Théophile Gautier: Kleopátra egy éjszakája

A francia romantika korábban bemutatott jeles képviselőjét, Théophile Gautier-t igencsak magával ragadta az óegyiptomi múmiák világa. Jelen esetben tárgyalt műve, a Kleopátra egy éjszakája azonban nem kifejezetten tartozik a múmiairodalomhoz.

Az első magyar kiadás 1922-ből,

fordította Babits Mihály 

Ugyanezt a címet viseli egy rémnovellákat

tartalmazó gyűjtemény is

Ez a kisregény egy klasszikus szerelmi történet egy film noirba illő femme fatale főszereplésével. Nem nehéz rájönnünk, hogy Kleopátra lesz a végzett asszonya, aki a vágyakozás tárgya és maga a halál is egy személyben. Anélkül, hogy a történetbe mélyebben belemerülnénk, bátran kijelenthetem, egyetlen visszatérő múmia sem szerepel benne, ugyanakkor Egyiptom, mint a Múmiák földje jelenik meg.

Kleopátra, ahogy a képzeletünkben él, és a filmvásznon

az Asterix és Kleopátrában Monica Belucci bőrébe bújva

Kleopátra a valóságban,

ha hihetünk a korabeli szobrászoknak

Még ha rómaiak is...

Felmerül tehát a kérdés, hogyan is kerül ide? Nos igazán egyszerű a válasz:

"És aztán, Charmion, neked megmondom van egy gondolatom, amitől félek; a föld más országaiban elégetik a holttesteket és hamvaik hamarosan beleolvadnak az anyaföldbe. Itt azt lehetne mondani, hogy az élőknek egyéb dolguk sincs, mint a halottak megőrzése. Hathatós balzsamokkal tépik ki a romlás karmaiból; megőrzik alakjukat és külszinüket, a lélek elröppen, a porhüvely megmarad és a mostani nép alatt husz nép van, minden város a nekropoliszok  husz emeletén  nyugszik; minden letünő nemzedék egy borus város mumia népességét szaporitja: az atya alatt megtalálhatod a nagyatyát és a dédatyát aranyozott és festett skatulyáikban, olyan módon, mint amilyenek életükben voltak és bármeddig áshatsz, mindig ujabbakat fogsz találni!

Ha rágondolok erre a szalagokba göngyölt sokaságra, a gyászos gödröket megtöltő, kiszáradt kisértetekmilliárdjaira, akik kétezer éve fekszenek ott szemtől-szembe, semmitől meg nem zavart csendjükben, nem, még a koporsóban kuszó féreg zajától sem zavarva és akiket épen fognak megtalálni másik kétezer esztendő után is macskáikkal, krokodilusaikkal, ibiszeikkel, mindazzal, ami akkor élt, mikor ők: borzalom ragad meg és a bőrömön borzongás fut végig. Mit mondhatnának egymásnak? Hiszen még megvannak az ajkaik s lelkük, ha kedve jönne visszatérni, abban az állapotban találná testüket, amelyben elhagyta.

Egyiptom valóban baljós királyság és igazán nem az én kacagó és bolondos énemhez van szabva..."*

Jó szórakozást!

*Babits Mihály fordítása

Théophile Gautier: A múmia lába

Théophile Gautier (1811-1872) a francia romantika nagy alakja, akit nem túl meglepő módon erősen megérintett a gótika szele, a vámpírok mellett így a múmiák is élénken foglalkoztatták képzeletét. Ennek kézzel fogható eredménye többek között A múmia lába (Le pied de la momie 1840.) című novella, mely mesterien ötvözi a gótikus horror elemeit a romantikával.

Az első magyar nyelvű kiadás borítója 1920.

A múmia lába

-  kiváló étvágygerjesztő a horrornovella-gyűjteményhez 

Kissé romantikus borítóváltozat klasszikus elemekkel

Meg egy valamivel múmiásabb

A történet nem túl összetett, akárcsak a benne szereplő karakterek, és mondhatni Gautier francia eleganciával oldotta meg ezt a feladatot. A múmia lába bizarr, ugyanakkor bájosan kecses, és olykor talán giccsbe hajló, de nem nélkülöz némi öniróniát sem. Romantikus lelkületű fiatal főhősünk, aki megjárja a múmiák birodalmát, különös karakterekkel találkozhat, miközben földöntúli kalandokat élhet át.

Múmialáb de facto

A lényeget megragadó illusztráció 

Képregény A múmia lábáról

A nem túl terjedelmes múmia-irodalom - hiszen ez a témakör igencsak háttérbe szorult a vámpírokkal és vérfarkasokkal szemben - egy igazi gyöngyszeme ez a novella. A kissé terjengős leírások ellenére ugyanis meg van a sajátos humora, amiért végül is e rövid bemutató megszületett.

"-Ha csak legalább kétezer éves volnál - folytatta az öreg király -, nagyon szívesen neked adnám a hercegnőt, de a különbség igen nagy, aztán meg olyan férj kell a mi lányainknak, aki sokáig tart, ti pedig nem tudjátok épségben tartani magatokat; az utolsók, akiket alig tizenöt századja hoztak ide, ma már nem többek egy csipetnyi hamunál..."*

A képforrása: https://www.deviantart.com/agentjericho/art/The-Black-Pharaoh-715105010

* Zolnai Béla fordítása, A múmia lába, Népszava, 1990., 118. o.

Babylon Berlin - szereplőink

Gereon Rath alias Volker Bruch

Végre egy nyomozó, aki nem két méter magas, szekrényajtónyi vállakkal és fogpaszta-vigyorral rendelkezik, és nem akarja az abszolút tökéletesség vagy tökéletlenség látszatát kelteni - talán így összegezhetném. A lényeg viszont az, hogy Volker Bruch a lehető legjobb dolog volt, ami Gereon Rathtal történhetett.

Volker Bruch számos kötelező krimimellékszerep - Rex felügyelő, Tetthely - és borzalmas kosztümös-film variációk után az Unsere Mütter, Unsere Väterben (2013 - nálunk Anyáink és apáink címmel futott) jutott először igazán szóhoz. A sorozat friss, újszerű hangon dolgozta fel a II. világháború eseményeit - ráadásul német szemmel -, így világszerte azonnal népszerű lett, élénk érdeklődést váltott ki, sőt számos díjat is nyert - akárcsak maga a Babylon Berlin. Volker Bruch pedig Wilhelm Winterként végre megmutathatta a nagyvilágnak, hogy színészként mire is képes.

Vaskereszt után egyenesen egy büntető századba

- nehéz túlélni és embernek maradni

Bruch segítségével Gereon Rath kissé sablonos és lagymatag karaktere élővé és igazán szerethetővé vált - bevallom, először a sorozatot láttam, csak utána olvastam a regényt, így eléggé elfogult vagyok a Babylon Berlinnel szemben. A sorozatból megismert, számos lelki problémával küzdő Rath esetében már nincsenek logikai bukfencek, pontosan értjük mit miért tesz - drogok -, illetve mit miért nem. Állandó harcban áll a külvilággal és saját magával is, folyton borotva élen táncol, de nem kérdés, hogy a néző csak érte, miatta izgul. Olykor kissé esetlen - elsőre rögtön két szolgálati fegyvert is "elveszít"-, a döntő pillanatokban azonban mindig helyén van az esze - és a szíve, hogy a romantikus lelkületű nézők se maradjanak ki. A regényből ismert karakterjegyei, például a tánc iránti szenvedélye, a sorozatban egészen egyéni, kissé őrült színezetet kap. Az újraírt forgatókönyvben megjelenített családi viszonyok között pedig igyekszik a "józan ész" határain belül megtartani a mértéket. Bruch alakítása kétségtelenül záloga volt a sikernek, nélküle Gereon Rath nem sokban különbözne nemzetközi kollégáitól.

A nem éppen jól sikerült nagy találkozás Charlotte Ritterrel

- a férfi WC-ben elvonási tünetekkel gazdagon

A szükség nagy úr - a függőség még inkább

Olykor játékos, olykor szomorú

De ha kell tisztelettudó,

hivatalos és a végletekig lojális

Törékeny és tiltott boldogság

Két nő közt őrlődve, ami legalább három

Bruno Wolter alias Peter Kurth
Bruno Wolter főfelügyelő alakja már a könyvben sem fekete-fehér, de a sorozatban még kevésbé tudja az ember, hogy mit is gondoljon. Annak ellenére, hogy idővel pontosan tudjuk, Gereon Rath ellen dolgozik, még is meg tud ingatni bennünket, ahogy egyébként Rathot is. Igaz, már kezdettől fogva van a két rendőrtiszt között némi ellentét - Rath orrba is vágja Woltert, sőt később jól össze is verik egymást -, de csak a végén jövünk rá, hogy alaposan félreismertük a kedélyes Wolter természetét. Még sem nevezhetnénk őt egyszerűen gonosznak, ott van például a Frau Behnkéhez főződő, nem egészen egyértelmű viszonya, és az is, hogy gyakran segítségére van Rathnak vagy Charlotte Ritternek - puszta önzésből, nem valószínű. Az a ragaszkodás és aggodalom pedig, ami saját feleségéhez fűző, annyira emberivé teszi, hogy önkéntelenül is érzünk némi szimpátiát iránta.
Peter Kurth mesterien formálta meg ezt a karaktert, ehhez nem fér kétség.

Első pillantásra egy tiszteletreméltó főfelügyelő 

És másodikra?

Charlotte Ritter alias Liv Lisa Fries
Gereon Rath karaktere mellett Charlotte Ritter az, aki a legnagyobb átváltozáson ment keresztül. A regényben egy csinos, eszes, kissé rátarti kis nőcske, nem mondhatni, hogy túl eredeti vagy izgalmas. A sorozatban ezt viszont volt alkalma felülírni, és egy életrevaló, kissé szabad erkölcsű lány lett belőle, akit a kényszerűség rossz utakra visz, de végül megtalálja a helyes ösvényt, bár nagy árat kell érte fizetnie. Persze, mint később kiderül alvilági ismeretei jól jönnek a nyomozás során.

 Egy lány, aki többet szeretne

Éjjel bűnben 

Nappal a bűn nyomában

A sorozatban természetesen rengeteg izgalmas karakter található, mint maga Szent József.

Herr Gräf, a fotós,

aki nem csak a sötét kamrában szereti a pirosat 

Vagy a már említett Szorokina grófnő,

aki minden férfit az ujjai köré csavar és bolonddá is tesz

Furcsa mód a magyar sajtónak mindössze a nácik és a prostituáltak szintjén sikerült megérteni a története - ami elég szegényes fantáziára vall és igen valószínű, hogy az angol nyelvű sajtótermékektől kölcsönözték -, de remélhetőleg a nézők ennél azért tovább jutnak. Viszont a magyar szinkront javaslom messzire kerülni, mert a főhőst sikerült vele teljesen kiherélni. Szegény Moser Károly már a Buffy, a vámpírok rémében kihúzta nálam a gyufát, amikor Fesztbaum Béla után átvette Spike hangját. Volker Bruchhoz pedig egyáltalán nem passzol - bár Bruchhoz valamiért egyik filmben sem sikerült igazán jó hangot találni. Ezzel a hanggal Gereon Rath egy szépen herélt bájgúnár látszatát kelti, ami kissé távol áll az eredeti karaktertől. Érdekes, hogy az angol, spanyol és francia szinkronosoknak sikerült megfelelő hangszínt találniuk, nekünk meg nem. Mindenesetre, aki csak teheti, nézze meg eredeti nyelven, mert egy kis német nyelvlecke sosem árt, ráadásul egészen más hangulata van, mint pl. angol szinkronnal.

Babylon Berlin - a hangulat

Miután Gereon Rath meghódította az krimi- és képregényrajongók szívét, nem túl meglepő, hogy felbukkant a TV-képernyőn is. A kiváló alapanyagból még kiválóbb szakemberek és művészek olyas valamit alkottak, amire régóta áhítozott nem csupán a német, de az európai közönség is. A Babylon Berlin címre keresztelt sorozat minden porcikájában élő, eleven, modern, még is európai, nem csoda, ha azonnal levette lábáról a nézőket és számos díjat söpört be.

 Őrült, kéjgőzös haláltánc a Harmadik Birodalom árnyékában

 Szex, erotika kontra erkölcsrendészet

És főhősünk új arca

A Babylon Berlin első két szezonja (2017-2018) lényegében egy, hiszen a Tisztázatlan bűnügy történetét dolgozza fel, előzetes hírek szerint a következő két évad (2019) pedig a Csendes halálra épül majd. Az alkotók azonban jócskán elrugaszkodnak az eredeti műtől, ami - legyünk őszinték - hasznára vált a sorozatnak. Történetünk szövevényesebb, karaktereink sokkal összetettebbek és árnyaltabbak, a hangulat pedig szinte az eksztázisig fokozódik. Azt persze hangsúlyoznom sem kell, hogy a regény olvasata nélkül pár dolog azért tisztázatlan marad.

Kezdjük talán a hangulati elemekkel!

Először is külön köszönet a Berlint újraépítő technikai stábnak, melynek köszönhetően kézzel foghatóvá válhatott a képeslapokból és könyvekből jól ismert város. Nem csekély háttérmunka volt szükséges egy-egy utcai jelenethez, hiszen a szövetséges haderők a háború utolsó éveiben mindent elkövettek, hogy Berlin arculata teljesen megváltozzon. Kétségtelen, hogy a történet szempontjából is igen lényeges Moka Efti sikerült a leglátványosabbra, de az Alexanderplatz rekonstrukciója sem megvetendő.

A folytonos színkavalkád ellenére, melyet olykor a bérházak pasztelles szürkesége fűszerez, a sorozat hangulata igencsak komornak mondható, amit az fel-fel bukkanó varjak jelenléte csak fokoz. A tisztaság és mocsok sajátos ritmusú váltakozása, ellentéte pedig tökéletesen tükrözi a haláltáncra jellemző, vibráló feszültséget.

A háttérmunkáról némi ízelítőt nyújt az alábbi videó:

A képi hatások mellett a zene is igen jelentős hangsúlyt kap, és annak ellenére, hogy a főcímzene önmagában véve nem nevezhető túl markánsnak, a zenei anyag minőségében igazán magas színvonalat nyújt, oly annyira, hogy a sorozathoz írt dalok mára önálló életre keltek, akárcsak a Moka Eftiben fellépő zenekarok - Severija, Moka Efti Orcheatra, The Bryan Ferry Orchestra.

A filmsorozat nem hivatalos főcímdala egyértelműen a Zu Asche, zu Staub Severija előadásába - a dal Tom Tykwer, Mario Kamien és Nikko Weideman szerzeménye. A litván származású Severija Janusauskaité Szorokina grófnőt szerepét alakítja, a civil életben pedig színésznő, dalszerző és divattervező is egyben, tehetségét számos díjjal jutalmazták.

A dalbetétek közül különösen kedves lehet szívünknek a Szomorú vasárnap orosz nyelvű változata, amit szintén Severija ad elő. Bár egy kis anakronisztikus a dolog, hiszen a dal 1933-ban született - vagyis 4 évvel a sorozatban jelzett időpont után.

Zenei téren a sorozat másik nagy dobása, a fátyolos hangú Bryan Ferry felbukkanása, akit a swing- és Cole Porter-rajongók már jól ismernek. Bryan Ferry a kétnyelvű - angol és német - Bitter Sweet című dallal debütál a Moka Efti színpadán, ami újra és újra felbukkan a műben a vájt fülű hallgatóság nagy örömére. A sorozat zenei anyagát tartalmazó CD-n több Ferry által komponált dal is hallható.

A zeneszámok között ezeken túl számos Martin Kreamer által szerzett dallam is felbukkan, mint például a bár jelentben hallható Trudy. Kraemer közismert komponista, aki nem véletlenül jegyezte el magát a jazz műfajával. Az albumra felkerült művei tökéletesen belesimulnak a korszak hangulatába.

Nem maradhat ki természetesen Kurt Weil és A háromgarasos opera sem ebből az opuszból, hiszen lépten-nyomon belebotlunk a Cápa-dalba, sőt maga a színdarab is fontos szerepet fog betölteni a cselekményben. Mindemellett a korszak nagy slágerei is felbukkannak, mint például a Mein Führerben is felcsendülő Paul Godwin-Leo Monosso dal, a Mir ist so nach dir, vagy Marlene Dietrich Das ist Berlinje - kissé morbid képi aláfestéssel az 1. szezon 4 részének nyitányaként.

A sorozatról bátran állíthatjuk, hogy igen "muzikális", gyakran szerepelnek benne klipszerű összevágások akár klasszikus, akár swinges zenei aláfestéssel. Ezek mellett külön kiemelném a második rész vége felé hallható kis zenei játékot. Orosz zenészekből álló kis zenekarunk éppen Grieg Peer Gyntjéből A hegyi király barlangjában című tételt játssza, vagyis inkább improzza, ami már-már olyan művészi magasságokat pendít meg, hogy az egyszerű földi halandók számára élvezhetetlen - egyébként a szituáció zseniális, hiszen abszolút életszerű -, majd a Moka Efti titokzatos tulajdonosa egyet szól, és kissé kényszeredett, de annál szélesebb mosollyal az arcukon máris átváltanak egy közkedvelt slágerre. Mindez a háttérben zajlik, szinte észre sem lehet venni, de érdemes vadászni az ehhez hasonló nüanszokra.

Volker Kutscher: Tisztázatlan Bűnügy - Babylon Berlin - könyv

Végre egy német bűnügyi sorozat, melyet egy német szerző írt német szemmel! Talán így volna érdemes kezdeni, de írhatnám azt is: végre egy bűnügyi sorozat a '20-as évek Berlinjéből, amit történelmi hűséggel és tárgyilagossággal írtak. Bárhogyan is látok azonban neki, tény, hogy Volker Kutscher Gereon Rath-sorozata méltó folytatása Philipp Marlowe vagy Bernie Günther karakterének.

 Volker Kutscher a Babylon Berlinhez öltözve

Volker Kutscher (1962-) mint megannyi sorstársa, bölcsészként kezdte pályafutását, többek között germanisztikát és filozófiát tanult. Tanulmányai egy részét Kölnben végezte, ami később meghatározó szerepet játszott legnevesebb karaktere, Gereon Rath megalkotásában is. Első krimije is ebben a városban, Kölnben jelent meg 1995-ben, de a valódi sikert a 2008-ban kiadott Tisztázatlan bűnügy (Der nasse Fisch) hozta meg számára. Nyolc regényéből hét a Gereon Rath-sorozat része, melyek közül eddigi utolsó 2018-ban látott napvilágot. Műveit számos nyelvre lefordították köszönhetően a Babylon Berlin tv-sorozatnak. nálunk azonban eddig két kötete jelent meg a Tisztázatlan bűnügy (2014) és a Csendes halál (2016), mindkettő a General Press gondozásában.

A sorozat egyébként oly annyira népszerű, hogy 2017-ben az első Rath-történetből képregény is készült. Volker Kutscher pedig 2011-ben elnyerte a Berliner Krimipreis díját.

A magyar kiadás borítója

Az eredeti német borító

Az angol designe a másik kötethez,

a Csendes halálhoz

Marketinges szófordulattal élve bátran mondhatjuk, Kutscher megtalálta a piaci rést, hiszen egy olyan történelmi időszakot választott háttérnek, melyet ilyen aspektusában nem igazán alkalmaztak. A 1920-as évek Berlinjét már jól ismerjük a Kabaré világából, de legyünk őszinték, az a kép eléggé egysíkú. Kutscher azonban igyekszik teljes képet adni erről a korról, nem csupán Berlin dekadens, élvhajhász arcát mutatja meg, de jól érzékelteti a Nagy háború utáni gazdasági nyomort, a túlélésért küzdő ártatlan bűnösök világát is. Valójában nincs abszolút értelem vett jó és rossz, hiszen maga a főhős sem egész makulátlan, mint ahogyan főgonoszaink sem teljesen elfajzott, pokolra való gazemberek. Egy törékeny pillanatot élhetünk át a regények lapjain, a Weimari Köztársaság haláltusáját, ami egy fajta furcsa haláltáncnak tűnik. A háttérben már ott munkálkodnak Dolfi barna inges kis barátai, és bár a nagy nevek közül csak Hindenburg mutatja meg az "arcát", az SA-fiúk mindent elkövetnek, hogy minél több balhét akaszthassanak a kommunisták nyakába. Eközben kell főhősünknek "józzanak" maradnia, már amennyire ez ebben az esetben egyáltalán lehetséges.

 A képregény borítója

Meg egy kis ízelítő

Főhősünk Gereon Rath egy kissé Marlowe-féle figura - mi más is lehetne -, ám az ő gyenge pontja  - a nők mellett - nem a whisky, hanem a kokain - ebben a vonulatban mintha a skandináv divatot vélhetnénk felfedezni. Csendben jegyzem meg, hogy ez nem egészen következetesen van felépítve a műben, mert a regény szerint leginkább is úgy tűnik, Rath egyszer csak úgy unalomból szokik rá a cuccra, mint Camus A közöny című regényének főhőse. Rath Kölnből származik - vajon miért -, jómódú katolikus családból. A regény szerint erős atyai hátszéllel érkezik Berlinbe, amiért többekből ellenszenvet vált ki. Nem mondhatni, hogy különösebb képességekkel rendelkezne, de mesterien tudja magát belekavarni a legzűrösebb helyzetekbe, ám valahogy csak sikerül megúsznia a dolgokat.

Az első részben két nagy "ellenféllel" kell szembenéznie, a titokzatos Marlow-val, akinek van egy még titokzatosabb kis kínai a segédje, valamint saját felettesével, Bruno Wolterrel. Míg Marlow a kiismerhetetlen maffiafőnök klasszikus figuráját hozza, Wolteren igazán nehéz kiigazodni, ő inkább a Long John Silver kategóriába tartozik, az ember ugyanis nemigen tudja hova tenni. Marlow-val kapcsolatban önkéntelenül is elgondolkodunk, hogy véletlen-e a névválasztás, vagy egyfajta különös asszociáció részesei vagyunk.

Az SA-s rosszfiúk mellett rengeteg orosszal találkozhatunk, akik a sztálini rezsim elől menekültek, arisztokratákkal és trockistákkal, illetve volt cári titkosrendőrökkel egyaránt, akik saját vérmérsékletük és ízlésük szerint növelik az áldozatok számát és formálják a történetet.

Női karaktereink közül a Gereon vágyálmát megtestesítő Charlotte Ritter a leginkább kidolgozott, bár Elisabeth Behnke és Frau Wolter figurája is elég sok titkot rejt magában.

A cselekményről szólva pedig a cím szó szerint igaz, mert a lavinát elindító eset valóban tisztázatlan marad, bár mi, olvasók azért kapunk némi magyarázatot. E tisztázatlan bűnügy felgöngyölítésébe azonban nem mennék bele, inkább az olvasóra bíznám.

Jó szórakozást!

A regényhez készült weboldal:

http://www.gereonrath.de/