"–
Mielőtt belekezdenénk, kérdezhetek még valamit? – dőlt hátra a széken a fiatal
ügynök. – Miért tulajdonít olyan nagy jelentőséget ennek a képregénynek? Ez
olyan gyerekes dolog, nem? Úgy értem, általában csak kiskölykök bújják az
ilyesmit, nem a felnőttek.
Anton,
aki eddig a notebook monitorját figyelte Kudara Eicsiro e-mailjeit böngészve,
felkapta a fejét, és az egyetemi tanár szerepében metszőn Mackenzie-re nézett,
újabb megrovásban részesíti az oktalan diákot, és mintha csak azt akarná
mondani: „Ejnye-ejnye, fiacskám, te nagyon nem készültél fel erre az órára”.
Williams
vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt volna.
– Sajnos
nincs időnk arra, hogy felvázoljam magának a képregény– és mangaolvasás
szubkultúráját, így be kell érnie annyival, hogy a világ minden táján számos
felnőtt olvas ilyesmit. Sőt, Japánban külön mangafajták léteznek életkorra és
nemekre lebontva. Egy teljes iparág épült erre a rossz szokásra – egy
pillanatra elgondolkodott, majd folytatta. – És ez még csak a jéghegy csúcsa.
Mackenzie
arcán őszinte meglepődés tükröződött, bár később rájött, hiba volt feltenni ezt
a kérdést egy olyan férfinek, aki képregény-mintás nyakkendőt visel – amely
tényre még szerencse, hogy eddig nem kérdezett rá.
–
Valóban? – csodálkozott a fiatal ügynök. – Akiket én ismerek, azok közül senki
sem olvas képregényeket, leszámítva a tíz éves unokaöcsémet – jegyezte meg
elgondolkodva. – Hogyan is működik ez Japánban, azt nem tudom se cáfolni, se
alátámasztani. De nálunk? Azt már nem nagyon hiszem… Jó, tegyük fel, hogy így
van. Akkor mondjon legalább egy jó képregényt, amit maga is olvas!
– Batman
– vágta rá Williams és Anton egyszerre gondolkodás nélkül.
– Dick
Tracy – tette hozzá Smith néhány másodperccel később.
„Ez
máris megmagyarázza a kalapot és a kabátot” – állapította meg magában Williams,
és a felügyelő minden rossz tulajdonsága ellenére plusz tíz pontot kapott.
–
Könnyező harcos, Sanctuary… – folytatta Edward Williams, de nem akarta hosszas
felsorolással untatni Mackenzie-t. – Ó, igen! Már az X-aktákból is készült egy
sorozat, hogy valami FBI közelit is említsek, de nem sikerült igazán jól, és ez
kivételesen nem a mi hibánk.
Mackenzie viszont kénytelen volt megállapítani
magában, hogy jelen pillanatban igencsak magára maradt a képregényekre
vonatkozó véleményével, ezért inkább a válóperes ügyvéd ügyféllistáját
választotta. Kissé duzzogott is, mert kezdte úgy érezni, hogy nem csak bizonyos
hiányosságira derült fény az elmúlt röpke félórában, de a szabadságjogait is
erősen korlátozzák a steak és koffeines kávé beígért és rákényszerített
elfogyasztásával."
Forrás: http://www.mangareader.net/sanctuary/1/28
A mangaka valójában egy írói kísérlet, visszatekintés a hagyományos krimiíráshoz. A szerkezete is ehhez igazodik: egy kezdetben egyszerűnek tűnő gyilkossági ügy felderítése. A hagyományos krimihez azonban hagyományos karakterek illenének, vagy inkább fordítsuk meg: hagyományos karakterekre építhető egy klasszikusnak számító vázlat. Attól azonban felesleges tartani, hogy a történet vonalvezetése unalmas és kiszámítható volna, mert ez szöges ellentétben áll az olyan lázadó személyiségekkel, mint például a főhős, Edward Williams. Bízhatunk továbbá abban is, hogy a háttérben árnyként meghúzódó nem-szeretem szereplők, és a "nagy ellenfél" sem üldögél tétlenül.
A mangaka számos utalást tartalmaz az előzményekre, mivel a két "ügy" között alig két hét telt el - a szerző számára ez egy kissé hosszabb, majd' ötvenkét hétnek tűnő időszak volt. Ilyen vonulat az önmagában is külön fejezetet érdemlő Ugaki-gyilkosság felgöngyölítése, amelyet az olvasó "élőben" izgulhatott végig még A gésa mosolya lapjain, már a vége felé halad, és a nyomozást végző személyek ismeretében csöppet sem meglepő a különben hajmeresztő végeredmény. A Bonszai a balkonon trilógiából megismert szereplők mellett természetesen számos érdekes karakter elevenedik fel, köztük a történet szempontjából igen rövid életű mangakánk és különös barátai, mint például egy Beatles-frizurás, kék hajú férfi.
Ez a könyv nyitó kötete a Családi ereklye folytatásának, amelyben a későbbiekben megismerkedhetünk a vészjósló jádeasszonnyal, a seattle-i háromszög csúcsaival - egy kis mértan vonalzó és körző nélkül - meg az ördöggel, akit muszáj táncba vinni.
A sorozat új "kimonóban" és persze új címmel folytatja útját, mert mindaz, amiről itt olvashatunk, mind az, ami történik, az
