Az interneten számos videó található arról, hogyan is készíthetünk egyszerűbb vagy előre gyártott sablonokból álló marionetteket. Viszont, ha valami komolyabb munkába szeretnénk kezdeni, akkor kissé gondban leszünk, illetve marad a hagyományos megoldás: a könyv.
Alapnak kiváló, bár kissé már avítt
Mind a kivitel, mind a kiadó (Népművelési Propaganda Iroda 1971.) azt sejteti, hogy nem napra kész darabbal van dolgunk, ám szűkös lehetőségeinkhez mérten még sem érdemes csak úgy kihajítani ezt a füzetnek inkább, mint könyvnek nevezhető kiadványt. Alapvető technikai ismeretekre tehetünk szert belőle egyszerűbb és bonyolultabb figurákra vonatkozóan is, bár elsősorban a báb "működtetése", és nem maga a megtervezés, elkészítés a vezérfonal. A könyv kész elemekkel operál, így rakja össze a báb testét, így igazából a lényegi részbe nem nyerünk betekintést - tény, a cím sem ígért mást. Hátránya továbbá, hogy kétharmada lényegében felesleges és használhatatlan, és bosszantó, hogy ezt az oldal mennyiséget mennyivel hasznosabban ki lehetett volna tölteni.
Mindazonáltal Balogh Beatrix: Bábjátékos oktatás című munkáját ajánlom mindazoknak, akik szeretnének jobban megismerkedni a bábozás fortélyaival, de még nem adták saját tervezésű báb készítésére a fejüket.
Lehull a lepel: munkára fel!
Lellei Pál Bábkészítés című, 2014-ben megjelent könyve azonban kifejezetten a báb "teremtés" művészetéről szól. Mind kivitelére, mind tartalmára a teljes profizmus jellemző, és minden tisztelet a szerzőnek, hogy ezt a csöppet sem egyszerű feladatot felvállalta, és ilyen kiválóan oldotta meg. E szakmunkából nem csupán műfaji és módszertani ismeretekre tehet szert az olvasó, de részletes, ábrákkal gazdagon illusztrált leírások segítségével a tervezés és kivitelezés fázisaiban is eligazítást nyer. A szerző bemutatja továbbá a különböző alapanyagokat, eszközöket, melyekre szükségünk lehet. Bár számomra kissé keserédes volt a felismerés, hogy jelenlegi technikai felkészültségem kevés, mert egy komplett asztalos műhely és a mesebeli Gepetto tudása volna szükséges ahhoz, hogy összehozzak egy Pinocchiót - vagy legalább valami ahhoz hasonlót.
A szerző egyébként korábban az Állami Bábszínház, jelenleg Budapesti Bábszínház munkatársa, és e kötetet hatvanöt éves gyakorlata és szakmai tapasztalatai alapján állította össze.
Lellei Pál könyvét mindenkinek ajánlom, akit érdeklődnek a marionett bábok iránt.
Lellei Pál: Bábkészítés című könyve megrendelhető: eszme@eszme.hu.
Lellei Pál, a szerző, teremtményei és Balla Margit társaságában
A babák és bábok kissé félelmetes, ugyanakkor varázslatos világa sok gyermek - és felnőtt - fantáziáját ragadja meg. Manapság talán nem annyira trendi, de gyermekkoromban engem is elvarázsolt annak a horror hangjátéknak az ellenére, melyben egy fiatal házaspárt egy gyűjteménnyi baba gyilkol meg - Chucky akkor még a fasorban se volt. A bábszakkörben sajna csak egy mellékszerepre futotta, ám a kesztyűs bábok helyett egyből a marionettek világa kezdett hívogatni. Ebben döntő szerep jutott a Salzburgi Marionett Színháznak, melynek bábjait akkor csak a Múzsák magazin lapjairól ismertem.
A cél tehát adott, bár még nem tudom, hogyan jutok el oda.
Mozart: Don Giovanni a Salzburgi Marionett Színház előadásában
- minden operához más, az adott témához illő stílusú bábok készülnek
Mozart Figaró házassága című operájának karakterei
Akkoriban a könyvtárak szűkös kínálata mián az ember kénytelen volt egyedül neki vágni a dolognak, így ezt az időszakot bátran nevezhetjük a kísérletezés időszakának. És mivel az ember azzal dolgozik, amit ismer, hát anyagból álltam neki varrni. Persze az rögtön kiderült, hogy a báb teste jelentéktelen súly képvisel, ami a mozgást finoman szólva is nehezíti. Így, bár a végeredmény látványos lett, marionettként kevésbé használható.
A két figura eredetileg más karakternek készült, de egy hirtelen elhatározás következtében Armand és Drusilla lett belőle - elsősorban a hajzat kidolgozása és a köpeny helyetti házikabát billentette át a mérleg oldalát, a női karakternél pedig az, hogy sokkal több fekete fonalam volt, mint aranysárga.
"And remember my name: Armand!"
Drusilla
Mint a képen is jól látható, a súly elosztás, vagyis a súlypontok problémája mellett, mely esetleges súlyok bevarrásával bizonyos szinten orvosolható lett volna, ennek a technikának még egy hátránya van: az arc kidolgozása.
Az első - közben kutyajátékká avanzsált - modellnél megpróbáltam szemet, szájat és bajuszt varrni, rajzolni, ragasztani - orr kialakítására nem sok esély lett volna. Már akkor kiderült, hogy a végeredmény nem lenne túl esztétikus, így színházi hangulathoz igazodva, a bábok a következő verzióban álarcot kaptak.
Marionettként nem működtek túl sokáig, de mint szobadísz, a mai napig kiválóan funkcionálnak, a kérdés azonban nyitott maradt, a megoldás pedig hosszú évekig váratott magára, vagyis egészen pontosan mostanáig. Ebben persze az is közre játszott, hogy a "projekt" parkoló pályára került, és nemrégiben került elő abból a képzeletbeli fiókból.
Mindehhez a löketet egy szicíliai marionett bábú adta, mely olasz származása ellenére az "El Conquistador" - felfedező, hódító, mint Hernán Cortés - spanyol nevet viseli.
El Conquistador - díszes kivitel, egyszerű szerkezet
Az ilyen típusú figurák szerkezete végtelenül egyszerű, nem szükséges a mozgatásához kereszt, amihez a báb testének különböző pontjairól felfelé futó damilokat rögzítik így keltve életre a karaktert. A szicíliai báb mozgatásához két merev drót (1. és. 2.), valamint egy vastag zsinór (3.) kell csupán. Az első kettő a fejet és a jobb kezet, a másik a bal kezet tatja, teszi mozgathatóvá. A speciális színházi előadásmódhoz ez a mozgathatóság bőségesen elég.
Ennek fényében, az ember azt gondolhatná, nem is olyan nehéz egy marionett készítése, de az kétségtelen, hogy szakirodalom mindenképpen szükséges hozzá.
Visszatérés Mozarthoz és a salzburgi marionettekhez
Frederick Forsyth (1938-) angol író, maga is megjárta a II. világháborút a RAF pilótájaként. A krimijeiről és kémregényeiről ismert szerző számos neves irodalmi díjat tudhat magáénak, mint például az Edgar Allan Poe-díj. Munkájára tudományos igényesség jellemző, így regényeinek száma épphogy húsz fölé csúszott, ötből készült mozifilm - az első a sorban A Sakál napja -, néhányból tévéfilm és egyből musical (Manhattan fantomja - Webber: Love Never Dies). Egyik talán legismertebb regény A Sakál napja (The Day of the Jackal) 1971-ben jelent meg, és 1973-ban mutatták be az ebből készült filmet.
Frederick Forsyth
A Sakál napja egy de Gaulle elleni merénylet, egy névtelen, arctalan bérgyilkos elleni hajsza története. Az e téren hiányos műveltségű olvasó is megnyugodhat, mert Forsyth minden fontos információval ellát bennünket, kezdve de Gaulle karakterétől, az algír válságon át egészen az OAS-ig, de bepillantást nyerhetünk a Scotland Yard és a Sureté működésébe is. Kedvenc idegenlégiósaim sajnos nem a legpozitívabb szerepben tündökölnek, de azért még tartják magukat, bár kénytelenek lesznek felvenni a ritmus az új gyarmatpolitikával.
Talán csak véletlen, hogy a merénylet időpontja és a szerző születésnapja egybe esik - mind kettő augusztus 25. -, vagy pusztán egy jó poén? A magam részéről inkább választottam volna július 14-ét, bár de Gaulle jellemének ismeretében az előbbi is kitűnő választás lehet - de megeshet, hogy az angol szerző nem akart egy pusztán nemzeti ünnepel előrukkolni, inkább egy II. világháborúhoz köthető ünnepséget húzott elő a kalapból.
Mi a közös egy jó krimiíróban és egy jó bérgyilkosban?
Mindkettő egyformán sok időt tölt információszerzéssel,
például a könyvtárban.
Furcsa mód a negatív karakter, a Sakál a főszereplő, bár a jó oldalon több egyéniség is akad, de akárcsak a történetben, úgy jellemábrázolás szempontjából is a szőke angol viszi prímet - a pálmát, mint várható, már nem. Forsyth ezúttal is remekelt, és pillanatfelvételei segítségével oly mesterein rajzolta meg Sakál alakját , hogy a filmkészítőinek sok dolguk már nem akadt, elég volt a mesterre bízniuk magukat:
"A Sakál megállt, rágyújtott, és miközben a lángot cigarettájához tartotta, oldalvást bepislantott a sikátorba. A postahivatal hátsó bejáratához vezetett, és a telefonközpont éjszakai váltása használta. A sikátor alagútjának végében napsütötte udvart látott, amelynek túlsó falán még az előbb szemrevételezett sarokház vészlépcsője utolsó fokainak árnyékát is ki tudta venni. Hosszan megszívta cigarettáját, aztán továbbsétált."*
Néhány borítóvariáns A Sakál napjához:
célkereszt, London és a Notre Dame
Célkereszt és de Gaulle
Minimal art sakállal
Semmit mondó
Egyetlen apróság róható fel a szerző hibájának, a gyakran használt kiszólások, melyek vagy a későbbi cselekményekre vagy későbbi, a műben már nem tárgyalt történelmi eseményekre vonatkoznak. Ezek a delphoi jóslatok teljességgel feleslegesek, és a szerkesztő bátran kihúzhatta volna őket, nélkülük is jól meglennénk, köszönjük. Forsyth stílusán egyébként érezhető, hogy inkább újságíró, mint író, a bonyolult jellemábrázolás valahogy nem az ő szakterülete, de az események forgatagában ezt firtatni nem is nagyon van időnk.
Ezt azonban ellensúlya a helyenként felbukkanó irónia, amely főként az olyan karakterek jellemzésénél ütközik ki, mint az önelégült Saint-Clair, vagy az egyjelenetes Sir Jasper, akinek éleslátását a következőképpen festi elénk Forsyth:
"Ennek köszönhető, hogy végül is hajlandók voltak szemet hunyni egy 1937-ben, Berlinben kelt kissé balkezes jelentés fölött, mely szerint a német újrafegyverkezésnek nem lesz számottevő politikai hatása Nyugat-Európa jövőjére.
A háború alatt ismét Londonban, egy darabig a Balkáni Osztályon volt, s azt a nyomatékos tanácsot adta a kormánynak, hogy Jugoszláviában Mihajlovics csetnikjeit támogassa... (aztán) áthelyezték a Francia Osztályra.
Itt azzal tüntette ki magát, hogy ő állt ki legbátrabbam az algériai Giraud tábornoknak nyújtandó brit támogatás mellett. Nagyszerű politikai irányvonal volt, azaz lett volna, ha az a másik, s alacsonyabb rangú francia tábornok (de Gaulle) meg nem fúrja. Az illető egész idő alatt Londonban tartózkodott és valami hadsereg megszervezésén fáradozott, amit Szabad Francia Erőknek nevezett. A külügyminisztérium hivatásos diplomatái soha fel nem foghatták, hogy egyáltalán miért is állt vele szóba Churchill."**
Az első magyar kiadás 1976-ból.
Naná, hogy Albatrosz Könyvek!
Szép, trendi borító az Alexandrától
Nos, ez inkább elrettentő példa
- van szerző, aki ilyen borító után ölni tudna
A film viszonylag gyorsan, két évvel a könyv megjelenése után került a mozikba, a forgatást már 1972-ben megkezdték. A főszerepet Edward Fox kapta, akire, mintha ráöntötték volna ezt a karaktert - vagy belőle faragták, ki tudja. Edward Fox színészi karrierje A Sakál napja után kezdett felfelé ívelni, előtte csupán mellékszerepeket kapott. Számára nagy lehetőség, kiugrás volt ez a film, és tökéletesen meg is felelt a kívánalmaknak. Fox katonai múltja révén - egy skót ezredben szolgált hadnagyi rangban mielőtt úgy döntött, hogy a családi hagyományokat követve színésznek áll - igazán élethűen formálta a kíméletlen, kaméleonszerű bérgyilkos figuráját, aki civilben kedves, udvarias, elegáns angol úriembernek látszik. A filmet egyértelműen a Fox által megformált Sakál viszi a vállán, a többi szereplő csupán statisztál a drámához.
A Sakál szerepére Michael Caine és Roger Moore is esélyes volt, de Fred Zinnemann, a rendező végül Edward Foxot választotta - ezért külön köszönet.
A színészek között számos ismert bukkan fel, de külön kiemelném az általában mellékszerepeket játszó Cyril Cusackot - itt Gozzi, a fegyverkészítő -, a film végén betoppanó Calthropot megszemélyesítő Edward Hardwicke-et, akit a Jeremy Brett-féle Sherlock Holmes-sorozat Watsonjaként ismerhetünk, illetve Phillippe Léotard-ot, aki számtalan francia krimiben láthattunk verőlegényként.
Elbűvölő mosoly a hölgyeknek
Meg egy kis románc
Szúrós tekintet
Végtelen profizmus - és balance
Hol barnán
Hol őszbe hajlón
A mozifilm pontosan követi a könyv cselekményét, csupán néhány apróbb változtatást eszközöltek a forgatókönyvírók a játék idő "rövidsége" miatt - mellesleg a film így is két és fél órásra sikeredett. Néhány kevésbé valószerű dramaturgia megoldás is jóval fogyaszthatóbb köntösbe került - mint Mme Montpellier figurája -, ugyanakkor a film megtekintésekor az emberben itt-ott hiányérzet alakul ki, amit később a könyv orvosol. A film természetesen önmagában is megállja a helyét, de igazán a könyv olvasása után kerül a helyére minden apró kis részlet.
A rendező és a főszereplő: Zinnemann és Fox
A nagy finálé
Fred Zinnemann (1907-1997), a négyszeres Oscar-díjas, Golden Globe- és BAFTA-díjas rendező ezúttal is kihozta a maximumot mind a történetből, mind a szereplőkből. Két és fél órányi izgalom kis történelem órával keverve. Finom utalások, feszültség, minimalizált vérmennyiség, csekély számú kilőtt töltényhüvely, elmék harca elegáns öltönybe bújtatva.
Georges Delerue (1925-1992), francia zeneszerző, A Sakál napja mellett olyan klasszikusokat jegyez, mint a Cartouche (1962), vagy A szakasz (1986), de nevét ott találjuk az Alain Delon vagy Michael Keaton fémjelezte mozik stáblistáján is.
Az eredeti trailerek nem lettek túl érdekfeszítők, de a fanok szerencsére ezt a problémát is megoldották.
A történethez még hozzá tartozik, hogy 1997-ben készítették el a film erősen amerikailag háziasított remake-jét Bruce Willis főszereplésével, A Sakál címmel, és bár a stáblistán ott szerepel Richard Gere és Sidney Poitier neve is, a vállalkozás nem aratott osztatlan sikert.
1999-ben a Pinguin Readers sorozatában is megjelent A Sakál napja, mint egyszerűsített (4-es szintű) házi olvasmány. Az azóta több újrakiadást is megért kötet illusztrációi azonban igencsak figyelemre méltóak. Bár a történet mindenben követi a regény cselekményét, még is érezhető, hogy Ron Timerre, az illusztrátorra a film is nagy hatással lehetett, hiszen bármennyire is igyekezett a karaktereket másként megjeleníteni, végül mégsem tudott elszakadni a vásznon megjelenítettektől.
Részben úgy tűnik, a Sakál más arcot kapott
Valójában persze szó sincs erről, főként,
hogy ezen a képen a filmben is látható,
és nem a könyvben leírt kitüntetéssort viseli
- bár a katonakabát már onnan van
A korábban kissé tömörebb fejszerkezetű főhősünk
immár egyértelmű hosszúkás arccal rendelkezik
A Reader's Digest rövidített, 1972-es kiadásának illusztrációja,
És ismét - vagy megint - a jó öreg Julian Szemjonov, ezúttal azonban valami egészen érdekes sült ki ebből a kémregénynek is beillő művészettörténet kis szösszenetből, ami Az aukció címen került kalapács alá - a magyar cím az eredeti címmel azonos.
A magyar kiadás borítója 1988
Az új orosz kiadás borítója
Történetünk ezúttal a II. világháború során eltulajdonított orosz (szovjet) műkincsek visszaszerzéséről szól, pontosabban egy Vrubel-festmény megszerzéséről.
Vrubel önarcképe 1885
Mihail Alexandrovics Vrubel (1856-1910) a cári Oroszország számkivetett művészei közé tartozott, munkásságának jelentőségét az utókor értékelte igazán. Egyéni ábrázolás módjához mentális betegsége is hozzájárult. Vallásos témájú képei mellett könyvillusztrációkat is készített, később pedig, hogy saját démonaival könnyebben megküzdhessen, elkészítette démon-sorozatát. Belsőépítészként moszkvai palotákban dolgozott, majd színházaknak díszletet és jelmezt tervezett többek között Rimszkij-Korszakov számára.
Vrubel egyik legismertebb festménye: Ülő démon a kertben 1890;
ez a kép a regényben is fontos szerepet játszik
A festmény természetesen csak ürügy egy ki-kicsoda az orosz irodalomban, zenében és művészettörténetben, és bizony az olvasónak fel kell kötni a harci alsót, ha fel akarja venni a tempót a szerzővel - vagy bújhatja percenként a lexikonokat. Ennek ellenére - vagy ezzel együtt - a történet egyáltalán nem sablanos, lassú vagy lapos. Érdekes karakterek jelennek meg az igazság mindkét oldalán, bár kétségtelen, hogy a szerzői én, a szovjet író, Sztyepanov figurájában bontakozik ki, akit mindenki KGB-ügynöknek vél, de hogy valójában mi is, azt az olvasónak magának kell eldöntenie. Persze beszáll a ringbe a CIA és az MI-5/6 is, bár változó sikerrel. James Bond és Ian Flemming pedig valószínűleg gyakran csuklott, mert párszor ők is említésre kerülnek.
Számomra azonban sokkal izgalmasabb karakter Rosztopcsin herceg, a cári világ utolsó bástyája, aki arisztokrata mivolta ellenére továbbra is szereti Oroszanyácskát, és tekintélyes összegekkel támogatja a műkincsek visszajuttatását. A háború alatt persze az ellenállásnak dolgozott, de sosem tért vissza Moszkvába. Egy kissé piperkőc világpolgár benyomását kelti, pedig kíméletlen ellenfél.
Szemjonov: egy szovjet szerző, aki kémekről írt
A könyvben persze találunk némi finoman belecsempészett propagandát, ugyanakkor az utánozhatatlan Szemjonov-humor sem maradhat el:
"Nekem is vannak emlékeim Párizs német megszállásának első napjaiból, csak én illegálitásban voltam, nem az Operaházban."*
Monomah sapkája,
a kihagyhatatlan Kozmosz Könyvek darabja
Külön köszönet a Monomah sapkájáért**, ami gimnáziumi éveim meghatározó osztály-kirándulás túlélő olvasmánya volt. Vlagyimir Szavcsenko Monomah sapkája című sci-fije a teremtés egyik speciális módozatát a mesterséges reprodukciót veszi górcső alá, amit a főhős egy Monomah sapjákára keresztelt, fejre illeszthető gépezettel visz véghez. Monomah sapkája valójában egy a XIII-XIV. századból származó koronázási jelkép, a hatalom szimbóluma.
*Julian Szemjonov: Az aukció, Kossuth Kiadó 1988. ford: Hangay Sándor, 111. o.
A képregény világszerte népszerű műfaj, melyet gyakran használnak ismeretterjesztésre vagy pusztán kedvcsinálónak egy-egy szépirodalmi műhöz. A történelmi témájú képregények külön kategóriát alkotnak, bár hazánkban ez a műfaj inkább neves magyar szerzők műveinek feldolgozásához kötődik. Ebbe a történelmi műfajba tartozik a lengyel Száműzöttek című képregény is, ami Benyovszky Móric kamcsatkai szökésének történetét dolgozza fel.
A Száműzöttek borítója 1989
A történet ott kezdődik, amikor Benyovszky sógorai elől menekül lengyel földre, majd a Bari Konföderációval folytatódik, szökés Szentpétervárra, a kamcsatkai száműzetés, Bolsereck, szökés a tengeren, Japán partjainál és út Franciaország felé. Meglehetős történelmi pontossággal vázolja fel az eseményeket, például a szentpétervári letartóztatást álruhában, a kamcsatkai lázadást, valamint a szökést - így kimarad a szokásos Afanázia fémjelezte érzelgős vonulat is. A szereplők között pedig ott találjuk Wynbladt és Sztyepanov figuráját. Benyovszky karaktere azonban inkább hasonlít egy Verne-hőshöz, mint a romantikus regények által elénk festett alakhoz, hiszen a mű az ifjúság okulására készült.
A történetre jellemző pontosság viszont korántsem tükröződik az öltözékek és egyenruhák tekintetében - és valahogy máshol nem is nagyon találunk utalást a kamcsatkai kozákokra -, ez azonban csöppet sem von le a mű értékéből.
Csatajelent a lengyel függetlenségi háborúból
Nyilov kapitány, akinek tekintélyét hosszú ősz szakálla is növeli,
valamint a már "jól ismert" mérgezett tea
és az elmaradhatatlan sakk-parti
Szamurájok földjén
Franciaország felé - zárókép
A hátlap Benyovszky Móric rövid életrajzával
A képregény 1989-ben jelent meg Danskban. A történet és szöveg Anna Banach nevéhez fűződik, a képregényt pedig a neves Jerzy Wróblewski készítette.
A mester készülő művei körében: Jerzy Wróblewski
Jerzy Wróblewski 1941-ben született, első képregénye 1959-ben jelent meg, és 1991-ben bekövetkezett haláláig közel 60 önálló képregényt jelentett meg. Termékeny életműve színes tematikai palettát tudhat magáénak, a krimitől, a westernen keresztül egészen a történelmi munkákig sokféle történetet vetett papírra. Rajzstílusa a '60-as évek amerikai képregényeit idézi, realisztikus ábrázolás módja tökéletes eszköz volt a választott tartalom megformálásához.
Egy oldal az Hernán Cortésből
És egy másik a "II. világháborúból"
A Száműzöttek nem csupán a lengyel képregénytörténet neves darabja, de magyar vonatkozása miatt talán nálunk is számot tarthat némi érdeklődésre.
