Babylon Berlin - szereplőink

Gereon Rath alias Volker Bruch

Végre egy nyomozó, aki nem két méter magas, szekrényajtónyi vállakkal és fogpaszta-vigyorral rendelkezik, és nem akarja az abszolút tökéletesség vagy tökéletlenség látszatát kelteni - talán így összegezhetném. A lényeg viszont az, hogy Volker Bruch a lehető legjobb dolog volt, ami Gereon Rathtal történhetett.

Volker Bruch számos kötelező krimimellékszerep - Rex felügyelő, Tetthely - és borzalmas kosztümös-film variációk után az Unsere Mütter, Unsere Väterben (2013 - nálunk Anyáink és apáink címmel futott) jutott először igazán szóhoz. A sorozat friss, újszerű hangon dolgozta fel a II. világháború eseményeit - ráadásul német szemmel -, így világszerte azonnal népszerű lett, élénk érdeklődést váltott ki, sőt számos díjat is nyert - akárcsak maga a Babylon Berlin. Volker Bruch pedig Wilhelm Winterként végre megmutathatta a nagyvilágnak, hogy színészként mire is képes.

Vaskereszt után egyenesen egy büntető századba

- nehéz túlélni és embernek maradni

Bruch segítségével Gereon Rath kissé sablonos és lagymatag karaktere élővé és igazán szerethetővé vált - bevallom, először a sorozatot láttam, csak utána olvastam a regényt, így eléggé elfogult vagyok a Babylon Berlinnel szemben. A sorozatból megismert, számos lelki problémával küzdő Rath esetében már nincsenek logikai bukfencek, pontosan értjük mit miért tesz - drogok -, illetve mit miért nem. Állandó harcban áll a külvilággal és saját magával is, folyton borotva élen táncol, de nem kérdés, hogy a néző csak érte, miatta izgul. Olykor kissé esetlen - elsőre rögtön két szolgálati fegyvert is "elveszít"-, a döntő pillanatokban azonban mindig helyén van az esze - és a szíve, hogy a romantikus lelkületű nézők se maradjanak ki. A regényből ismert karakterjegyei, például a tánc iránti szenvedélye, a sorozatban egészen egyéni, kissé őrült színezetet kap. Az újraírt forgatókönyvben megjelenített családi viszonyok között pedig igyekszik a "józan ész" határain belül megtartani a mértéket. Bruch alakítása kétségtelenül záloga volt a sikernek, nélküle Gereon Rath nem sokban különbözne nemzetközi kollégáitól.

A nem éppen jól sikerült nagy találkozás Charlotte Ritterrel

- a férfi WC-ben elvonási tünetekkel gazdagon

A szükség nagy úr - a függőség még inkább

Olykor játékos, olykor szomorú

De ha kell tisztelettudó,

hivatalos és a végletekig lojális

Törékeny és tiltott boldogság

Két nő közt őrlődve, ami legalább három

Bruno Wolter alias Peter Kurth
Bruno Wolter főfelügyelő alakja már a könyvben sem fekete-fehér, de a sorozatban még kevésbé tudja az ember, hogy mit is gondoljon. Annak ellenére, hogy idővel pontosan tudjuk, Gereon Rath ellen dolgozik, még is meg tud ingatni bennünket, ahogy egyébként Rathot is. Igaz, már kezdettől fogva van a két rendőrtiszt között némi ellentét - Rath orrba is vágja Woltert, sőt később jól össze is verik egymást -, de csak a végén jövünk rá, hogy alaposan félreismertük a kedélyes Wolter természetét. Még sem nevezhetnénk őt egyszerűen gonosznak, ott van például a Frau Behnkéhez főződő, nem egészen egyértelmű viszonya, és az is, hogy gyakran segítségére van Rathnak vagy Charlotte Ritternek - puszta önzésből, nem valószínű. Az a ragaszkodás és aggodalom pedig, ami saját feleségéhez fűző, annyira emberivé teszi, hogy önkéntelenül is érzünk némi szimpátiát iránta.
Peter Kurth mesterien formálta meg ezt a karaktert, ehhez nem fér kétség.

Első pillantásra egy tiszteletreméltó főfelügyelő 

És másodikra?

Charlotte Ritter alias Liv Lisa Fries
Gereon Rath karaktere mellett Charlotte Ritter az, aki a legnagyobb átváltozáson ment keresztül. A regényben egy csinos, eszes, kissé rátarti kis nőcske, nem mondhatni, hogy túl eredeti vagy izgalmas. A sorozatban ezt viszont volt alkalma felülírni, és egy életrevaló, kissé szabad erkölcsű lány lett belőle, akit a kényszerűség rossz utakra visz, de végül megtalálja a helyes ösvényt, bár nagy árat kell érte fizetnie. Persze, mint később kiderül alvilági ismeretei jól jönnek a nyomozás során.

 Egy lány, aki többet szeretne

Éjjel bűnben 

Nappal a bűn nyomában

A sorozatban természetesen rengeteg izgalmas karakter található, mint maga Szent József.

Herr Gräf, a fotós,

aki nem csak a sötét kamrában szereti a pirosat 

Vagy a már említett Szorokina grófnő,

aki minden férfit az ujjai köré csavar és bolonddá is tesz

Furcsa mód a magyar sajtónak mindössze a nácik és a prostituáltak szintjén sikerült megérteni a története - ami elég szegényes fantáziára vall és igen valószínű, hogy az angol nyelvű sajtótermékektől kölcsönözték -, de remélhetőleg a nézők ennél azért tovább jutnak. Viszont a magyar szinkront javaslom messzire kerülni, mert a főhőst sikerült vele teljesen kiherélni. Szegény Moser Károly már a Buffy, a vámpírok rémében kihúzta nálam a gyufát, amikor Fesztbaum Béla után átvette Spike hangját. Volker Bruchhoz pedig egyáltalán nem passzol - bár Bruchhoz valamiért egyik filmben sem sikerült igazán jó hangot találni. Ezzel a hanggal Gereon Rath egy szépen herélt bájgúnár látszatát kelti, ami kissé távol áll az eredeti karaktertől. Érdekes, hogy az angol, spanyol és francia szinkronosoknak sikerült megfelelő hangszínt találniuk, nekünk meg nem. Mindenesetre, aki csak teheti, nézze meg eredeti nyelven, mert egy kis német nyelvlecke sosem árt, ráadásul egészen más hangulata van, mint pl. angol szinkronnal.