Hannibal ébredése – csipkebogyó és majonéz

A Hannibal-sorozat – reméljük, nem – utolsó darabja a 2007-ben bemutatott Hannibal ébredése (Hannibal Rising), amely merőben eltér az előző három mozifilmtől. A fiatal Hannibálról szóló történet az Egyesült Államokban nem igazán aratott sikert, a nézők és a kritikusok egyaránt „lehúzták”, holott éppen az a film erénye, amit leginkább kifogásoltak. Két legnagyobb „hibájának” általában azt tekintik, hogy a már megszokott módon nem Anthony Hopkins játszotta Hannibal Lectert – bár ez józan ésszel abszolút érthető, hiszen nincs az a sminkes, aki a mesterszínészből tizenéves fiút lenne képes "faragni" –, valamint az, hogy a film sokkal inkább európai ízlés szerint készült a sajátos – nevezzük most így – happy end ellenére is. Mindazok, akik a Hannibal-trilógia szemszögéből közelítik meg ezt az alkotást, csalódni fognak, viszont, ha képesek ettől elkülönítve szemlélni, egyedülálló élményben lesz részük.

A film alapjául szolgáló könyv 2006-ban jelent meg alaposan felcsigázva a folytatásra éhes rajongók kíváncsiságát. Thomas Harris regénye kiváló alapnak szolgált, és a moziváltozatnak sikerült a könyv dramaturgiai hiányosságait, valamint baklövéseit is megoldania. A vásznon megjelenő karakterek sokkal érettebbek, mint a regény lapjain megjelenők, ahogyan a cselekmény is összeszedettebb, jóval gördülékenyebb. Viszont az eredeti mű sok olyan kiegészítő információval szolgál, amelyek nélkül jó néhány apróság rejtve marad, kevésbé érthető, nem elhanyagolható ugyanakkor a történelmi háttér kidolgozását megelőző hosszas kutató munka sem. A forgatókönyv szójátékokban gazdag párbeszédei szintén ebből a szövegből nőtték ki magukat, bár gyakran elég nehéz akár magyarul, akár más nyelven pontosan visszaadni a fiatal Hannibál és Popil közt lezajló szócsaták fordulatait – ezért aki teheti eredeti nyelven is nézze meg a filmet.

Peter Webber rendező (Lány gyöngy fülbevalóval 2003) elég sötét tónusú és a Hannibál Lecterre olyannyira jellemző morbid humorral fűszerezett hangulatot teremtett. Számtalan rejtett szépség van a filmben, és nem csupán átvitt értelemben, bár gyakran az elénk táruló fenséges természeti látvány néhány percen belül véres drámák színhelyévé válik. Mindezt pedig csak fokozza a japán szemléletmóddal átitatott vonulat, amelyet fiatal főhősünk kevésbé meglepő módon és igen hamar elsajátít. A látvány mellett az Ilan Eshkeri által komponált zene is tesz róla, hogy még véletlenül se érezzük magunkat biztonságban, és hogy a megfelelő pillanatban teljes mértékben azonosulni tudjunk Hannibal Lecter zaklatott lelkiállapotával.

Hogy történetünkben valójában ki a jó és a rossz, az attól függ, éppen kinek a szemszögéből nézzük az eseményeket. A fiatal Hannibal története persze egy behaviorista iskolapélda, amely azt igyekszik alátámasztani, hogyan jutott hősünk oda, ahol A bárányok hallgatnak filmkockáin először megpillantottuk - konkrét és elméleti síkon is.

Az abszolút pozitív pólus természetesen Popil (Dominic West), a folyton gyötrődő, akut lelkifurdalásban szenvedő rendőrtiszt, aki szinte már meseszerűen jó karakter. Igyekszik megvédeni Hannibalt saját magától, a benne levő szörnyetegtől – mi már tudjuk, hogy hiába –, és valamennyire az apaszerepét tölti be a fiú életében, leszámítva azt apró bökkenőt, hogy Lecternek ilyen minőségben nincs rá szüksége. A negatív pólus a Grutas vezette SS-különítmény – eléggé sablonos megoldás megint őket előhúzni a bűvészkalapból, de egy amerikai szerzőtől talán más nem is nagyon várható –, akik a múltban és a jelenben is mindent elkövetnek, hogy jól megutáljuk őket. Egyetlen kivétel ebből a társaságból a családja és volt bajtársak között őrlődő Kolnas, akit az általában mellékszerepeket alakító Kevin McKidd (Mennyei királyság 2005, Max 2000) személyesített meg. A történet meghatározó női karaktere Hannibál nagynénje, a japán származású Lady Murasaki (Gong Li), a rejtélyes és titokzatos, ugyanakkor határozott asszony, Hannibal viszonzatlan szerelménk tárgya. Murasaki, akiről megtudjuk, jól bánik késsel és karddal egyaránt, gyakran nőiességét veti latba, hogy elterelje a figyelmet, vagy megakadályozza az éppen kitörni készülő katasztrófát, de ez végül sajnos kevésnek bizonyul. A titokzatos japán hölgy sorsa a filmvásznon eléggé lezáratlan marad, és úgy tűnik a nézőnek, hogy Popilhoz fűződő románca végül beteljesedik, míg a könyvben ezzel szemben kurtán-furcsán visszatér Japánba, ősei földjére – e két megoldás közül ki-ki lelkületének megfelelően kiválaszthatja a neki tetszőt.

Nemcsak George Lucast ihlették meg a szamurájok,

de Hannibal Lectert is - bár nem olyan osztatlan sikerrel -

Zárójeles megjegyzés zárójel nélkül: a történetnek csak jót tett az enyhe japán fűszerezés, mind a képi világot, mind a pszichológiai hátteret nézve.

És Hannibal? Nos, kétségtelen, hogy Hannibal Lecter kissé különös fiatalember, keveset beszél, inkább csak figyel, de ha megszólal, annak súlya van. Nagyon nehéz nem azonosulni ezzel a karakterrel, és bármennyire is tudjuk, hogy a gyilkosság bűn – vallási és jogi értelemben is –, nem igazán jut eszünkbe elítélni azért, amit tesz – a hogyan az már más kérdés. A fiatal Hannibal morális mércénken valahol Popil és Grutas között helyezkedik el; ő át meri lépni azt a határvonalat – bosszút áll az őt ért sérelmekért –, amelyet Popil soha, de képtelen lenne érdekből vagy puszta szórakozásból – és nem szenvedélyből – ölni, ahogyan azt Grutas teszi. Anthony Hopkins magasra tette a mércét a korábbi Hannibal-filmekbe, de Gaspard Ullielnek (Le dernier jour 2004, La princesse de Montpensier 2010) sikerült megtartani a szintet, sőt! A fiatal francia színész, aki korábban már többször is bizonyította tehetségét, Hannibalként méltó utóda Hopkinsnak. Hátborzongatóan jó alakítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a figurát megkedveljük, és mindvégig érte izguljunk, hiszen sajátos értékrendszeréből kifolyólag egy idő után már nemcsak Grutas, de Popil elől is kénytelen menekülni.

A történetet végigkísérő német gyermekdal (Ein Männlein steht im Walde…) pszichológiai elemzése külön tanulmányt érdemelne, mint ahogyan a dalban szereplő csipkebogyó-metafóra sajátos felhasználása is, amelyből talán a Dortlich által „viselt” vérvörös kabátka a legemlékezetesebb. Az viszont garantált, hogy ha ezek után bárhol csendül is fel, a hideg fog futkosni a hátunkon.

A votre santé! - később váltsunk Bonsoirra -

És hogyan kerül ide a majonéz? Nos, az majd a filmből kiderül.

Ps: 2017. 01. 28. Eddig angolul, spanyolul és franciául láttam, de megnéztem magyarul is. A fordítás nem túl jól sikerült, a poénok nagy része meghalt vagy tönkre vágták (lásd többek között guilty knowledge). A szinkron szódával elmegy, de lehetett volna jobb is. A legsiralmasabb Hannibal magyar hangja és a Grutas-különítmény, ami sajnos eléggé visszaminősítette a karaktereket. Ejnye-ejnye! Ezen vacsora előtt még nem ártana csiszolni!

Következik: Hannibal - sorozat: Előhang(szál)