Az első lépés a halhatatlanság felé
Egyiptom
Ha múmiákról van szó, az első, ami eszünkbe jut, az az ókori Egyiptom, ami nem véletlen, hiszen az egyiptomi múmiák a legismertebbek mind a tudományos kutatások, mind a horrorfilmek tükrében. Maga a mumifikálás szertartása azonban nem volt állandó, korszakonként változott például a belsőszervek el-, illetve visszahelyezése, a gyomorüreg feltöltésének módja és anyaga. Az eljárás alapját természetesen mindig is a lágy részek eltávolítása (belsőszervek, agy) és az intenzív sófürdő alkotta, melyet a balzsamozás, az egymásra kerülő gyolcsrétegek követtek. A balzsamolajok használata sem volt mindig egyforma mértékű, Tuthankamon teste köztudottan a túlzott olajhasználat miatt került ilyen rossz állapotba.
Az egyiptomi eljárás lényege a test formájának megőrzése volt.
Az egyiptomi eljárás lényege a test formájának megőrzése volt.
Klasszikus egyiptomi múmia: Teje,
Tuthankamon anyja
Feltételezhető, hogy egyiptomi hajósok eljutottak a Kanári-szigetek partjaira, ahová magukkal vitték ezt a szokást, a későbbi leletek legalább is erre utalnak. A Kanári-szigeteken a mumifikálás szertartását és hagyományát a spanyol hódítók szüntették be a XVI. században.
Guancse múmia egyiptomi mintára
Az emberi testek mellett állati tetemeket, macskákat, különböző madarakat és krokodilokat is mumifikáltak az egyiptomiak.
Madármúmiák
Krokodilmúmia
Halmúmiák
Macskamúmiák
A csincsorrók földjén
A csincsorrók i. e. 7000 és 1500 között Dél-Amerikában, a Csendes-óceán partvidékén, a mai Észak-Chile és Észak-Peru területén éltek. Az egyiptomiakkal szemben a csincsorrók pusztán a csontozatot tartották meg, és arra építették fel az embert. A vázat egy úgynevezett gerincbot alkotta, kötöző anyagként nádat használtak, ha szükséges volt a kiálló részeket levágták, pótlásként pedig nádat, ágakat, füvet, állati szőrzetet, illetve oroszlánfóka bőrt is használtak, fedőréteg gyanánt a lenyúzott, újraformázott bőrt, hamukenőcsöt és fekete festéket használtak. Szerkezetüket és összetételüket tekintve ezek a testek igen törékenyek voltak. A csincsorrók i. e. 5000 körül alkalmazták ezt az eljárást, és a mumifikálásnak több változata is volt, volt hogy vörös festéket használtak a fekete helyett, sőt, olykor anyaggal pótolták ki a húst a testen.
A csincsorrók i. e. 7000 és 1500 között Dél-Amerikában, a Csendes-óceán partvidékén, a mai Észak-Chile és Észak-Peru területén éltek. Az egyiptomiakkal szemben a csincsorrók pusztán a csontozatot tartották meg, és arra építették fel az embert. A vázat egy úgynevezett gerincbot alkotta, kötöző anyagként nádat használtak, ha szükséges volt a kiálló részeket levágták, pótlásként pedig nádat, ágakat, füvet, állati szőrzetet, illetve oroszlánfóka bőrt is használtak, fedőréteg gyanánt a lenyúzott, újraformázott bőrt, hamukenőcsöt és fekete festéket használtak. Szerkezetüket és összetételüket tekintve ezek a testek igen törékenyek voltak. A csincsorrók i. e. 5000 körül alkalmazták ezt az eljárást, és a mumifikálásnak több változata is volt, volt hogy vörös festéket használtak a fekete helyett, sőt, olykor anyaggal pótolták ki a húst a testen.
Klasszikus csincsorró múmia
Anyagból újraformázott arc
Latin-amerikai batyu múmiák
A batyu múmia, mint fogalom általában Peruhoz köthető, de egész Latin-Amerikában találkozhatunk bizonyítékokat az alkalmazására. Az inka és azték kultúrából például a spanyol szereztesek által készített feljegyzései és illusztráció szolgálnak bizonyítékul. Ez a módszer kevésbé drasztikus beavatkozás, inkább a természetben lezajlott folyamatok megfigyelésén és szelíd befolyásán alapszik - Szicíliában is hasonló mechanizmust figyelhetünk meg. A batyu múmia is rendelkezik sírmelléklettel, melyet a testtel együtt maga a batyu rejt, viszont a testen nem történik különösebb beavatkozás leszámítva a belső szervek eltávolítását, a testhelyzetet és a testből szivárgó nedvesség felszívására alkalmazott "párnát". A múmiák némelyike emberáldozat volt, másokat az ősök iránti tiszteletből került konzerválásra. Az inkák és az aztékok közt is szokás volt a tiszteletreméltó ős - uralkodó és/vagy főpap - tartósított és felöltöztetett maradványait a vallási ünnepek alkalmával közbehordozni.
Juanita, az inka jéglány 1450 és 1480 között halhatott meg,
az isteneknek szánt emberáldozat lehetett
Hagyományos batyu múmia kívülről...
...és belülről
Ülő pózban elhelyezett inka múmiák
Inka múmia ábrázolása egy XVI. századi metszeten
Önmumifikálás
Az önmumifikálás folyamata az egyetlen, mely semmiféle orvosi jellegű beavatkozást nem igényel. Ez a jelenség a buddhista szerzetesek között terjedt el Kínában és Japánban a XI. és XIX. század között. A szerzetes ezzel bizonyítva a tökéletes önuralmat lényegét tekintve kiszárítja magát, egy kis odúba zárkózva csupán fenyőmaggal táplálkozik, míg lassan át nem lép a tökéletes mozdulatlanságba. Persze előfordul, hogy a szerzetes nem bírja meg tenni a végső lépéseket vagy megpróbálja az ellenőrzésre kirendelt szerzetes társakat kijátszani. Gyakran egyszerűen kiállítják a felöltöztetett testet, de Kínában szokás volt vékony gipszréteggel bevonni a testet, amit aranyszínűre festettek, így mondhatni szobrot készítettek belőle.
Japánban látható önmumifikált buddhista szerzetes
Szoborrá munkált szerzetes
A múmiák azonban nem csupán az írók és filmesek fantáziáját indították be, de számos áltudományos elmélet is szárnyra kapott velük kapcsolatban.
Ehnaton, akinek múmiája ugyan nem került elő,
de személyét homályos legendák keringenek,
isteni származását sokan földönkívülinek titulálták
A Peruban "talált" háromujjú múmia nyilván csak földönkívüli lehet
De jobb, ha nem rugaszkodunk el annyira a valóságtól!
Múmiahétköznapok
A tizennyolc körös múmialány
Múmiahumor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése