Eltemetett sorozatok 04 - CHAOS avagy Party in the CIA

A CBS 2011-es próbálkozása hazai témában nemzetközi vizeken ezúttal nem az FBI, hanem a CIA berkeiből a CHAOS című, hivatalos megjelölése szerint vígjáték-dráma - ha van ilyen kategória. A sorozatra erősen rányomja bélyegét Tom Spezialy specális stílusa, aki a Született feleségekben itt-ott már megvillantotta tehetségét.

Különleges osztag, különleges bevetés,

különleges eszközökkel... már ha összejön

A pilot ezúttal is klasszikus módon indul: a CIA "elit" csapatába egy új fiú kerül, Ricky Martinez (Freddy Rodrigez), aki már az első beléptetésnél magára vonja a nézők és a biztonságiak figyelmét. A csapat tagjai: Eric Close (Dark Skies, Gyilkos elmék, Nashville), Tim Blake Nelson (Donnie Brasco) színész-rendező és James Murray (Marple - A Sittaford-rejtély), aki az angol vonulatot erősíti. Ez a négy eltérő karakter egy cél érdekében egyesíti erejét, bár ez a cél nem mindig tisztázott. A mellékszerepekben néhány ismerős színész látható: Christina Cole (Marple - Gyilkosság a paplakban, Poirot - Randevú a halállal), Mole Hagan (Columbo - Gyilkosság, füst és árnyék, Pillangó a kézben, Star Trek, Gyilkos sorok, Monk, Gyilkos számok) és Kurtwood Smith (X-akták, Star Trek, Men In Black, 24, Agent Carter).

Csapatunk a-tól z-ig

A műfaji megjelölés drámát és humor ígér, és a forgatókönyv igyekszik ehhez igazodni. Főkaraktereink már az első részben bizonyítják, hogy van humorérzékük, bár ez olykor egymás szívatásában teljesedik ki. A magánélet teljes mértékű semmivételétől a kémszakmában mindennapos csábításig minden szituáció alkalmas arra, hogy valami abszurditás kerekedjen belőle, és a drámát sem kell annyira komolyan venni. A sorozat félig-meddig a CIA-mítosz görbetükre némi öniróniával és hatalmi harccal fűszerezve, és mivel semmit sem kell komolyan venni - legalábbis ezt sugallja a főcímben az animáció, ahogyan a CIA-ból végül kikerekedik a CHAOS szó. Így a kilóban mérhető töltényhüvelyek helyett némi logika és kombináció lép. Helyszíneink: Észak-Korea, a Közel-Kelet, Kína, Oroszország és Kelet-Európa - hol máshol akciózhatna manapság egy CIA-ügynök -, főellenségeink pedig továbbra is diktátorok, arab terroristák és orosz maffiózók.

Ha ellenséges országban vakációzol,

legalább arra ügyelj, hogy jó legyen a társaság

A történetek kellemes vasárnapi tempóban folynak, de mindenképpen kiemelkednek a manapság gyártott gyors tüzelésű tömegáruk sorából. Olykor emberi értékek és némi humanizmus is kibontakozik, de papír zsebkendőre nem lesz szükség. Az alkotók meglepő módon viszonyulnak az idegen kultúrákhoz, és szerencsére már túlléptek a "jé, ezek is emberek" szinten. Azért a végén mindig a hazaiknál a pont...

"Egyetlen évad, 13 epizód és adios!"

Félig meddig érthető, miért is került le a listáról: akciónak nem elég vérdús, kémtörténetnek nem elég erotikus, amerikainak túl szellemes - erősen érződik némi brit behatás. Még is akadt egy csekély, de stabil rajongó tábor, akik igyekeznek világgá kürtölni, hogy volt egy ilyen is.

Egy kis ízelítő

Fanvideo a javából

Végül az alaphangulathoz

A Sittaford-rejtély

Bevallom, nem túl sok Agatha Christie-regényt olvastam. De miután átrágtam magam a Granada teljes Poirot-sorozatán (1989-2013), és a Marple java részén (2004-2013), gondoltam teszek egy kísérletet, és ha már lúd, legyen kövér elv alapján, A Sittaford-rejtélyt vettem célba. Korábban volt egy próbálkozásom A kristálytükör meghasadt-tal, de ez motiváció hiányában korai véget ért.

Geraldine McEwan, Miss Marple ravasz, olykor sajátos humorú énje

Míg a Poirot több évtizeden és alkotói elképzelésen is átvonult - lásd bővebben David Suchet Poirot és én című könyvében - a Marple-nak ezt jóval drasztikusabban és jóval rövidebb idő alatt "sikerült" elérnie. A sorozat a harmadik szezon után ugyanis rejtélyes oknál fogva főhősnőt cserélt, és búcsút vett az addig kiváló teljesítményt nyújtó Geraldine McEwantől. Hogy milyen megfontolás késztette a művésznőt vagy a producereket a váltásra, nem tudni, de az kétségtelen, hogy ezzel a sorozat visszazuhant a korábbi Marple-ök kevésbé kiemelkedő sorába, elvesztette lényegét és sajátos hangulatát. A McEwan által megformált izgága, ravasz Marple például gyakran engedett meg magának kétértelmű kiszólásokat, amit vagy megértett a nagyérdemű, vagy nem, és pont a gyilkos "orra előtt" - csak hogy még izgalmasabb legyen a játék. McEwan nem csupán egy kiváló detektívet keltett életre, de a sorozatban fel-felbukkanó drámaiság megformálását is tökélyre vitte. Ez az új széria ugyanis érdekes magánéleti adalékokkal szolgált Miss Marple jellemével kapcsolatban. Három szezon, illetve 12 epizód készült McEwan főszereplésével, és mind valódi műremek, muszáj többször látni őket.

Geraldeni McEwan után Julia McKenzie felbukkanása valóságos sokk volt, de mintha a forgatókönyvírók is elvesztették volna a fonalat, a sorozat visszasüllyedt a BBC által készített sorozat  (Joan Hickson főszereplésével 1984-1992) alá, sőt, gyakran olyan érzése támad a nézőnek, mintha fogalmazásgátlót szedtek volna. A McKenzie által megformált Miss Marple-ból ugyanis hiányzik az az élénkség, humor és élet, ami elődjét jellemezte. A történetek kevés kivétellel (A kristálytükör meghasadt)  a szódával elmegy kategóriába sorolhatók, és ha kiemelkednek, az inkább az olyan mellékszereplők érdeme, mint Brian Cox (I. Hannibal Lecter) vagy Edward Fox, bár sok arc feltűnik a Poirot-stábból.

"Még egy kis meleg vizet?"

E kis kitérő után lássuk A Sittaford-rejtély névre hallgató Christie-regényt (1931).

A Sittaford-rejtély (2006) ezért is érdekes darabja a sorozatnak, mert eredetileg nem Miss Marple-történet. Ha valaki a regény ismeretében kezdett neki a filmnek olyan érzése támadhatott, mintha egy furcsa örvénybe került volna: minden részlet megvan, de még sincs a helyén. Számomra ez pont fordítva történt, mert először ismerkedtem meg az adaptációval, csak utána olvastam az eredeti művet, mintha a regényt a végéről kezdenénk. Az alkotók ugyanis elemeire szedték Sittafordot és egy egészen új történetet hoztak ki belőle. Ez csak hasznára vált, mert az alaposan átszerkesztett forgatókönyv jóval több fordulatot tartogat, kiváló dramaturgiával dolgozik, drámaiság jeles, és a Christie-fanoknak számos apró morzsát szór szét, hogy kibogozhassák a rejtélyt - a jóval ésszerűbb végkifejletről már nem is szólva. A közönséges földi halandók is elcsíphetnek olykor egy-egy rejtett célzást, ha résen vannak. Bár A Sittaford-rejtély nem a legismertebb Christie-regény, de izgalmas, pofás kis epizód kerekedett belőle.

Geraldine McEwan mellett Timothy Dalton a húzóágazat, bár sok szerepe nem igazán akad, és a cselekmény lényegi részét sem ő viszi. A stáblistában felbukkan még Mel Smith, szintén vén róka, annak idején együtt kezdett komikusi karrierjét Rowan Atkinsonnal a Not the Nine O'Clock News című show-ban, Michael brandon a Dempsey és Makepeace-ből (1985) - ha valaki még emlékszik erre a sorozatra - és Patricia Hodge, akit annak idején A másik folt című Holmes-epizódban (1986) egy igen visszafogott dámának ismerhettünk meg, itt viszont annál harsányabb valójában van jelen. Az ifjú titánok közül pedig A halál a Níluson Poirot-epizódból (2004) már ismert Zoe Telfordot és James Murray-t érdemes kiemelni.

Cselekményünk idősíkjában is lényeges változás történt, az eredetileg a két világháború között játszódó események átkerültek a '60-as évekbe, bár erre vonatkozóan Winston Churchill személye ad egyedül támpontot. Furcsa azonban, hogy a politikai karrierről ábrándozó kiváló hazafi, Trevelyan mindössze kapitányi (századosi) rangig jutott a Nagy háborúban és egyetlen szó sem esik a II. világháborúban nyújtott teljesítményéről - leszámítva kétes ügyleteit a hadianyag gyártásban. Trevelyan személye mellesleg nem egyértelműen pozitív vagyis egyértelműen nem az, hiszen a nézővel kötött rövid ismeretsége alatt egy gyilkosság, sírfosztás és csalás vádja is beárnyékolja hírnevét.

"Apácák neveltek fel. 

Ők tanították meg, hogyan szálljak szembe a gonosszal. 

Pokol volt az életük."

Charles Burnaby alias Charles Enderby alias James Murray

A könyvváltozatban Charles Enderby egy talpraesett, minden hájjal megkent, ravasz, de kissé hiú újságíró, aki a véletlennek köszönhetően csöppent a gyilkosság sűrűjébe, majd engedve a sztori és a főhősnő csábításának vesz részt a nyomozásban. A történet végén esik némi csorba ugyan azon a bizonyos hiúságon, de Enderby ízig-vérig újságíró, és láthatóan hamar túlteszi magát a dolgon. 

A filmváltozatban Charles Burnaby azonban a pszichopata gyilkos jóképű és igen udvarias mintapéldája, akit lehet gyűlölni vagy szeretni, de azt el kell ismerni, igazán jól sikerült. Kezdetben úgy tűnik, mintha csupán véletlenül keveredett volna a történetbe, persze a végén kénytelenek vagyunk szembesülni azzal, hogy az események javarészt az ő mesterkedésének köszönhetően történtek. Részemről ez utóbbi személyiség-verzió sokkal vonzóbb, és igazán kár, hogy olyan gyorsan véget ér.

Ártatlannak tűnő játék

Összegzés

Kezdet és a vég...

Olyan szépen nem tudtam túl bonyolítani a különböző részek számozását, mint Lucas mester, de azért igyekeztem szerény képességeimhez képes némi kavarodást létre hozni. Szóval a Made In Japan - korai korszakában Bonszai a balkonon - az alábbi sorrendben jelent meg és kapható jelenleg vagy éppen nem:
1. Bonszai a balkonon (Családi ereklye, Japán juhar, A gésa mosolya) - nyomtatott  - STB Könyvkiadó 2011, antikvár oldalakon még kapható és olykor a Vaterán is felbulkkan;
https://bookline.hu/search/search.action?inner=true&searchfield=bonszai+a+balkonon&tab=bookline.hu%2Fbook
                                       nyomtatott - Publio Kiadó 2014, már nem kapható;
                                       e-book - Publio Kiadó 2014, kapható;
https://publioboox.com/hu_HU/bonszai-a-balkonon
2. A mangaka - Publio Kiadó 2013 - jelenleg nem kapható, második kiadás tervben;
3. Jádeasszony - nyomtatott - Publio Kiadó 2014, nem kapható;
                           e-book, kapható;
https://publioboox.com/hu_HU/jadeasszony
4. Otokojaku - nyomtatott - Underground Kiadó 2015, kapható;
http://undergroundbolt.hu/otokojaku
5. Tangó az ördöggel - nyomtatott - Underground Kiadó 2015, kapható;
http://undergroundbolt.hu/tango-az-ordoggel
6. Lezárt ügyek - nyomtatott - Shirokuma Kft 2016 - kapható;
http://shop.shirokuma.hu/rebecca-blackhorse-lez%C3%A1rt-%C3%BCgyek


És folytatása következik...

Gondolatok a könyvtárból a magánkönyvkiadásról

"Aki rühes vakarozzék, akinek nem inge, ne vegye magára" 

Hamlet

Az elmúlt hat év során volt "szerencsém" vagy inkább alkalmam több szerző(baj)társammal együtt belülről is megtapasztalni a magánkönyvkiadás rejtelmeit.

Az elején minden szépen indult, mert részesei lehettünk "a saját könyvem itt a polcon" érzésnek. Bár olyan volt, mint a magyar narancs, kicsit savanyú - a megvásárolt szolgáltatás nem mindig olyan produktumot szült, mint amire vártunk -, de a "miénk"! Abban az illúzióban ringathattuk magunkat, hogy lesz tán egy idegen, aki elolvassa, még tetszik is neki, és meg sem állunk az eladási lista csúcsáig. Aztán bilibe ért a kezünk, mert egyszer csak rá kellett döbbennünk: rajtunk kívül még több ezer szerző gondolja ugyanezt, és olyan mennyiségben ömlenek a hagyományos kiadók és magánkönyvkiadású könyvek az olvasók fejére, hogy legény legyen a talpán, aki követni tudja.

Ó! De hiszen ez magánkönyvkiadás! Itt bizony a szerző dolga a márketing! Hoppá! Vagyis nem elég, ha tető alá hozzuk művünk kinyomtatását, talpalni, kilincselni is kell, de főleg perkálni - megjegyzem ennél a szakasznál már minden szerző több tucat elutasításon és megaláztatáson esett át, igazi erőpróba. Vagyis ez az egész lassan egy költséges kis hobbihoz kezd hasonlítani, csak itt valahogy sosem látszik a végeredmény, mert folyton egy lyukas köpenyt foltozgatunk. Két dolgot tehetünk, vagy belemegyünk a játékba, és úgy teszünk, mintha iszonyatosan élveznék, vagy a "én művész vagyok, nem marketinges" jelmondattal és felhúzott orral fordítjuk el a fejünket. Bevallom én ez utóbbi táborba tartozom, és hiszek az olyan klisékben, mint "a mennyiség, a minőség rovására mehet", "az ember azt csinálja jól, amihez ért, ne kontárkodjon bele mások dolgába" etc. Ezzel a konzervatív és divatja múlt hozzáállással nyilván nem is lehetek piacképes - és már rég a nagyérdeműről, művészi értékekről, stílusról beszélünk, csupán gazdasági megközelítésről -, ezt jobb, ha belátjuk. Mellesleg idővel ismerszik meg az ember, így a magánkönyvkiadásra szakosodott brigádok is, melyek egyre erőlteljesebben a "szerző fizess" elvet vallják magukénak. Kicsit olyan, mintha egy éhezőnek megmutatnák, hogyan néz ki a sült csirke, de enni már nem adnak belőle, csak ha tejelsz, és akkor se túl sokat. Így jutottunk el Maecenas nemes elgondolásától az opportunizmusig.

Persze mindannyian megértjük, hogy ezek nem jótékonysági intézmények, vannak költségek - olykor igen faramuci néven és indoklással -, még is furcsa, hogy a könyvkiadást, ami a legtöbb esetben művészeti alkotást jelent, úgy kezelik, mintha zöldség lenne a nagybanin. Valószínű bennem van a hiba, hogy ezzel a szemlélettel nem tudok azonosulni, és nem maradt más vigasz, minthogy elképzelem, mi történne, ha valaki, történetesen Hannibal Lecter, komolyan venné az olyan szlogeneket, mint "szívünket a szerzőnkért".

Sovány ebéd, de víg lakoma

Utóirat: ha valaki azt hinné, hogy a magánkönyvkiadás financiálisan megterhelő, annak javaslom kipróbálásra a szellemi tulajdon visszaszerzése alias szerződés felbontása című játékot, amit nyugodtan nevezhetünk tartásdíjnak, és amiben sokkal többet veszíthetünk a pénztárcánk tartalmánál - az önbecsülésünket például, mert garantáltan mindent elkövetnek majd, hogy komplett hülyének érezzük magunkat.