Signal Magazine

Signal - jelzés, jeladás a szótár szerint, de valójában nem is volna szükséges lefordítani.

 A Signal címlapja (1942. szeptember 2.): kitekintés

A Signal - semmi die, der, das - a Wehrmacht kiadványa volt, 1940 és 1945 között jelent meg. A németen kívül a megszállt területeken és a szövetségi országokban is terjesztették, akárcsak a Der Adlert. Egyéb hasonlóság is akad a két magazin között: a Signal is két hetente jelent meg több nyelven - nem hivatalos források szerint 30 különböző nyelven -, fénykorában 2,5 millió példányban. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban 1941 decemberében került piacra. Az utolsó szám a '45-ös év 6. számának egyetlen svéd példánya ismert.

Katonaélet:

nem pazaroljuk az időt az evésre, munka közben is megy már

A Signal 40 oldalas kiadványai a Der Adler és a Die Wehrmacht tematikáját követve a fronton szolgáló katonák mindennapjait, hadi eseményeket, fegyvereket, taktikai tanácsokat tartalmaztak, de társaival ellentétben a képanyagra fektette a hangsúlyt, oly annyira, hogy számonként legalább 12 oldalnyi egész oldalas színes képeket tartalmazott, ezzel "überelve" minden korábbi kiadványt. Mellesleg a Signal képeit a mai napig felhasználják a különböző könyvek és újságok.

Motoros járőr, ahogy korábban még nem láttuk: színesben

A Signal bemutatja: Afrikakorps avagy harc a homokkal

- Achtung! az nem egy háborús filmből kivágott jelenet, hanem eredeti felvétel -

És ha már Afrikakorps, akkor nem mehetünk el csak úgy a "Wasser in Afrika" című majd három oldalas cikk mellett sem. Szívem szerint idemásolnám az egészet, de inkább csak mazsolázom a képek közül. Talán a kissé Rejtős hatás miatt ragadott meg annyira, nem tudom.

 A víz útja: íme, akik "palackozzák"...

 

 ... és aki szállítja...

 ... majd aki megissza

A Signal bővelkedik családcentrikus híradásokban. Ebben a számban például kastélyban üdülő árvákat láthatunk, színesben pedig egy junge Frau örvendezteti meg a férfi olvasókat, aki éppen gyümölcsöt szed. Természetesen nem hiányozhat A hős katonáink a nagyvilágban rovat sem. Ennek apropóján kis hazánk is belekerült a szeptemberi számba.

A felirat szerint némi "Czardas" esete forog fenn,

de jó lesz nekünk a csárdás is

- egy jóképességű pulit azért hiányolok a képről -

Hirdetések is szép számmal akadnak a gyógyszertől az írógépig. Franz Schubert pedig szemüveges reklámoz - a halkonzervet még érthető lenne, de a szemüveg.

 Harisnyareklám vagy burkolt erotika - 70 den piros keretben

A kultúra sem maradhat ki! Ezúttal viszont nem elégszünk meg dívák, színészek fényképeivel és a német művészet nagy alakjainak felelevenítésével. A Tengelyhatalmi Zeneakadémia új tehetségei is helyet kapnak.

Tehetségeink a német és olasz hadseregben

 De nem kell mindent olyan komolyan venni...

Der Adler - 1943. June 29.

Képek 1943 júniusából

Egy kis légi felderítés: Bone kikötője a háború előtt...

... és alatt

- a lebombázott épületeken túl a hadi hajók is megszaporodtak a part mentén

Egy csésze - akarom mondani pohár - pótkávé termoszból a háború forgatagában

Jelen korunk hősei...

... és a jövő nemzedéke

Pilótaromantika a háborútól távol

Akiről a magányos pilóta álmodik

- Brigitte Horney a birodalmi filmművészet egyik meghatározó alakja,

és bár nem tartozott a Párt üdvöskéi közé,

a háború után hosszú évekig nem jelent meg a vásznon;

később két Derrick-epizódban is újra láthatta a közönség -

Némi humor: a hét vicce a vakrepülésről

Die Wehrmacht - magazine

Die Wehrmacht - fejléc

A II. világháborúban kiadott propaganda újságok skálája igen széles, és minél jobban belemerül az ember ebbe a témába, annál inkább az az érzése, hogy a felfedezésre váró anyag mennyiség egy végtelen óceán. A Die Wehrmacht egérrágta, kissé megviselt példánya furcsa túlélőként tárja elénk a világot a III. Birodalom szemüvegén keresztül.

Unsere Wehrmacht - minden nehézséget legyőz a bajtársiasság

Igen kevés adatot sikerült előásni erről a kiadványról. Annyi bizonyos, hogy 1936 és 1944 között jelent meg. Kiadása ás szerkesztése1938 februárjától egészében a Wehrmacht fennhatósága alá került. Egyes számok színes oldalakat is tartalmaztak - az itt felhasznált '41-es példány sajnos nem. 1944 szeptemberében azonban - talán a vereséget jelző ómenként - megszűnt.

Unsere Kavallerie - ritkán látott képek a német lovasságról

Az újság szerkezete megegyezik a hasonló kiadványokéval: tudósítások, hasznos információk, némi szépirodalom, viccek, hirdetések tarkítják a palettát.

Nocsak! Egy jó ismerős!

Nivea a háború szolgálatában

Jelen számunkban még maga Rommel is helyet kapott, bár a róla közölt képen nem annyira lehet felismerni. Fotók és grafikák egyaránt szerepelnek a térképek és különböző taktikai útmutatásokat tartalmazó ábrák mellett. Sajnos az egyik leglátványosabb képen látszik, hogy korabeli technikával ugyan, de megbuherálták. A légvédelmi ágyú mögé háttérként szépen hozzáaprikálták az Alpok vonulatait, de így is számos csemege található ebben a kiadványban.

Nem maradhat ki a Luftwaffe sem: vadászok Szlovákia fele

P.s.: A Halló! Halló! című angol vígjátéksorozat 24. epizódjában Bertorelli kapitány kezében is láthatunk néhány Die Wehrthacht-ot, amikor belép az ezredes irodájába.

A hadikerékpár nyomában No 5

Jelen esetben lehet, hogy relevánsabb volna a Katonák és kerékpárok címet adni, de a kép mindenképp érdekes. Az egykor talán traktorként funkcionáló jármű vélhetőleg - háborús emlékeinkre hagyatkozva - egy bombatölcsérbe vagy más robbanás okozta kráterbe fordult. Sajnos a roncs mögött kissé háttérbe szorul a kerékpár.

Háborús életkép a kerékpáros felderítés mindennapjaiból, 

de vajon hol rejtőzik a fotósunk kétkerekűje?

Hannibal-sorozat: Előhang(szál)

Bevallom őszintén azért ragadtam hirtelen felindulásból klaviatúrát, mert amikor utána akartam olvasni a Hannibal-sorozatnak rögtön sikerült egy borzalmas cikkbe botlanom, amelyet rossz ízű mártásként teljesen átitatott az ostobaság - tárgyi tévedések formájában - és a negatív előítélet, ráadásul azt is érezni lehetett, hogy szerzője vajmi keveset ért az egészből. Megvédve hát a mundér becsületét feltálalom saját verziómat, mindannyiunk épülésére és gazdagodására.

Esetünkben a "Bon appetit" egészen más értelmet nyer

A történet valójában 2012-ben kezdődött, amikor rátaláltam a Hannibal ébredésére, és rögtön össze is barátkoztunk. Utána kerültek ki a sorozat plakátjai, és őszintén fel voltam háborodva, hogy nem Gaspard Ulliel kapta a szerepet. Aztán három év pauza, míg utol nem ért a teljes szellemi sivárság, és mivel nem akadt más, úgymond ráfanyalodtam a Hannibal-sorozatra. Az első három rész után kellett némi szünetet tartanom, hogy megemésszem a hirtelen rám zúduló képi világot, amit csak nehezített az, hogy egészen másként képzeltem az egészet, és nem értettem, miért lövi le a forgatókönyvíró a nagy poént más az első részben. Rágódásaim közepette szántam el magam a Vörös sárkány megtekintésére, és akkor mondhatni kissé megvilágosodtam. Először is nyilvánvaló vált, hogy a sorozat főcímében olvasható mondat: "Készült Thomas Harris Vörös sárkány című regénye alapján" jelen esetben igen komolyan értendő - bár kissé messziről kezdtük a történetet -, és ez csak erősödött bennem, ahogy nekikezdtem a javasolt műnek.

Méltó ellenfelek: Hannibal Lecter és Will Graham

alias Anthony Hopkins és Edward Norton

Thomas Harris kétségtelen kiváló szakember, gondosan kidolgozott háttér és precizitás jellemzi, sajnos azonban nincs túl nagy dramaturgiai és drámai érzékkel megáldva. A Vörös sárkányban is ugyanazok a hibák tűnnek fel, mint később a Hannibal ébredésénél, számos érdektelen jelenettel találkozhatunk, karakterei gyakran élettelenek, hiszen a hangsúly elsősorban a tudományos tapasztalat átadása. A 2002-ben készült filmnek ezt nem sikerült felülírnia, inkább az érződőt rajta, hogy "most csinálunk egy nagy mozit".

A rendező elkövette azt a hibát, hogy a nyitó jelenetsorra túl magasra helyezte a mércét, aminek a későbbiekben már nem tudott megfelelni - gondolok itt a hamisan játszó fuvolás stílszerű feltálalásától kezdve főszereplőink kölcsönös lemészárlására. Az ígéretes nyitány után csupán Edward Norton és Anthony Hopkins "a nagy találkozás" jelenete hordozott magában némi lehetőséget. A film hiába sorakoztatott fel számos zseniális színészt, a forgatókönyv hiányosságain ők sem tudtak segíteni, hiszen teret sem nagyon kaptak a klisékből álló jelenetek forgatagában - a Vörös sárkányból egyébként 1986-ban már készült egy adaptáció, erről később bővebben.

Ezzel szemben Guillermo Navarronak - Bryan Fuller segédletével - sikerült úgy átformálni a könyvet, hogy szinte rá se ismerünk - szerencsére. Néhány karakterünk nemet váltott, egyes mondatok nem azon szereplő szájából hangoznak el, mint az eredeti műben, de ezt eszünk ágában sincs felróni.

Új idők, új arcok: Graham és Hannibal

Hugh Dancy és Mads Mikkelsen

Kép forrása: hu.axn.com

Az első lépés tehát, hogy minden elvárásunkat és korábbi benyomásunkat egy fiókba zárjuk, és friss szemmel, nyitott elmével - persze nem úgy, mint Ray Liotta a Hannibalban - tekintünk e műremekre. Hagynunk kell, hogy a történet vezessen.

Következik: Hannibal-sorozat: Hannibal Lecter előétele... vagyis előélete

Ajánlott olvasmány:

http://index.hu/kultur/2015/07/05/hannibal_set_visit/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index

Hannibal ébredése – csipkebogyó és majonéz

A Hannibal-sorozat – reméljük, nem – utolsó darabja a 2007-ben bemutatott Hannibal ébredése (Hannibal Rising), amely merőben eltér az előző három mozifilmtől. A fiatal Hannibálról szóló történet az Egyesült Államokban nem igazán aratott sikert, a nézők és a kritikusok egyaránt „lehúzták”, holott éppen az a film erénye, amit leginkább kifogásoltak. Két legnagyobb „hibájának” általában azt tekintik, hogy a már megszokott módon nem Anthony Hopkins játszotta Hannibal Lectert – bár ez józan ésszel abszolút érthető, hiszen nincs az a sminkes, aki a mesterszínészből tizenéves fiút lenne képes "faragni" –, valamint az, hogy a film sokkal inkább európai ízlés szerint készült a sajátos – nevezzük most így – happy end ellenére is. Mindazok, akik a Hannibal-trilógia szemszögéből közelítik meg ezt az alkotást, csalódni fognak, viszont, ha képesek ettől elkülönítve szemlélni, egyedülálló élményben lesz részük.

A film alapjául szolgáló könyv 2006-ban jelent meg alaposan felcsigázva a folytatásra éhes rajongók kíváncsiságát. Thomas Harris regénye kiváló alapnak szolgált, és a moziváltozatnak sikerült a könyv dramaturgiai hiányosságait, valamint baklövéseit is megoldania. A vásznon megjelenő karakterek sokkal érettebbek, mint a regény lapjain megjelenők, ahogyan a cselekmény is összeszedettebb, jóval gördülékenyebb. Viszont az eredeti mű sok olyan kiegészítő információval szolgál, amelyek nélkül jó néhány apróság rejtve marad, kevésbé érthető, nem elhanyagolható ugyanakkor a történelmi háttér kidolgozását megelőző hosszas kutató munka sem. A forgatókönyv szójátékokban gazdag párbeszédei szintén ebből a szövegből nőtték ki magukat, bár gyakran elég nehéz akár magyarul, akár más nyelven pontosan visszaadni a fiatal Hannibál és Popil közt lezajló szócsaták fordulatait – ezért aki teheti eredeti nyelven is nézze meg a filmet.

Peter Webber rendező (Lány gyöngy fülbevalóval 2003) elég sötét tónusú és a Hannibál Lecterre olyannyira jellemző morbid humorral fűszerezett hangulatot teremtett. Számtalan rejtett szépség van a filmben, és nem csupán átvitt értelemben, bár gyakran az elénk táruló fenséges természeti látvány néhány percen belül véres drámák színhelyévé válik. Mindezt pedig csak fokozza a japán szemléletmóddal átitatott vonulat, amelyet fiatal főhősünk kevésbé meglepő módon és igen hamar elsajátít. A látvány mellett az Ilan Eshkeri által komponált zene is tesz róla, hogy még véletlenül se érezzük magunkat biztonságban, és hogy a megfelelő pillanatban teljes mértékben azonosulni tudjunk Hannibal Lecter zaklatott lelkiállapotával.

Hogy történetünkben valójában ki a jó és a rossz, az attól függ, éppen kinek a szemszögéből nézzük az eseményeket. A fiatal Hannibal története persze egy behaviorista iskolapélda, amely azt igyekszik alátámasztani, hogyan jutott hősünk oda, ahol A bárányok hallgatnak filmkockáin először megpillantottuk - konkrét és elméleti síkon is.

Az abszolút pozitív pólus természetesen Popil (Dominic West), a folyton gyötrődő, akut lelkifurdalásban szenvedő rendőrtiszt, aki szinte már meseszerűen jó karakter. Igyekszik megvédeni Hannibalt saját magától, a benne levő szörnyetegtől – mi már tudjuk, hogy hiába –, és valamennyire az apaszerepét tölti be a fiú életében, leszámítva azt apró bökkenőt, hogy Lecternek ilyen minőségben nincs rá szüksége. A negatív pólus a Grutas vezette SS-különítmény – eléggé sablonos megoldás megint őket előhúzni a bűvészkalapból, de egy amerikai szerzőtől talán más nem is nagyon várható –, akik a múltban és a jelenben is mindent elkövetnek, hogy jól megutáljuk őket. Egyetlen kivétel ebből a társaságból a családja és volt bajtársak között őrlődő Kolnas, akit az általában mellékszerepeket alakító Kevin McKidd (Mennyei királyság 2005, Max 2000) személyesített meg. A történet meghatározó női karaktere Hannibál nagynénje, a japán származású Lady Murasaki (Gong Li), a rejtélyes és titokzatos, ugyanakkor határozott asszony, Hannibal viszonzatlan szerelménk tárgya. Murasaki, akiről megtudjuk, jól bánik késsel és karddal egyaránt, gyakran nőiességét veti latba, hogy elterelje a figyelmet, vagy megakadályozza az éppen kitörni készülő katasztrófát, de ez végül sajnos kevésnek bizonyul. A titokzatos japán hölgy sorsa a filmvásznon eléggé lezáratlan marad, és úgy tűnik a nézőnek, hogy Popilhoz fűződő románca végül beteljesedik, míg a könyvben ezzel szemben kurtán-furcsán visszatér Japánba, ősei földjére – e két megoldás közül ki-ki lelkületének megfelelően kiválaszthatja a neki tetszőt.

Nemcsak George Lucast ihlették meg a szamurájok,

de Hannibal Lectert is - bár nem olyan osztatlan sikerrel -

Zárójeles megjegyzés zárójel nélkül: a történetnek csak jót tett az enyhe japán fűszerezés, mind a képi világot, mind a pszichológiai hátteret nézve.

És Hannibal? Nos, kétségtelen, hogy Hannibal Lecter kissé különös fiatalember, keveset beszél, inkább csak figyel, de ha megszólal, annak súlya van. Nagyon nehéz nem azonosulni ezzel a karakterrel, és bármennyire is tudjuk, hogy a gyilkosság bűn – vallási és jogi értelemben is –, nem igazán jut eszünkbe elítélni azért, amit tesz – a hogyan az már más kérdés. A fiatal Hannibal morális mércénken valahol Popil és Grutas között helyezkedik el; ő át meri lépni azt a határvonalat – bosszút áll az őt ért sérelmekért –, amelyet Popil soha, de képtelen lenne érdekből vagy puszta szórakozásból – és nem szenvedélyből – ölni, ahogyan azt Grutas teszi. Anthony Hopkins magasra tette a mércét a korábbi Hannibal-filmekbe, de Gaspard Ullielnek (Le dernier jour 2004, La princesse de Montpensier 2010) sikerült megtartani a szintet, sőt! A fiatal francia színész, aki korábban már többször is bizonyította tehetségét, Hannibalként méltó utóda Hopkinsnak. Hátborzongatóan jó alakítása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezt a figurát megkedveljük, és mindvégig érte izguljunk, hiszen sajátos értékrendszeréből kifolyólag egy idő után már nemcsak Grutas, de Popil elől is kénytelen menekülni.

A történetet végigkísérő német gyermekdal (Ein Männlein steht im Walde…) pszichológiai elemzése külön tanulmányt érdemelne, mint ahogyan a dalban szereplő csipkebogyó-metafóra sajátos felhasználása is, amelyből talán a Dortlich által „viselt” vérvörös kabátka a legemlékezetesebb. Az viszont garantált, hogy ha ezek után bárhol csendül is fel, a hideg fog futkosni a hátunkon.

A votre santé! - később váltsunk Bonsoirra -

És hogyan kerül ide a majonéz? Nos, az majd a filmből kiderül.

Ps: 2017. 01. 28. Eddig angolul, spanyolul és franciául láttam, de megnéztem magyarul is. A fordítás nem túl jól sikerült, a poénok nagy része meghalt vagy tönkre vágták (lásd többek között guilty knowledge). A szinkron szódával elmegy, de lehetett volna jobb is. A legsiralmasabb Hannibal magyar hangja és a Grutas-különítmény, ami sajnos eléggé visszaminősítette a karaktereket. Ejnye-ejnye! Ezen vacsora előtt még nem ártana csiszolni!

Következik: Hannibal - sorozat: Előhang(szál)