A Harc a levegőért sorozat első darabja Steff Tibor: Játék az éggel című kötete. Szilas Steff Tibor nevével gyakran találkozhatunk a Magyar Szárnyak oldalain is (lásd Magyar Szárnyak bejegyzés), és érdemes beszerezni a 1941-es kiadású Repülők felszállni című munkáját.
Steff Tibor: Játék az éggel címlap
A Játék az éggel személyes hangvételű, naplószerű írás, mely a szerző tapasztalataiba enged bepillantást a motor nélküli gépektől egészen a vadászgépekig - a sportrepüléstől a háború időszakáig. A hazai helyszínek és a Steff olykor önironikus humora igen élvezetessé teszik a könyvet, ami történelmi forrás és szórakoztató olvasmány egyszerre. Steff igen érzékletesen ábrázolja égi kalandjait, olykor azaz érzésünk támad, hogy mi is ott ülünk mellette a gépen. Az egyébként nyilván propaganda céllal, a repülést népszerűsítő kiadványként megjelenő könyv azok számára is élvezetes lehet, akik álmodozva tekintenek az égen elsikló gépek után - bár manapság ritkán látni vadászgépeket odafönt, inkább csak utasszállítókat.
"...Ha a felhő idefent más, mint odalent, akkor talán a felhőbenrepülés tudományának is át kellene alakulnia, mire az ember a felhőbe jut. Én azonban még most is csak azt tudtam erről a mesterségről, amit indulásom előtt hallottam róla. Elsősorban azt, hogy a gomoly-felhőben bolondul megtáncoltatja a gépet a kavargó levegő.
Már egy szóval sem mondtam a felhőnek, hogy 'megvagy'. Úgy tűnt, hogy az előbb kissé túlbecsültem a saját méreteimet. Közelről akkora a felhő, mint a Svábhegy, ha valaki kivájná a belsejét és szétnézne benne. Körbefutó pereméről elmosódott körvonalú foszlányok csüngtek le, mint a polip testéről a karok. Láttam már az állatkertben polipot; ez a mennybéli polip annyival volt nagyobb a tengeri polipnál, amennyivel az égbolt nagyobb, mint a székesfőváros állatkertje. Kezdtem belátni, hogy nem annyira ő 'van meg' nekem, mint inkább én 'vagyok meg' neki.
Eszembejutott barlangkutató multam. De ez a barlang, amelyben felfelé haladtam, nem a valóság térképén, hanem csak a mesevilágban szerepelhet. Kristályos alakzatú kőtömeg és szerves élőlény belseje volt egyidejűleg. Sok emelet magasságú jégcsapok erdeje nőtt benne felfelé. Mozgott, hullámzott, felém nyúlkált, közeledett, távolodott, bonyolultan és kifürkészhetetlenül. Minden valószínűnek és lehetségesnek látszott benne, akárcsak a rajzfilmek világában, hol élet költözik a fákba, folyókba, házakba, és minden holt anyagba..."
Részlet az Átmegyek az árnyéktalan világba című fejezetből
"...Ha a felhő idefent más, mint odalent, akkor talán a felhőbenrepülés tudományának is át kellene alakulnia, mire az ember a felhőbe jut. Én azonban még most is csak azt tudtam erről a mesterségről, amit indulásom előtt hallottam róla. Elsősorban azt, hogy a gomoly-felhőben bolondul megtáncoltatja a gépet a kavargó levegő.
Már egy szóval sem mondtam a felhőnek, hogy 'megvagy'. Úgy tűnt, hogy az előbb kissé túlbecsültem a saját méreteimet. Közelről akkora a felhő, mint a Svábhegy, ha valaki kivájná a belsejét és szétnézne benne. Körbefutó pereméről elmosódott körvonalú foszlányok csüngtek le, mint a polip testéről a karok. Láttam már az állatkertben polipot; ez a mennybéli polip annyival volt nagyobb a tengeri polipnál, amennyivel az égbolt nagyobb, mint a székesfőváros állatkertje. Kezdtem belátni, hogy nem annyira ő 'van meg' nekem, mint inkább én 'vagyok meg' neki.
Eszembejutott barlangkutató multam. De ez a barlang, amelyben felfelé haladtam, nem a valóság térképén, hanem csak a mesevilágban szerepelhet. Kristályos alakzatú kőtömeg és szerves élőlény belseje volt egyidejűleg. Sok emelet magasságú jégcsapok erdeje nőtt benne felfelé. Mozgott, hullámzott, felém nyúlkált, közeledett, távolodott, bonyolultan és kifürkészhetetlenül. Minden valószínűnek és lehetségesnek látszott benne, akárcsak a rajzfilmek világában, hol élet költözik a fákba, folyókba, házakba, és minden holt anyagba..."
Részlet az Átmegyek az árnyéktalan világba című fejezetből
Szilas Steff Tibor (1913-2013) ezüstkoszorús pilóta, a Magyar Szárnyak munkatársa, az Icarus-vándordíj (1942) és később a Turul-vándordíj (2007) alapítója - ez utóbbit talán többen ismerhetik. Az Icarus-vándordíjat, repülőbalesetben elhunyt fivére, Simor Miklós emlékére alapított, míg a Turult a jövő nemzedékének biztatására.
Szilas Steff Tibor 1935-ben hazánkban harmadikként szerezte meg az ezüstkoszorús vitorlázó jelvényt. Az 1936 februárja között rendezett olimpiai csillagtúra repülésén Bánhidi Antallal az általuk elért 3600 km-es sebességgel, mostoha időjárási körülmények között - melyekben a könyvben is beszámol - 6. helyezést ért el. 1937-ben részt vett a Salzburgban tartott nemzetközi versenyen Tardos Bélával együtt, akivel a következő évben a Hármashatárhegy és Esztergom között újabb rekordot állítottak fel. Szilas egyébként mérnökként dolgozott a Weiss Manfréd (WM) Dunai Repülőgépgyárban, ahol 1937-ben létrehozták a Repülőkísérleti Intézetet (RKI). A sportrepülésben szerzett tapasztalatait is kamatoztatva az RKI tagjaként több izgalmas kísérletben is részt vett - az intézet mindössze 10 katonai és 11 polgári berepülőpilótát képzett ki, így érthető, ez milyen jelentőséggel bírt. Az RKI munkatársai dolgoztak többek között a hazai gyártású Messerschmitt Bf 109 és 210-es modelleken, valamint a MÁVAG Héja II zuhanóbombázók és a WM 21 Sólyom típusú közelfelderítőgépek tervein, tevékenyen részt vettek a pilótaképzésben és éjszakai célrepülések végeztek Budapest felett a légvédelem fényszórós alakulatai számára. 1939-től Szilas Tibor a BSZKRT (Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt.) Sportrepülők keretében oktatott.
A háború után nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint néhány volt Luftwaffe pilóta, akiket szárnyai alá vett a RAF. Hazánk történelmére jellemző módon szaktudása ellenére mellőzték nem csupán a repülőgépgyártásban, de a sportrepülés területén is. 1956-ban családjával együtt emigrált, majd Kanadában telepedett le és ott is halt meg. Idegen hazába kényszerülve azonban továbbra is szemmel tartotta a magyar sportrepülés alakulását, járatta az Aero Magazint és az Arany Szárnyakat is. 2007-ben jutott arra a elhatározásra, hogy létrehozza a Turul-vándordíjat a hazánk felett legnagyobb magasságot elérő pilótának.
"Mint a magyar vitorlázó repülés egyik úttörője, úgy érzem hogy segiteni kell a magyar légtér felkutatásában és uj légjárások felfedezésében. Ezt szolgálja a 'Turul Vándordij'.
Legyen a regevilág turul madara, a magasságban törő repülő ifjúság jelképe. A vándordij megvédésére csak olyan repülés számithat, amely magyar földről indult..."
- részlet a Magyar Repülő Szövetséghez írt levélből -
Köszönet Matuz Istvánnak a segítségért és a fotóért!
Szilas Steff Tibor 1935-ben hazánkban harmadikként szerezte meg az ezüstkoszorús vitorlázó jelvényt. Az 1936 februárja között rendezett olimpiai csillagtúra repülésén Bánhidi Antallal az általuk elért 3600 km-es sebességgel, mostoha időjárási körülmények között - melyekben a könyvben is beszámol - 6. helyezést ért el. 1937-ben részt vett a Salzburgban tartott nemzetközi versenyen Tardos Bélával együtt, akivel a következő évben a Hármashatárhegy és Esztergom között újabb rekordot állítottak fel. Szilas egyébként mérnökként dolgozott a Weiss Manfréd (WM) Dunai Repülőgépgyárban, ahol 1937-ben létrehozták a Repülőkísérleti Intézetet (RKI). A sportrepülésben szerzett tapasztalatait is kamatoztatva az RKI tagjaként több izgalmas kísérletben is részt vett - az intézet mindössze 10 katonai és 11 polgári berepülőpilótát képzett ki, így érthető, ez milyen jelentőséggel bírt. Az RKI munkatársai dolgoztak többek között a hazai gyártású Messerschmitt Bf 109 és 210-es modelleken, valamint a MÁVAG Héja II zuhanóbombázók és a WM 21 Sólyom típusú közelfelderítőgépek tervein, tevékenyen részt vettek a pilótaképzésben és éjszakai célrepülések végeztek Budapest felett a légvédelem fényszórós alakulatai számára. 1939-től Szilas Tibor a BSZKRT (Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt.) Sportrepülők keretében oktatott.
A háború után nem volt olyan szerencsés helyzetben, mint néhány volt Luftwaffe pilóta, akiket szárnyai alá vett a RAF. Hazánk történelmére jellemző módon szaktudása ellenére mellőzték nem csupán a repülőgépgyártásban, de a sportrepülés területén is. 1956-ban családjával együtt emigrált, majd Kanadában telepedett le és ott is halt meg. Idegen hazába kényszerülve azonban továbbra is szemmel tartotta a magyar sportrepülés alakulását, járatta az Aero Magazint és az Arany Szárnyakat is. 2007-ben jutott arra a elhatározásra, hogy létrehozza a Turul-vándordíjat a hazánk felett legnagyobb magasságot elérő pilótának.
A 100 éves Szilas Steff Tibor
"Mint a magyar vitorlázó repülés egyik úttörője, úgy érzem hogy segiteni kell a magyar légtér felkutatásában és uj légjárások felfedezésében. Ezt szolgálja a 'Turul Vándordij'.
Legyen a regevilág turul madara, a magasságban törő repülő ifjúság jelképe. A vándordij megvédésére csak olyan repülés számithat, amely magyar földről indult..."
- részlet a Magyar Repülő Szövetséghez írt levélből -
Köszönet Matuz Istvánnak a segítségért és a fotóért!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése