Esküszöm, hogy még csak nem is vetítették a Hannibal-sorozatot, amikor Kazujuki Tomu figurája megszületett!
Pedig biztosan jól megértették volna egymást, legalább arra a rövid időre, amíg el nem kezdi ki-ki a saját fogát fenni a másikra. Késes Tomu azonban - az elnevezés Bicska Maxi után szabadon - nem fogyasztja el áldozatait csupán kibelezett holttesteket és vágyakozó férfiakat hagy maga után. És, még ha az FBI hivatalosan úgy is nyilatkozik, hogy az ügyet lezárták, Tomu tesz róla, hogy legyen, aki leporolja azt a bizonyos aktát...
"Gendzsi herceg nyomában - Japán képen és írásban című kiállítása a hagyományos japán művészet esztétikai ideálját és annak európai felfogását állítja reflektorfénybe egy ezeréves férfieszmény, Gendzsi herceg alakjának segítségével. Az ázsiai művészetet több évszázadra visszanyúlóan - s emellett kortárs (magyar és japán) alkotásokat bemutató kiállítás mintegy 200 műalkotás: festményt, fametszetet, lakktárgyakat, kerámiát, fotográfiát vonultat fel" - olvashatjuk a brosúrán.
Gendzsi herceg hasonlatos a kínai mitológiában szereplő Szun Vu Kunghoz, a majomkirályhoz, alakja, története és az abban szereplő számos jelenet és motívum folyamatosan visszaköszönöm nem csupán a képeskönyvek, metszetek képein, de dísz- és egyszerű használatai tárgyakon is.
Egy tábla a budapesti Gendzsi-albumból 1670 körül
- az ábrázolás módban erősen érezhető a kínai hatás
A kiállítás minden egyes darabjában órákig gyönyörködhetnénk, mind-mind a japán művészet egy-egy remekműve. A Gendzsi-album lapjai külön is érdekes művészettörténeti tanulmányt érdemelnének. Az apró ecsetvonások lenyűgöző precizitással töltik be helyüket ebben a tökéletességben, a vékony tusvonalak pedig megdöbbentő rendben sorakoznak. De a különböző tárgyak is hihetetlen hatással vannak a látogatókra: a fésűk, vázák, necukék (miniatűr szobrocskák), inrók (kisméretű lakkozott orvosságos doboz) és egyéb lakkozott dobozok. Számomra a legkülönlegesebb mégis a hajó alakú, lakkozott ételtartó műremek - ehhez sajnos még csak hasonlót sem találtam, így muszáj lesz élőben megnézni - és a kabuki-jelmezbe öltözött baba volt:
A képen sajnos nem látható a lila akácokkal borított kimono,
de a finom arcvonások igen figyelemre méltóak
kép forrása: www.globoport.hu
valamint az Edo-korabeli fametszetek. Ez a stílus közelebb áll hozzám, jobban hasonlít arra a korai képregényes ábrázolásmódhoz, ami Hokusai és Jositosi képeire is jellemző.
A Genzsi-történet "modern" ábrázolása 1844
A kiállítás 2016. április 17-ig tekinthető meg a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumba.
Külön felhívnám a figyelmet a múzeum boltjára, ami egy igazi kincses bánya - a mellékelt képek is onnan származnak.
Majdnem hangjáték lett a Bonszai a balkonon egy részéből. A vállalkozás végül füstbe ment, de érdekes dramaturgiai kísérlet volt. Íme a végeredmény:
Szereplők:
– Tagava: doktor Tagava Simo jogtanácsos
– Nori, Tagava alárendeltje
– Tecuba: Tecuba Soku ojabun
– Nanami: Tecuba Nanami, Tecuba Soku lány
www.yakuzafan.com
1. jelenet
szín: a parkoló
szereplők: Tagava, Nori
/nyitó zene mellékelt file „music01” első 24 mp/
Tagava: Éjfél. Ideje lesz
menni.
/lépések zaja/
Minden csendes, a Jaguár pedig a helyén. Nem véletlen, mivel ez a
város egyik legbiztonságosabb parkolója. Egyetlen autótolvaj sem kockáztatná
meg, hogy szusifeltétet gyártsanak belőle.
/kulcscsörgés, ajtónyitódás/
Végre egy kis nyugalom!
/felberregő motor hangja, ami szinte azonnal le is áll/
Na, mi lesz? Mi a fene történt?
/a rövid motorzaj megismétlődik/
Fel kellene hajtani a motorháztetőt. A francba! /felsóhajt/ Hányszor eljátszottuk már
ezt! A fickó beszáll a kocsiba, elfordítja a kulcsot, de a motor nem indul,
ezért újra próbálkozik. Aztán megunja, kiszáll, hogy felnyissa. Egy jól célzott
lövés a fejbe és vége… Ezek szerint én következem. Vagyis Tecuba rájött. Tecuba
valahogy rájött, hogy tíz évvel ezelőtt a felesége, az édes illatú Honami… De
az lehetetlen! Senki sem tudott róla, és túl sok idő telt el azóta. Miért éppen
most? Sehogy sem tetszik ez nekem!... Valaki jön!
/sietős lépések hangja/
Nori: /lihegve/ Simo szan! Simo szan!
Tagava: /halkan/ Jobb lesz vigyázni! Óvatosan a
zsebemben csúsztatom a revolvert, kiszállok, és betessékelem az autóba. Pár
lépést hátrálok, de úgy kell állnom, hogy őt és az épület bejáratát is szemmel
tarthassam. /fennhangon, kissé
ingerlékenyen/ Mi az már megint?
Nori: Simo szan! Soku
szan hívott az előbb.
Tagava: /halkan, gúnyosan/ Simo szan, Soku szan
hívat. Beszélgessünk… /ridegen/ De
nincs miről beszélnünk!... Vagyis jól sejtettem, ez csapda. /fennhangon/ Engem keresett?
Nori: Igen. Arra kéri,
holnap reggel látogassa meg.
Tagava: /halkan/ Csak el akarja altatni a
gyanúmat. Vajon a köpcös Nori egyedül jött? Itt akar lepuffantani a parkolóban
vagy elvisz kocsikázni? /fennhangon/ Úgy
tűnik, valami gond lehet a motorral.
/nyílik a kocsi ajtaja/
Nemigen értek hozzá.
Nori: A sógoromnak
szerelőműhelye van, megnéznem.
Tagava: /halkan/ Eddig megvolnánk. A fickó
behuppant a kormány mögé. Az utca csendes, semmi mozgás az épületben. Úgy
tűnik, ketten vagyunk.
/rövid motorzaj/
Nori: /vidám hangon/ Mindig így kezdi!
/kulcscsörgés, ahogy Nori elfordítja, de a motor ezúttal fel sem
berreg/
Makacs egy szerkezet, Simo szan! De ne
aggódjon!
Tagava: /halkan/ Lehet, hogy el sem fordította a
kulcsot, csak szórakozik velem.
Nori: Lássuk csak, mit
mutatnak a műszerek! Igen… igen… igen… öööö… Simo szan!
Tagava: Mi az?
Nori: A benzin…
teljesen üres…
Tagava: /harsányan felnevet/ Hozz egy kannával,
nem álldogálhatunk itt hajnalig!
Nori: Azonnal, Simo
szan!
/ajtónyitódás, távolodó lépések zaja/
Tagava: /halkan/ A benzinről teljesen megfeledkeztem.
Már délután tankolnom kellett volna. Milyen furcsa, hogy ilyen könnyen kiosztja
az ember a halált, ha a saját bűneiről van szó. De várjunk csak! Ki az az árny,
aki az üvegajtó mögött leskelődik? /döbbenten/
Honami! De hiszen hosszú évek óta hallott!
/lépések zaja/
Nori: Simo szan,
szólított?
Tagava: /fennhangon/ Ki van odabent? Láttam
valakit az előbb az üvegajtó mögött.
Nori: Senki, Simo
szan. Rajtunk kívül csak a szakács van még itt, de ő itt is lakik.
Tagava: Ez biztos?
Nori: Hát… Ha kívánja,
megnézem…
Tagava: /fennhangon/ Nem szükséges! Valószínű,
hogy rosszul láttam. Ideér még ma az a benzin?
Nori: Azonnal hozom!
/távolodó lépések zaja/
Tagava: /halkan/ Kezdek meggárgyulni, és már
hallucinálok is. Semmiképpen sem lehetett Honami, hiszen halott. Bizonyára
képzelődtem. Igen, csupán a képzeletem játszott velem… De vajon miért hívott
magához az öreg Tecuba?
2. jelenet
szín: Tecuba háza
szerepelők: Tecuba Soku, Tagava, Nanami
/átkötő zene „music02” első 9 mp, aztán lassan elhalkul/
Tecuba: Most szállt ki
a kocsijából. Mindjárt itt lesz! Kíváncsi vagyok, milyen képet vág majd, ha
megkapja a parancsot… /gyűlölködve/ Alattomos
kígyó, jól ismerem a fajtád! Nem érdemelsz mást, csak halált. Száz halált, de
előtte százszor annyi megaláztatást. Az öreg Soku nem felejt ám! Pontosan
emlékszik mindenre! /mentegetőzve/
Nem tehetek róla, hogy annyira szeretem a haszukappu lekvárt! Egész éjjel ez járt a fejemben. Amióta megláttam az
üveget, nem hagyott nyugtot, egyszerűen megőrjített. Még azon az éjszakán be
kellett falnom az egészet. Nem tehetek róla! Meztelenül leosontam a konyhába,
leemeltem a polcról, felnyitottam, és belemártottam az ujjam. Az íze szétáradt
a számban. Hm! /nyel egyet/ Gyorsan
magamba öntöttem. Egy része persze lefolyt az államon a csupasz mellkasomra.
Pont úgy festettem, mint egy mohó makákókölyök, aki beszabadult az édességek
közé. De mindenki másban lett volna annyi tapintat, hogy ne lépjen be a
konyhába, és ne szólítson meg! Mindenkiben, kivéve téged! /gyűlölködve/ Láttam a szemedben tükröződő megvetést, azt a
halvány, gúnyos mosolyt az arcodon. Ezt sosem bocsátom meg. Én, Tecuba Soku
sosem bocsátom meg, hogy kinevetted a gyengeségem.
/közeledő lépések/
Gyere csak, te kígyó! Csúszni-mászni
fog a talpam alatt, aztán végleg eltaposlak.
Tagava: Soku szan,
hívattál!
Tecuba: Ehen!
Lenne egy feladatom a számodra. Ez az átkozott lány, Nanami, ki akar menni az
anyja sírjához a temetőbe. Ma te fogod kikísérni, megértetted?
Tagava: Igen, Soku
szan.
Tecuba: Elmehetsz!
Tagava: Igen, Soku
szan.
/lépések folyamatosan, ahogy
Tagava halad a folyosón/
/Tagava halkan töpreng/
Ez furcsa. Miért bízta rám, hogy kivigyem a lányt? Ez a testőrök dolga lenne.
Mégiscsak rájött volna, és Honami sírjánál akar velem végezni a lány szeme
láttára? Nem valószínűtlen… Az is különös, hogy Nanami éppen ma akar
kilátogatni a temetőbe… Nocsak! Egy újabb furcsaság! Nanami ma virágmintás
kimonóba öltözött, holott ki nem állhatja, és a haját feltűzte, pedig… A hajtű!
Honami hajtűje! Ezer közül is megismerném! Nanami eddig még sosem viselte. Ez
vajon mit jelenthet? /fennhangon/
Nanami szan, indulhatunk?
Nanami: /vidám hangon/ Simo
szan!
Tagava: /halkan/ Legalább
egyetlen szépség akad abban, ha kivégeznek.
Nanami: Igen, Simo
szan, indulhatunk, csak hozom a virágokat.
/falábbeli kopogása a kövön/
Ugye, milyen gyönyörűek ezek a hatalmas krizantémfejek? Én
választottam őket.
Tagava: Valóban
gyönyörűek…
3. jelenet
szín: az autóban, úton a temető felé
szereplők: Tagava, Nanami
/folyamatosan a háttérben utcazaj hallatszik, autók, fékcsikorgás,
dudálás/
Nanami: Szeretem ezt
az autót! Olyan szép!... Ugye, ezért nem tart ostobának?
Tagava: Egyáltalán nem
tartom ostobának. Ez… valóban egy szép darab. /halkan/ Nem szabad ránéznem. Hogy nem vettem eddig észre, hogy
ennyire hasonlít Honamira. Nem nézhetek rá! Nem gondolhatok rá!
Nanami: Rám mérges?
Valami illetlenséget mondtam?
Tagava: Nem, nem
vagyok mérges… inkább csak fáradt. Igen! Fáradt vagyok, Nanami szan.
Nanami: Sajnálom.
Kimehettünk volna máskor is.
Tagava: Nem hagyhatjuk
elhervadni ezeket a gyönyörű virágokat! /halkan/
És már szeretnék a végére járni ennek az egésznek.
/erősödő motorhang/
4. jelenet
szín: temető, Honami sírja előtt
szereplők: Narrátor, Tagava, Nanami
/csend, majd madárcsicsergés/
Tagava: Csapdának elég
nyugodt és csendes, kivégzéshez viszont pont alkalmas. Vajon az a vénség azzal
a nyikorgó talicskával minden nap ilyen alaposan körbejárja a sírokat vagy csak
engem figyel?
/nyikorgó talicska távolodó hangja/
Nanami: Simo szan,
segítene meggyújtani a füstölőket? Sehogy sem boldogulok ezekkel a gyufákkal.
Tagava: Természetesen.
Erre való az öngyújtó.
/kattanás, sercegés, ahogy az öngyújtó lángja felcsap és meggyújtja a
füstölőt/
Nanami: Simo szan,
kérdezhetek valamit?
Tagava: Hallgatom.
Nanami: Édesanyám
szerette apát? Boldog volt mellette?
Tagava: Miért kérdezi
ezt, Nanami szan?
Nanami: Tudom, hogy
nem illik ilyesmiről egy férfival beszélgetni, de fontos volna tudnom, Simo
szan. Senki sincs, akitől megkérdezhetném, pedig tudnom kell, hogy lehet-e
boldog egy asszony, akit hozzá kényszerítenek valakihez, akit nem szeret.
Tagava: Kit
kényszerítenek kihez?
Nanami: Engem Ugaki
Noburóhoz.
Tagava: Ezt meg miből
gondolja?
Nanami: Maga Ugaki
mondta nekem tegnap este az étteremben. Azt állította, hogy apa ajánlotta fel
neki.
Tagava: /halkan/ Már mindent értek! Tecuba nem
Honami miatt húzott le a listáról, hanem mert úgy gondolja Ugaki Noburo
megbízhatóbb jogtanácsos lenne. Ebben némileg igazat kell adnom az öregnek,
Ugaki valóban megbízható, ha azt vesszük alapul, hogy egyetlen önálló gondolata
sincsen… Az öreg Tecuba másodszor követte el ugyanazt a hibát. Alábecsülte az
asszonyt, akit folyton megalázott, ahogyan a lányt is, akit áruba bocsátott. /felnevet, majd fennhangon beszélni kezd/
Ne vegye komolyan, amit Ugaki Noburo mondott. Folyton csak hazudik.
Nanami: /felsóhajt a megkönnyebbüléstől/
Tagava: Ugaki Noburo
sosem lesz a férje.
Nanami: Soha, Simo
szan?
Tagava: Soha.
Nanami: Akkor ez csak
tréfa volt?... Az igazat megvallva, ki nem állhatom Noburót, olyan közönséges.
Mindig arról beszél, hogy az ágya felett van egy nagy tükör, és abban néz majd
engem, ha nála alszom. De én nem akarok vele lenni. Azt hiszem, belehalnék, ha
megcsókolna…
Tagava: /halkan/ Valójában Ugaki fog belehalni
abba, hogy ilyesmi egyáltalán megfordult a fejében. /fennhangon/ Felejtse el azt a tükröt, Nanami! Ez csak egy rossz
tréfa. Egy tréfa, amin nevetni kell.
5. jelenet
szín: Tagava dolgozószobája
szereplők: Tagava, Tecuba
/átkötő zene „music02” első 10 mp/
Tecuba: Milyen virágot
vitt ki Nanami?
/Tecuba megrázza a pohárban levő jégkockákat/
Tölts még!
Tagava: Igen, Soku
szan!
/Tagava whiskyt tölt a pohárba/
Fehér krizantémot.
Tecuba: Ha férjhez
megy, nem lesz ideje ilyen ostobaságokra.
/nagyot kortyol az italból/
Tagava: Igen, Soku
szan. Egy asszonynak sok dolga van. Vezetnie kell a háztartást, nevelnie a
gyermekeit, de mindenekelőtt teljesítenie a férje vágyait.
Tecuba: Egyre jobban
hasonlít az anyjára.
/Tecuba ismét iszik/
Tagava: Igen, Soku
szan.
Tecuba: De sosem lesz
olyan jó feleség, mint Honami. Azt hiszem, túlságosan szabadjára engedtem. Meg
kellett volna nősülnöm, hogy legyen, aki kordában tartsa. De a férje majd
megregulázza!
/néhány másodperc csend, majd az üvegpohár a földre zuhan/
Tagava: Különös, hogy
éppen most beszél Honamiról, Soku szan. Pont most, amikor néhány perc múlva megáll
a szíve. A méregnek, amit olyan lelkesen benyakalt azonban más hatásai is
lesznek… illetve vannak. Először a beszédközpont bénul le, ezért nem tud
megszólalni. Hiába is forgatja olyan vadul a szemét, ezzel a gondolattal
érdemes megbékélni, mert ahogyan tapasztalta, már az izmai is felmondták a
szolgálatot. De nem is olyan nagy baj, ha nem tud beszélni, majd beszélek én
maga helyett… Nem kér még egy italt? Vagy egy szivart? Érdemes volna
kihasználni az időt… de ha nem, hát nem. Maga tudja!... Ejnye! Most meg magára
rondított. Ez nem festene túl jól a nekrológban!... Furcsa, nem igaz, hogy a
felesége és a lánya is engem tisztelt meg a bizalmával? Ezen jó volna
elgondolkodni, amire van még két… Nem! Már csak egyetlen perce… Talán, ha
jobban figyel rájuk, többet törődik velük, ha elkényezteti őket, sosem
fordulnak el magától. Kár, hogy ez sosem derülhet ki. Egyébként hamarosan
megérkezik doktor Morimoto, de ne aggódjon, mert addigra maga már halott lesz.
/egy autó közeledő hangja, majd hallani, hogy a motor leáll, becsapják
a kocsiajtót/
Tagava: Már itt is
van! Nanaminak majd elmondom én… És Ugaki Noburo miatt sem kell aggódnia,
gondoskodtam róla is... Megyek, és beszélek a doktorral! Feltartom egy kissé,
amíg agonizál. Vigyázzon az itallal, Soku szan, még megárt!
/lépések zaja/
/Tagava hangja távolról, a
folyosóról/ Annyira örülök, doktor Morimoto, hogy ilyen gyorsan ide tudott
érni! De attól tartok, már késő… Szívroham. Ebben a korban ez elég gyakori.
/halkan/ Gyilkosság. Ez ebben a szakmában elég gyakori.
/vége; záró zene „music01” 24 mp, illetve, ahogy kijön/
Az Otokojaku egyik főszereplője Otoka Juri, aki maga is otokojaku. Otoka figuráját egy élő, de már visszavonult otokojaku ihlette: Oozora Yuuhi. A regényben szereplő takarazuka-musicalek pedig javarészt létező darabokra utalnak. A máltai sólyom, ami a történet során Edward Williams névjegyévé is válik, természetesen egy másik híres Bogart-filmre a Casablancára céloz. A Tűz Japán felett egy kevésbé sikerült Morning Breeze című darab imitációja - kritikája megegyezik a könyvbéli kritikával. A Kamikaze viszont teljességgel fikció, illetve ha létezik is hasonló, nincs tudomásom róla. A Lezárt ügyekben felbukkanó Takarazuka Graph című képes újság szintén napjainkban is kapható magazin.
A Takarazuka Graph címlapja Oozora Yuuhival
Kezdhetném úgy, hogy a japánok mindent máshogy csinálnak. Míg az ókori görög színházban vagy Shakespeare idejében Európában a női szerepeket is férfiak játszották, addig a XX. század hajnalán a japánok megalkották az abszolút női színházat. Ez azonban nem teljesen fedné a valóságot. Inkább valószínű, hogy esztétikai szempontok vezették e műfaj megteremtőjét - ez egyébként más művészeti ágakban, mint a jaoi mangában is megtalálható, bár ott kissé összetettebb a végeredmény.
A takarazuka színházban, mint korábban is írtam, minden szerepet nők játszanak - az ezzel kapcsolatos meleg áramlatok elsősorban nyugati hatásra születtek, és a takarazuka-fanokat javarészt őszinte, ilyen érzelmektől mentes rajongás jellemzi. Azok a szerencsések, akik bekerülnek az akadémiára az első év végén a tanárok döntése és képességeik, illetve külső megjelenésük alapján válnak otokojakuvá vagy maradnak a női szerepeknél - ami természetesen ugyanolyan fontos. Az előrejutás hosszú időbe telik, és mindenki számára kötelező végigjárni a szamárlétrát. Általában egy otokojaku harmincas évei közepére válik igazán sikeressé, nyeri el a legjobb szerepeket, majd a negyvenes éveire visszavonul. Ez nem minden esetben jelenti azt, hogy nem lép többé színpadra, inkább csak annyit, hogy innentől női szerepeket vállal.
Oozora Yuuhi, mint otokojaku visszavonult,
mostantól női szerepben hódít
Oozora Yuuhi az évek során számos fiktív és létező személy bőrébe bújhatott bele, melyekből íme néhány kiemelkedő név a teljesség igénye nélkül.
Richard Blaine:
Az eredeti Humphrey Bogart-változat (1942)
Több mint hatvan évvel később Tokióban (2009)
- Oozora Yuuhi egyik kedvenc szerepe
Lord Horatio Nelson
Lord Nelson - korabeli portré nyomán
Lord Nelson Sir Laurence Olivier tolmácsolásában
- That Hamilton Woman 1941
Lord Nelson 2010 a japán partoknál
Rudolph Valentino
Rudolf Valentino: Sand and Blood 1922
Rudolf Valentino 2011
Végül egy ízig-vérig japán darab a Beautiful Life (2011), benne szamurájok, nindzsák, hősies önfeláldozás, reménytelen szerelem, vagyis minden, ami egy drámához szükséges.
Visszatérés a japán színház gyökereihez,
nem csupán a kosztümök és a történet idézik a múltat
Most, hogy végignéztem a listán, meg kellett állapítanom, hogy kedvenc Oozora-darabjaim mind szomorúak, még ha nem is végződnek mindig tragédiával, holott a takarazukában vígjátékot éppúgy találhatunk, de valahogy ezek a "szomorú" szerepek jobban illenek Oozora személyiségével- vagy csak én képzelem ezt, nem tudni.
Alistair MacLean néhány regényéről (Navarone ágyúi, A csapda, Kémek a sasfészekben) korábban már esett szó. A skót származású MacLean elsősorban kémregényeiről ismert, a Hajtóvadászatban azonban meglehetősen kevés kémet találunk. A kötetben olvasható novellák főtémája ugyanis a háborgó tenger háborúban és békében egyaránt.
Robert Louis Stevenson örököse: MacLean
méltónak bizonyult a nagy elődökhöz
MacLean sajátos humora, szellemessége jelen van a vidám történeteben és a heroikus drámákban egyaránt. A novellák között találhatunk tipikusan a skót néplélekből fakadó történetet, mint a nyitánynak szánt Dileas, de akad amolyan Rejtős-feelinget árasztó is: Szent György és a sárkány vagy a McCrimmon és a kék holdkövek, vagy ízig-végig krimi, mint a furcsa című MacHinery és a kelbimbók.
A kötetben persze számos háborús történet is található, de ezúttal MacLean egészen más képet fest az ellenségről. A gonosz náci fogalma alaposan megváltozik, bár nem tűnik el nyomtalanul:
"A hadifoglyok egy része azonban, az internáltakkal ellentétben felbecsülhetetlenül hasznosnak bizonyult. Ezek közé tartozott Burfend kapitány is, az Adolph Woermann parancsnoka, aki embereit kettes sorban a felső fedélzetre masíroztatta, majd néhány mentőcsónakot tökéletes fegyelmezettséggel vízre bocsátott. Nácik voltak, vagy sem, magatartásuk minden kívánalomnak megfelelt. Különösen igaz volt ez Burfend kapitányra, aki miután annyi embert elhelyezett a csónakokban - fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül -, amennyit csak lehetett visszalépett, és az Arandora Starral együtt elsüllyedt"*
MacLean önéletrajzi ihletésű és korabeli dokumentumokat feldolgozó tengerész-történeteiből az is világosan kitűnik, hogy gyakran nem az "ellenség", hanem a saját ostobaságunk vezet katasztrófához...
A könyvnek emellett magyar vonatkozása is van, tengelyhatalmi oldalon harcoló népünk fiai is jeleskednek: "Colin kísérője, Mr. Raskay átadta a saját helyét egy csónakban egy nő és egy gyermek számára, majd lement, kiszabadított néhány gyermeket a kabinokból, aztán felment a fedélzetre, és a vízbe vetette magát, de nem azért, hogy a saját bőrér mentse, hanem, mert a fuldokló gyermekeken akart segíteni. Nem lehet tudni, hogyan halt meg, de önfeládozása folytán a halála elkerülhetetlen volt. Mr. Raskay magyar volt, de nem zeti hovatartozásától és hazája ideológiájától függetlenül emberiességből jelesre vizsgázott." * - Köszönjük!
A brit tisztek helytállásáról ennél sokkal többször és bővebben olvashatunk e történetekben, de hogy ne vádolhassanak elfogultsággal, egy tipikusnak mondható részt innen is idéznék: "...A brit tisztek közül kevesen menekültek meg. Amikor utoljára látták őket, a fedélzeten álltak felsorakozva, és vidáman csevegtek egymással, mintha csak az autóbuszra várnának valamelyik londoni megállóban."*
Alistair Maclean
Ami viszont igazán egyedülállóvá teszi ezt a Hajtóvadászatot, az az utolsó fejezet: Alistair MacLean a siker előnyeiről és a vele járó felelősségről. MacLean ars poeticájáról eddig nem sokat olvashattuk, ezért is számít igazi csemegének ez a pár oldal. Nem csupán azt tudhatjuk meg, hogy MacLean egy pályázatra benyújtott novellája révén lett közismert, de azt is, hogy élete végéig egyetlen kiadónál, a Collinsnál - az egyik legnagyobb brit kiadó - jelentek meg művei.
Ennél is érdekesebb azonban, amit a kritikáról ír:
"Az első kritika, amelyet valaha olvastam, az első könyvemet, az Őfelsége hadihajóját tárgyalta. Két teljes oldalt tett ki egy azóta megszűnt skót újság lapjain, és a könyvem borítójáról közölt fénykép alatt ez a cím állt: 'Égessék el ezt a könyvet.' Én a legnagyobb elismeréssel adóztam a Királyi Haditengerészetnek ebben a könyvben, az a tökfej azonban ezt bemocskolásként értelmezte.
Ez volt az első és egyben utolsó kritika, amit olvastam. Azóta kénytelen vagyok úgy tekinteni a könyvkritikusokra, mint azokra a férfiakra, akik kinevetik a szüléstől félő nőket. Azt azért el kell ismernem, nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy az ember olyasvalamiben adjon tanácsot, olyasvalami miatt kritizáljon és pirongasson meg másokat, amit ő maga képtelen lenne megtenni.
Úgy érzem, a legnagyobb hálával az olvasóimnak tartozom, akik nélkül nem tudnék ilyen szabadon élni. Ők ha - jogosan - előszeretettel fel is szokták hívni a figyelmemet a leggyakoribb baklövéseimre, sosem akarják megtanítani nekem, hogyan kell könyvet írni. Szeretem őket ezért."*
Fáradtan vágódtam le a metró egyik ülésére, amikor három cigarettázó katonát vettem észre. Természetesen nem a metrókocsiban gyújtottak rá, csupán egy fotón szerepeltek, amely alá azt pingálták piros betűkkel: "A mexikói bőrönd". A kép és a szöveg elég indok volt, hogy jobban utánanézek. Furcsamód ez a kiállítás nem kapott túl nagy publicitást, pár internetes cikken kívül nemigen találni róla anyagot, pedig a budapesti Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet is számos programot és filmvetítést szervezett mellé.
A bombázás néma áldozata:
látványos és hatásos, de pont ez a cél
Robert Capáról A kissé elmosódva kapcsán már volt szó. Ezúttal azonban nem a II. világháború, hanem annak morbid előjátéka, a spanyol polgárháború került lencse végre. Javaslom ezt az egyórányi időutazást mindazoknak, akiket érdekel a korszak, vagy szeretnének bepillantást nyerni a haditudósítás korai időszakába. A képek ugyanis nem csak a polgárháború megdöbbentő és heroikus pillanatait, az emberséget vagy embertelenséget ábrázolják, de a hétköznapokat, a magánéletet is.
Érdekes továbbá összehasonlítani, hogy egy-egy képet a különböző magazinok milyen környezetben, milyen szöveggel tálaltak, melyik részletét ragadták ki. Aki pedig megtalálná a két katona között a medvét, kérem, írja meg - nekem ugyanis nem sikerült.
Ez a kiállítás egyedülálló időkulcs, amely segítségével megismerhetjük a múlt egy darabját.
Robert Capa és Gerda Taro
A MEXIKÓI BŐRÖND – Capa, Chim és Taro újra felfedezett negatívjai a spanyol polgárháborúról megtekinthető Budapesten, a Centrális Galériában december 19-től 2016. február 21-ig. A tárlat látogatása INGYENES!!!
Agatha Christie klasszikusának legújabb és legfrissebb feldolgozását 2015 karácsony előtt mutatta a BBC, szinte néhány napja. A háromrészes minisorozat szereposztása már önmagában ígéretes, hiszen olyan nevekkel találkozhatunk, mint Charles Dance (alias az operaház Fantomja, de egy Mrs. Marple-ben is láthattuk), Miranda Richardson (I. Erzsébet Blackadder-változatban plusz egy Tim Burton-movie), Sam Neil (egykori Merlin), Toby Stephens (a Jane Eyre-ból és Az öt kismalac Poirot-történetből), Burn Gorman (a Torchwood-sorozat Owen Harpere, de szintén láthattuk már egy Mrs. Marple-epizódban), valamint Noah Taylor (emlékezetes alkotása a fiatal Adolf Hitler, de most Nick Cave-designe-ban nyomul).
Úton a végzet felé
A rendezés mind látvány, mind dramaturgia tekintetében a Poirot-sorozat utolsó szezonjait idézi, és már attól fel áll a szőr a karunkon, ha valaki lemegy krumpliért a pincébe. A feszültség és dráma az első pillanattól az utolsóig fogva tart minket, és képtelenek vagyunk felállni a fotelből: muszáj egyszerre végignézni az egészet. Az éjszaka épp olyan félelmetes, mint a fényárban úszó nappal, és szinte már megkönnyebbülünk a baljós fellegek láttán, melyek rossz érzéseinket igazolják.
Tíz karakterünk tíz gyilkost takar, és elmoralizálhatunk - bár erre nem túl sok időnk akad - a különböző módozatokon: vajon egyformán súlyos büntetést érdemel a hirtelen felindulásból elkövetett vagy előre megfontolt emberölés; és mennyire számít, ha egy bűnöző vagy egy ártatlan gyermek az áldozat. Nem árt tehát felkészülnünk, mert nem csupán idegszálainkat kezdik ki az események, de lelki állapotunk is alaposan felkavarodhat. Ezúttal ugyanis nem egy detektívtörténettel állunk szemben, ebben a tálalásban a pszicho thriller inkább megfelelő besorolás volna. Ahogy pedig történetünk halad szépen előre, szereplőink egyre csak fogyatkoznak a versike szerint - a tíz kicsi néger vagy tíz kicsi indián ne tévesszen meg bennünket -:
"Ten little soldier boys went out to dine..."
Hogy ez a sorozat mikor kerül bemutatásra a magyar tv-ben, nem tudni, már ha egyáltalán levetítik. Aki csak teheti, nézze meg az eredeti, angol nyelvű változatot.
