Tavaly (2015) indult útjára a Filmanatómia könyvsorozat, melynek második darabja önmagáért beszél. A horrorfilm című kötet tíz tanulmányt tartalmaz, különböző szemszögekből boncolgatva a műfajt. Ajánlott olvasmány minden horrorfilm-rajongónak, vagy azoknak, akik meg szeretnék érteni, mások miért kedvelik annyira - vagy azoknak, akik azt szeretnék megérteni, ők maguk miért is vonzódnak hozzá. Filmtörténetet, műfaji meghatározásokat és számos egyéb információkat is tartalmaz a kötet az operaház fantomjától egészen Hannibal Lecterig - hoppá, mindkettő pszichopata sorozatgyilkos.
Igazi csemege Dargay Marcell: A horrorfilm zenéjének rövid története, amiről szívesebb olvasna hosszabban a nagyérdemű, bár a Columbo-sorozat idevágó része óta tudjuk, hogy kevesen figyelnek igazán a háttérben futó zenei anyagra, mégis meghatározó hangulati elem. A szerző egyetlen "elírását" azonban illik korrigálni: az Interjú a vámpírralban a Rolling Stones Sympathy for the Deviljét a Guns N'Roses átdolgozásában hallhatjuk, így a "vagy éppen" kötőszó nem egészen fedi a valóságot.
Személyes kedvencem azonban Kovács Gellért: horrorsorozatok a tévében című opusza, ami viszonylag pontos képet fest a tárgyról. Néhány kritikai észrevétellel viszont tartozom - csupán a teljesség kedvéért. A Twilight Zone és The Outer Limits között ugyanis kimaradt a szórásból a két kultikus Chris Carter-sorozat: az X-akták és a Millennium, a vérfarkas-szériák közül pedig a Wolf Lake Lou Diamond Phillipsszel, és a Buffy, a vámpírok réme mellett kár volt úgy elmenni, hogy Spike nem került említésre. A Hannibalt tárgyaló résznél pedig érezhető némi kultúrsznobizmus: nem tudjuk hová tenni, így húzzuk inkább le - igaz furcsa mód majd egy teljes oldalt kapott. A Hannibal mint intellektuális pszicho-horror egyedi és talán műfajteremtő, de mivel halmozottan hátrányos helyzetű, meglehet, hogy unikum marad. Némi vigaszt nyújt azonban, hogy a háziasított pszichopatáról szóló Dexter mindössze csak a felsorolásban szerepel.
A kötetből kimaradt továbbá, hogy a Les yeux sans visage ihlette Billy Idol Eyes without Face című számát, melyhez a kor punkdivatjához igazodva elég bizarr képi világú klip készült. A Psycho-franchise-nál a Bates Motel-sorozat talán nem véletlenül maradt rejtve, mert lássuk be igen stílustalanra sikeredett és még csak nem is szellemes, az eredeti műhöz pedig nagyjából a nevek szintjén van némi köze - rejtély, mégis hogyan tudott immár négy évadot megélni. A könyv már rég a boltokba került, amikor karácsonyi szórakozás gyanánt a BBC előrukkolt A tíz kicsi néger új verziójával, amit gondolatban nyugodt szívvel beilleszthetünk a megfelelő részhez. De ezek valójában olyan apróságok, melyek nélkül is érdekes és izgalmas olvasmány A horrorfilm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése