Miután Gereon Rath meghódította az krimi- és képregényrajongók szívét, nem túl meglepő, hogy felbukkant a TV-képernyőn is. A kiváló alapanyagból még kiválóbb szakemberek és művészek olyas valamit alkottak, amire régóta áhítozott nem csupán a német, de az európai közönség is. A Babylon Berlin címre keresztelt sorozat minden porcikájában élő, eleven, modern, még is európai, nem csoda, ha azonnal levette lábáról a nézőket és számos díjat söpört be.
Őrült, kéjgőzös haláltánc a Harmadik Birodalom árnyékában
Szex, erotika kontra erkölcsrendészet
És főhősünk új arca
A Babylon Berlin első két szezonja (2017-2018) lényegében egy, hiszen a Tisztázatlan bűnügy történetét dolgozza fel, előzetes hírek szerint a következő két évad (2019) pedig a Csendes halálra épül majd. Az alkotók azonban jócskán elrugaszkodnak az eredeti műtől, ami - legyünk őszinték - hasznára vált a sorozatnak. Történetünk szövevényesebb, karaktereink sokkal összetettebbek és árnyaltabbak, a hangulat pedig szinte az eksztázisig fokozódik. Azt persze hangsúlyoznom sem kell, hogy a regény olvasata nélkül pár dolog azért tisztázatlan marad.
Kezdjük talán a hangulati elemekkel!
Először is külön köszönet a Berlint újraépítő technikai stábnak, melynek köszönhetően kézzel foghatóvá válhatott a képeslapokból és könyvekből jól ismert város. Nem csekély háttérmunka volt szükséges egy-egy utcai jelenethez, hiszen a szövetséges haderők a háború utolsó éveiben mindent elkövettek, hogy Berlin arculata teljesen megváltozzon. Kétségtelen, hogy a történet szempontjából is igen lényeges Moka Efti sikerült a leglátványosabbra, de az Alexanderplatz rekonstrukciója sem megvetendő.
A folytonos színkavalkád ellenére, melyet olykor a bérházak pasztelles szürkesége fűszerez, a sorozat hangulata igencsak komornak mondható, amit az fel-fel bukkanó varjak jelenléte csak fokoz. A tisztaság és mocsok sajátos ritmusú váltakozása, ellentéte pedig tökéletesen tükrözi a haláltáncra jellemző, vibráló feszültséget.
A háttérmunkáról némi ízelítőt nyújt az alábbi videó:
A képi hatások mellett a zene is igen jelentős hangsúlyt kap, és annak ellenére, hogy a főcímzene önmagában véve nem nevezhető túl markánsnak, a zenei anyag minőségében igazán magas színvonalat nyújt, oly annyira, hogy a sorozathoz írt dalok mára önálló életre keltek, akárcsak a Moka Eftiben fellépő zenekarok - Severija, Moka Efti Orcheatra, The Bryan Ferry Orchestra.
A filmsorozat nem hivatalos főcímdala egyértelműen a Zu Asche, zu Staub Severija előadásába - a dal Tom Tykwer, Mario Kamien és Nikko Weideman szerzeménye. A litván származású Severija Janusauskaité Szorokina grófnőt szerepét alakítja, a civil életben pedig színésznő, dalszerző és divattervező is egyben, tehetségét számos díjjal jutalmazták.
A dalbetétek közül különösen kedves lehet szívünknek a Szomorú vasárnap orosz nyelvű változata, amit szintén Severija ad elő. Bár egy kis anakronisztikus a dolog, hiszen a dal 1933-ban született - vagyis 4 évvel a sorozatban jelzett időpont után.
Zenei téren a sorozat másik nagy dobása, a fátyolos hangú Bryan Ferry felbukkanása, akit a swing- és Cole Porter-rajongók már jól ismernek. Bryan Ferry a kétnyelvű - angol és német - Bitter Sweet című dallal debütál a Moka Efti színpadán, ami újra és újra felbukkan a műben a vájt fülű hallgatóság nagy örömére. A sorozat zenei anyagát tartalmazó CD-n több Ferry által komponált dal is hallható.
A zeneszámok között ezeken túl számos Martin Kreamer által szerzett dallam is felbukkan, mint például a bár jelentben hallható Trudy. Kraemer közismert komponista, aki nem véletlenül jegyezte el magát a jazz műfajával. Az albumra felkerült művei tökéletesen belesimulnak a korszak hangulatába.
Nem maradhat ki természetesen Kurt Weil és A háromgarasos opera sem ebből az opuszból, hiszen lépten-nyomon belebotlunk a Cápa-dalba, sőt maga a színdarab is fontos szerepet fog betölteni a cselekményben. Mindemellett a korszak nagy slágerei is felbukkannak, mint például a Mein Führerben is felcsendülő Paul Godwin-Leo Monosso dal, a Mir ist so nach dir, vagy Marlene Dietrich Das ist Berlinje - kissé morbid képi aláfestéssel az 1. szezon 4 részének nyitányaként.
A sorozatról bátran állíthatjuk, hogy igen "muzikális", gyakran szerepelnek benne klipszerű összevágások akár klasszikus, akár swinges zenei aláfestéssel. Ezek mellett külön kiemelném a második rész vége felé hallható kis zenei játékot. Orosz zenészekből álló kis zenekarunk éppen Grieg Peer Gyntjéből A hegyi király barlangjában című tételt játssza, vagyis inkább improzza, ami már-már olyan művészi magasságokat pendít meg, hogy az egyszerű földi halandók számára élvezhetetlen - egyébként a szituáció zseniális, hiszen abszolút életszerű -, majd a Moka Efti titokzatos tulajdonosa egyet szól, és kissé kényszeredett, de annál szélesebb mosollyal az arcukon máris átváltanak egy közkedvelt slágerre. Mindez a háttérben zajlik, szinte észre sem lehet venni, de érdemes vadászni az ehhez hasonló nüanszokra.
