írótársai - mind zseniális karakter -: Kovács Lajos, Hajduk Károly, Józsa Imre és Vásári József. A furmányos Örmény, aki a cselekményt kavarja - akár Piszkos Fred a málnaszőrt - Haumann Péter, írónak készülő gyermeke pedig Molnár Gusztáv. Főgonoszunk, aki kiadótulajdonos is egyben Szervet Tibor, és a naiva, akiért a harc folyik Radnay Csilla. Találkozhatunk a bukott szerzővel Tamási Zoltán személyében, és sikeres, nagy szerzővel, Hegedűs D. Gézával, valamint a Fülig Jimmy "bravúrjait" idéző pincérrel: Nagy Péter.

Helyszínünk pedig mindössze az Abszint nevű kávéház, ami a fantáziának köszönhetően lehet akár dél-amerikai dzsungel, vadnyugati kocsma vagy légiós kantin.

Kapható DVD-n!

A film valamiért nem lett agyonreklámozva és a kritika is alaposan lehúzta. Mondjuk tény, hogy nem egy amerikaii stílusú nézünk ki a fejünkből mozi, itt sajnos figyelmi, sőt, még gondolkodni is kell, és aki nem tanult irodalom órán eléggé, annak nem sok babér terem - lásd Kosztolányi és a sárga tinta -, holott még néhány modern poént is belecsempésztek a készítők - Alkonyat vagy A hétlövetű éjszakája, mint Clint Eatwood összes a Piszkos Harrytől a makaróni westernig vagy a zseniális névválasztás: J. F. K.. Külön pontot érdemel, ahogyan beleszőtték a végkifejletbe Korcsmáros Pál képregényeit, mintegy emléket állítva a képzeletbeli nagy szerzőpárosnak.

"Warinsnek estére meg kell halni!"

"Warins még él?"

A fekete múmia átka érzékletesen adja vissza azt hangulatot és miliőt, ami a Rejtő-regények keletkezésében szerepet játszott. Nem követi el azt a hibát, hogy túl sok mindent akarna egyszerre, kiválasztott egy szegmens, és azt mesterien celluloidra vitte. Több hasonló képi világú és hangulatú filmre volna szükség, és mint a példa is mutatja, meg lehet csinálni.

Jouvain: Az elveszett közlegény

2014-ben adta ki a K. U. K. Kiadó Az elveszett közlegény című opuszt alcímként P. Howard vagy Charles Lorre? kiegészítéssel. A mű megjelenése nagy port vert fel - már amennyire irodalmi alkotás manapság erre képes - legalábbis a P. Howard-rajongók körében.

Mi a legszembetűnőbb hiba a borítón az olvasók szerint?

A Márki nem viselt se zoknit, se cipőt!

Az előszó maga is hosszan taglalja a szerző kilétének esélyeit, és végül Kiss Ferenc képregényíró szakmai ítéletét elfogadva megállapítja, hogy inkább Nagy Károly, mint Rejtő Jenő húzódhat meg a titokzatos álnév mögött (Jouvain). Szerényen jegyzem meg, ha kérdéstől gyötrődő személyek valamelyike is vette volna a fáradságot, hogy annyi légiós regényt elolvas Kockás Pierre tollából, mint P. Howardtól (9), ezt ő maga is el tudta volna dönteni, vagyis nyilván való, hogy egy jól irányzott marketingfogás állhat a háttérben. A két szerző stílusát ugyanis messze nem olyan nehéz megkülönböztetni egymástól. Mellesleg Nagy Károlyt Rejtő-epigonnak nevezni finoman szólva is sértés, bár hasonló iróniával szemlélték az életet, hasonló zsenialitással bántak a magyar nyelvvel - melyet számos állítólag szépirodalmi szerző megirigyelhetnek -, sőt, még a végzetük is hasonló. Két ragyogó kortárs elmével van dolgunk, akiket nem szép dolog az utókortól, hogy összehasonlítgat. Megjegyzem, a Rejtő-fanok nem ennyire szigorúak, és az effajta megjegyzések általában a műveket éteri távlatból szemlélő "irodalmárok" teszik.

Hiba volt továbbá az előszóban Hegedűs Gézára hivatkozni, aki minden más tárgyban kiváló kritikai észrevételekkel szolgál, de a sikeres, ám korán elhunyt kortárs szerző megítélésében eléggé elvakult, mondhatni átüt sorain a féltékenység. Állításai egy részéről mára bebizonyosodott, hogy csak városi legendák, és Rejtőt Cervantessel összemérni épp olyan irreleváns, mintha Hegedűst például Merle-hez hasonlítanánk a virágirodalom tekintetében. Szóval csak óvatosan a töltényekkel!

Kockás Pierre Kiss Ferenc "tollából"

Visszatérve Az elveszett közlegényhez, a történetben számos rejtői elemre bukkanhatunk. Főhősünk, a Márki, mintha Senki Alfonz és Galamb ikertestvére volna - más rajongók bizonyára más főhősöket vélnek benne felfedezni -, nem is beszélve Tuskóról és a többiekről. Talán ez ültette el a kétely magvait az elemzőkben, bár sokak szerint már a címválasztás kizárja P. Howardot a szerzők képletes sorából.

"(A Márki) Bízott a jó szerencséjében, amely már nem egyszer kimentette az életveszélyes helyzetekből, amikor már csak egy hajszál választotta el a haláltól.

Mert egy hajszálon sok minden múlik. Még az is, ami késik.

Most is így történt.

Tudniillik az őr hirtelen megbillent, mert valaki hátulról kitépte egy hajszálát..."

Az ehhez hasonló fordulatok nyilvánvalóvá teszik, hogy a regény Nagy Károly stílusában íródott. Ha viszont tovább szeretnénk misztifikálni a dolgot, azt is feltételezhetjük, hogy egy harmadik személy áll a háttérben, aki kiváló stílusérzékkel rendelkezik, és ki akarta próbálni tehetségét ebben a műfajban.

De koncentráljunk a lényegre! Kaptunk egy jó kis kalandregényt - még ha a borító nem is a legütősebb -, amit bármikor elővehetünk a metrón vagy a buszon.

Valahol itt kezdődik egy jó borító

Ajánlott linkek:
https://olvassbele.com/2014/04/17/az-ellopott-szerzo-jouvain-az-elveszett-kozlegeny/
http://artiq.hu/rejto-vagy-nem/

Adele és a múmiák rejtélye

A múmiák göröngyös mozitörténetéhez tartozik, de kissé más jellegű az eredetileg képregényként megjelenő Adele és a múmiák rejtélye című francia film (2010 - a képregény kiadási éve 1978), ami távol áll a horror műfajától inkább a kalandfilm és fantasy határán mozog. Luc Besson mesterien keltette életre Jaques Tardi figuráit egészen egyedi hangulatot hozva létre.

A francia borító, amely alapján a magyar is készült...

 ...és a spanyol magával Ramszesszel

Történetünk a századelőn játszódik, főhősnője Adele Blanc-Sec - beszédes családnév, ami nyilván a hölgy stílusára utal, ami olykor valóban elég száraz - egy talpraesett, kissé szarkasztikus fiatal újságírónő, akinek ezúttal egy pterodactylus és pár múmia keresztezi az útját. A történetben szereplő múmiák kivételesen a "jó" oldalon állnak, és igen kiváló a modoruk. A legkevésbé sem rémisztőek, bár a mágia és misztikus nem áll távol természetüktől, és jelenlétük, karakterünk inkább humoros, mint félelmetes.

A kritikusok egyébként alaposan szétszedték a filmben szereplő történelmi utalásokat, tárgyakat, és részletesen listát készítettek az állítólagos "bakikról". Tény, hogy II. Ramszesz múmiája nem egészen úgy fest, ahogy megismertük, de a film stílusába és műfajába az effajta szőrözés teljességgel felesleges, hiszen a szürrealizmus és groteszk eszközeivel élve eleve nem törekszik a valósághűségre. A történet, a karakterek és a kidolgozás pedig oly annyira egységes, minden részlet a helyén, tökéletes az összhang, hogy nemigen lehet kivetni valót találni benne, és múmiák kinézetére sem lehet panasz.

A múmiák hallják, amit hozzájuk beszélnek,

nem árt az óvatosság

A képregény-sorozat első része 1976-ban jelent meg, és 2010-ig összesen kilenc kötet került nyomtatásba. Mind a történetek, mind a képi kidolgozás emlékeztet egy kissé a belga Tin Tin kalandjaira.

Így fest egy eredeti borító

Egy oldal a képregényből

Adele Blanc-Sec

A múmia sem maradhat ki

A múmia 2017

A Brendan Fraser féle múmia-sorozat elhaló félben van, és a Hammer-korszakot immár végérvényesen felváltotta a Dark Universe korszaka. Ennek égisze alatt született a The Mummy című új alkotás, amely annyira friss, hogy még szinte ropogós - Tom Cruise-fanok és azok, akiknek tetszett a film, most lapozzanak gyorsan egy másik virtuális oldalra.

2017

Hol is kezdjem?

A forgatókönyvön és a képi megoldásokon erősen érezhető volt a '99-es film és a Talos, valamint a Dracula 2000 és a X-men széria hatása, de biztosan akadtak benne eredeti elemek is. Dr. Jekyll figurája ugyan új színfoltnak számít a múmia-filmek világában - akárcsak a vámpírok -, de a zombi-hatás egy kissé visszavetette a színvonalat és a kereszteslovagokat se lett volna annyira szükséges beleerőltetni a sztoriba - Indiana Jones utánérzés.

Múmiánk ezúttal egyébként alulmúlta önmagát, és bár ez egyéni ízlés kérdése, de a markáns arcú, csontos női gonoszra a "beautiful" jelző kissé tán erős, a "nice" jobban megfelelt volna. Tény, hogy friss szemszögből lett megalkotva, és az Ördögűző biztosan a rendező kedvenc filmélménye lehetett, mert a múmianő mozgása eléggé démonira sikerült - csábításról szó sem lehet, de ha valakit kipécéz magának, nincs kegyelem. A Tom Cruise által megformált karakter sem járt jobban. Igazából nem is nagyon tudom milyen, és mit akarhattak vele, főként a végszó után. Igaz, Cruise legsikerültebb alakítását nem itt, hanem az Interjú a vámpírralban nyújtotta, de ott is sokat dobott rajta a spanyol szinkron. Kicsit úgy tűnik, hogy Cruise és a dr. Jekyllt alakító Russell Crowe volt a film húzó ágazata - plusz a látványelemek. És ott van még a szöszi doki, aki lassan már idegesítő viszont kötelező kelléke az amerikai filmeknek.

A szándékos vagy szándéktalan áthallások sűrűjében azért egyetlen pontra felhívnám a nagyérdemű figyelmét: amikor Mr. Hyde éppen Cruise-t gyepálja, a háttérben pedig a szöszi okoska verekszik, előkerül a '99-es filmből jól ismert Book of the Living - mondjuk nem látni túl hosszú ideig.

Igazából egyetlen szereplő sem akadt, akiért izgulni lehetett volna, de a film során tönkre vágott régészeti emléknek szánt igen művészi díszletekért kár. Szóval szuperül meg van csinálva, csak semmi nincs benne, amiért még egyszer megnézném. Remélem, folytatása nem következik, de van egy olyan sejtésem, hogy még is...

A készítőknek pedig zárójelben jegyezném meg, hogy a holtak - vagy ha úgy jobban tetszik, a halál - istene Anubisz és nem Szet, aki a káosz istene.

Blood from the Mummy's Tomb avagy egy múmia, ha nőnemű

A múmia karakterek oly annyira összeforrt Imhotep alakjával, hogy szinte reflexszeren feltételezzük, hogy csak hímnemű lehet, pedig a horrortörténetekben a gonosz főpapnők éppoly előszeretettel riogatnak, mint a főpapok. A Hammer B-kategóriás horrorok egyik kiemelkedő, bár kevésbé ismert alkotása, a Blood from the Mummy's Tomb (Vér a múmia sírjából 1971) éppen a gyengébbik nemre alapozza történetét.

Borzongás klasszikus múmia nélkül

A film Bram Stoker A hét csillag ékszere (The Jewel of the Seven Stars 1903) - by the way a Kis göncöl csillagkép - című regénye alapján készült, és pár hasonlóságot mutat is az agyonrágott Drakula-történettel.  Itt is van elmegyógyintézet szadista ápolókkal és furcsa őrültekkel, de ami még lényegesebb főkarakterünk ezúttal is egy nő - mert ne feledjük, a Drakulában is Mina volt a valódi (fő)hős(nő). A múmia ezúttal azonban egy gonosz papnő, aki igyekszik újjászületni, és mivel elég erős akarattal rendelkezik, körülötte csak úgy hullanak a mellék- és főszereplők - mint a Jonathan Harperre kísértetiesen emlékeztető hősszerelmes is. A nevezetes ékszer pedig egy gyűrű, ami magában hordja a "hét csillagot" és Margaret végzetét is.

Terát, a papnőt és Margaretet, modern reinkarnációját Valerie Leon játszotta, aki pár Folytassában és két Bond-filmben is aratott. Leon külső adottságait, nőiességét mesterien kihasználja ebben a szerepben és kétségtelen, hogy a film lényegében erre épül.

Az alul öltözött naiva...

avagy a rafinált női gonosz

Kezdetben úgy tűnik - mint általában -, hogy a tudósokból álló okkult társaság irányítja Tera újjászületését, de mint a gonosz megidézésekor általában várható, végül persze kiderül, hogy valójában Tera irányította őket. A társaság tagjai közül James Villiers nevét érdemes megjegyezni, bár nem túl eredeti figurát alakít, azt viszont igen stílusosan. Nem annyira jelentős szerepet kapott, de később egy Sherlock Holmes- és egy Poirot-epizódban is feltűnik még Rosalie Crutchley.

Az egyiptomi háttér megalapozottsága majdnem jeles, bár a jelentős szerepet játszó macskaszobron még lehetett volna alakítani, mint ahogyan a trónus két oldalát díszítő őrök arcán finomítani, de a falfestményekre nem lehet egy szavunk se. Külön pontot érdemel viszont Tera fejdísze, ami pár nem egészen autentikus, de igen látványos, akárcsak a kosztüm többi része.

Tera kígyókkal ékített fejdísze 

A teljes Tera-kosztüm

Tera figurája alapozta meg a horrorfilmekben a női gonosz figuráját, és talán nem tudatosan, de részben szerepet játszhatott Anna Rice a vámpírkrónikákban szereplő egyik teremtménynek, Akashának létrejöttében. Igaz, Akasha óegyiptomi vámpír és nem múmia, de gonoszságban nem marad le társnője mögött és a belépője is igen hasonló.

Aaliya Akasha szerepében

A kárhozottak királynője (2002) című filmből

És ha már az óegyiptomi gonosz női alakok  designe-ánál tartunk, nem maradhat ki a 1999-es mozi Ank-su-namunja sem, aki a nyitó jelentben inkább kosztümtelenségével kelt feltűnést, hiszen amit visel, légyegében a bőrére van festve - férjek szempontjából igen praktikus viselet, rögtön látni, ha valaki hozzáért az asszonyhoz. Ank-su-namunt a venezuelai származású szupermodel, Patricia Velasquez formálta meg.

Nem egy ártatlan lótuszvirág, már elsőre látjuk...

...viszont a filmszakmába a legismertebb női múmia

Ehhez a női egylethez csatlakozott idén (2017) Sofia Boutella algír model, aki a soron következő múmia-film aktuális gonosza. Bár ez nyilván ízlés kérdése, de a jelmeztervezőknek köszönhetően nem igazán sikerült a hölgynek felzárkóznia a társasághoz sem óegyiptomi sem múmia mivoltában, hiányzik belőle mindaz az elegancia és nőiesség, ami elődeiből sugárzott.

Jó-jó, de valahogy nem az igazi

Inkább Ördögűző-style, mint klasszikus múmia

Jobb, ha engedjük őket egy kissé pihenni...

Rejtő Jenő: Drótnélküli gyilkosság

Egy a magyar krimiirodalomról szóló írásban kerül említésre ez a kisregény, illetve csak az első pár sora: "Már majdnem minden együtt volt a bűntényhez: a tettesek, a hatalmas örökség és az áldozat. Csak egy holttest hiányzott. Viszont gyilkosság hulla nélkül még a technika mai fejlettsége mellett is szinte elképzelhetetlen." Nem kérdés: muszáj volt végigolvasni.

  A Világvárosi regények borítója (549.  - 1938) és Göncöl Kiadó 1988

 A Drótnélküli gyilkosság valójában egy műfaj paródia, ahogyan azt már a bevezető is sugallja. A műben szereplő tettesek ugyanis túlságosan emberiek ahhoz, hogy tényleges gyilkosságot kövessenek el.

"- Gyerekek! - mondta (Henry) - azt hiszem, én megtaláltam a drótnélküli gyilkosság nyitját. Ahogy a rádióleadó és vevő feleslegessé tette a drótot, ugyanúgy a haláltól a holttá nyilvánításig, amelyhez mindmáig mint összekötő közeg egy tetem szerepelt beiktatva, holttest nélkül jutunk el találmányom révén, amely mint 'drótnélküli gyilkosság' idővel még közkincse lehet az emberiségnek."

A gyilkosság- és a holttest nélküli gyilkosság természetesen balul sül el, és a tettesek - akiket főhősökként is tisztelhetünk - igen cikornyás utat járnak be a végkifejletig. Szóval, aki egy Agatha Christie-féle műre számít, adja fel, nem lesz fifikás detektív vagy ravasz vénkisasszony, mert ez ízzig-vérig Rejtő. Talán nem a legsikerültebb kisregénye, de mégis letehetetlen. Igaz, Az előretolt helyőrségben Rejtő már bizonyította, hogy képes vérfagyasztó jelenetre egy elhagyatott villában mindössze egyetlen gramofon és egy holttest segítségével, itt még is inkább egy könnyed úti olvasmányról van szó.

Úgy vélem, Rejtő Jenőre is igaz az, amit annak idején Dorothy Parker Scott Fitzgeraldról írt: tud rosszul írni, de rosszat soha: manapság még egy gyengébb Rejtő is kincset ér.

Drámaian groteszk

A magán könyvkiadásról - kicsit másként

A fiatal könyvügynök című regény illusztrációja

Az utóbbi pár évben kívülről-belülről megjártam a könyvkiadás rögös útját. Számtalan dráma - volt persze pár happy end is -, szenvedélyek, árulás, bűn meg minden egyéb is futott. Az alkotó szerzőnek, aki benne van, a saját bőrén tapasztalja meg a dolgokat, nehéz elvonatkoztatni és racionálisan szemlélni a körülötte és vele zajló eseményeket. Ezzel én is így vagyok, ezért megpróbáltam más kontextusba helyezni ezt az egészet, és egy nagyobb folyamat részeként tekinteni rá. Következzék tehát a magyar magán könyvkiadás rövid, de igen mozgalmas története minden szerző okulására és vigasztalására!

A magyar költő egyetlen jutalma nevének kinyomtatása

- Csokonai Vitéz Mihály

A magyar könyvkiadás korai korszakában, amikor az üres erszénnyel kóborló szerzők a mecénások jóindulatára kényszerültek bízni magukat és művüket, a cenzúra csak a kisebb gondot jelentette. Gyakran egy-egy nemes szándékkal megírt mű a nyomdák által tanúsított érdektelenség - melyet az anyagkockázat vállalás hiánya jellemzett - következtében nem került nyomtatásra, míg a lelkes olvasók között kézirat formájában keringett - mint Bessenyei György esetében is.

A kiegyezésig (1867) a szerzőknek - és így a kiadóknak is - igen szerény számú olvasótáborral kellett számolniuk, ez még a századfordulón is csak néhány tízezer főt jelentett, ami szintén hátráltató tényezőnek számított. A kiadók, könyvesboltok száma sem volt kimagasló és a Pallas Lexikon később a maga 280 000-es eladási indexével - mely a kötetek összességére értendő - egyedülálló rekordot döntött, átlagnak címenként - optimális esetben - a 3-4 000 példány számított. A kiegyezés után, de főként az 1872-es Ipartörvény bevezetését követően - ami feloldotta a céhes kötöttséget, így új távlatokat nyitott a könyvértékesítésben is -, élte első virágkorát a magyar könyvkiadás. Számos neves kiadó alakult meg vagy át, mint az Athenaeum, a Franklin Társulat (elődje a Landerer és Heckenast), a Révai, vagy a Szent István Társulat, illetve a Singer és Wolfner. Ugrás szerűen megnőtt a könyvesboltok, antikváriumok száma, és új értékesítési stratégiák jelentek meg, mint a részletfizetési-rendszer, ügynöki rendszer, a bizományos árú fogalma vagy a kolportázs-kereskedelem (ponyva irodalom), ezzel azonban a szerzők sorsa is megpecsételődött.

"A könyvterjesztésnek ez az új formája a kortársak egy részéből élénk kritikát váltott ki. Különösen az írók sérelmezték, hogy a kiadókat nem érdeklik a részletfizetésre - terjedelmük és jellegük miatt - nem alkalmas egyes kötetek... A könyv tehát a kiadók részéről pusztán árunak minősült."*

A jogdíjakkal kapcsolatos kérdések rendeződése is erre az időszakra tehető, jogi formában 1884-ben került meghatározásra a publikáció és a szerzői honorárium. Előtte azonban számos neves költőnk és írónk járta meg a könyvkiadás bugyrait - Dugonics András Etelkájának is megvolt a maga kálváriája, de Táncsics Mihály se járt jobban. A XVIII. században is elterjedt volt a prenumeráció, vagyis az előfizetők gyűjtése, ami a maihoz igen hasonló helyzetbe kényszerítette a szerzőket, de a XIX. század első felében ez a "tudós koldulás" kiment a divatból, sőt! 1837-ben a Vasárnapi Újság egyenesen elítélendőnek tartotta az effajta kéregetést vagy ha egy szerző házal a saját, már kinyomtatott könyvével.

A kiadók egyre növekvő száma ellenére természetesen a magán könyvkiadásnak is meg volt a maga divatja, de a századfordulón ez inkább a vagyonosabb, iskolázottabb társadalmi osztályra volt jellemző.

Az újság és könyv idővel úgy összefonódott,

mint a kávéház és az irodalom

A két háború között a helyzet merőben sokat változott. A nagyobb kiadók mellett a kisebbek úgy tudtak fent maradni, hogy specializálódtak, és ekkor már a könyvek egynegyede magánkiadásban látott napvilágot. A magánkiadás akkori formája nem sokban különbözött a maitól - azért a korrektúrára, szerkesztésre jobban ügyeltek, és a nyomdák is jobban adtak a minőségre -, mégis némi romantikus idealizmussal tekintünk az akkor így megjelent művekre. Talán az idő szépíti meg a múltat, de az akkor keletkezett irodalmi regényekből, novellákból mint közvetlen forrásokból tudjuk, hogy mekkora presztízs volt egy saját kötet - természetesen verses -, még ha magánkiadás is.

Írni vagy kiadni - ezt itt a kérdés!

A háború után egészen a rendszerváltásig a magánkiadás ismeretlen fogalomnak számított - burzsoá csökevény. Mindent ötéves tervekben és párthatározatokban számoltunk, a piac, ugyanúgy, mint a kiadópaletta, szépen fel volt osztva. A kiadók specializálódtak - talán még sokan emlékeznek arra, hogy például szépirodalmat az Európa, katonai könyveket a Zrínyi, zenei könyveket a Zenemű, tankönyvet a Tankönyvkiadó adott ki. A rendszerváltás után hasonló helyzet alakult ki, mint a Nagy háború után. Számtalan kiadó (újra)alakult és lassan, de biztosan megjelent a magán könyvkiadás is: van olyan kiadó, akinek az árait több mint húsz éve nézegetem - de valahogy sosem volt szerzőbarát.

Szóval a magánkiadás ismét elérhető lett, de valójában csak a 2000-es évektől kezdett igazán feltörni, és az utóbbi tíz évben robbanásszerű átalakuláson ment keresztül. A magánkiadásra specializálódott kiadók minimális - vagy horrorisztikus - összegért árulják a nyomtatott könyv illúzióját, de csak később ébred rá a gyanútlan, tapasztalatlan szerző, hogy rengeteg pénzébe, idejébe és energiájába fog kerülni, ha el is akar adni belőle. Ez az amerikai-típusú self publishing jó lehet egy unatkozó marketingmanagernek, aki üres óráiban írogat, de egy alkotó elmének maga a pokol - ráadásul a magyar olvasó közönség meglepően sznob, mert a magán könyvkiadás "tök ciki", ott csak gagyi jöhet ki.

Szóval vagy perkálsz vagy belefulladsz - jelenleg ez a felállás és művészetről nemigen beszélhetünk. És akkor ott vannak még a "Hogyan legyél író két nap alatt?" "Hogyan legyél milliomos író?" "Hogyan írjunk jó regényt?" típusú cikkek és blogok, melyek arcpirító módon a favágás szintjére degradálják az alkotás folyamatát, nem is beszélve arról, hogy számtalan tévképzetet ültetnek el a köztudatban.

Írónak lenni nem könnyű manapság, és mivel nem pályázom szépirodalmi babérokra, megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ne vegyen komolyan a dolgot, de mivel krimiket írok, még is kénytelen vagyok véresen komolyan venni.

Száz év múlva talán kiadnak keménykötésben

*http://mek.niif.hu/03200/03233/html/kokay18.htm

Ajánlott irodalom:

http://mek.niif.hu/03200/03233/html/kokay18.htm

http://mek.niif.hu/03200/03233/html/kokay19.htm

http://mek.oszk.hu/03200/03233/html/kokay20.htm

A Sárkánycsászár sírja - "agyagmúmiák"

A Sárkánycsászár sírjában nem csupán a helyszín és némely szereplő új, de korábbi karaktereinkben is akad némi változás. A kritikusok többsége a film egyik hibájának rója fel, hogy Evelyn figuráját nem Rachel Weisz, hanem Maria Bello alakítja, de szerintem ez inkább előnyére, mint hátrányára vált a történetnek.

Együtt a család, de a helyzet nem valami idillikus

A családfő Rick O'Connell (Brendan Fraser), kissé "megemberesedett", de nem sokat változott, és még horgászni is pisztollyal jár - biztos, ami biztos -, sógora Jonathan (John Hannah) is a szokott formáját hozza - főként, ha gyémántokról van szó. A második részben még csak gyermek Alex (Luke Ford), itt viszont már felnőttként megy szülei idegeire. A jó oldalt erősíti továbbá Michelle Yeoh, aki a "jó" boszorkányt alakítja, Isabella Yeong, aki a Sárkánycsászár sírját őrzi és a Russell Wong, aki még felnégyelt állapotban is derekasan állja a sarat a gonosszal szemben. Rob Cohen, rendező egyébként már korábban is forgatott együtt Wonggal a nálunk Tomboló ökölként sugárzott (Vanishing Son) című tv-sorozatban, melyben volt alkalma jobban is megismerkedni a kínai kultúrával, amit később ebben a filmben is kamatoztathatott.

Két kiváló karakter, két kiváló színész, két kiváló harcművész:

Russell Wong és Jet Li

A rettenthetetlen és félelmetes Sárkánycsászár szerepében Jet Li, aki számtalanszor bizonyította színészi képességeit. Ezúttal ismét egy negatív karaktert formál meg, de a dolog pikantériája, hogy ellenfele Russel Wong, akivel az Öld meg Rómeót (Romeo Must Die) című filmben már összemérték tudásukat, igaz, akkor fordított szereposztásban. A történetben valójában a Sárkánycsászár ellenfele Zi Yuan, a boszorkány, Wong karaktere hozzá idomulva-simulva száll szembe uralkodójával.

 Ha a sereg egyszer megindul...

A Sárkánycsászár Imhoteppel ellentétben kezdettől fogva ellenszenves. Hatalomvágya, önzése és hiúsága okozza majd vesztét. Mestere a mágiának, kiváló harcos, de igazán emberi vonásai nincsenek. Számára ismeretlen fogalom a gyengédség, ami Imhotepben még megvolt. Birodalma és hadserege a benne tomboló kegyetlenség szimbóluma. Önimádatának kiváló példája, amikor a harci parancsot saját szobrának válláról adja ki.

A mágiának ezúttal is kulcsszerep jutott

A filmben jó néhány "áthallást" is elrejtettek a készítők. Ilyen például Jonathan "Imhotep" nevű bárja, ami egyiptomi stílusban szórakoztatja a shanghai nagyérdeműt - és kissé hajaz az Indiana Jones II-ben látható Obi Wan Clubra, ami szintén Shanghaiban "található". Hasonló módon használják fel továbbá a Sárkánycsászár hatalmas szobrát látványelemként, mint az első részben az Anubisz-szobrot. Abban viszont ez a film eltér a korábbi két résztől, hogy a szó szoros értelmében nem múmiával van dolgunk, hiszen a császár és a hadsereg is egy átok révén kerül "beagyagozásra", igaz, szerepelnek önjáró holttestek a nagy csatajelenetben - azok a halottak, akiket beépítettek a falba, köztük a Wong által megszemélyesített Ming tábornok - kivételesen a jó oldalon.

Léteznek jó múmiák is?

A Sárkánycsászár sírja monumentális, aprólékosan kidolgozott forgatókönyvvel dolgozik, számos misztikus elemet beleépített a történetbe, hiszen találkozhatunk jetikkel és ellátogatunk a titokzatos Shangri Lába is. Kissé talán több szerelmespár szerepel benne a kelleténél, de még ezt sem vethetjük a szemére. Összességében jó kis film lett, érdekes színfolt a múmiamozik világában.

A továbbiakra nézve Jonathan záró mondata izgalmas folytatást sejtett, és pár éve (2013)  még tartotta magát a Mummy 4 - The Rise of Aztec névre keresztelt projekt, melyben Antonio Banderas játszotta volna a gonosz azték múmiánkat - már ezért külön érdemes lenne megnézni -, de manapság híre-hamva sincs a filmnek, pedig egy azték (mexikói) környezetben játszódó epizód igazán ütős lehetne - ott aztán folyt a vér bőven, és tán néhány konkvisztádort is kiáshattunk volna. De reménykedjünk, hogy a folytatás nem marad el, csak hosszúra nyúlnak az előkészületek.

Amíg a készítők pihennek,

a Mummy-rajongók már szorgalmasan készítik a filmplakátokat...

...hozott anyagból, de annál lelkesebben

A Sárkánycsászár sírja - az agyaghadsereg

Az 1999-es múmiamozi második részének csúfos bukása után (2001) az alkotók kisebb szünetet tartottak és némi önvizsgálatot. Rá kellett jönniük, hogy a jó öreg Imhotepről nem érdemes több bőrt lehúzni, de nem is kell, hiszen a világ számos táján találhatók még múmiák. A harmadik rész, A Sárkánycsászár sírja így egész friss hangot pendített meg és új helyszínt hozott a klasszikus múmiahorrorfilmek történetébe.

Kína, a rejtélyek hazája

Ezúttal a legendás és félelmetes Sárkánycsászár udvarában kezdődik az előjáték. Van itt minden, amire csak egy jó történethez szükség van: halhatatlanságra áhítozó kegyetlen uralkodó, az örökélet titkát ismerő jó boszorkány, hűséges harcos, hatalmas birodalom és félelmetes hadsereg.

Az agyaghadsereg egykor festet katonái 

ma színtelen állapotban várakoznak uralkodójuk eljövetelére; 

arcvonásaik olyan élethűek, hogy szinte megszólalnak

Hadtörténeti szempontból is páratlan lelet,

hiszen megörökítette a korszakot,

így többek között ez a páncél is új életre kel a filmben

A Sárkánycsászár alakját Huang-ti (i. e. 260 - 210) császárról mintázták, aki létező történelmi személy és valóban nevéhez fűződik a Nagy fal építése, valamint a világ egyik csodájának számító agyaghadsereg, melynek feltárása még napjainkban is folyik. Huang-ti földalatti, a túlvilági életet szánt városáról is legendák keringenek, melyben higanyfolyók futnak és hatalmas kincseket, köztük egy jádepalotát rejt. Az agyaghadseregre 1974-ben bukkantak, de mára egyre bizonyosabb, hogy az eddig felfedezett termek egy hatalmas komplexum része, feltárás alatt van például egy tó, melyben bronzból megformált madarakra bukkantak.

 Huang-ti, a Sárga császár titkos kertjének madara, egy daru

Az ásatás a kínai kormányra jellemző nehézkesség miatt igen lassan halad, és időközben az is kiderült, hogy a nyilvánosság sem tesz jót a leletegyüttes állagának. Viszont számtalan tudományos - és sajnos áltudományos - könyv jelent meg erről a csodáról, és láthatóan az írók és filmesek fantáziáját is igencsak megmozgatta - erre kiváló példa A Sárkány éve (2001) című film, ami a Szun Vu Kung, a Majomkirály legendás alakjától a Nyugati utazáson keresztül egészen az agyaghadseregig vezeti a nézőt.

A kínai kultúra esszenciája

Visszatérve a lenyűgöző agyaghadsereghez, ebben a tárgyban magyar nyelven John Man A terrakotta hadsereg című könyvét érdemes elolvasni, aki számos az ázsiai történelemmel foglalkozó könyvéről ismert (Dzsingisz kán, A kínai Nagy fal, Az utolsó szamuráj). Man olvasmányos stílusa, tényszerű, lényegre törő megállapításai, melyeket személyes élményeivel és tapasztalataival egészít ki szinte letehetetlenné teszik a könyvet.

Tényszerűen és stílusosan a világtörténelem
egyik legnagyobb rejtélyéről

Az agyaghadsereg katonának arcvonásait  a mesterek élő emberekről mintázták, így nem véletlen, hogy olyan "élethűek". Furcsa ellentmondás azonban, hogy míg az arcok olyan tökéletesre sikerültek, a test többi része eléggé sablonos. Ennek igen egyszerű magyarázata van, egységes formákból gyorsabb volt létrehozni a sereget.
Az álló helyzetben sorakozó lándzsás gyalogosok mellett jellegzetes alakja a térdeplő íjász és a gyakran túlmisztifikált tisztek figurái.

 Térdeplő íjász

Feltehetően így "festett" eredetileg

Néhány festett állapotban megmaradt darab alapján

sikerült rekonstruálni az eredeti színpalettát

A nevezetes tábornokok egyike:

 kéztartásukban sokan misztikus üzeneteket vélnek felfedezni

A hadsereg nem csupán gyalogosok és íjászok tartoztak, de lovasok, futárok és harci szekerek is. Az agyaglovak megjelenítése éppolyan drámai és életszerű, mint a később előkerült madaraké. Az alábbi harci szekér kissé átdolgozott formában a film cselekményében is fontos szerepet kap majd, és tagadhatatlan, hogy az egyik legizgalmasabb, legjobban megszerkesztett jelent is ezekhez a paripákhoz kötődik.

Játéklovak vagy démoni patások?

És most lássuk, hogyan kel életre a legyőzhetetlen agyaghadsereg!