A vámpírkatalógus következő alanya Armand, aki számos alakban felbukkant már könyvekben, filmekben, színpadon és hamarosan egy tévésorozatban is, de valódi énjét Antonio Banderasnak és közvetetten Neil Jordannak (Borgiák) köszönheti. Anne Rice Vámpírkrónikák című sorozatának ominózus és legismertebb darabjának filmváltozatából lett közismert, bár sajnos messze nem annyira népszerű, mint Lestat.
"Csak vámpír..."
A Vámpírkrónikák első részében (Interjú a vámpírral, könyv 1976, film 1994) bukkan fel Párizsban - ó, már megint Párizs! -, entréja igencsak művészi, akárcsak az a dekadens kis előadás, melyet a nagyközönség számára tart - lényegében dramaturgiailag megszerkesztett, drámai étkezés. Szeretném kihangsúlyozni, hogy elsősorban a filmben megjelenő karakterről lesz szó, az ugyanis kissé eltér a könyvben és egyéb feldolgozásokban megrajzolt személyiségtől.
"Gyengéd és megértő?"
Szóval, Armand első pillantásra érzékeny, visszafogott, ugyanakkor igen határozott vámpír, második pillantásra pedig egy manipulatív szociopata, aki gondolkodás nélkül feláldoz bárkit, aki közé és céljai közé áll. Kissé unja már, hogy egy rakás tökfejjel lógjon a párizsi katakombákban, és Louis-ban - nem értem, miért vonzódik mindenki ehhez az állandóan lelkiző figurához - látja meg a lehetőséget arra, hogy kilépjen ebből a körből, szerepből. Felhívnám a tisztelt nézők figyelmét arra a zseniális kegyetlenségre, ahogyan kiírtatja Louis-val az egész társaságot, míg az ő kis fehér mandzsettája hófehér marad. Nos, ez Armand. Ez benne az igazán lehengerlő. Lestat kisóvodás hozzá képest, bár néha azért alulról súrolja.
Az interjúra eljött vámpírok
Armand kezdettől fogva egyet akar, lelépni Louis-val, és ehhez éppen kapóra jön az a kis titok - a vámpírgyilkosság szörnyű bűn, Lestat feltételezett halála főleg. Mesterien játssza ki egymás ellen Claudiát és a Santiagót, végül pedig Louis-val végezteti el úgy mond a piszkos munkát, azonban hoppon marad, mert Louis lehet hogy általában érzelgős fajta, de annyira azért nem hülye, hogy ne jöjjön rá a trükkre. A történet Armand számára itt véget ér, bár a végjátékban a könyv lapjain még feltűnik.
Vámpírkrónikák 6.: Armand
Anne Rice-rajongók számára a következő bekezdés nem ajánlott! Szóval, a Vámpírkrónikák első részében lefestett kis világ már önmagában véve is elég szirupos, de Armand karaktere csak később veszti el igazán a lényegét - egyébként ez Lestattal is megtörténik, csak jóval korábban. A megváltás után sóvárgó vámpír karaktere a rózsalugasban zongorázó, hegedülő, festegető vámpírok birodalmába tökéletesen beleillik, de szöges ellentéte annak az Armand-nak, akit a filmből ismerünk. Nem szokásom ilyesmit közzé tenni, de az Armand-nak szentelt könyvön bizony elvéreztem, pontosabban annak végigolvasása érdeklődés hiányában elmaradt. Ekkor döbbentem rá arra, hogy számomra ez a karakter annyi, és pontosan az, ahogyan azt Banderas olyan mesterien megformálta. Szégyen vagy sem, ez van.
Lestat visszatér
Az Interjú a vámpírral mellesleg az egyetlen olyan darab a Vámpírkrónikákból, ami túlélte az idő próbáját. A forgatókönyv - ami szerencsére eltér az eredeti történettől -, a rendezés, a pazar színészgárda (beleértve az akkor még igencsak gyerek Kirsten Dunstot is, sőt!) és minden egyéb kellék egy olyan összképet eredményezett, melyet azóta sem tudtak felülmúlni. A kárhozottak királynője (2002) ennek csak halvány árnyéka, bár ez nem a zenei rendezőn, Stuart Townsenden (Lestat) vagy Aaliyah-n múlt, egyszerűen nem volt jó az alapkoncepció. Zárójeles megjegyzés, hogy ebben a részben is feltűnik Armand karaktere, és senki se lepődjön meg azon, ha nem emlékszik, mert nagyon is felejthető mellékszereplő.
Ezt tenni velem! Velem?
A Vámpírkrónikákból színdarab is készült, bár talán nem véletlen, hogy eddig nem tört világhírnévre. A legújabb dobás pedig a mostanság futó tévésorozat. Amikor előszőr felröppent a hír, felmerült Bryan Fuller (Hannibal-sorozat) neve, de igencsak különbözött elképzelése Anne Rice-étól, így hamar ejtették a projektet, később azonban más felállásban mégiscsak tető alá hozták. Hogy milyen is lett, mindenki maga döntse el. Részemről csak annyit tennék hozzá, hogy Fuller szemlélete tökéletesen ki tudta volna domborítani az olyan karakterek lényegét, mint Lestat és Armand, hegedültek és festegettek is volna, de merőben más stílusban, mint ahogyan az végül megvalósult.
"...és emlékezz a nevemre: Armand!"
Utóhang a hangokról:
Mielőtt még elfelejteném! Szerencsére ez a film a magyar szinkron aranykorában készült, így nem is lehet rá panasz, viszont DVD-n egy olyan változatot sikerült beszereznem, melyen angol, német és spanyol nyelven tekinthető meg. A német szinkron úgy jó, ahogy van, az eredeti angol elég gázos Banderast leszámítva, de spanyolul ajánlom minden rajongó szíves figyelmébe. Banderas természetesen - bár ez messze nem annyira természetes, mint gondolnánk - a saját hangján szólal meg, viszont egészen más hangszínben, mint angolul, a Lestat szerepét szinkronizáló színész pedig fényéveket tesz hozzá a karakterhez.
.jpg)
.jpg)
